Varga Emese - Jó reggelt, kis pillangó!

 Varga Emese meséje azonnal felkeltett az érdeklődésem, amit megláttam az egyik közösségi oldalon a felhívását. Posztjában kedvesen kérte az olvasókat, hogy akinek van kedve mondjon pár szót a könyvéről. Mivel én nagy meserajongó vagyok, azonnal éltem is a lehetőséggel!

A Jó reggelt, kis pillangó!  egy igazán aranyos történet. Címszereplőnk felkel és virágról virágra szállva fedezi fel az életet és egy kicsit önmagát. A különböző színű növények hasznos tanácsokkal látják el őt; hogyan uralkodhat az érzelmein, találhatja meg a lelki békéjét és minként élhet harmóniában a világban.

És, hogy mi ebben az egyedi? Az, hogy a szerző a történetét a meditáció alapjaira helyezte. A meditáció segít az ellazulásban és abban, hogy a belsőnkre koncentrálhassunk, így hozzájárul a fizikai és mentális egészség fenntartásához. Elismerem, hogy ezt a gondolatot nehéz volt elképzelnem egy kicsi gyerek esetében, ezért beszélgettem erről az írónővel. Ő elmesélte, hogy már egész kisgyermekes családoktól kapott olyan visszajelzést, hogy a meséje mennyire pozitív hatással volt a kicsire.

Ami mellett nem tudok elmenni, azok az illusztrációk. Igazán szépek, letisztultak és gyermek-barátok. Nem használ sok színt, sőt, vannak olyan részek, ahol nincs is az egész kép kifestve, így tényleg csak a lényegre fókuszálhatunk. De a legfontosabb persze az, hogy maximálisan kiegészíti a történetet.

Összességében hálás vagyok, hogy elolvashattam, mert felnőtt fejjel is élveztem a történetet és sikerült lazítanom is általa.

Hamarosan interjút is készítek a szerzővel, ám addig is ha kíváncsiak vagytok a történetre,  letölthetitek az Inspiráló könyvek weboldaláról!

Írta: Isabel

Sienna Cole - Elmejáték

Na erre utaltam a Reményszimfónia értékelésem végén! Ez a könyv igazán jól sikerült, és ezt mondom úgy, hogy nagyon szkeptikusan ültem neki.

Kezdjük a témaválasztással! Az, hogy a szerző nem ijedt meg attól, hogy bemutassa az iskolán belüli erőszakot, bátor választás volt. A történet elején egy diák végez a társaival és ez sajnos nemcsak a könyvek lapjain történhet meg, de a való életben is. Véleményem szerint nem foglalkozunk eleget ezzel a témával, pedig nagyon fontos odafigyelni a fiatalok lelkivilágára, hogy elkerüljék a testi és nem utolsó sorban a lelki sérülést. Nem szabad hagyni, hogy egy intézmény, ahová elméletileg biztonságérzettel engedjük el a gyermekeinket, a rettegés színhelyévé váljon! Ennek megelőzése nemcsak a pedagógusok és a szülők felelőssége, hanem mindannyiunké.Na, de nagyon elkalandoztam, vissza a könyvhöz!

Az írónő jól alapozza meg a hangulatot: a merényletet elkövető fiú érzéseit nagyon összetetten adja át. Ez csak pár oldal, de teljesen rá tudtam hangolódni a több szálon futó történetre. Ahogy egy jó thrillerhez illik, apránként rakhatjuk össze a teljes képet, megismerve nemcsak a gyilkost és áldozatait, de a cselekedetek mögött rejlő embereket is.

Szerintem az élet egyik alapigazsága, hogy minden valamiért történik és az írónő ezt nagyon jól tudja és használta is a cselekmény felépítésében. Szerettem, hogy pont úgy volt felépítve, hogy én is tudtam gondolkodni az ügyön dolgozó nyomozóval együtt, az pedig csak hab volt a tortán, hogy Mike-t nemcsak, mint a törvény emberét ismerhetjük meg, de bepillanthatunk abba is, hogy mint ember, hogyan éli meg a történteket. Bár kissé nyers volt szerettem a karakterét. Úgy érzem nagyon illik a szakmájához a habitus, amivel rendelkezik.

Az írónő a Reményszimfóniához képest nagyon sokat fejlődött. Olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha ott még nem hajtott volna ki az a lehetőségekkel teli fa, ami az Elmejátékban már dús lombkoronával ékeskedett. Ritkán látni ilyen szép ívet egy karrierbe és ehhez gratulálok!

Remélem, ez a továbbiakban legalább így marad ; mert ha igen, Sienna egy új, hűséges olvasót talált magának!

Ha Téged is érdekel a történet, az Álomgyár Kiadó várja, hogy postázhassa neked!

Írta: Isabel

Sienna Cole - Reményszimfónia

 Az írónő nevével, bár sokat találkoztam, mégis csak a közelmúltban jutottam el a könyveihez. Első olvasmányomként a Reményszimfóniát választottam, mivel nemcsak a tartalom, de a borító is megfogott. Rajongok a zenéért, akárcsak a könyv főhősei, szóval ez jó alapnak bizonyult. 

A kötet elejét nagyon szerettem: tetszett Carla kedvessége és az, hogy mennyire kitartó volt a zenetanulást illetően. Nyílt és nagyon kedves, egyenes nő. Legalábbis hittem ezt én.

Másik főszereplőnk Patrick, aki bár zárkózott személyisége miatt; a magánéletben nem valami közkedvelt, viszont a komolyzenei életben mindenki csodálattal beszél tehetségéről.

Carla  tanárának szeretné felfogadni a férfit és Istenem, mennyire boldog lettem volna, ha ez  a kapcsolat meg is marad ezen a szinten!

Na de ne szaladjunk ennyire előre ugyanis szereplőink elég erősen menekülnek saját démonjaik elől: a férfi a drogok, a nő pedig egy beteljesületlen álmokkal és vágyakkal teli házasság rabja....

Ahhoz, hogy az értékelésem ezen része hiteles legyen el kel mondjam, hogy én még csak hasonló helyzetben sem voltam soha, így nem tudhatom azt sem miképp cselekednék, ha ilyen helyzet elé állítana az élet.

De! Valóban az a megoldás mindkét problémára, hogy viszonyt kezdjenek egymással? Nem szeretem a férjem, jó akkor megcsalom? Drog - és alkohol bajára keressen szexpartnert, akit mellesleg zongorázni is megtaníthat!

Most komolyan! Tényleg ez a helyes út? Így kell a nehézségeket elviselni? Félreértés ne essék, nem tartom magam maradinak, sőt kölcsönös megegyezéssel szerintem sok minden megoldható, de egyenesen és tisztességesen! Tudom, hogy most nagyon nem vagyok szimpatikus, de ha Carla kilép a rosszul működő kapcsolatából, Patrick pedig kicsit észreveszi magát, máris minden sokkal emészthetőbbé vált volna a számomra a kapcsolatuk. 

Ugyanakkor értem a szerző üzenetét is: bármit is hozzon az élet, mindig mindenből van kiút és soha nem késő megtalálni a saját boldogságunkat, még akkor sem, ha sok rossz döntést hoztunk előtte.

Ám Sienna ezt így álmodta meg, tehát ezt nem is boncolgatnám tovább. Viszont amiről szívesen beszélek, az a szerző tehetsége. Mert bizony van neki. Mivel itt nem volt összehasonlítási alapom, azt nem tudom, hogy az előző könyvéhez képest mennyit fejlődött, de azt igen, hogy a lelki és zenei részeket, nagyon szépen átadta az olvasóinak. Azok a kedvenc részeim, amikor a főszereplők a zenéről vagy a lélek mélységeiről beszélgetnek. Nagyon át tudtam élni ezeket a pillanatokat.

A borító, bár az Álomgyár Kiadó stílusához hű, mégis nagyon szép. A címmel együtt nagyon szépen visszatükrözi a regény tartalmát és sejteti a befejezést is.

Összességében, bár picit csalódott voltam, mégis megérte megismerkednem a szerző munkásságával. Mikor becsuktam a könyvet, akkor még nem is tudtam, hogy az Elmejátékot, mennyire szeretni fogom.

Ám, ha inkább a komolyzene világába merülnétek, keressétek a regényt az Álomgyár Kiadónál!

Írta: Isabel

Mary E. Pearson - Az imádott Jenna Fox

Mary E. Pearson az egyik kedvenc szerzőm. Fantázia gazdag történetei rabul ejtik az olvasót, mindezt úgy, hogy elgondolkodhat: talán egy nap ez is megtörténhet?

Ugyanez a kérdés fogalmazódott meg bennem Az imádott Jenna Fox olvasása közben is. Mikor NiKy-től megkaptam a könyvet, szándékosan nem olvastam el sem a fülszöveget, sem pedig egyéb ismertetőt. Azt szerettem volna, ha az újdonság varázsa teljes mértékben hatni tud és el kell ismernem jól döntöttem.  Ha elolvastam volna más véleményeket, lehet nem lettem volna annyira lelkes olvasója, hiszen ez a regény teljesen más alapokon nyugszik, mint a fantasy – sorozata, amivel megismertem.

Műfaj szempontjából nehéz behatárolni, mert van benne sci-fi szál, de találhatóak benne poszt-apokaliptikus elemek is.  Ugyanakkor ezek annyira halványan szövik át a történetet, hogy nem szívesen kategorizálnám így. Őszintén szólva, soha nem voltam még ekkora dilemmában a műfaji meghatározást illetően, de aki nekiül a regénynek, szerintem érteni fogja a problémámat.

A történet a 17 éves Jenna-ról szól, aki balesetet szenved és elveszíti az emlékeit. Családja, hogy segítse a felépülését, új otthont teremtenek a számára egy nyugodt városkában. A lány többnyire otthon van és próbál emlékezni, de a családtagok bármit tesznek, úgy érzi, hogy azok az emlékek, melyekre emlékeznie kellene, nem is a sajátjai. Ám ennek ellenére is próbálja megtalálni önmagát és a helyét a világban.

Mindazonáltal, mint már említettem, ez a könyv nem akcióra, kalandra vagy nagy szerelmekre épül. Nem úgy olvastatja magát, hogy „most azonnal tudni akarom a végét” hanem inkább úgy, hogy érdekel, mi lesz, de nekem is időre van szükségem az információmorzsák összerakására. A regény teljes egészét ez a picit nyomasztó, de elgondolkodtató érzés hatja át. A magány okozta vagy az ismeretlentől való félelem legyőzése, saját magunkba vetett hit a legmélyebb mondanivalója szerintem a regénynek. Az, hogy akkor se adjuk fel, ha semmibe sem lehetünk biztosak. Még az emlékeinkben sem.

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, még akkor sem, ha semmi köze nem volt a Fennmaradottak Krónikáihoz. Hiszem, hogy kellenek ilyen olvasmányok is és örülök annak, hogy a szerző ebben a műfajban is maradandót alkotott.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, látogass el a Gabo Kiadó oldalára a saját példányodért!

Írta: Isabel

Berg Judit - Cipelő cicák a városban (Cipelő cicák 1.)

NiKy-nek hála volt már alkalmam a szerzőtől egy mesekönyvet olvasni. A holló gyűrűje egy rettenetesen aranyos mese, egy életre kelt kiskutyáról, aki a Mátyás templom lakója volt, amíg valódi kutyuska nem lett belőle. Az a mese maximálisan a kedvencem lett, mind a történet, mind pedig grafika szempontjából. Többször is elolvastam azóta, mióta megkaptam.

Mikor a kezembe került a Cipelő cicák-sorozat, nagyon izgatott lettem. Állatbarátnak tartom magam, nekem is vannak cicáim, kutyusom és kismadaram is szóval igazán közel állnak hozzám az állatmesék. Az pedig hogy a történetben szereplő cicák annyira picik, hogy zsebre lehet tenni őket, számomra csak még aranyosabbá tette az egészet.

Dióhéjban a történet annyi, hogy 3 testvérrel él együtt Ciceró, Pepe és Lőri, a Cipelő cicák, akiknek gyöngyök vannak a farkukon és a felnőttek csak játéknak látják őket. Ám a gyerekek tudják, hogy ők bizony igaziak: rosszalkodnak, bújósak és még a kenyérhéját is megeszik! Ráadásul még varázserejük is van!

A trilógia első részében, miután megismertük a szereplőket, a társaság a városba megy: játszótérre, állatkertbe és még kirakodóvásárba is. Különböző kalandokba keverednek, ahol a gyerekek és a cicák is sokat tanulnak egymásról és a világról is.

Az illusztrációt először nem tudtam hova tenni, őszintén szólva, ha nem írja le a szerző, hogy cicákról van szó, nem ismertem volna fel őket. Azonban, miután megszoktam az ábrázolásmódot, már nem volt gondom vele.

Mint mondtam, a sorozat három részből áll, és bár még csak az elsővel végeztem, szeretném a többit is elolvasni. Összességében egy nagyon aranyos, könnyen és gyorsan olvasható történetről van szó, amit inkább az óvodásoknak, alsósoknak ajánlanék közös, vagy egyéni olvasásra.  Nem történnek benne nagy dolgok, de egy fárasztó nap után el lehet vele szórakoztatni a csemetéinket és magunkat is!

Amennyiben felkeltettem a kíváncsiságotokat, látogassatok el a  Pagony Kiadó weboldalára!

Írta: Isabel

Jánosi Brigitta - Hullócsillagok

 A könyvet a borító alapján választottam ki az Underground Kiadó webáruházából. Számomra teljesen ismeretlen volt a szerző neve, ám amikor megláttam ezt a gyönyörű, harmonikus alkotást, tudtam, hogy mindenképpen el szeretném olvasni. Ám arra, amit kaptam, nem voltam felkészülve.

Tudjátok, hogy nagyon szeretem a meséket és legalább ennyire szívügyem a magyar szerzők segítése is! Igyekszem mindenkinél a pozitívumra koncentrálni, azt kiemelni, de itt nagyon nehéz dolgom volt.

A könyvben két történetet találunk: A baba kívánságát és a Csiriket. Mivel nagyon rövid mesékről van szó, nem mennék bele a tartalmakba, azt azonban szeretném kiemelni, hogy a szerző tehetséges. Gazdag és egyedi fantáziája van, melyet könnyen át tud adni úgy, hogy a gyerekek is könnyen megérthessék.

Viszont és itt jön a problémám: az egész e-book, úgy néz ki, mintha egy kézirat lenne nem pedig kész könyv. A történetek végig nagybetűvel és aláhúzva íródtak, ami szó szerint élvezhetetlenné tette az olvasást. Összesen 15 oldalról van szó, de már másfél oldal után elfáradt a szemem és el is ment a kedvem az olvasástól. Nem tudom, miért döntöttek úgy, hogy ezt így jelentetik meg, de nagyon nem tartom praktikus döntésnek. Mindegy mennyire jó egy történet, ha az olvasó nem képes azt végigolvasni, csak azért mert nem jók a formai beállítások! Komolyan nem értem ezt a döntést.

Mindenesetre remélem, ha eljut ez az értékelés az írónőhöz, átgondolja a véleményem és megfontolja a változtatásokat! Ha szükséges meg is mutatom neki, hogyan jelenik meg nálam a szöveg, mert nagyon nehezemre esik elhinni, hogy ezt valóban így szerette volna a világ elé tárni.

Nagyon elszomorodtam, mert nem szeretek ennyire negatív értékelést írni, de azt gondolom, hogy ez így tisztességes az olvasókkal és az írónővel szemben is.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Kiadó és a szerző is várja a rendelésed!

Írta:Isabel

A szerző, aki a szereplőivel együtt írta a regényét - Interjú Bodzás Szilviával

Bodzás Szilvia – Mindent tudok Rólad c. könyvét a napokban értékeltem a blogon. Mivel az értékelésemben pár dolgot kifogásoltam, ezért nagyon örültem, mikor az írónő elvállalta az interjúfelkérésemet!

Ismerjük meg együtt az írónőt és a történetét!

A regényed elég nehéz élethelyzetet dolgozz fel. Saját tapasztalataidat használtad fel az írás során?

Igen, a regény nagy részben tartalmazza a saját tapasztalásaimat, beleértve a szellemi fejlődést is, de a cselekmény nagyobb százaléka egy kitalált történet. A regény alapja, melyre az egész történet épül, egy velem megtörtént esemény volt. Az édesapám halálát és haldoklását megéltem, és a pillangó is egy valódi tapasztalás volt, mely a temetésen a mellkasomra repült és ott megpihent. Majd miután elhessentettem magamról, 1-2 perc múlva újra vissza repült a mellkasomra – azon a napon nem egy véletlen esemény részese voltam. Ez a „jelenség” nagyon mély hatást gyakorolt rám, melyet szavakkal nem igen tudok megfogalmazni. Némi idő elteltével tudtam csak magamban mindent összegezni és értelmezni, és annak ellenére, hogy a halálra akkor még tragédiaként tekintettem, történt bennem egy váltás, és később hálás voltam minden egyes pillanatért, bármilyen fájó is volt, mert ez volt az a momentum az életemben, amely elindított sok évvel ezelőtt az önismeret útján.

Főhősnőd Mira az írást használja terápiaként, hogy képes legyen a továbblépésre. Te magad is így gondolsz erre a folyamatra?

Igen. Az írás nekem mindig is nagyon fontos eszközöm volt. Főleg attól a pillanattól kezdve, miután erős késztetést éreztem arra, hogy szellemileg fejlődni akarok – bár sejtésem sem volt arról, hogy valójában ez mit is jelent és mivel jár. 

Napi rendszerességgel írtam a naplómat, leírtam minden olyan belső folyamatot, melyet megtapasztaltam és észleltem magamban. Leírtam, hogyan érzem magam, majd legtöbbször kérdések bukkantak fel bennem, és jöttek a válaszok is. Az írás nagyon fontos társammá vált a mindennapokban, segített amikor mélypontokat éltem meg; segített, amikor kilátástalannak tartottam az életemet, amikor legszívesebben feladtam volna mindent; segített, amikor túl gyenge és sérülékeny voltam, amikor egycsapásra összeomlott az addigi életem és minden, amit addig felépítettem. Az írás által is azokban az időkben rengeteg felismerésem született önmagammal és az élettel kapcsolatosan. 

Tekintve az erős érzelmi hatást, ami átjárja a történetet, mesélnél egy kicsit az alkotói folyamatokról?

Mialatt a regény íródott, szinte majd mindegyik fejezetnél előfordult, hogy sírdogáltam, mert annyira megérintett, ami persze nem volt véletlen.  Hiszem, hogy még ekkor is azokat a mély érzelmeket írtam ki magamból, melyek megoldatlanul ott lapultak bennem, miközben teljes átélője voltam a történetnek. 

Igazán nem is tudom, hogyan működött az egész alkotói folyamat, számomra a mai napig egy csodának számít, mert bár volt egy valós alaptörténetem, és mögöttem volt némi önismeret, de a szereplők és az események maguktól bontakoztak ki. Ugyan kellett kutató munkát is végeznem, de ezt leszámítva mindig az történt, hogy amikor leültem írni, abban a pillanatban fogalmam sem volt arról, hogy mit és miről fogok írni, egyszerűen vitt az egész, és mindeközben sorra jöttek az ötletek is. Létrejöttek a szereplők és kibontakozott a történet. Bátran ki merem jelenteni, hogy én voltam az, aki elkezdte a történetet, de a szereplők írták és ők is fejezték be.

Amikor úgy döntöttem, hogy írok mindarról a belső folyamatról, amelyet átéltem, hogy írok a fejlődésemről, a felismeréseimről, akkor elhatároztam, hogy egy olyan könyvet szeretnék írni, amellyel megérintem mások szívét is. Ez egy olyan regény lett, amiről tudom, hogy ki kellett írnom magamból, mert ha nem tettem volna, akkor még most is itt dolgozna bennem a késztetés, és nem hagyna nyugodni. A lényeg az volt, hogy valamilyen módon beszéljek arról, hogyan válhat tudatosabbá egy ember, de mindezt nem száraz magyarázatokból akartam összerakni, hanem egy történeten keresztül szándékoztam bemutatni és tovább adni másoknak. Megvallom őszintén, nem volt könnyű.

Melyik karaktered volt a legkönnyebb megalkotni?

Talán meglepő, de Molly volt az, akit annyira közelinek éreztem, aki lényegében az elmúlást szimbolizálja. Talán azért is volt őt könnyebb megalkotnom, mert az ő karaktere volt az, aki olyan hatást gyakorolt rám, amivel végérvényesen túl tudtam lenni azon a belső gyászon, melyet az édesapám elvesztése miatt éreztem. Molly fájdalmakat szimbolizál, de ugyanakkor mégis ő maga az Élet. Mollyn keresztül sikerült még intenzívebben szembe néznem saját magammal, mert egy haldokló kislányon keresztül könnyebb volt a saját fájdalmaimmal is találkozni és feloldani azokat. Nem utolsó sorban pedig Molly a bennem (bennünk) lévő kisgyermekre is rámutat, akinek az egész lénye a természetességet árasztja magából. Olyan, mintha egy kicsit én is ő lennék. Talán ezért is volt könnyebb őt megalkotnom. 

Ugyanakkor pedig azt érzem, hogy a többi szereplőt sem volt nehéz életre keltenem, mert mint azt már korábban is említettem, szinte saját magukat hozták létre. Elég volt egy döntés, hogy például kell a főhősnek egy testvér, és akkor máris jött az ötlet, hogy legyenek ikrek, és szépen kirajzolódott a férfi jelleme, a tulajdonságai és minden, ami ő maga. 

Hogyan fogadták a könyvedet az olvasók?

Nos, mivel magánkiadású könyvről van szó, nem túl nagy példányszám készült belőle, ezért nem is olvasták túl sokan, úgyhogy csak kicsiben tudok erről nyilatkozni. Nagy örömömre, szinte mindenkitől pozitív véleményeket kaptam. Többen azt mondták, hogy vannak benne olyan részek, melyeket meg kellett emészteniük, ezért többször is elolvastak egy-egy mondatot vagy bekezdést. Megérintette őket, és sok esetben saját magukra, az életükre ismertek. 

Minden egyes pozitív vélemény szinte váratlanul ért, mert nem számítottam ilyen „sikerre”. Volt egy hölgy, aki nagyon sokat olvas, és nagy kritikus, ő azt mondta, hogy egy nap alatt elolvasta, és hogy zseniális. Barátnőjének (őt ismerem személyesen) azt tanácsolta, hogy csak akkor fogjon bele az olvasásba, ha 1-2 napot rá tud szánni, nem szabad napokig elhúzni az olvasást, mert csak így fogja megérteni. Ennek a hölgynek a kérdése felém az volt, hogy mikor lesz másik könyv?

Volt, aki azt mondta, hogy minden spirituális könyvnek ilyennek kellene lennie. Többeket érzelmileg felkavart, s volt, akiben teljes lett a zűrzavar, de azt mondták, hogy néhány nap alatt sikerült helyére tenniük magukban az olvasottakat és megköszönték az élményt. Ami meglepő volt a számomra, hogy a könyv elolvasása után többen megkérdezték, hogy lesz – e folytatása a regénynek, mert szeretnék tudni hogyan alakul a szereplők sorsa. Illetve azt is kérdezték, hogy mikor lesz következő könyv?

Ami pedig mindig mosolyt csalt az arcomra, az az volt, hogy többen miután elolvasták a regényt, tovább adták az ismerőseiknek.

Mint említettem, voltak olyan mozzanatok, amiket kifogásoltam a történet és a kivitelezés kapcsán. Hogyan éled meg a negatív véleményeket?

Mivel magam is tisztában vagyok azzal, hogy lenne mit finomítani a regényen, hiszen nem esett át egy profi szerkesztői munkán, és hát maga a regény nem egy egyszerű dolgot akar bemutatni (egy valós cselekményt és lelki utat mutat be egyszerre), ezért a negatív véleményt mindig jól tudom fogadni, mert építő jelleggel bír. Nem utolsó sorban pedig azok a negatív vélemények, melyekre Te is kitértél nem degradálóak, hanem segítő szándékúak, ezért mindig tudom fogadni és nagyra értékelem, mert a segítséget látom meg bennük.

Ha lenne rá lehetőséged, kiadatnál egy javított verziót?

Mindenképpen!

Egyike voltál azoknak, akik Magyar Szerzők Könyvei Magazin „elhagyós” játékára jelentkeztek.  Mit gondolsz erről a kezdeményezésről?

Amikor erről olvastam, azonnal írtam Nektek, annyira jó ötletnek tartottam. Bárcsak minél több ilyen vagy hasonló kezdeményezés lenne mások részéről is!

Hogyan éled meg a 2020-as évet? Mennyire érzed meg a világjárvány negatív hatásait?

Igyekszem pozitívan hozzá állni a jelenlegi helyzethez. A világjárványról megvan a magam személyes véleménye, de ennek most nem szeretnék itt hangot adni. Röviden annyit, hogy örülnék neki, ha már vége lenne. 

Négy üzletben megtalálható a regényem, de tavasztól több üzlet is zárva volt, vagy éppen az emberek nem mozdultak ki, és az információim szerint a könyvpiac is nehézkesen ment, mint minden más. Többek között most az emberek félelmei miatt sem lett volna ésszerű akár egy könyvbemutatót megrendezni, szóval a jelenlegi helyzet az eddigi lelkesedésemet is visszább szorította.

Tervezel újabb regényt? Ha igen, milyen műfajban gondolkodsz, és mikorra várható a kiadás?

Már elkezdtem írni egy újabb regényt, de nagyon lassan haladok vele, mert munka mellet kevés időm marad az írásra.

Természetesen ennek is a spiritualitás lesz a témája, amelybe a komolysága mellett most sok humort is szeretnék belevinni. S hogy mikorra várható a kiadás? Mivel az elkészültét sem tudnám jelenleg meghatározni, így a várható kiadásának időpontja is még egy nagy rejtély.

 Ezúton kívánok további sok sikert és lelkesedést az írónőnek! Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a szerző weboldalán leadhatod a rendelésed! 

Írta: Isabel

Az írónő, akit menthetetlenül vonz a vámpírok világa - Interjú a Vérvörös rabság szerzőjével

Aria Brighton: Vérvörös rabság c. regényét még tavasszal volt szerencsém olvasni és értékelni nálunk. Bár, volt kritikám a regénnyel szemben, mégis bátorkodtam megkeresni az írónőt, hogy egy beszélgetés keretein belül megismerhessétek a könyv minden oldalát!
Vágjunk is bele!

Először is szeretném, ha mesélnél egy kicsit magadról! Mi vonzott a könyvek és az írás világába?

Már óvodás koromban megtanultam olvasni és mindig is vonzott a könyvek világa. Igazi kis könyvmoly voltam és vagyok a mai napig is. Volt olyan nyár, amikor én inkább a Háború és békét olvastam, amíg mások strandra meg a Balcsira jártak. Az írás felé viszont csak húsz éves korom körül sodródtam. Mindig is szerettem volna valamit alkotni, de nem igazán tudtam, hogy a művészeteknek melyik irányába induljak. Szerettem rajzolni, hímezni, bármit, amiben ki lehetett élni a kreativitásom. Aztán egy barátnőmmel való beszélgetés után döntöttem el, hogy könyvet fogok írni és ebből lett a Vérvörös rabság. Előtte soha nem írtam, úgyhogy a sokak által emlegetett hibák valószínűleg ebből adódtak.

Fantasy-n belül a vámpír-kultuszt nagyon elterjedt. A legendákat már számtalanszor vették alapul az írók több - kevesebb sikerrel. Téged mi vonzott pont hozzájuk?

A vámpírok mindig is menők voltak és azok is lesznek. Természetesen olvastam én is vámpíros regényeket és vonzott az ő sötét és titkos, misztikus világuk. Valamint ebben a témakörben eléggé szabadjára lehet engedni a fantáziámat.

Ha neked kellene megszerettetned valakivel ezt a műfajt, hogyan fognál hozzá?

Senkire nem erőltetném rá ezt a műfajt. Ez is olyan, mint minden más, vagy szereti valaki vagy nem. Vannak olyan műfajok, amiket én sem szívesen olvasok.

Van olyan könyv, mely inspirált Téged? Ha igen, melyik?

Nincs konkrét könyv, ami inspirált volna. Inkább úgy fogalmaznék akkor, hogy az összes vámpír regény.

Mint ahogy az értékelésemben is leírtam, az egyik dolog, amit nehezményeztem: az a túl sok információ volt a könyv terjedelméhez képest. Volt valami megkötés, ami az oldalszámot illeti?

Nem volt megkötés. Ez inkább abból adódott, hogy ez volt életem első könyve, tehát kezdő voltam. Nem tudtam, hogyan kell megfelelő tempóban csöpögtetni az információkat, ezért tűnhet tömörnek a sztori. Persze ma már látom én is a hibákat és valószínűleg máshogy írnám meg a könyvet.

Victoria azonban a kedvencem lett a történet során. Karakterformázáskor volt valaki, akinek a személyiségjegyeit a szereplőnek adtad, vagy az egész lénye a te fejedben született meg?

Nem igazán szeretek élő emberekről mintázni könyvbéli karaktereket (kivéve Jade-et és egy jövőbeli könyvem szereplőjét, de ez még titok). Inkább próbálom megalkotni őket a fejemben, személyiségjegyekkel felruházni őket, elképzelni, hogy egy-egy szituációban hogyan viselkednének. Victoria is így született meg.

A másik dolog, ami nagyon tetszett, az a borító. Volt részed a tervezésében?

Igen, én választottam hozzá a képet, aztán elmondtam a tervezőnek, hogy mit kellene alakítani rajta. Szerencsére nagyon ügyes volt a designer és jól tudtunk együtt dolgozni, így nagyjából egy nap alatt meg is lett a borító.

Most, hogy túl vagyunk az általam említett értékelésnek fontosabb részein: kérlek, meséld el nekünk, hogy az olvasóid hogyan fogadták a Vérvörös rabságot? Hogyan tudod tartani velük a kapcsolatot? Esetleg számon kértek már rajtad egy esetleges folytatást?

Sok olvasómnak tetszett, nagyon sok üzenetet kaptam, amit ezúton is köszönök. Persze voltak negatív vélemények is, de nem tetszhet mindenkinek a könyv. Voltak fájóbb kritikák is, főleg olyanokra gondolok, akik inkább sértegetni, leszólni akartak, mint igazi kritikát mondani. A negatív kritikát soha nem bánom, hiszen abból is tanulhatok, de szerintem megvan annak is a módja, hogyan kell közölni.

Az olvasóimmal Facebookon tartom a kapcsolatot, ott érkeztek az üzenetek is. Nagyon sokan kérdeztek a folytatás felől, amiről nemrég tettem is ki egy hosszabb posztot, hogy miért nem fog megvalósulni.

És, ha már szóba jött a második rész: árulj el nekünk valamit a terveidről! Ha írás, akkor továbbra is a „sötétség gyermekei” inspirálnak majd, vagy kipróbálod magad más műfajban is?

Jelenleg egy új könyvön dolgozom, aminek a címe Azria Kapuja. Ez is fantasy, de most másik világba kalauzolom az olvasókat. Szeretném, ha sikerülne azt is könyv formában megjelentetni majd. Valamint kezd összeállni a fejemben egy romantikus regény is. Nagy váltás lesz, de egyben kihívás is számomra.

Ezúton kívánok az Álmok útján nevében további sok sikert az írónőnek! Bár a Vérvörös rabság nem lett a kedvencem, kíváncsi vagyok, hogy más műfajban mit alkot majd!

Ha Ti is üzennétek neki, megtehetitek az írói oldalán!

Írta:Isabel 

Gazi Béla - Pillanatok

Gazi Béla – Pillanatok című verseskötetéről sok jót hallottam. Több ismerősöm is elismerően mesélt az ifjú költő tehetségéről, így mikor az engedélyével NiKy felolvashatta a művét, nagyon izgatott lettem. Köszönöm Bélának az engedélyt, a barátnőmnek pedig a kitartást és azt az egy órát, amit erre áldozott.

Amikor egy verseskötet értékelése a feladatom, mindig nagyon nehéz helyzetben érzem magam, hiszen nem mindenkiből váltja ki ugyanazt a hatást a rímek sokasága. Aki olvas minket, tudja, hogy nagyon szeretem őket. Ám most a szokásosnál is nagyobb dilemmában vagyok, ugyanis voltak versek, amik nagyon tetszettek, de olyanok is, amikkel nem tudtam mit kezdeni.

A költemények több mint fele egy meg nem élt szerelemről szólnak. Viszonzatlan érzések, reménytelenség és hit járja át őket. Ezzel nagyon tudok azonosulni, hiszen jómagam is ebből táplálkozom, ha írásról van szó. Viszont, amit nagyon hiányoltam, a lendület és az erő. Legyen csalódott, dühös, vagy életkedvtelen a költő, ennek le kell taglóznia az olvasót. De tételezzük fel, hogy Béla ennél nemesebb lélek és nem érzett a hölgy iránt negatív érzelmeket. Akkor viszont azt az erős szerelmet szeretném érezni, ami miatt az adott költemények születtek. Azt a valamit, ami megindította benne a költőt. Ezt sajnos most nem kaptam meg.

Jómagam a klasszikus verseket részesítem előnyben, a dallamossága és a rímek miatt. Olyannyira magukkal tudnak ragadni, hogy egy-két olvasás és meg is tanulom őket.

A Pillanatokban jó része ilyenekből áll, és most meg is mutatnám a kedvencemet, ami bár nem a szerelemről szól, mégis ennek meg van az a hatása, amiről fentebb beszéltem: 

Párizs 11.13.

Egy élet is sok,

ha az a Tied.

Egy élet is sok

Ha nem dobban a szíved.

Ártatlanok vére

Csordult a kőre.

Ártatlanok vére

Olvadt a földre.

Meghalt egy hete

Apa, anya, fiú.

Meghaltak egy hete

Mert sok ember hiú.

Mi nézzük s állunk

Ölbe tett kézzel.

Mi nézzük s állunk,

Nem oldjuk meg ésszel.

Harag haragot szül

Halál pedig halált.

Szemekben könny ül

S a bomba így talált.

Már ebből is látszik, hogy a költő tehetséges. Ám azt gondolom, hogy még kissé kiforratlan. A tehetség mellé sok – sok tanulás, szorgalom és kitartás kell, ahhoz hogy valóban elégedettek lehessünk magunkkal.  Bízom benne, hogy Béla ezt szem előtt tartva halad tovább az útján, nekünk pedig engedi, hogy lássuk a fejlődését.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet az Underground Kiadónál megveheted a könyvet!

Írta: Isabel

Bodzás Szilvia - Mindent tudok Rólad

 

Májusban a Magyar Szerzők Könyvei Magazin egy játékot indított, melyben kortárs szerzők könyveit értékelik, majd azt az ország más pontjain elhagyják, hogy így népszerűsítsék a magyar irodalmat!

Néhány írótól lehetőséget kapott az Álmok útján, hogy a blog keretein belül mondhassam el a véleményemet, illetve az elkészült interjúkat is itt közzétehessem, melyet ezúton is nagyon szépen köszönök!

Megvallom őszintén, hogy a most következő történeten nagyon sokat gondolkodtam. Bodzás Szilvia – Mindent tudok Rólad c. regénye pár órás olvasásra lett megalkotva. Napokig gondolkodtam ezen az értékelésen, hiszen nem egyszerű egy olyan könyvről írni, amely ennyire mélyrehatóan boncolgatja az életet, a halált és az emberi lelket is egyaránt.

Főhősnőnk Mira, aki édesapja halála után mély depresszióba esik. A lány nagyon erős érzéseket táplált iránta és az, hogy végignézte a haldoklását, csak súlyosbította a fájdalmát. Édesanyja, testvére és barátai próbálják kirántani ebből, de ő hosszú ideig beszélni sem hajlandó senkivel.

A munkát és az írást is hanyagolja, pszichológushoz jár, azonban egyvalami segít neki: naplót vezet.

Egy reggel azonban ez a mély szomorúság hirtelen oszlani látszik, hiszen Mira úgy érzi, apja a közelében maradt egy pillangó képében.

Az egész történetet áthatja a spiritualitás. Érezni, hogy ez mennyire fontos az írónő számára. Nemcsak mély gondolatokat, de kemény tapasztalatokat is éreztem az írás mögött és hálás vagyok neki, mert minél több ilyen könyv születik, annál kevesebb az esélye annak,  a depresszió áldozatokat követeljen!

Viszont: mint tudjátok, mindig őszintén megírom a teljes véleményemet egy könyvről, így most sem tudok csendben maradni.  A kivitelezésen lett volna még javítanivaló. Olvasóként az elütések, vesszőhibák engem nem szoktak zavarni, viszont az ismétlések (szavak, mondatrészek) igen. Lassítja az olvasást, ezáltal kizökkent abból a világból, amit a szerző teremteni akar. Ez külön igaz az olyan regényekre, mint Szilviáé; a fajsúlyos mondanivaló miatt amúgy sem lehet vele gyorsan haladni, mert meg kell emészteni  a történteket. A legnagyobb jó szándékkal mondom, hogy ezek a hibák egy előolvasóval is kiküszöbölhetőek.

A másik, amit említenék az a borító. Tudom, ízlések és pofonok és igen nem  ez teszi a könyvet! Viszont tetszik vagy sem, ez éri el, hogy levegyük a polcról, és megnézzük a tartalmát. Szerintem sokkal ütősebbet is lehetett volna készíteni a jelenleginél (más színekkel és hatásokkal), de ha ettől el is tekintek  - mint fentebb említettem, ízlések és pofonok -, egy valami felett nem tudok elmenni: kézben tartva a könyvet, a női arc nagyon pixeles. (Rossz a felbontása és emiatt homályos!) Mindegy, milyen képről, designról van szó, legyen nekünk akármennyire tetszetős, ha ilyen probléma áll fenn, teljesen elveszíti azt a célt, amiért létrehoztuk.

 Remélem, a szerző legközelebbi könyvénél picit több figyelmet fordít ezekre, mert az ilyen fontos gondolatok megérdemlik, hogy a megfelelő tálalást is kölcsönözzünk neki!

 A végére pedig egy személyes megjegyzés: mindannyian éltünk már meg nagyon fájó és mély veszteségeket, melyből úgy éreztük, soha nem fogunk talpra állni. Ilyenkor mindent sötéten látunk, és hiába próbálnak meg segítő szándékkal közeledni felénk, egyszerűen vagy nem értjük, mit akar mondani a másik, vagy meg sem halljuk, annyira benne vagyunk a saját gödrünkben.

Nehéz ebből kikecmeregni, de az igazság az, hogy csakis mi magunk állhatunk talpra. Természetesen kérjünk segítséget (család, barátok, vagy akár szakember személyében) de dönteni és cselekedni senki nem fog és nem is tud helyettünk. Fontos ilyenkor, hogy a legapróbb pozitívív dolgot is észre vegyük az életben  - a napsütéstől kezdve egészen addig, hogy valaki akkor is a társaságunkat keresi, ha éppen nem tudunk kedvesek lenni hozzá, mert ezek az apróságnak tűnő dolgok segítenek abban, hogy nap-nap után egyre szerethetőbb embernek érezzük magunkat és fel tudjuk dolgozni a saját tragédiáinkat.

Amennyiben kíváncsivá tettelek, a könyvet megtalálhatod az írónő szerzői oldalán!

Az elhagyásról a képeket megnézhetitek a blogunk Facebook - oldalán!

Eredeti játék forrása: www.magyarszerzokkonyveimagazin.hu

Írta: Isabel

Benina - Farkasok nemzettsége 1. - Megsebzett szabadság

Az írónő nevére NiKy hívta fel a figyelmem. Születésnapom egyik ajándéka volt tőle a Megsebzett szabadság és látva azt a lelkesedést, amit mutatott, tudtam: valami nagyon jót kaptam. Arról fogalmam sem volt mit is várhatok pontosan, de azt tudtam, hogy jó.
Sajnos, időbe tellett értékelnem a regényt, na nem azért mert untatott volna, hanem mert egyszerűen abban a hitben voltam, hogy ezt már megtettem. Ám most, hogy kiderült, adósotok vagyok, ezt azonnal pótolnám is.

 Kezdjük az elején: már általános iskolásként is szerettem az Ősmagyarság történetét, szívesen tanultam a történelmünkről. Mikor megláttam, hogy történelmi romantikus regény került a kezembe népünk főszereplésével, azonnal kutatásba kezdtem a témában. Pláne, mikor a főhőseink kezdtek közelebb kerülni egymáshoz. Kíváncsi természetemből adódóan szerettem volna tudni, valóban hasonlókat kellett-e átélnie a rabszolgasorsba került nőknek.
Sajnos sehol nem találtam a könyvben szereplő tényekhez hasonlót, bár azt hozzátenném, hogy csak érdeklődője vagyok az adott kornak. Nem ástam magam annyira mélyre a témában, csupán csak a bennem felébredő gyermek kérdezgetett nagyon sokat és szerettem volna válaszolni neki.

Azt ugyan nem tudom, hogy a szerző milyen ismeretekkel rendelkezik a témával kapcsolatban, de azt szeretném elmondani, hogyha egy történelmi kort használunk fel egy írás során, jó azt minél hitelesebben visszaadni. Kevés nagyobb csalódás van annál, mint hogyha az olvasó olyan részekre bukkan, melyekről kiderül, hogy nem egészen így történtek. Legalábbis számomra így szokott lenni.

De ha ettől eltekintek, akkor egy igen csak esemény gazdag és jól megírt könyvet kaptam. Kaland, szerelem, felejthetetlen szereplők és minden oldalra jutó izgalmat kaptam! Az írónő nagyon tehetséges és jól vezette a történet szálait. Akár a párkák a fonalat.
Flavia, a főszereplő hölgy igazán maradandó élményt hagyott bennem. Remélem, blogtársam nem haragszik meg a hasonlatért, de egy hangyányit hasonló a természetük. (Leszögezném: bóknak szántam!) Nagyon szeretem azokat a főhősnőket, akikre nem jellemző a „hercegnő-effektus”: nem arra várnak, hogy valaki jobbá fordítsa a sorsukat és megmentsék őket, hanem a saját kezükbe veszik életük irányítását.

Férfi főszereplőnk viszont nagyon nem volt szimpatikus, igaz, ez javuló tendenciát mutatott a történet vége felé. Értem, hogy fővezérként tekintélyt kellett parancsolnia, de akkor sem szerettem a felesleges megaláztatásokat, amiket hajlamos volt elkövetni a nő ellen, akit állítólag szeretett.  Ám ez csak az én véleményem. Mint mondtam, több jó pontja is van a történetnek, amik miatt érdemes elolvasni. Csupán csak ne vegyük készpénznek a történelmi részeket.

Azt kell mondjam, hogy bár rajongója nem lettem a történetnek, Benina munkássága iránt felkeltette az érdeklődésem. Szívesen olvasnék majd még tőle, mert érdekel, hogy esetleg más műfajban, mit és hogyan alkot!

Amennyiben kedved kaptál, ahhoz hogy kialakítsd a saját véleményed a történetről a Könyvmolyképző várja a rendelésedet! 

Írta: Isabel