Már tavaly megkaptam a könyvet NiKy jóvoltából és el is kezdtem olvasni, csak valamiért mindig félretettem. Ám tegnap úgy döntöttem,, megérdemli a könyv, hogy normális véleményt alkothassak róla és persze megérdemli az ajándékozóm is, hogy tudja, tetszett-e, amit tőle kaptam.
Most szólok, hogy az értékelésem teljesen őszinte lesz és nem célom, hogy bárkit is megbántsak vele. Magyar szerzőként jól tudom, mennyi befektetett munka van egy könyv megírásában és én mindig próbálok a pozitívumokra koncentrálni, teljesen mindegy, hogy az a könyvnek hány százaléka. Már a munkát, a kitartást is nagyra szoktam becsülni. Ruby-nál is becsülöm. Ám sajnos nagyon nem azt kaptam amire számítottam.
A történet elején megismerjük főhősnőnket, akiről kiderül, hogy már egy éve aktívan dolgozó újságíró és nagyon szereti Koreát. Bár tudja, milyen állapotok uralkodnak Észak - és Dél Korea között munkaügyben elmegy, hogy cikket írhasson a témáról. Ez eddig nagyon izgalmas is lenne: viszont az első, ami szembeötlött, hogy Hadley egy egyetemi kirándulás keretein belül indul el az utazásra. Percekig ültem és azon gondoltam, hogyha a lány már nem tanul, hogyan engedhették meg neki, hogy iskolai kirándulás keretein belül utazzon? Létezik egyáltalán ilyen lehetőség? Annyira tanácstalannak éreztem magam az ügyben, hogy még NiKy-t is megkérdeztem erről - ő jelenleg is felsőoktatási tanulmányokat folytat, így gondoltam, ha van ilyen akkor tudja. Nem erősítette meg, hogy lenne ilyesmire lehetőség.
Tudom, szőrszálhasogatónak tűnhet, de ez engem akkor is zavart. Aztán pár fejezettel később világossá vált, hogy a lány is abban az intézményben tanult és ez bizonyos magyarázattal is szolgál, de akkor már az országban tartózkodik. Félreértés ne essék semmi bajom az iskolai kirándulással, csak akkor már az elején fel lehetett volna vezetni azt, hogyan kapcsolódik Hadley múltjához.... Mindegy, menjünk tovább!
Miután a csoportot letartóztatják Észak - Koreában nem is igazán tudom szavakba önteni mi történik. Azt éreztem, hogy az írónő szerette volna bemutatni az ott élők kegyetlenségét és eltérő gondolkodásmódját, de ez valahol félúton megrekedt. Nekem nem voltak elég kegyetlenek, de a jóindulatot sem súrolta senki sem. Még a lány majdani szerelme sem. Néha megijesztik őket, elcsattan egy-két pofon, de ennyi. Személy szerint nem volt halálfélelmem, pedig egy túszejtés során annak kellene lennie.
Jó, az egy dolog, hogy nekem nem volt halálfélelmem, de Hadley-nak sem volt. Mint mondottam az elején, újságíróként munkaügyben megy egy olyan országba, amit magánemberként is nagyon szeret. Nekem evidens lenne, hogy amit csak tudok kiderítek az úti célomról, még akkor is ha Észak-Koreáról meglehetősen szegényes információk állnak a rendelkezésünkre. Én imádom Japánt, Spanyolországot és most már Koreát és Kínát is egyre inkább kezdem megszeretni, ezért igyekszem a tudásomat gyarapítani velük kapcsolatban, pedig a munkámhoz semmi közük. Viszont ha kifejezetten olyan feladatot kapnék, ahol meg kell jelennem személyesen sokkal több információval indulnék el, mint ami a lánynak volt. Pláne akkor, ha nem éppen kedves népek közelébe megyek.... Azt éreztem, hogy nem ijedt volt, hanem meglepett: nem értette miért bánnak vele úgy ahogy. Értem én, hogy meg akart szökni ezért szabályokat szegett, de ha több tudás lett volna a fejében, akkor tudhatta volna, hogy Észak-Korea nem az a hely, ahonnan olyan piti trükkökkel csak úgy kisétálhat az ember. Még a lakosok sem, nemhogy akit fogva tartanak!
De nem lenne teljes a történet szerelmi szál nélkül: az újságírónőnk bizony beleszeret az egyik ezredesbe a fogva tartói közül. Természetesen ez az érzés viszonzásra lel, ezt adva reményt a szerelmeseinknek egy szebb jövő ígéretével.... Khm....
Nem vagyok pszichológus, de a lány szeretete a férfi iránt, az, hogy az élete kockáztatásával is meg akarja menteni, erősen Stockholm-szindrómára ad okot (Stockholm- szindróma: Ha kedvességet kap, akkor a túsz, empátiát/szeretetet érez a fogva tartója iránt. ) Tudom, hogy ennyire kilátástalan helyzetben az ember legalább úgy ki van téve a pszichés sérüléseknek, mint a testinek, de amikor az életösztönt (lehetősége van hazamenni, de inkább marad a szerelmével) legyőzi ez a ragaszkodás ott bajok vannak. És nem, ez egyáltalán nem romantikus!
De Jin Park ezredes sem jobb: még ha a segítő szándék is vezérli, hagyja, hogy a lány és a saját vágyai uralkodjanak felette. Beleszeretett? Oké előbb juttassa biztos helyre és utána "legyenek egymáséi", ha szerencsétlen lánynak kitisztult a feje! A férfi érzelmeit egyébként a pszichológia: Lima -szindrómának nevezi.
Nézzétek én tudom, hogy létezik ilyen és iszonyatos dolognak tartom, ha valakinek át kell mennie rajta. Azt is fontosnak tartom elmondani, hogy kell erről beszélni, mert a mai napig több száz esetleg ezer eset lehet a világon, amiről nem tudunk és nincs megfelelően kezelve; így téve tönkre az ebben szenvedők életét! Nyugodtan lehet erről olvasni, könyvet írni, az sem baj, ha nem szakmai oldalról van megközelítve a dolog...de ne higyjük azt, hogy ez romantikus! A romantikus az, amikor két ember érzelmei külső hatás nélkül szárba szökkennek és viszonzásra találnak egymásban, nem az, amikor érzelmeket táplálok azért, mert veszélyben érzem az életemet, vagy éppen azért mert tetszik nekem, hogy hatalmam van a másik sorsa felett!
Egyszerűen számomra ez a könyv borzasztó nagy csalódás volt. Az alaptörténet nagyon jó lehetne, ha a szerző jobban utánajárt volna azoknak a dolgoknak, ami a történet gerincét adják. Persze, természetesen nem lehetett egyszerű a dolga, mert sem a helyszín sem a sorsok alakulása nem egyszerű, de egy könyv véleményem szerint akkor lesz szerethető, ha annak az alapjai a valósághoz legközelebb állnak . ( Kivételt ez alól a fantasy és az ahhoz hasonló kategóriák képeznek, de ez a könyv, határozottan nem az volt.)
Ám senki kedvét nem szeretném elvenni: mások vagyunk így ha szeretnéd elolvasni a regényt, keresd az Álomgyár kiadónál e-könyv-ként!
Írta: Isabel
