Együtt ​a vírus ellen - Koronavírus? Tűnj el!

 

Mivel már elég hosszú ideje megváltozott a világ szerkezete a koronavírusnak köszönhetően, nagyon kíváncsivá tett ez a gyermekkönyv. Mint minden nehéz időszakban, itt is fontos, hogy a gyerekek  megfelelő információt kapják, az ő nyelvükre lefordírva. 

Azt kell mondjam kellemeset csalódtam. Arra számítottam, hogy nagyon le lesz butítva az információ, de csupán csak egyszerű a megfogalmazása, hogy a kicsik is megértsék. Mai nyelvezetet használ, így egy-egy megmosolyogtató mondat is helyet kapott a fogalmazásban.

Az információ mennyiségével nagyon elégedett voltam. A gyerekek megismerkedhetnek a vírusokkal, azzal, hogy miként terjednek, illetve a könyv nagyobb része kifejezetten a koronavírusra asszociál. Gyönyörű illusztrációk mutatják be a helyes kézmosást és egyéb olyan szabályokat, melyeket be kell tartanunk. (Megjegyzem a higénia, mint olyan, nemcsak ezekben az időkben betartandó!)

A végén kiemelt figyelmet kapnak az olyan olyan szakmákban dolgozók, akiknek kiemelten fontos szerepük van a járvány megállításában. Az is nagyon tetszett, hogy szó esett a súlyosabb betegekről is. A szerző nem félt bemutatni azt sem, hogy bizony sokan kórházba és lélegeztetőgépekre kerülhetnek, ám ezt nem ijesztő módon tette. A színes képek itt is tompítottak picit a traumatikus hatáson, mégis, felkészítenek a valóságra. 

Már gyerekként is szerettem a valósághű könyveket - véleményem szerint ezzel segítjük a helyes helyzetértékelések kialakítását. Természetesen figyelembevéve a célcsoport életkorát és tudásszintjét.

Ősszességében nagyon elégedett vagyok. Bátran ajánlom már kicsiknek is, hiszen megkönnyítheti jelen helyzet megértését és a hozzá való alkalmazkodását.

Amennyiben kíváncsivá tettelek, többek között a Pagony Kiadó weboldalán megrendelheted a saját példányodat!

Írta: Isabel

A szerző, aki több éves tapasztalatát gyúrta egybe azért, hogy segítse a kortárs magyar szerzőket - Interjú Szabó Borkával

A múlt héten Robin O’Wrightly ifjúsági regényéről volt szó, ma azonban betekinthetünk a civil életébe is. Szabó Borka illusztrátor-grafikus és kiadványszerkesztő. Számos magyar szerző munkáját segítette és segíti a mai napig. A most következő pár percben a szakmai könyvéről és tapasztalatairól beszélgetünk. Ha írsz, vagy csak ezen a területen gondolkodsz, mindenképpen tarts velünk!

Kezdjük az elején: miért ezt a szakmát választottad tinédzserként?

Az az igazság, hogy tinédzserként fogalmam sem volt, mi leszek, ha nagy leszek – azt tudtam, mi nem –, az áttörést anyukám segítette elő, aki hamar rájött, hogy szeretek rajzolni és érdekel a számítógépes grafika, így ebbe az irányba igazított. És milyen jól tette! Eleinte én sem tudtam, akarom-e, de rajta és édesapámon keresztül láttam, jó kis út lesz ez. Apukám hasonlóan foglalkozott időnként reklámgrafikával, de teljesen analóg módon. Ám általa megismerhettem az újságkészítés manuális formáját, illetve a kézinyomást, ami lenyűgözött. Ő is támogatta az ötletet, így elindultam az úton tizennyolc évesen.

Milyen út vezetett oda, hogy ez legyen a megélhetésed?

Szerencsém volt, mert anyukám akkor egy neves hetilap szerkesztőségében dolgozott. Nem, nem oda mentem gyakornoknak, de szabadidőmben ott csiszolhattam a tudásomat. Akkoriban nem voltak otthon ipari grafikai szoftvereink, így a hetilapnál töltött extra órák nekem nagy előnyt adtak. Az iskolát is könnyebben végezhettem el, már volt gyakorlatom, több mint az évfolyamtársaimnak. Így a vizsga idején már állásom is volt. Pénteken megszereztem az oklevelet, hétfőn munkába is álltam egy kis kézinyomdában, mint grafikus operátor.

Mire számítson az, aki ezt a pályát választaná?

Nem lesz könnyű, mert idáig úgy tűnhet, megfogtam az Isten lábát – más kérdés, hogy hitem szerint sokat köszönhetek Neki –, de azért a buktatókat nekem is végig kellett járnom. A gyakornokság egy dolog, a valódi éles munka a másik. Az iskolai elmélet kevés, a szülők féltő gondoskodása is csak egyoldalú lehet, de aki kilép és belép ebbe a szakmába, az kemény melóra számíthat. Sok kudarc, rengeteg éjjeli meló, állandó billegés a művészlélek kreativitása és a nyomdai precizitás mezsgyéjén idővel kiégést okozhat. Ezen már túl vagyok, egy két évre háttérbe szorítottam a szakmát 2016 és 2017 között, de aztán az nem eresztett. :) Szóval nehéz kenyér, de édes a végeredmény.

Hogyan született meg a Mit csinál a hogy is hívják? ötlete? Mennyire volt kihívás ezen a könyvön dolgozni?

Eleinte egyáltalán nem akartam ilyen témájú könyvet írni – elvégre hogy jövök én ehhez –, nem éreztem magamat akkora arcnak, hogy szakkönyvet írjak. Ezzel most is így vagyok, szívesen kihagytam volna. Azonban majd’ negyed évszázad alatt láttam egy s mást, amit tudásként igyekeztem magamba szívni. Még ha nem is vagyok valami hű, de nagy májer – távol álljon tőlem –, segíteni szerettem volna a tudásommal azoknak, akik erre nyitottak. Egy ideje mentorálok kollégákat, akik azóta így vagy úgy sikereket érnek el a szakmában. Viszont mindig elszomorított az, hogy a könyvkiadásban effektíve mekkora tudásbeli hiányosságok vannak évtizedek óta, és ez mennyire nem változik. Fűtögettek sokan, írjak szakmai könyvet, de mindig legyintettem rá, hogy hagyjanak ezzel békén. Tavaly végül megtörtem, mert már nem bírtam nézni az áldatlan állapotokat: hogy a könyvkiadásban résztvevők közül is sokan alapvető fogalomzavarban szenvednek; ráadásul a szerzők javarésze nem is ismeri azt a közeget, amiben dolgozik, nem látja át a saját könyve kiadását, így tévúton jár, és félre is vezethetik. Ez most kemény, de inkább vagyok keresetlenül őszinte, mint negédesen hazug. De ez hozta ki belőlem a szakmázós állatot. Kihívás volt megírni, mert először csak blogbejegyzések voltak, de aztán ezt kész könyv formájába kellett ráznom. Azt hiszem, az segített végig, hogy elég elkeseredetten akartam segíteni a rászorulóknak.

Melyik részt volt a legnehezebb papírra vetni és miért?

A könyvterjesztési részt, mert ebbe a szektorba még én sem látok feltétlenül bele. Viszont amikor vállaltam a kérdezz-feleleket, ilyen kérdést is kaptam. Mindenképpen korrekt és valós választ akartam adni rá. Szerencsére a kiadóvezetőm, M. Baranyai Anikó sokat segített nekem ebben.

Milyen cél lebegett a szemed előtt írás közben? Sikerült megvalósítani?

Alapvetően a segítségnyújtás olyan módon, ami mellőzi a bikkfanyelvet. Szerintem sikerült. Aki persze komoly hangvételű, igazi szakkönyvre vágyik, az sem marad hoppon: a könyv végén számos ilyen szakirodalmi mű elérhetőségét megadom.

Hogyan fogadta az ötleted a kiadó? 

Hatalmas bólogatásokkal támogatott. Nagy betűkkel: „CSINÁLD!”

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig, mind szakmabeliektől, mind laikus olvasóktól?

Szerencsére, bár nem kaptam még sok visszajelzést, de mindkét oldalról érkezett, így szerintem reálisan szemlélhető a késztermék. A szakmai részében nem, maximum a stílusában lehet kivetni valót találni. Túl laza, humoroskodó, blogszagú, szmájlikkal terhelt. De én ezt tudom, szándékosan írtam így meg. Annyi száraz hangvételű kötet van, én is tudok virtigli bikkfanyelvet rittyenteni, amiben a betűk monotóniája dominál. De minek? Az nem az én stílusom. Az emberek érteni, használni akarják, amit leírnak nekik. Egyébként egyik idézett könyvemben, Stephen King Az írásról címűben is laza a szövegkörnyezet, de hát ő nyilván más kaliber, mint én. Kicsit régebb óta meg jobban is ír. Talán majd húsz év múlva nekem is elnézik. :)

Összességében elégedett vagy a végeredménnyel?

Igen. Persze nyilván lehetne még bővíteni, mert bővíteni mindig mindent lehet.

Tervezel folytatást, vagy egy másik civilebb oldalad is megmutatni az olvasóknak?

Ennél is civilebbet? :) De igen, idővel kinőhet egy második rész. Tervbe van véve. Előre szólok: az is „laza” lesz. :)

Ezúton is további sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben kiváncsi lettél, keresd Robin hivatalos Facebook-oldalát, weboldalát, vagy könyveit többek között a shop.konyvmogul.hu webáruházban!

Írta: Isabel

Szabó Borka - Mit ​csinál a hogy is hívják? - avagy Munka a szerkesztőségben

Fotó: Szabó Borka

Szabó Borka neve nem ismeretlen a magyar kortárs írók számára. Sokunknak segített már, és most eljött a pillanat, hogy tudását másnak is átadhassa. 

A Mit csinál a hogy is hívják? azonban nem az a szakmai könyv, amire az ember számít. Nem száraz tanulnivalót kaptunk általa, hanem egy ízes nyelvezettel átitatott anyagot, ami segíti tisztázni a fogalomzavarokat.

Az írónőnek van egy sajátos stílusa: képes mindent humorral kezelni, amit nem mindenki értékel. Pláne, egy ilyen zsánerben alkotott könyvnél. Viszont, pont azért tűnik ki a sok szakkönyv közül: nem száraz, hanem a maga komolysága mellett emberi maradt. Borka nagyon jól tudta, mik azok a kérdések, amelyek minden írópalánta fejében megfogalmazódnak, mik azok a fogalmak, amikkel mindenképpen találkozni fogunk. Fontos, hogy ezekkel tisztában legyünk ahhoz, hogy az irodalomban megfelelő módon ellavírozhassunk. Akkor meg pláne, ha írásra is gondolunk.

Viszont, ha az alapokkal tisztában vagyunk és valami mélyebb mondanivalót keresünk, az írónő azok igényeit is kielégíti, ugyanis a könyv végén megtaláljük a felhasznált anyagok listáját. Ez megkönnyíti, hogy komolyabban is elmélyedjünk a témában. 

Számomra nagyon sokat adott a könyv. Mindenképpen szeretnék az írás terén fejlődni, ezért sokat segített abban, hogy a fogalomzavaraimat tisztázza. Az pedig, hogy nem zúdult rám egyszerre sok információ felgyorsítja a tanulási folyamatot. Mint egy nagyon jó jegyzet, olyan volt számomra: minden benne van, ami fontos, el is van magyarázva, ám mindet lehet boncolgatni még, ha valakinek ahhoz van kedve.

Azt kell mondjam, hogy Varga Bea: A siker tintája című szakkönyv mellett ez az egyik legjobb amit olvastam. Sőt! azt mondanám, hogy a kettőt együtt használjuk! Beáét gyakorlásnak - oldjuk meg a feladatokat benne, Borkáét pedig az elméleti tudás elsajátítására.

Remélem, sok ilyen lesz még a magyar piacon!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmogul várja a rendelésed!

Írta: Isabel

Szabó T. Anna -Tóth Krisztina - Varró Dániel - Kerge ABC

Emlékszem, mikor gyerek voltam és ismerkedtem a betűkkel, az Ablak Zsiráf volt a segítségemre. Nagyon szerettem,hogy minden oldal segítségemre volt abban, hogy elsajátítsam az új tudást, ezért sok reményt fűztem a könyvhöz. Nos, kicsit csalódott lettem.

Mindhárom szerző nevével sűrűn találkozom könyves oldalakon, Varró Dánieltől olvastam is, ezért lepett meg picit, amit kaptam.

Minden egyes oldal kapott egy külön versikét, amiben az ABC betűit tanulhatják meg a kicsik. Illusztrálva vannak, így könnyítve meg a tanulási folyamatot. Na, de...

A versek számomra nagyon nem voltak átütőek. Sokszor volt olyan érzésem, hogy csak arra figyeltek az alkotók, hogy a sor végi rím kijöjjön...vagy éppen még arra sem. Igen tudom, hogy a haiku is például ilyen, de ott legalább van tartalma a mondanivalónak. Itt találkoztam olyannal, aminek még ez sem igazán volt.  

Véleményem szerint, attól mert egy gyerek még kicsi, nagyon is értelmes. Pusztán azért, hogy a költői eszközök kijöjjönek az "angolna" ne legyen már "angolná". Ha van ilyen kifejezésünk az angolnaalakúak bármelyikére, én kérek elnézést. Sajnos több ilyennel találkoztam a könyvben...

Viszont voltak kifejezetten cuki és aranyos mondanivalójú versek is. Nem sok, de azért akadt. Meg is mutatnám a kedvencemet, mely a T betűhöz tartozott: 

Zárható a teveorrlyuk,

Tudják ezt a teveborjúk.

Fújhat a Szahara szele!

Nem megy homok soha bele.

Itt a gyerkőc nemcsak a betűt tanulhatja meg, de egész sok érdekességet is a tevéről. A klasszikus rímelés lehetővé teszi, hogy könnyen megtanulható legyen, ráadásul még vicces is! Nem is igazán értem, miért nem lehetett az összes betűnél valami ilyesmit csinálni...

Összességében azt mondanám, hogy azon a pár darab versikén kívül, amik emészhető információt tartalmaztak, nem igazán ragadott magával a könyv. Pedig nagyon jó kezdeményezésnek tartom és a remény is megcsillant benne...

Ezt a kötetet is ajándékba kaptam, amit nagyon szépen köszönök!

Amennyiben te is kialakítanád a véleménnyed, a Pagony Kiadó várja a rendelésedet!

Írta: Isabel

A szerző, aki novelláiban több generáció nehézségeit veti papírra - Interjú a Jégvirágok írónőjével

Szabó-Huber Nikoletta - Jégvirágok című novelláskötete az őszi időszakom egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt. A sokszor megható, kegyetlenül őszinte történetek, nemcsak az érzelmeikre, de a józan eszünkre is képesek hatni.  Éppen ezért vele sem maradhatott el az interjúkészítés! Ez következik most, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, pár szóban mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak!

Szabó-Huber Nikolettának hívnak, eddig két könyvem jelent meg, mindkettő a NewLine Kiadó gondozásában. 2020 júniusában Niki Tailor írói néven látott napvilágot a Mindenki hazudik című regényem, melynek műfaja pszichológiai thriller. A második könyvem egy novelláskötet, amely Jégvirágok címmel jelent meg a polgári nevemen. Budapesten végeztem magyar-angol tanári szakon. Magyar szakosként az egyetemen sokat olvastam, az írás iránti szenvedélyem nagyjából ezzel egy időben alakult ki. Jelenleg GYED-en vagyok, két gyermekem van.

Amikor elkezdted, miért novellák írása mellett döntöttél? Van olyan alkotó, akinek a munkássága inspirációként szolgált a számodra?

Az első könyvem műfaja regény, szerettem volna magam kipróbálni más műfajban is. 

Palotás Petra novelláskötetei és munkássága inspiráló volt számomra a novelláim megírásakor. 

Mi az oka annak, hogy viszonylag nehéz témákat választottál az alkotás során? Magánemberként te hogyan küzdesz meg a nehézségekkel?

Szerettem volna felhívni a figyelmet néhány fontosabb társadalmi problémára, melyek mellett hajlamosak vagyunk lehajtott fejjel elsétálni. Érzékeny vagyok a szociális problémákra, ezért többször előfordult, hogy kutatómunka közben eltört a mécses.

Melyik a te, és az olvasóid kedvence története?

Több olvasóm említette kedvenceként a Tiszta lappal és A babaház című novellákat.

Az én egyik kedvencem az Örökkön örökké, ugyanis ezt a novellát a nagyszüleimről mintáztam, és a nagypapám emlékére írtam. Ezen kívül a leginkább a Tiszta lappal, A babaház, Jégvirágok, A cipó, Virágárus, és a Színielőadás novellákat szerettem írni.

Mi volt a legfelemelőbb pillanatod írás közben?

A legfelemelőbb pillanat mindig a novellák „megoldása”, végkifejlete volt, amikor a történet nyugvópontra jut. A novelláim többségének pozitív a lezárása. 

Van valami koncepciója a novellák sorrendjének?  Mennyi ideig tartott a véglegesítés?

A novellák stílusukat tekintve különbözőek, több generáció problémáit, nehézségeit ölelik fel. A sorrendnél arra törekedtem, hogy különféle stílusok váltogassák egymást, nem szedtem egy csokorba a hasonló stílusú novellákat.

A novellák megírása három-négy hónapig tartott, és körülbelül további egy hónap volt a szerkesztés.

Az értékelésemben két  novelládat kiemeltem, (Tiszta lappal, A virágárus) szerintem egy kisregényt legalább érdemelne a történetük. Nem gondolkodtál még a bővítésen?

Köszönöm szépen! A novelláskötetem szerkesztője is felvetette ezt az ötletet, és ha jól emlékszem, éppen a Tiszta lappal kapcsolatban. Egyelőre nem gondolkodtam bővítésen, de sose tudni mit hoz a jövő.  

A regény a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Kezdő íróként milyen tapasztalatokkal gazdagodtál? Jó szívvel ajánlod őket másnak is?

Szerencsés vagyok, hogy rátaláltam a NewLine Kiadóra, jó szívvel ajánlom az olvasóknak és az írótársaimnak is. Szerzőként nagyon elégedett vagyok velük, mindenben segítenek.

A borítód nagyon szép, hűen tükrözi a kötet érzelemvilágát. Könnyű volt közös nevezőre jutni a grafikussal?

A borítómat Ashley Redwood, a kiadó egyik grafikuska tervezte. Ashley remek munkát végzett, szuperül lehet vele együttműködni. 

Itt a tél, és a bekuckózós olvasások időszaka. Te hogyan töltöd ezt az időszakot és az ünnepeket?

Az időm nagy részét a gyerekek kötik le, van egy három és fél éves lányom és egy kilenc hónapos kisfiam. Nem sok szabadidőm van, de azt írással és olvasással töltöm. Már készülünk az ünnepekre, megvolt a közös lakásdíszítés, a napokban pedig következik a mézeskalácssütés. A karácsonyfa alá természetesen mindig kerül könyv, nemcsak nekem, de a gyerekeknek is. Szerencsére a kislányom imádja a könyveket, ha kirándulni megyünk mindig figyelmeztet, hogy ne felejtsek el könyvet tenni az útra. Ezúton is szeretnék békés és kellemes ünnepeket kívánni mindenkinek.

Szerzőként milyen további terveid vannak?

Jelenleg egy újabb thriller regényen dolgozom, bár szabadidő híján kicsit lassan halad az írás, remélem, hogy legkésőbb jövő ősszel sikerül publikálnom.

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni Nikolettának!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónőt Facebookon, vagy kötetét a NewLine Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

Csukás István - Órarugógerincű ​Felpattanó (Pom Pom meséi 10.)

Pom Pom történetei számomra nagyon meghatározóak, ugyanis az iskolámban egyike  volt azon meséknek, amelyeket nyugodtan engedtek megnézni. 
Jómagam kevésbé szerettem, mert nem mindig értettem az alapcselekmény logikáját, de mivel gyerek voltam, örültem, hogy mesét nézhettem.

A történet alapja egy elromlott óra - ezt javítja meg főhősünk barátai segítségével. Csakúgy, mint a tévében, itt is Gombóc Artúr felbukkanása csalt mosolyt az arcomra. Imádtam a madárkát és a csokimániáját. Mindig úgy gondoltam, hogy neki van a legtöbb esze a társaságból és ezt, ez a kötet is megerősítette.

Természetesen minden jó ha a vége jó: Picur időben beér az iskolába, Pom Pom is megoldott egy újabb feladatot Gombóc Artúr pedig hódolhat a csokoládé iránti szenvedélyének. 

Az illusztrációk tükrözik a rajzfilm grafikáját, aki azt szerette, ebben sem fog csalódni.

Összességében jó volt nosztalgiázni, köszönöm szépen a barátnőmnek, hogy meglepett vele! 

Amennyiben még nem olvastad a sorozat ezen részét, a Könyvmolyképző Kiadónál kedvezményesen beszerezheted!

Írta: Isabel

Kőrösi Zoltán - Ami ​a szívedet brummja…

Először is köszönöm szépen a kötetet - a barátom nagyon eltalálta mire van szüksége a lelkemnek. Vannak olyan időszakaim, amikor sokkal jobban fel tudok töltődni egy gyerekeknek szólő könyvtől, mint bármilyen komolyabb témától. Ez is ilyen volt.

A gazdagon illusztrált rövid versek egytől-egyig macikról szólnak, akik ugyanolyan személyiségjegyekkel rendelkeznek, akár a gyerekek. Szeretnek enni, játszani bohóckodni, de ugyanakkor szomorkodni is nagyon tudnak. Mivel ugyanazon az életszakaszon mennek át, mint a mi kinyinyeink nagyon könnyű őket megszeretni és a szívünkbe zárni.

Nem tudom, mennyire van igazam, de véleményem szerint a költő egyik elsődleges célja, hogy oly módon csempéssze be a kicsik életébe a tapasztalást, hogy közben jól szórakoznak. Mivel a versek inkább az óvodás-kisiskolás korosztálynak szólnak, fontos, hogy tehermentesen ismertessük meg őket a világ dolgaival. Finoman, apránként. 

Ám ez a könyvecske nemcsak erre lehet alkalmas. Kiváló alap a tanulás utáni stressz levezetésére, hiszen a versek nagy része humoros, jókat lehet nevetni rajtuk. Mivel kifejezetten jó kedvre derítenek, ezért akár arra is alkamasnak tartom, hogy egy-egy projekt keretében a kicsik meg is tanuljanak belőle párat. Szavalóversenyen, vagy osztály előtt felmondva képes lehet enyhíteni azt a feszültséget, ami már régóta megfigyelhető a gyerekek között. 

A 38 oldalas könyvből több kedvencem is van, ám ha csak egyet lehet választani, akkor ez lenne az:

A medvékről és tortákról

Aki a sütit, vagyis a sütiket szereti, az rossz medve nem lehet! 

Aki meg a tortát is bírja, az jó medvegyerek. 

Vagy a palacsintát! A málnalekvárosat!

Abből is többet vagy a nagyon sokat.

Talán, ebből is látszik, milyen kis picinyke, de aranyos sorok várják a gyerkőceinket ebben a műben. 
Jó szívvel ajánlom már a legkisebbeknek is, hiszen nyelvezetük, mondanivalójuk az ő igényeikhez igazodik a leginkább. Persze, az olyan gyerek-felnőttek, mint én is, nagyon fogják szeretni!

Amennyiben sikerült felkeltenem az érdeklődésed, megrendelheted a Könyvudvar weboldaláról!

Írta: Isabel

Robin O'Wrightly - A ​lantidák felfedezése (Tripiconi sztori 3.)

 

Fotó: Robin O'Wrightly

Először is szeretném megköszönni a szerzőnek, hogy elolvashattam a a Tripiconi sztori legújabb részét! Őszintén szólva, hatalmas rajongója vagyok a sorozatnak, túlzás nélkül állítom, hogy emiatt szerettem meg az írónő munkásságát.  Ezért most nagyon izgulok, hogy úgy adjam át a gondolataimat, hogy mások is kedvet kapjonak hozzá.

Nézzük is a történetet: Tripicon egy szigetvilág, mesés tájakkal és egy uralkodói párral, valamint gyermekeikkel. Az ő ttörténetük adja a sorozat gerincét. 

A harmadik részben földrengés sújtja Perallantisz Városát, melynek epicentruma eléri hőseinket is és ez az a pont, ami újabb kalandok sorát indítja el. Mást nem mondanék a történetről, mert itt tényleg nem szeretnék spoileres lenni, ráadásul, aki nem ismeri az előzményeket, azoknak nem lőnék le semmilyen poént.

Nézzük inkább az írónő stílusát, és hogy miért kiemelkelkedő számomra az, amit az ifjúságnak nyújt.

Sokszor szoktam azt mondani, hogy nagyon boldog vagyok, ha látom az írói fejlődéseket, a haladást.  Itt azonban sajnálattal vettem tudomásul, hogy ez Robinnál elmaradt...

Most, hogy picit mindenkit megleptem, elmondom, hogy szerintem nem kis teljeseítmény kell az egyre jobb alkotások születéséhez; ám ahhoz is legalább ennyi kell, hogy hozzuk azt a színvonalat, melyet az első résszel megalapoztunk. Sok sorozat azért merül ki, mert a szerző nem képes tartani azt a mércét, melyet az olvasók elvárnak tőle. A  Tripiconi első része megfog, de a másik kettő ugyanolyan szorosan magához köt. Semmivel sem mutat csökkenőbb tendenciát, és ezért le a kalappal az írónő előtt.

Már csak ezért érdemes a kamaszaink kezébe adni.

Stílus szempontjából szerintem teljesen megállja a helyét a fiatalok között, hiszen választékosan, mégis modern formában kalauzolja őket végig a történéseken. Fontosnak tartom, hogy a nyelvezet is alkalmazkodjon a célközönséghez, ám mivel ebben a korban még nagyon könnyen tanulunk, példát is mutassunk vele. 

A karakterek nagyon könnyen kiváltanak belőlünk érzelmeket. Mindenki szeretheti vagy utálhatja őket, hiszen olyanok, mint mi. Néha jól, máskor rosszul döntenek, ám igyekeznek a helyesen cselekedni. Tetszett, hogy a szerző nem próbálta meg tökéletesnek beállítani őket, ezzel is erősítve a sorok között megbúvó tanítási szándékot. Pont ezért nem is tudnék kedvencet kiemelni közülük, mindenki úgy tökéletes, ahogy megálmodták őket. 

Amit még imádok az egész sorozatban az a Tripipédia: minden fontosabb esemény, családfa, térkép és minden, ami ahhoz kell, hogy ez az egész mese valósággá váljék. Amikor egy szerző ennyire odafigyel a világalkotásra, az számomra példaértékű és inspiráló is egyben.

Egy apróságot azonban mégiscsak megemlítenék picinyke negatívumként: nekem a három rész közül ennek a borítója tetszik a legkevébé. Valahogy túl egyszerűnek érzem a történethez képest. 

Nagyon-nagyon jó szívvel ajánlom minden kamasz számára, mert ez egy olyan sorozat, amit nem szabad kihagyni. Szórakoztat, tanít, elgondolkodtat. Kell ennél több egy szülőnek? 

Amennyiben kíváncsivá tettelek a teljes sorozatot megrendelheted a következő webáruházak valamelyikén:

Könyvmogul
NewLine Kiadó

Könyvmentorok

Írta: Isabel

Hogyan született meg a Tripikoni sztori? - Beszélgetés a szerzővel

Robin O’Wrightly írónő egy figyelemre méltó színfoltja a magyar írói palettának. A több zsánerben alkotó szerző általában a humor és a szatíra mögé rejti komoly és elgondolkodtató mondanivalóját, így hívva fel a figyelmet tabutémákra is. A most következő interjú azért különleges a számomra, mert azokról az alkotásokról kérdezhetem őt, melyek számomra a legkedvesebbek. Vágjunk is bele!

Évek óta foglalkozol írással. Ez idő alatt jelent már meg több sorozat és egykötetes könyved is; többek között  romantikus,  ifjúsági, fantasy, igaztörténet, és pszichothriller zsánerében.  Mesélj nekünk egy kicsit arról az útról, melyre mint alkotó léptél! Ki is Robin O’Wrightly?

Az írás nagyon alattomosan kúszott be az életembe. Sosem akartam író lenni, annak ellenére, hogy több is van a családban. Így az irói személyiség kialakulása nem is köthető konkrét időponthoz. Valahol apukám halála után testesült meg, miután kiadtuk a könyvét posztumusz, és arra gondoltam, hogy én is írhatnék. Aztán valamikor a kétezer-tízes évek elején meg is írtam az első szatírámat, és kitaláltam az írói nevemet, viszont 2015-ig nem igazán történt semmi. Amikor elvesztettem az irodai munkámat, helyette az írást találtam meg. Abban az évben adtam ki az első regényemet, az Erelemet, és írtam még kettő regényt, ami után folyamatosan indult be a dolog. Az biztos, hogy 1. nem akartam soha egykötetes író lenni, 2. megőrültem volna, ha csak egy zsánerben alkothatok, nekem minél többet ki kell(ett) próbálnom. 2017 óta hivatásos író vagyok a Mogul kiadónál, bár van civil szakmám is – grafikus-szöveggondozó -, amit 2009 óta a könyvkiadási szférában, független szakemberként kamatoztatok. Valahogy minden a helyére került az idők során, és mire kettőt pislogtam – kicsit lassan pislogok, na :) –, 2021 végére elkészült 16 könyv.

A könyveid mindegyike más-más réteget céloz meg, ezáltal viszonylag széles az olvasótáborral rendelkezel. Mit gondolsz, mennyire szeretik, hogy ennyire sokoldalú vagy?  Számodra mennyi nehézséget, vagy éppen boldogságot okoz a különböző területek kipróbálása?

Mostanában kezdtem el ezen gondolkozni, hogy mi lett volna jó, ha a sokféle zsánernek Nemere-szerűen sokféle nevet választok, vagy ha egyetlen zsánernél maradok egy névvel. Azt hiszem, jól döntöttem, hogy nem hagytam beskatulyázni magam, mert végül is lett saját skatulyám: ROW. A Robin O’Wrightly rövidítése egyébként „sort” is jelent, ezért a Könyvek Sorban szlogenem elég jól visszaadja. Másrészt „lárma” jelentése is van, ami azt jelenti, hogy körülöttem mindig egy kicsit puskaporos a levegő. Én már nem tüsszögök tőle, megszoktam. :D A sokoldalúság szerintem nem baj, fontosabb, hogy az olvasók tényleg élvezzék az olvasmányt, szórakozzanak vagy elgondolkodjanak rajta. A kísérletezgetést én különösen élvezem, mert szeretem a kihívásokat, főleg, ha sikerülnek. :) Előfordult már, hogy mellényúltam, de még abban is sok fejlődnivaló lehetőség volt, vagy éppen segített orientálódnom másfelé. Edison mondta, hogy egy sikeres alkalom mögött kilencvenkilenc kudarc is állhat, de a lényeg, hogy az az egy sikeres lett. Addig nem szabad feladni, utána meg minek?

Térjünk is rá a lényegre: a könyvekre. Rögtön az egyik kedvencemmel kezdeném: a Tripiconi sztorival. Ez egy ifjúsági-kalandregény sorozat, melynek alapját a tripiconi szigetvilág és annak lakói adják. Idén jelent meg a harmadik része e-bookban. Általad lehetőségem volt még megjelenés előtt elolvasni és ugyanannyira tetszett, mint az előző kettő. Mesélnél egy kicsit a sorozat alapkoncepciójáról?

Tripicon világát édesapám, Váczy Jépont Tamás találta ki és építette fel vizuális elemekből (térképek, bélyeg art, logók, emblémák, installációk, kellékek, ruhadizájn stb.). Negyven évig dolgozott rajta, tulajdonképpen haláláig; kiállításokat szervezett, a családi életünk része volt. Ráadásul a 2015-ös évben a családunkról komoly titkok is kiderültek, ami még inkább megvilágította, miért építette fel apám ezt a szigetvilágot magának és nekünk. Egyedül írni nem írt – néhány szórólapot kivéve –, én pedig úgy éreztem, hogy mind apám emlékét, mind az élethosszi munkáját ilyen módon is szeretném megőrizni, tovább vinni és élettel betölteni. Így született meg a Tripiconi sztori.

Tudom, hogy még koránt sincs vége a történetnek, így érdekelne, hogy honnan merítesz ötleteket az újabb és újabb kalandokhoz?

Bevallom, az első négy részt két év leforgása alatt írtam meg. Az ötletek adottak voltak a családunk történetéből, illetve a saját kalandregény- és ókorilegenda-szeretetemből. Nem beszélve arról, hogy szívemen viselem a bolygónk sorsát, emiatt érintőlegesen cli-fi (climate fiction) elemek is vannak a könyvekben. (A hetedik rész azonban teljességgel cli-fi lesz.) Idén már az ötödik rész is készen, szerkesztésre vár. A hetedik részt két éve kezdtem el írni, még az elején tartok, mert mindenféle más jött közbe, illetve még csak három rész tárult olvasók elé.

Mivel ifjúsági regényről beszélünk, hogyan fogadta a célközönséged a könyvet? Mi a legnagyobb dicséret, amit tőlük kaptál?

Szerencsére elég tág korosztályos az olvasások sora, viszont a célközönség is imádta, akik olvasták. Talán a legnagyobb dicséret, amikor másnak is ajánlják, vagy tök jogosan azzal „bombáznak”, hogy mikor jön már a következő rész.

Édesanya vagy, így kíváncsi vagyok, hogy a gyerkőceid milyen véleménnyel vannak a szigetvilág kalandjairól?

Azt előre bocsáthatom, hogy nekik köszönhetem szinte a legtöbbet. A két legifjabb szereplő, Matteo és Daniella a gyerekeimről lett mintázva. Ők szervesen belefolytak a szerkesztési munkálatokba, például az első négy részt folyamatában olvastam fel nekik. Vagy egy évig biztosan volt esti meséjük. :) Remélem, hogy büszkék még, mert most már felnőnek lassan, kamaszok; bőven túlnőtték az „avatárjaikat”.

A sorozattal részévé váltál a gyermekirodalomnak, így hatással vagy a fejlődésükre és arra, hogy megszeressék az olvasást.  Ezt szem előtt tartva írod a részeket?

A gyerekeknek szánt irodalom a legnagyobb felelősséggel járó vállalkozás a világon. Az első vagy az elsők között nekik adott olvasnivaló az egész életükre kihatással lesz, így nagyon nem mindegy, mi és hogyan szerepel a történetben. Szerencsére a gyerekeim nagyon jó mérőzsinórok voltak; a lányom meglehetősen romantikus lelkület, a fiam pedig nagyon nem – kettejük között ellavírozgatva, a visszajelzéseket tekintve, szerintem sikerült megtalálnom az arany középutat.

Mennyire figyeled a fiatalok szlengjeit, nyelvújításait? Használod a kamaszok kifejezéseit is, hogy közelebb hozd őket a regény világához?

Hála istennek, a gyerekeim és az iskolai környezet nem vulgarizált, illetve e tekintetben vigyáznak rájuk. Inkább én vagyok a botlatókő, bevallom, mivel van, amikor nem válogatom meg a szavaimat, de a gyerekek előtt igyekszem visszafogni magam. Ők elég értelmesek, szépen és választékosan beszélnek, de a szlenget sem fogom vissza, miután tudom, hogy megvan a megfelelő szókincsük, így van mire építeni. „Laza” beszédstílus jellemez minket, de amikor úgy van, szólok, hogy ha komolyra kell venni a kifejezésmódot. Egyszóval: igen – használunk szlenget, amíg nem vulgáris, és ez a könyvbe is bekerült „ízesítőnek”. Hiszen a fiatalok a mai környezetben mozgó gyerekek, saját „vokabbal”, nem hülyék – hanem gyerekek. Sokan okosabbak, mint a felnőttek; megérzik, ha valaki modorosan át akarja vágni őket. Nem érdemes ezzel szórakozni. :)

A borítót és a grafikát is magad tervezed az írás mellett. Mi az a koncepció, ami alapján kiválasztod a színeket és az elemeket?

Igen, 2009 óta rendszeresen készítek borítóterveket, és nyomdai gyártásig tudom kísérni. A Tripiconi sztori arculata valamennyire adott volt édesapám stílusából adódóan, és talán szerencsém volt, hogy ehhez tökéletes, ingyenes betűtípuscsaládot találtam a neten. Azóta az a fontcsalád az én írói arculatom része is. A színeket adta maga a történet: mert mindenképpen eltérő színvilággal akartam elkülöníteni a részeket. Az első rész türkiz és sötét, mint az amulett kövének színe, ha világít, és a sötét a rejtély árnyalata. Az arany (okker) jól harmonizál ezzel a színnel. A második kötet már bordós barna, mint az érett föld, benne narancs fényekkel, mint azok a bizonyos fények, amiket nem fejtek ki, mert spoileresek lehetnek, de narancs színük van. :) A harmadik égkék; már nem türkiz, de ilyen színű annak a főszereplőnek a szeme, aki abban a részben majdnem az életét adja a szeretteiért. ;) A negyedik borítója lila lesz, mint… nos, hát ehhez el kell olvasni a harmadik részt. De aki ismeri a színszimbólumokat, az tudja, hogy a lila a királyság, a nemesség színe. Illetve az egyik benne szereplő ereklye is ilyen színű. Az ötödiknek még nincs konkrét színe, mert azon dolgozom magam is, de lehet, hogy fűzöld lesz.

Az eddig megjelent részek közül melyik áll hozzád a legközelebb?

Erre még sosem gondoltam így… Fogalmam sincs! :D Mindegyik másért áll közel hozzám.

Esetleg elárulsz valamit a következő részek cselekményéből?

Ahogy fentebb már említettem, a negyedik részben valami lila lesz… Valami titokzatos királyi dolog a múltból, ami miatt tovább kell nyomozniuk a főhősöknek, ha meg akarják menteni a saját egzisztenciájukat.

Ezúton is további sok sikert kívánok az írónőnek, remélem, hamar jön a sorozat negyedik része!

Amennyiben kiváncsi lettél, keresd Robin hivatalos Facebook-oldalát, weboldalát, vagy könyveit többek között a shop.konyvmogul.hu webáruházban!

Írta: Isabel

Marie Desplechin - Szegény kisboszi!

Őszintén megvallva nem igazán azt kaptam a történettől, amire a cím és a tartalom alapján számítottam. 

Adott egy kislány Verbéna, aki édesanyjával nő fel és mit sem tud arról, hogy boszorkány. Természetesen ezt a tehetségét anyai ágról örökölte, ám ennek ő nem igazán örül.

Nap, mint nap azt látja, hogy édesanyja megkeseredett; állandóan morog és különböző főzeteket készít a szomszédok móresretanítására. Verbéna azonban teljesen más életet képzel magának: szeretne szerelmes lenni és családod alapítani. 

A kislány egyébként apa nélküli családban nő fel, édesanyja szerint nincs szükségük férfiakra, ahhoz, hogy teljen legyen az életük. Na itt volt az a pont, ahol elkezdtem picit furcsán nézni.

Emellett az anyuka olyan zsarnokoskodó és hatalommániás, hogy ne fussak vele össze. A lányából szeretné a világ legerősebb boszorkányát kinevelni, mindezt úgy, hogy a kislány többször hangoztatta, ő nem ezt szeretné.

Az egyedüli szereplő, aki megmentette a helyzetet, az a nagymama volt. Bár ő is boszi, mégis odafigyel az unokájára és meghallgatja a kislány érveit it. Nem erőltet rá semmit, csak megmutatja, mire számíthat, ha előtör belőle a varázsereje. 

Nagyon kedves és szerethető a néni: a mindennapokban a nagyszülők életét éli és csak Verbéna kedvéért nyúl újra a mágiához. Viszont akkor sem megleckésztetős főzetet készít, hanem egy olyan álomfelhőt, mely jó dolgokat mutat Verbéna kiválasztottjának.

Jelenleg nem élek párkapcsolatban és gyermekem sincs, viszont azt gondolom, hogy egy gyerek fejlődéséhez szükséges, hogy ne csak egy mintaképet lásson. Természetesen vannak olyan családok, ahol bizonyos okokból kifolyólag az egyik szülő tölti be a másik szerepét is, de egy kiskamasznak folyamatosan azt sugallni, hogy nem kell férfikép, mert eddig minden jól ment nélküle, nagyon veszélyes. 

Íróként és bloggerként is azt gondolom, hogy a leírt szónak ereje van és mint tudjuk, ez nagy felelősséggel is jár. Különösen igaz ez ha az ifjúság a célközönség. Nem hiszem, hogy a szerző kész akarva alakított volna ki egy ilyen családmintát, de amikor  gyermekeknek szóló történetet írunk, különösen oda kell figyelni a szavak mögötti jelentésre is, hiszen ezek formálják majd a következő generációt és ezáltal a jövőnket is!

Amennyiben te is kialakítanád a véleményed, a könyvet megrendelheted a Könyvmolyképző Kiadónál, kedvezményesen!

Írta: Isabel

 

A grafikus, aki megmutatja, hogy kitartással bármit el lehet érni - Interjú Ashley Redwooddal

 

Ashley Redwood grafikus munkáját már rég óta dicsérem.  A Newline Kiadónál csodálhatjuk meg borítóit, melyeket a legkülönfélébb zsánerben készít a hölgy. Mivel én is picinyke lépéseimet teszem az illusztrálás világában, úgy gondoltam érdekes lehet, egy pár olyan interjú is, amiben megmutatjuk miért is érdemes ezt - a sokszor nem könnyű utat - választani.

Engedd meg, hogy megköszönjem, hogy elfogadtad a felkérésem! Mesélnél egy kicsit magadról? Hogyan szerettél bele a rajzolásba?

Én köszönöm szépen a felkérésed, teljesen váratlanul ért! Ashley Redwood névre kereszteltem magam, huszonvége kategóriás, már felnőttként szimuláló női egyed vagyok. Menthetetlenül könyvmoly, és macskamániás is. A rajzolás kiskorom óta szerves részem, valahogy mindig kifejezőbbnek tartottam. Kisebbként ugyanis, nem voltam a szavak embere. Szerintem, mindenki átesett már az iskolai verbális bántalmazás rostáján, így nem kell bemutassam azt, hogy mennyire tönkre tud tenni valakit az, ha bántják. Én mondhatni, a rajzolásba menekültem. Nem sikersztori, nem is lesz belőle bestseller, de ez volt az a pont, ami nagyban hozzájárult ahhoz, akivé váltam. 

Emlékszel még életed legelső alkotására? Megtudhatjuk, mi volt az?

Hű. Tizenhét évvel ezelőtt volt egy kerületi rajzverseny, aminek a témája az „Ételed a végzeted” volt, akkoriban a rajztanárom volt az egyetlen, akinek elhittem azt, hogy képes vagyok olyat alkotni, ami alapjában véve is megrengeti a társadalmi gondolkodást. Neveztem egy szerintem, a mai napig nyakatekert rajzzal, amivel aztán megnyertem az első helyet. Semmi extra nem volt benne, mindösszesen egy túlsúlyos nő eszik egy olyan szendvicset, amelyből döglött csótányok lógnak ki. Nem tudom mit láttak ebben a zsűritagok, de hálás voltam akkor.

Mi volt az a pont az életedben, amikor eldöntötted, hogy ez nemcsak hobbi a számodra?

Rólam tudni érdemes, hogy nagyon közel áll a szívemhez minden olyan dolog, amiben a kreativitás bármely kis része megmutatkozik. Nagyon sokáig hobbiként szimulált a dolog, mert nem volt bátorságom dobbantani egy nagyot, majd azt mondani, hogy „ NA, itt vagyok! Tessék felfedezni!” . Első körben, mint a legtöbben én is fióknak írtam, rajzoltam. Mielőtt mindenbe belefogtam volna, blogírással próbálkoztam, ami elég jól is ment, nagyjából 8 évig. Itt furakodott be az életbe a webdesign és honlapépítés, bár még csak kezdőként tanulgattam az alapokat, semmi nem tett boldogabbá, mint mikor készen lett az első általam kódolt weboldal. Visszakanyarodva, amint nagyüzemben elkezdtem ezt az utat, rögtön adta magát a következő, és így tovább, mígnem elérkeztem a borítótervezéshez, illusztráláshoz. Minden ilyen folyamat, egy kis ajtó volt számomra, amit azon nyomban berúgtam, ahogy elém került.

Hogyan sajátítottad el a szakma alapjait? Milyen tanácsokat adnál azoknak, akik ezt a pályát fontolgatják?

Továbbra is vallom azt, hogy nem vagyok végzett, diplomás grafikus. Ez az út nagyjából három évnyi önképzés, önszadizás és tanulni akarás eredménye. Volt, hogy hosszú napokig egyetlen egy már elkészült munkámat csináltam, újra-és újra, hogy megtanuljam, mi az amiben akkor hibáztam, mert persze, rengeteget hibáztam! Hálás vagyok magamnak, hogy nem adtam fel, amikor már minden könnyem elsírtam sem. Ha a szakma alatt a teljes tervezőgrafikai utat értjük, akkor rengeteg segítséget kaptam az elején a mentoromtól: Szabó Borkától, akit azóta is minden ízében tisztelek! Szóval, tanulás, gyakorlás, plusz szükséges valamennyi érzék is hozzá. A színek harmóniája, és a kreativitás is. Akiben megvan ez a fény és képes elég erőt fektetni bele, biztosan meg fog térülni, mint ahogy nálam is megtérült.

Mit szeretsz leginkább a szakmádban és mi az, amire picit nehezebben tudod rávenni magad?

A legjobban nem is az elkészült munkámat szeretem, hanem azt az örömöt, amit az író arcán látok, amikor a kezében fogja a fizikai példányt. Nálam mindig is ez számított, az csak plusz, hogy rengeteg kapcsolatom és barátságom a mai napig emiatt alakult ki. Nehezebben rávenni magam mostanság fordul elő inkább, mert rengeteg dolgot csinálok egyszerre. Lehet, hogy saját magam köpködöm szembe emiatt, de az illusztrálás, és az igényeknek való megfelelés, egyre nehezebben megy.  Iszonyú maximalista vagyok, így ameddig nem látom tökéletesen helytállónak a munkám, hát bizony újra kell kezdjem. Ez pedig idő hiányában, néha lehetetlen. Olyankor nem vagyok elégedett, sem boldog és így tovább.

Hogyan kezdődött a közös munka a kiadóval? Mit szabad tudnunk a feladatköreidről?

2018-ban a kiadó indulásakor már része voltam a csodának, amit Mimi Taylor hozott létre. Akkoriban borítót terveztem Neki, és a mai napig hálás vagyok azért, hogy Ő is látta bennem azt amit egyre többen. Nem felejtem el azt a végtelen boldogságot, amit akkor éreztem, mikor megkérdezte tőlem, hogy nem-e lennék a grafikusa a NewLine kiadónál. Ez a szerelem azóta is tart!

Idén novembertől vagyok teljes állásban, mint vezető marketinges is a csapatban és ugyan még picit bizonytalan vagyok, de hiszek a sikerben! Úgyhogy, elég összetett az, mivel is foglalkozom a kiadón belül, azért megpróbálom összeszedni: grafikusként borítókat tervezek, illusztrálok, nyomdai/online anyagokat gyártok. Marketingesként, pedig vezetem a közösségi média felületeket, kapcsolat tartok a kiadói íróival, bloggerekkel/vloggerekkel, rendezvényeket szervezek, ésatöbbi. Wedesignerként pedig, próbálom majd felhúzni a webshop oldalát egy szinttel feljebb.

Milyen a légkör, amiben dolgoznod kell?

A november előtti időszakom elég nehéz volt, ugyanis mint minden ember én is pénzből élek, és az előző munkahelyem eléggé megnehezítette azt az utat, amit járni szerettem volna. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan maradjon időm arra, hogy egyáltalán akkoriban egy borítóval elkészüljek, nemhogy héttel-nyolccal. Megfordult bennem a gondolat, hogy talán itt az idő, hogy abbahagyjam az egészet, amit megálmodtam magamnak.  Aztán mertem lépni egy hatalmasat, és két év sanyargatás után felmondtam. Örök hálám, hogy Mimi és mindenki a kiadónál hitt bennem. Szóval, novembertől homeofficera álltam át, aminek nagyon örülök, bár minden feladatom ellátni, még betervezve is rémálom. Úgyhogy, aki azt gondolja hawaii az otthoni munka, meg egy frászt! A légkör az hála istennek nyugodt, amire vágytam. Két cica és egy kölyökkutya gazdija vagyok, úgyhogy a fantáziátokra bízom milyen a hangulat… 

Értékeltem már pár olyan könyvet, amely a te munkásságodat dicséri. A teljesség igénye nélkül: Mimi Taylor-Abby Winter: Utolsó kívánság, (romantikus), Darvas Petra: Ikrek Mágiája, (fantasy) Buótyik Dorina: Gracie Simpson történetei, (kalandregény) Bombicz Judit: Csodák könyve (mese) és még sorolhatnám. Mekkora kihívás ennyi zsánerben helytállni?

Előre megjegyezném, hogy Bombicz Judit mesekönyve nem teljesen az én munkám, az előlapon található ide-oda kanyarodós indás betű, plusz a nyomdai része. Na, az igen.

Nem vagyok elzárkózva egyetlen zsánertől sem, mindig élmény amikor újabb-és újabb olyan feladat jön, amiben utólag kiderül, hogy megállom a helyem. Amit soha életemben nem szeretnék elkészíteni, azok a félmeztelen felsőtestű pasis borítók. Semmi, de semmi értelmét nem látom.

Neked melyik a kedvenced a munkáid közül? Melyik jelentette a legnagyobb kihívást?

Az első és legnehezebb ilyen, ami kapásból eszembe jut, Fróna Zsófia: A fegyverforgató sorozata, amiből ugyan még van hátra egy rész, de az a három valami pokolian kemény munka volt.

Az első kötetnél felállítottam magamnak egy mércét, amit akárhányszor próbálok megugrani, szinte mindig felnyársalom magam.  Kedvencem úgy igazán nincs, mert minden elkészült munkám után találok valami olyat, amit javíthattam volna. Egyformán szeretem mindet inkább, mert minden újabb munkámba szívem-lelkem beleadom, ezért is nincs két ugyanolyan.  

Hogyan viszonyulsz az olvasóközönség véleményéhez?

Ezzel nem leszek népszerű nagy valószínűséggel, de egyáltalán nem érdekel. El szoktam olvasni, ha valamiben említik, hogy miben kéne javítani, vagy milyen az elkészült borító. De szinte semmilyen nagyobb érzelmet nem társítok hozzá.

Követem a munkásságod a közösségi oldaladon és rengeteg inspiráló dologgal találkoztam. Megtudhatunk valamit a jövőbeli terveidről?

A célom valamennyire az is, hogy inspiráljak embereket, mert amikor én kezdtem, számomra is volt ki inspiráljon. A jövő az még egy nagyon képlékeny dolog, de annyit elárulhatok ismét dobbantani készülök! Szeretnék kiteljesedni még inkább, és ebben segítségemre van egy szívemnek nagyon fontos egyén is, akivel nemsoká összeállunk és közös vloggercsatornát indítunk. Ezen felül szeretném újra kibontani a szárnyaimat a kézművesség oltárán, a napokban pont azon gondolkodtam, hogy lassan ideje lenne azt is elindítani…  Ezen felül, dolgozom több grafikai projekten, többek között a kiadóval és a kiadón kívül is.

Ezek álmok, és remélem, hogy mindent sikerül majd megvalósítani belőlük.

Szeretnék további sok sikert kívánni Ashley-nek, a blog nevében!

Amennyiben kíváncsi lettél látogasd meg hivatalos Facebook-oldalát további érdekességekért!

Írta: Isabel