A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #AriaBrighton. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #AriaBrighton. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 20., csütörtök

Az írónő, akit menthetetlenül vonz a vámpírok világa - Interjú a Vérvörös rabság szerzőjével


Aria Brighton: Vérvörös rabság c. regényét még tavasszal volt szerencsém olvasni és értékelni nálunk. Bár, volt kritikám a regénnyel szemben, mégis bátorkodtam megkeresni az írónőt, hogy egy beszélgetés keretein belül megismerhessétek a könyv minden oldalát!
Vágjunk is bele!

Először is szeretném, ha mesélnél egy kicsit magadról! Mi vonzott a könyvek és az írás világába?

Már óvodás koromban megtanultam olvasni és mindig is vonzott a könyvek világa. Igazi kis könyvmoly voltam és vagyok a mai napig is. Volt olyan nyár, amikor én inkább a Háború és békét olvastam, amíg mások strandra meg a Balcsira jártak. Az írás felé viszont csak húsz éves korom körül sodródtam. Mindig is szerettem volna valamit alkotni, de nem igazán tudtam, hogy a művészeteknek melyik irányába induljak. Szerettem rajzolni, hímezni, bármit, amiben ki lehetett élni a kreativitásom. Aztán egy barátnőmmel való beszélgetés után döntöttem el, hogy könyvet fogok írni és ebből lett a Vérvörös rabság. Előtte soha nem írtam, úgyhogy a sokak által emlegetett hibák valószínűleg ebből adódtak.

Fantasy-n belül a vámpír-kultuszt nagyon elterjedt. A legendákat már számtalanszor vették alapul az írók több - kevesebb sikerrel. Téged mi vonzott pont hozzájuk?

A vámpírok mindig is menők voltak és azok is lesznek. Természetesen olvastam én is vámpíros regényeket és vonzott az ő sötét és titkos, misztikus világuk. Valamint ebben a témakörben eléggé szabadjára lehet engedni a fantáziámat.

Ha neked kellene megszerettetned valakivel ezt a műfajt, hogyan fognál hozzá?

Senkire nem erőltetném rá ezt a műfajt. Ez is olyan, mint minden más, vagy szereti valaki vagy nem. Vannak olyan műfajok, amiket én sem szívesen olvasok.

Van olyan könyv, mely inspirált Téged? Ha igen, melyik?

Nincs konkrét könyv, ami inspirált volna. Inkább úgy fogalmaznék akkor, hogy az összes vámpír regény.

Mint ahogy az értékelésemben is leírtam, az egyik dolog, amit nehezményeztem: az a túl sok információ volt a könyv terjedelméhez képest. Volt valami megkötés, ami az oldalszámot illeti?

Nem volt megkötés. Ez inkább abból adódott, hogy ez volt életem első könyve, tehát kezdő voltam. Nem tudtam, hogyan kell megfelelő tempóban csöpögtetni az információkat, ezért tűnhet tömörnek a sztori. Persze ma már látom én is a hibákat és valószínűleg máshogy írnám meg a könyvet.

Victoria azonban a kedvencem lett a történet során. Karakterformázáskor volt valaki, akinek a személyiségjegyeit a szereplőnek adtad, vagy az egész lénye a te fejedben született meg?

Nem igazán szeretek élő emberekről mintázni könyvbéli karaktereket (kivéve Jade-et és egy jövőbeli könyvem szereplőjét, de ez még titok). Inkább próbálom megalkotni őket a fejemben, személyiségjegyekkel felruházni őket, elképzelni, hogy egy-egy szituációban hogyan viselkednének. Victoria is így született meg.

A másik dolog, ami nagyon tetszett, az a borító. Volt részed a tervezésében?

Igen, én választottam hozzá a képet, aztán elmondtam a tervezőnek, hogy mit kellene alakítani rajta. Szerencsére nagyon ügyes volt a designer és jól tudtunk együtt dolgozni, így nagyjából egy nap alatt meg is lett a borító.

Most, hogy túl vagyunk az általam említett értékelésnek fontosabb részein: kérlek, meséld el nekünk, hogy az olvasóid hogyan fogadták a Vérvörös rabságot? Hogyan tudod tartani velük a kapcsolatot? Esetleg számon kértek már rajtad egy esetleges folytatást?

Sok olvasómnak tetszett, nagyon sok üzenetet kaptam, amit ezúton is köszönök. Persze voltak negatív vélemények is, de nem tetszhet mindenkinek a könyv. Voltak fájóbb kritikák is, főleg olyanokra gondolok, akik inkább sértegetni, leszólni akartak, mint igazi kritikát mondani. A negatív kritikát soha nem bánom, hiszen abból is tanulhatok, de szerintem megvan annak is a módja, hogyan kell közölni.
Az olvasóimmal Facebookon tartom a kapcsolatot, ott érkeztek az üzenetek is. Nagyon sokan kérdeztek a folytatás felől, amiről nemrég tettem is ki egy hosszabb posztot, hogy miért nem fog megvalósulni.

És, ha már szóba jött a második rész: árulj el nekünk valamit a terveidről! Ha írás, akkor továbbra is a „sötétség gyermekei” inspirálnak majd, vagy kipróbálod magad más műfajban is?

Jelenleg egy új könyvön dolgozom, aminek a címe Azria Kapuja. Ez is fantasy, de most másik világba kalauzolom az olvasókat. Szeretném, ha sikerülne azt is könyv formában megjelentetni majd. Valamint kezd összeállni a fejemben egy romantikus regény is. Nagy váltás lesz, de egyben kihívás is számomra.

Ezúton kívánok az Álmok útján nevében további sok sikert az írónőnek! Bár a Vérvörös rabság nem lett a kedvencem, kíváncsi vagyok, hogy más műfajban mit alkot majd!
Ha Ti is üzennétek neki, megtehetitek az írói oldalán!

Írta:Isabel 

2020. március 7., szombat

Aria Brighton - Vérvörös rabság


Egy vámpíros történet magyar tollból.
Kamaszként imádtam ezeket a történeteket. Anita Blake, Buffy, Drakula és még sorolhatnám az ikonikus karaktereket. Akkortájt eszembe se jutott, hogy magyar szerzőtől is olvashatok hasonlóan izgalmasat. Aztán jó pár év szünet után ismét elkezdtem ilyen történeteket olvasni, és Niki jóvoltából eljutott hozzám a Vérvörös rabság is.
Valószínűleg nekem vannak nagyon magas elvárásaim, mert nem igazán tudtam azonosulni a történettel. Végig az volt az érzésem, hogy túl sok dolgot szeretne az írónő közölni velünk. Nem gondoltam volna, hogy valaha azt mondom egy könyvre, hogy túlságosan pörög, de itt végig ezt éreztem. Valószínű egyébként, hogyha az oldalszám egy kicsivel több lett volna, akkor jobban tudtam volna élvezni az eseményeket, de mivel minden író maga dönti el milyen vastagságra szeretné a könyvét, ezért ezt nem szólhatom meg. Viszont, akkor egy picivel kevesebb információ, kicsit oldottabban adagolva nekem jobban esett volna.
A szereplők közül Victoria volt a kedvencem, szerintem őt sikerült a leghitelesebbre megformálni. Viszont, Logan nagyon nem volt szimpatikus,  az ilyen típusú férfiak már nem mozdítanak meg bennem semmit.
A borító viszont nagyon tetszik, igazán hozza azt a várt hangulatot.
Összességében egy kezdő író szárnybontogatását kaptam. Nem mondanám kifejezetten rossznak, mert azért volt benne fantázia nem is kevés, de a megfelelő mennyiségű információ adagolását, ha lehet, legközelebb tartsuk szem előtt. Fontos, hogy az olvasó el tudjon mélyedni a világban is, ne csak a sok izgalomban.  

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, keresd a könyvet a Lira webáruházában!

Írta: Isabel

A szerző, aki szabadságot és pozitivitást talál a legendákban - Interjú Buótyik Dorinával

Buótyik Dorina neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik szeretik a kalandregényeket és rajonganak Egyiptomért. Szeretnék bocsánatot kérn...

Népszerű bejegyzések