Király Anikó nevére egy sokat olvasott személy hívta fel a figyelmem. Mivel adok a véleményére, utánanéztem a szerző munkásságának az interneten és sok érdekességet találtam. Több interjúját is elolvastam azért, hogy a lehető legnaprakészebb információkkal rendelkezem, mikor felkérem őt egy beszélgetésre!Köszönöm neki, hogy elfogadta a felkérést!
Én pedig köszönöm a felkérést, örülök neki!
Több interjúban is szó esett arról, hogy 2012-ben döntötted el, hogy író leszel, viszont már gyermekként is nagyon érdekelt az olvasás és már akkor írtál saját történeteket. Melyik volt a kedvenc ezek közül és miről szólt?
Többnyire abból állt ez a gyerekkori írói folyamat, hogy rajzoltam egy figurát, aztán kitaláltam hozzá egy kis történetet. Ott volt Jódli Hók, a pók, Szuperkitni, a robot… A Jódli Hók egy kis versike volt, aminek az első két sorára még most is emlékszem: Volt egyszer egy pók, kinek neve Jódli Hók. Egyszer ez a Jódli Hók elment utazni egy jót… Aztán egy ideig, a paleontológiai kutatásaim kedvéért szüneteltettem a történetmesélést. :) Mazsola, a medúza, rántott vissza a mesélés világába. Olyan tíz éves lehettem, amikor megírtam az első részét. Mazsola éppen elveszítette az állását, és megpróbált új munkát szerezni, így mindenféle dolgot kipróbált. Ez igazából egy képregény volt, amit a mai napig őrizgetek. Szívesen lapozgatom, mert az egzisztenciális krízisét élő medúza által visszarepülök a gyerekkoromba.
Aki kiskorban olvasóvá válik, annak számtalan kedvenc könyve lesz az idők folyamán. Neked melyik volt a legmeghatározóbb gyermekként?
A. A. Milne: Micimackó, Ingrid Bredberg: Katrin professzor, Lőrincz Judit Lívia: Balambér, mindenféle dínós és állatos könyvek. Ha gyerekkoromban jelentek volna meg például M. Kácsor Zoltán Zabaszauruszai, biztosan zabáltam volna őket :). Bár felnőttként is szeretem a sorozatot, mert még a szívemben van az a kölyök, aki voltam. És ez a kölyök sokáig paleontológus akart lenni.
A legmeghatározóbb gyerekkori olvasmányom azonban Thomas Brezina regénye, a Nyár, tesók, zűrzavar. A tizenkettedik születésnapomra kaptam a szüleimtől, és mondhatom, telitalálat volt. Annyira tetszettek Tinka és Lizi boszorkányos kalandjai és gyagyás családjuk, hogy onnantól kezdve állandóan csak róluk akartam olvasni. És azt is tettem. Aztán melléjük jött még egy csomó más könyv is, de Tinka és Lizi miatt lettem olyan ember, aki a születésnapjára és karácsonyra is könyvet kér.
Ha azt mondom, shoppingolok, akkor könyves üzletre és antikváriumokra gondolok.
A Menő Könyvek szerzője vagy és eddig négy könyvből választhatunk, ha tőled szeretnék olvasni. Milyennek éled meg a kiadóval való közös munkát?
(Itt picit kijavítalak, ha nem gond, mert három könyvem jelent meg náluk, a negyedik könyvem egy mesekönyv, az Szlovákiában jelent meg.)
Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy kiadóval karöltve fogok dolgozni bármilyen írásomon, úgyhogy hatalmas öröm számomra. 2018 óta vagyok a Menő Könyvek szerzője, és nagyon büszke vagyok rá. Az egész úgy kezdődött, hogy megírtam a Strand, papucs, szerelem kéziratát, aztán kiadókeresésbe fogtam, ami eléggé elkeserítő tud lenni. Hiába tudja az ember, hogy az ilyen dolgok nem mennek egyik napról a másikra, azért könnyű türelmetlennek lenni, hiszen általában olyan történetről van szó, amit akár évekig is pátyolgatunk, így természetes, hogy a lehető leggyorsabban szeretnénk olvasók elé tárni. Na, a Menő Könyveknek is elküldtem a kéziratomat. Ők kedvesen, türelmesen válaszoltak. Minden üzenetemre. Aztán olyan két hónappal később történt valami gyanús dolog. Csapody Kinga, a Menő Könyvek főszerkesztője bejelölt Facebookon ismerősnek, és akkor azt éreztem, hogy most valami történik. Másnap érkezett is az email, hogy szeretnék kiadni a regényt.
Leírhatatlanul boldog voltam. És most is az vagyok, hiszen nem a fiókomnak írok, hanem az olvasóimnak, akikhez a kiadó juttatja el a történeteimet.
Szeretek velük együtt dolgozni, mert azt érzem, ők is szeretik olvasni az írásaimat, és ez a szerkesztések alatt is érezhető.
Ezt már ellőttem az egyik regényem köszönetnyilvánításában, de senki sincs, aki megállíthatna benne, úgyhogy még egyszer leírom: a Menő Könyveknél menő emberek dolgoznak. Olyanok, akik vették a fáradságot arra, hogy fogadják, elolvassák a kéziratom, és közben válaszoljanak minden egyes „Kedves Szerkesztőség, arról szeretnék érdeklődni, hogy elolvasták-e a kéziratom” üzenetre.
Nekem - mint kíváncsi új olvasódnak - melyik könyved ajánlanád először és miért?
Attól függ, éppen mire van gusztusod. :) Ha egy könnyed, vicces nyári, balatonos kalandot keresel, akkor Bogi története, a Strand, papucs, szerelem kell neked. Ha egy civódásokkal teli, gyerekkori emlékektől hemzsegő feel good sztori jönne jól, akkor azt Botonddal és Zorkával kell megbeszélned a Csak barátok?-ban. Ha pedig falusi szellőre vágyakozol a hajadban, vicces figurákkal, babonákkal, akkor a Semmi pánik!-ot nyisd ki. Ebben találkozhatsz négy fiatallal, akik saját magukat keresik, de közben egymást találják meg a rejtélyes Kókusz közreműködésével.
Ha pedig egy olyan mesét szeretnél, amiben a főszereplő egy Mangaluca nevű mangalica, aki igazi hölgynek képzeli magát, miközben békákkal verekedik, vaddisznókat bosszant fel, akkor a Mangalucával Kukkóniában című mesekönyvemet keresd.
A Semmi pánik c. regény a legfrissebb: mesélnél egy kicsit az ötletelésről és a szerkesztés folyamatáról?
Az ötlet egy vonatúton jött. Éppen Komáromból tartottam Dunaszerdahely felé, amikor leült mellém egy bődületesen kókusz illatú fiú. Egy órán keresztül inhaláltam az autós légfrissítőre emlékeztető illatot, így született meg Kókusz karaktere. És talán az illata miatt pszichedelikus képzelgéseim lettek, amikből aztán létrejöttek a balszerencsés babák.
A kókusz szagú fiúval soha többé nem találkoztam, de időközben egész személyiséget adtam neki, amit arra használ fel, hogy megpróbál másokon segíteni. Így jött Lea, Andris, Gabi és Dani, akik mind péntek 13-án születtek, azon a napon, amikor meghalt a falu babonás polgármestere, ami miatt aztán rájuk ragadt a balszerencsés babák név, és maguk is balszerencsésnek hiszik magukat.
És mivel alig akad olyan ifjúsági regény, ami nem Budapesten vagy valamilyen nagyobb városban játszódik, megszületett Diósvámhatár, a kitalált falu, amit részben saját otthonom, Feketenyék ihletett.
A szerkesztés már gyerekjáték volt (számomra, a szerkesztőm nevében nem nyilatkozom :)). Mentek az üzenetek oda és vissza köztem és a szerkesztőm, Kertész Edina között. A Semmi pánik! már a második közös munkánk, így már szerintem mondhatom, hogy összeszoktunk. Elküldöm neki a kéziratot, ő elolvassa, majd az észrevételeivel együtt küldi vissza nekem. Én ezek alapján átmegyek még párszor a szövegen, aztán megy vissza Edinának. Az egésznek az a lényege, hogy ha valami változik a szövegben, azt jelölni kell!!!
Merítesz ihletet a mai ifjúság lelkivilágából és szókincséből? Mennyire tartod fontosnak hogy a szöveg és a tartalom tükrözze a mai modernebb igényeket?
Egyértelműen fontos az, hogy az írásaim tükrözzék a mai ifjúság lelki világát és szókincsét, hiszen íróként ezzel tudom megszólítani azt a korosztályt, akinek elsősorban írom a regényeimet. Nem mondom, hogy tini pluszosoknak nem adnám a kezébe, hiszen a falubéli nénik nagy rajongói a könyveimnek :), de a célközönségem az ifjúság, így természetesen szükség van arra, hogy azonosulni tudjanak a karakterekkel, aminek szerintem elengedhetetlen része az, hogy számukra nem idegen helyzeteket, családi kapcsolatokat, és modern kütyüket vonultassak fel.
Hogyan vennél rá az olvasásra egy olyan fiatalt, aki messziről elkerüli a könyveket?
Humorral és olyan karakterekkel, akiknek a helyébe tudja magát képzelni. Ha visszaemlékszem a gimis koromra, akkoriban többnyire olyan könyveket szerettem olvasni, amiken jókat lehetett röhögni, vagy olyanokat, amikben annyira izgultam a főhősért, hogy addig olvastam egy könyvet, amíg a végére nem értem, még akkor is, ha ehhez egész éjjeleket nem aludtam.
Mivel olvasói visszajelzéseket kapsz és ezekre mennyire van lehetőséged reagálni?
Arra kivételesen büszke vagyok, hogy a legtöbb pozitív véleményben kiemelik a humort, mert tulajdonképpen ez a célom: úgy akarom a szereplőimet ringbe állítani a problémáikkal szemben, hogy közben se ők, se az olvasók ne felejtsenek el nevetni. Az eddigi vélemények alapján úgy látom, ez sikerül.
A felnőtt szereplőimet is szeretik. Rájuk mindig nagyon odafigyelek, hogy ne azt az agyonrágott, „nem jövök ki a szüleimmel, mert állandóan dolgoznak” vonalat képviseljem. Amennyiben egy szülő tényleg nem jön ki a gyerekkel, vagy sokat dolgozik, akkor annak a hátterét is alaposan körbejárom, mert minden éremnek két oldala van.
A közösségi oldalak révén nagyon egyszerű tartani a kapcsolatot az olvasókkal. Nem célom, hogy minden egyes véleményhez hosszászóljak, de igyekszem az összeset megtalálni, és alaposan elolvasni. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy véleményt alkosson a regényeimről. Akár pozitív, akár negatív vélemény születik róluk, nem szólok bele, mert akkor nincs keresnivalóm az írói szakmában. A pozitív véleménynek örülök, és megköszönöm, a negatívnak nem örülök, de köszönöm, hogy az olvasó esélyt adott a könyvemnek.
Amennyiben egy olvasóm üzenetet küld nekem akár a Facebook, akár az Instagram oldalamon, arra mindenképpen válaszolok. Lelkesen, boldogan, mert ezek miatt az üzenetek miatt látom értelmét az írásnak.
A jövőben szeretnék aktívabb lenni a Molyon is.
Mi a legfontosabb, amit íróként megtapasztaltál?
Hogy nem szabad, hogy a kedvem szegje egy negatív kritika.
Hogy nehezebb írni úgy, hogy húsvér olvasók várják a könyvet, mint amikor csak úgy a fiókomnak írtam.
Hogy határidő nélkül nincs élet.
Hogy amennyiben jegyzetelésről van szó, a klasszikus papír és toll a nyerő páros.
Hogy nem tudok mindenkinek megfelelni.
Hogy nem lehet a múzsára várni.
Illusztrátorként is dolgozol. Ez a két művészeti ág milyen eloszlásban van jelen az életedben és melyik áll közelebb hozzád?
A rajzolás jelenti a kikapcsolódást, az írás pedig a munkát. Bár nem tudom, melyiket szeretem jobban. Mivel gyerekkorom óta kéz a kézben járnak, nehéz is lenne választani. Egyelőre a Mangalucával Kukkóniában című mesekönyvemben találkozhatnak az olvasók az illusztrációimmal, illetve a @kiralyaniko_o Insta oldalamon. Ez volt a reklám helye. :)
Szeretnék később többet foglalkozni az illusztrálással is, ám jelenleg minden időmet az írás tölti ki.
A világjárvány miatt senkinek sem lehet egyszerű, ám én mégis próbálok pozitívan előretekinteni. Te miként állsz ehhez a kérdéshez? Mesélj egy kicsit a terveidről!
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a járvány előtt is otthonról dolgoztam, így ezen a téren nem sok minden változott. Viszont vannak dolgok, amik nagyon hiányoznak: a barátaim élőben (nem online élőben), de hiányzik például Magyarország is. Már majdnem fél éve annak, hogy nem jártam ott. Ez rekord, mert születésem óta havonta legalább egyszer megfordultam mondjuk Győrben (színházazni, mozizni, könyvesüzletezni) az utóbbi időben, az írói munka miatt pedig Budapestre is viszonylag sokat jártam.
Most fél éve Feketenyéken vagyogatok, írogatok. Igazából nincs okom a panaszra, mert nincs semmi bajom a szülőfalummal. A jelen helyzetben csak annyit tudok tenni, hogy hálát adok az udvarunkért, írom a Semmi pánik! befejezését, jegyzetelem a következő regényt és mesekönyvet, és várom, hogy megint minden rendben legyen. Mindezt mosollyal az arcomon, mert úgy valahogy könnyebb.
A blog nevében is további sok sikert kívánok a szerzőnek!Amennyiben kíváncsivá tettünk, az írónőt elérheted a hivatalos Facebook-oldalán, vagy keresd a könyveit a Líra weboldalán!
Írta: Isabel
