A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #horror. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #horror. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. november 15., péntek

Ker Dukey - K. Webster - Pretty ​Broken Dolls – Tönkretett babácskák (Csinos játékbabák 4.)


 És eljött a befejező rész! Talán ez volt a legbetegebb az egész sorozatból. 
Benny Liz és Viktor együtt, egymásért élnek. Nincs közöttük féltékenység, csupán csak szerelmesek egymásba, már ha ezt lehet annak nevezni. Igen mindenki mindenkibe. Véleményem szerint ez már önmagában is elég lenne egy sorozathoz, nemhogy még a megspékelt részek... 
Stílusát tekintve egyáltalán nem veszített semmit az előzőek hangulatából, sőt hozzátett....
Viszont, ha kitekintünk hármasuk világából, kissé meglepődve tapasztalhatjuk a külvilág reakcióját. Ugyanis senki nem kap büntetést a cselekedeteiért. A világ mintha elfelejtette volna, hogy erőszaktevőkről és gyilkosokról beszélünk. Értem én hogy már látunk a dolgok között összegfügéseket, de semmilyen trauma nem menthet fel az alól, hogy megkapjuk a méltó büntetést. Legalábbis így kellene lennie. Itt viszont, mintha a világképben az lett volna a normális, amit ezek hárman elkövetnek. 

Ettől függetlenül az egész sorozat fenntartotta az érdeklődésemet és nagyon érdekesnek találtam az egésze emberi lélek és elme szempontjából. Persze borzasztó az egész, ugyanakkor a mai világban is sétálnak közöttünk Bennyhez hasonló emberek, akik csak a maguk babáira várnak. Hogyha megpróbálunk a viselkedésük mélyére nézni, talán megvédhetjük magunkat. 

Olvasási időt tekintve nekem 3 óra alatt megvolt, ráadásul este olvastam, ami nem volt valami jó ötlet, így ezt nem javaslom senkinek. Viszont hamar megvolt, akárcsak a többi. 

Összességében jó szívvel ajánlanám a műfaj kedvelőinek, de kizárólag 18 év felett! Ha pedig eljutottál a harmadik részig, a befejezést semmiképpen sem szabad kihagynod!

Ha szeretnéd az utolsó részt, a Könyvmolyképző szeretettel vár!

Írta: Isabel

Ker Dukey - K. Webster - Pretty ​New Doll – Csinos új babácska (Csinos játékbabák 3.)


Folytassuk a tegnap megkezdett sorozatot. Tegnap azt mondtam, hogy vannak még meglepetések és az a harmadik résszel kezdődik. 
Jade megmenekül, Benny pedig ezúttal tényleg egyedül marad. Egy ideig még gyászolja a veszteségét, ám egy új barátra lel Tanner személyében aki legalább annyira beteg, mint ő. Emelett megismerhetjük Elizabethet, aki miután megismeri Benny igazi arcát nem menekül előle, sokkal inkább élvezi, ami történik vele. 
Mondhatnám, hogy a sorozat szereplői csak a fantázia miatt ennyire elborultak, de sajnos a világban rengeteg hasonló eset van, amiről tudnunk. És vajon mennyi amiről nem?
Liz és Benny kapcsolata beteges és egyáltalán nem romantikus. Viszont mindketten vágynak egymásra. A fiatal lány lát valami különlegest a férfiban ő akar lenni az egyetlen babácskája. Az, ami mindig vele marad és soha nem törik össze.  
Szépen lassan fény derül a férfi múltjára is: a szüleinek volt egy másik gyermekük is, egy kislány, akit az édesapa beteges hajlama miatt kellett meghalnia. Bennynek ő volt az egyetlen olyan személy az életében, akit igazán szeretett és miután elveszítette, minden nőben őt kereste, Sosem talált senkit, aki iránt hasonló érzést táplált volna, mígnem összebarátkozott Viktor Tannerrel. A férfi szó szerint mindenben segíti és támogatja őt. Elizabeth meghódításában is. Igaz, a lányt nagyon nem kell győzködni, hiszen mindenre kapható. Mégis, ebben a kaotikus borzalomban mindhárman megtalálják a helyüket. 

A sorozat, ha lehet még inkább pörög, én a két részt 24 óra alatt olvastam el. Viszont ezzel párhuzamosan a brutális részek is megnőnek, elképesztő, ami a szerzők műveltek. Sokszor fogtam a fejem viszont az érdekes, hová fajult a történet. 

Mindjárt hozom a lezárást, ám addig is, ha érdekel titeket, miképpen találkozik három...mondjuk úgy törött lélek, a harmadik részt megtalálhatjátok a Könyvmolyképző kínálatában! Kizárólag 18 éven felülieknek!

Írta. Isabel
 

2024. november 14., csütörtök

Ker Dukey - K. Webster - Pretty ​Lost Dolls – Elveszett babácskák (Csinos játékbabák 2.)


Az előző értékeléseben alig bírtam ki, hogy ne lőjem le a második rész elejét. Sajnos (vagy éppen nem, ki tudja?), nekem a sorozatokkal az a bajom, hogy egybefolynak a részek, hacsak azonnal nem írok egy-egy véleményt az elolvasás után. Viszont most nagyon odafigyelek, hogy ne csússzak el, ígérem!

Szóval ott tartottunk az előző rész végén hogy Jade és Benmy ismét szemtől szemben, bár nem úgy, ahogy azt a rendőrnő elképzelte. Újra ott van, azon az átkos helyen, ahol annyi kínt élt meg, ráadásul a kishúga is egy szörnyeteggé vált. Benny mindenkit eltávolított Jade mellől, és boldog mert azt hiszi ismét birtokolhatja őt. Ám azzal nem számol, hogy most nem egy kislányt kapott el, hanem egy erős, tanult nőt, aki jártas a pszichológiában és egész életében arra edzett, hogy szembeszállhasson vele. Azonban még így is vannak a férfinak olyan eszközei, amelyekkel elképesztő fájdalmat tud okozni neki. A szülei meghalnak, testvére a szeme láttára kínozza a foglyokat. Ilyen helyzetben csak egy reménye marad: szerelme Dillon rendőr rátalál és kimenti ebből a pokolból.

Amint látjátok az első rész függővéges, aminek annó nagyon örültem, mert várhattam a folytatást. Nem gondoltam volna, hogy a második rész legalább olyan izgalmas lesz, mint az első, de végül nagyot kellett csalódnom. Itt is voltak olyan elmejátékok, pszichológiai csavarok, hogy tátott szájjal olvastam. Benny-t már ismerjük, ahogy Jade-t is. Viselkedésben egyikük sem okozott számomra nagy meglepetést. Mármint eleinte. Viszont Marcy, Jade húga volt az első pofon nekem. Értem én, hogy borzasztó, kegyetlen dolgokon ment át, de arra álmomban sem gondoltam volna, hogy Benny szárnysegédje lesz.... és még élvezi is...Na erre mondtam azt, hogy nem születünk gonosznak...

Jade, most sokkal közelebb került hozzám, talán azért mert használta a tanultakat, míg fogságban volt. Tudta mi vár rá, sok minden meg is történik, de igyekszik mindent a maga javára fordítani és Benny rajongását arra használni, hogy végleg kiiktassa az életéből. 
Aki még szimpatikusabb lett,jade szerelme, Dillon. Az ő szemszögét is olvashatjuk, láthatjuk, hogyan próbálja megtalálni a lányt és elkapni a gyilkos. Hideg fejjel gondolkodik, ugyanakkor vannak érzései is. Igazán emberi karakter lett. Nem tudom, talán ilyen egy igazi férfi. Vagy legalábbis olvasás közben ezt éreztem. 

A történet most is gördülékeny, mióta megkaptam, már háromszor kiolvastam. Ugyanakkor én sosem voltam hatalmas rajongója a váltott szemszögben írt történeteknek, mert mindig félek attól, hogy nem fogom tudni követni vagy unalmassá válik. Itt egy picikét nekem zavaró volt, hogy mikor pont egy jó résznél ért véget az egyik szereplő szemszöge jött egy másik. De ez az én dilim, sokszor vagyok így. Viszont utána meg az a rész tetszett és sajnáltam a váltást, szóval na.... nem a könyv a vétkes.

Ám itt is él, amit az első résznél mondtam, csak 18 éven felül olvassátok, mert tele van elég durva és kegyetlen részlettel! Viszont ha tetszett az első rész, ne hagyjátok abba, mert lesz ez még jobb is!

A könyvet pár éve kaptam karácsonyi ajándékként, amit itt is köszönök szépen!

Amennyiben érdekel a folytatás, a Könyvmolyképző várja a rendelésedet!

Írta: Isabel


Ker Dukey - K. Webster -Pretty ​Stolen Dolls – Ellopott babácskák (Csinos játékbabák 1.)


 Azt hittem, hogy ennek a sorozatnak az első részét már értékeltem, de mivel nem, ezért újraolvastam. Na, nem mintha nagyon bántam volna, hogy vissza kellett térjek a kezdetekhez

Főhősnőnk Jade Philips, akit húgával együtt elrabol egy elmebeteg. Benjamin a lányokat éveken át fogva tartja, fizikálisan és mentálisan is kínozza őket. Ám Jade más, mint a többiek. Ő küzd, nem adja meg magát, bármi is történjen. A férfi erős vágyat érez iránta és amikor egy pillanatra óvatlanná válik a lány megszökik tőle. Hazakerül és rendőr lesz, feltett szándéka, hogy megtalálja Benny-t és megmentse testvérét, akit egykor nem tudott. Arra fel van készülve, hogy egy nap újra szemben áll majd a férfival, ám arra az útra, ami ezzel jár egyáltalán nincs felkészülve.

Na most ez a könyv kegyetlen. Lelkileg teljesen kikészíti az embert és mégis....valahogy olvastatta magát velem. Minden egyes fejezet fenn tudta tartani a kíváncsiságom pedig Beni nagyon beteg ember.
De akkor nézzük meg az ő, illetve Jade jellemét. 
Mint mondtam, a lány bátor: hiába éheztetik, zárják be, vagy erőszakolják meg, soha nem adja fel a próbálkozást és a reményt. Mikor végre ismét otthon lehet, hatalmas bűntudata van, amiért húgát otthagyva menekült el. Ráadásul olyan lelki sérülései vannak, amik megnehezítik a mindennapjait. Rendőrnek áll és az egyik legjobb lesz a szakmájában. Mindene a munkája és a testvére illetve Beni utáni kutatás, mégis szerelmes lesz, az egyik kollégájába. Révbe is érhetne, de a múlt nem ereszti őt.

Eközben Benjamin azt hiszi,  elvesztette élete szerelmét.Teljesen összetör, amikor Jade-t elveszíti és éveken át keresi őt. Senki sem pótolhatja számárra a lányt, még a húga sem, teljesen megszállottjává válik. Arról nem is beszélve, hogy az egója is nagyot sérült, hiszen egy kislány, akiről azt hitte, hogy teljesen megtörte és az övé megszökött tőle.  Vissza kell kapnia, nem számít mit kell tennie ezért.

Mint látjátok,  elég összetett a történet maga. Adott egy pszichopata férfi és egy tönkretett de bosszúéhes nő. Itt már csak az a kérdés, melyikük talál rá előbb a másikra.

A cselekményt váltott szemszögben olvashatjuk ezáltal eldönthetjük kivel is szimpatizálunk jobban. Minden jóérzésű  ember az áldozattal érez együtt, de bennem felmerült a kérdés, hogy vajon mitől válik valaki pszichopata gyilkossá? Én hiszem, hogy senki nem születik annak. Ez persze, nem azt jelenti, hogy bármi mentség is lehet az ilyen tettekre, mert nagyon nem, pusztán pszichológiailag érdekelt a dolog. (Erre választ kaptam a következő részekben egyébként.)

Ha az olvasási időt nézem, nagyon hamar lehet vele végezni, ha valaki szereti ezeket a történeteket. A történetvezetés gördülékeny és izgalmas, egy percig sem unatkoztam.

A történet hatalmas kedvencem, ajánlom, de csak 18 éven felüli erős idegzetű olvasóknak! Komolyan!
A könyv ajándék volt, amit itt is köszönök!

Amennyiben te is elkezdenéd a sorozatot, keresd a Könyvmolyképző Rázós könyvei között!

Írta: Isabel

2023. november 2., csütörtök

Julia RedHood - 11 Mérföld


 A most következő olvasmány ma reggel jött szembe velem, és mivel nem sok időm jutott az olvasásra, de mégsem akartam kihagyni, jó választásnak bizonyult. Viszont arra nem számítottam, hogy ennyire magával ragad majd a történet! Köszönöm szépen a szerzőnek, hogy ingyenessé tette mindenki számára!

A történet egy gyászoló édesanyáról szól. Olivia elvesztette kislányát és ez természetesen óriási traumát okozott az életében. Férjével nagyon várták a kicsi születését, ám az apa meg sem ismerhette őt, mivel a baba születése előtt meghalt. Ezután a nő mindent megtett, hogy jólétet biztosítson mindkettőjüknek, de sajnos Lili élete hamar véget ér egy autóbaleset következtében.

Oliva nem vágyik másra, csakhogy újra a szeretteivel legyen és ebben az árnyak és Isten is a segítségre lesznek. A történet nagyon fontos tanításokat ad át az olvasónak. Szembe kell néznünk szívünk leghőbb vágyával és meg kell birkóznunk a bűntudat okozta fájdalommal és keserűséggel is. Ha az emberrel rövid időn belül sok rossz történik, üresnek érezheti a lelkét. Teljes mértékben kimerül, elfárad és csak azt kívánja, hogy megtalálja a békét azzal, akit mindennél jobban szeret....A nő is hasonlóképen érzett és ezzel teljes mértékben képes voltam azonosulni.

Az írónő nagyon sokat fejlődött azóta, hogy olvastam tőle az Örökséget. Igaz, az ijesztőbb részek nekem túl finomak voltak, de aki ilyen történetekkel álmodik nap mint nap, azt nehéz megijeszteni. Teszem azt, ha valaki nem szereti a nagyon durva részeket egy horror-történetben, vagy most ismerkedik a zsánerrel, tökéletes választás lehet neki a könyv. Hosszúságra és tartalomra is tökéletes kezdők számára. 
A borító nekem tetszett, kifejezi a hangulatát a cselekménynek.

Összességében szuper egy órában volt részem, kár, hogy hamar véget ért a  történet, mert nagyon adta volna magát. Minimum háromféle változattal tudtam volna folytatni, szóval remélem, az írónő is továbbgondolja majd!

Amennyiben te is elolvasnád, keresd a GooglePlay kínálatában!

Írta: Isabel

2023. július 3., hétfő

Bodnár Alexandra (szerk.) - Halálosan szeretlek- Véres Valentin-antológia


 A most következő novelláskötetről már sok jót hallottam még azelőtt, hogy belemerültem volna. Igaz, ez kétélű fegyver lehet, mert nem egyszer előfordult már velem, hogy amit nagyon jónak tartottak mások, nálam éppen az ellenkező hatást váltotta ki. De mondom is a véleményem! 

A kötet 30 novellát tartalmaz, 17 különböző szerzőtől. Mindig ámulatba ejtő számomra, mikor ennyi ember összefog azért, hogy valami értéket alkothassanak. Már ezért tiszteletet érdemelnek!
Az illusztrációkat Szilágyi Heléna készítette, ami ismét precízre és különlegesre sikerült.

Olvasásnál magam is meglepődtem, mert már az első novella úgy felhúzott. hogy csak na! Monos Anett: Testbörtön című írása betalált. Nagyon. A történet röviden annyi, hogy egy fiatal lányt évek óta erőszakol a nevelőapja. Mikor elérkezne a szabadulás pillanata az sem hoz megváltást a lány számára...Tudom, hogy ez csak fikció, (legalábbis remélem), de a szerző annyira élethűen ábrázolt dolgokat, hogy olyan indulatokat váltott ki belőlem, amikre én sem számítottam. Le a kalappal az írónő előtt!

A második kedvencem HoRa: Vörös Démonja volt, ami egy hátborzongató történet egy másvilági lényről és a megtört szívekről. Olvastam már hasonlót viszont azt a sötét hangulatot, ami kell egy igazi borzongáshoz, nagyon jól hozta. És érzelmileg is picit felüdülés volt Anettéhez képest.

Orosz Krisztián: Égető nagy Éhség c. alkotásától kirázott a hideg. Az, hogy E/1-ben írta meg a történetet, ráadásul nem az áldozatok szemszögéből, nagyon tetszett. Úgy gondolom, a nehezebb utat választotta így, de nagyon jól tette.

Szollár Bencét vártam a legjobban olvasáskor és nem kellett csalódnom! Az Egy romantikus este fantasztikusra sikeredett. Zombik és egy szerelmes férfi, aki nem képes reálisan dönteni párját illetően.  Ha a jégvirágoknál azt mondtam, hogy egy-egy történetből regény kellene, akkor itt Bencééből tudnék hasonlót elképzelni. 

Nem szeretnék mindenkit megemlíteni, csak a számomra legmaradandóbbakat emeltem ki. Mivel van választék bőven, azt mindenki találhat magának kedvenceket. 

A kötetben minden cselekedet alapja a szerelem, lett légyen az bármi. Viszont, mint a példáimból is látszik, itt a sötét és beteges oldalát helyezték a szerzők előtérbe. Semmi szeretetteljes, vagy romantikus dolog nincs benne, hiába épül a szerelmesek napja köré. Nagyon tetszett ez a felfogás, ahogy hogy nem a rózsaszín ködöt látjuk. 

Az pedig, hogy mennyire lett hátborzongató, mindenkinek az ingerküszöbére bízom. Én, aki nagyon szeretem az ilyen történeteket, tudtam tőlük aludni,viszont nagyon -nagyon jól szórakoztam. Mindenkinek ajánlom, aki nem fél belépni egy sötét világba...még akkor sem, ha szerelmes!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a kötet ingyenesen letölthető a FairBooks Kiadó weboldaláról! Ezúton is köszönöm a szerzőknek, hogy ezt az utat választva díjmentes elérhetővé tették nekünk!   

Írta: Isabel

2022. október 21., péntek

Stephen King - Az Intézet


 Nagy rajongója vagyok az írónak, alig van olyan műve, ami ne tetszett volna. természetesen vannak remek és kevésbé jó könyvei számomra, de ettől az értéke egyáltalán nem csökken a szememben. 

Történetünk főhőse, egy fiú Luke, aki egy intézetben tér magához, miután a szüleit brutálisan megölik. Rájön, hogy a többi bentlakóval együtt természetfeletti képességeik vannak, és hogy nem maradhatnak ott sokáig, ugyanis az igazgató célja nem más, minthogy kinyerje a gyerekek erejét, bármi áron. Ahogy sorra tűnnek el Luke társai, megpróbálnak megszokni egy olyan helyről, ahonnan még soha senkinek nem sikerült. 

Mint mindig, a Mester ezúttal is nagyon kemény témát dolgozott fel. Belegondolni is borzalmas abba, hogy hogyan tudnak az emberek visszaélni a hatalmukkal és hogy mire képes az élni akarás. Én nagyon szeretem a történetekben a telekinézist és a telepátiát , a természetfeletti képességek között ezek a kedvenceim - az empata után.  Mindazonáltal annyira sok a könyv mentálisan, hogy igencsak lassan jutottam a végére. Már az hogy gyerekek vannak kitéve kínzásnak és életveszélynek is sok, de akkor még jön a az író egyedi fűszerezése, ami ezt az érzést megszázszorozza. 
A történet nem annyira pörgős, de ez nekem most kifejezetten tetszett, mert volt időm feldolgozni az eseményeket.

Karakterábrázolásban is hozta a szerző amit szokott. A fő-és mellékszereplők is egyediek, hozzáadnak a történethez. A gonoszok pedig tényleg azok - bár szerintem, aki szereti az írót, az tudja miről beszélek. 

Összességében zseniális a történet, bár azt meg kell hagyni valami miatt mégis hiányérzetem volt végig. Lehet ezért is olvastam ennyire lassan. Minden működött, minden ott volt a helyén, valahogy mégis úgy éreztem, hogy egy Ragyogás vagy Tűzgyújtó jobban hatott a lelkemre.....
De mivel ez egyéni vélemény, azt mondom, hogy egy olvasásnak teljesen tökéletes, pláne ha rajongók vagytok!
Én pedig köszönöm, hogy ajándékba megkaphattam. 

Ha szeretnétek egy saját példányt, az Európa Könyvkiadó várja a rendeléseket!

Írta: Isabel



2022. január 29., szombat

Selena B. Lowell - A ​megszállottság (Démonok árnyékában 0,5)



Az írónő munkásságát már évek óta követem, mégis ez a novella volt az első olvasmányom tőle. Sajnos a Démonok árnyékában című regényét eddig nem volt alkalmam elolvasni, mégis nagyon kíváncsi voltam az előzményekre. Stephen King rajongó révén nem hagyhatok ki egy démonos történetet sem! Na, de nézzük is, nekem hogyan tetszett a mű, minden előismeret nélkül!

Egy kisvárosban járunk, ahol két fiatal barátnő együtt nő fel. Sarah és Carol gondtalan gyermekkorába pillathatunk bele. Sarah katolikus családból származott, ám ahogyan ez talán várható, egy olyan fiúba szeret bele, aki nem hívő. Jasonnal összeházasodnak és boldogan élhetnének, ám ez nem így lesz. A férfi egy nap furcsán kezd viselkedni, a nő úgy érzi fekete árny lepi be az életüket. Ám hamar felcsillan a remény, hiszen Sarah gyermeket vár. De ezek után ha lehet, minden rosszabbra fordul.

Az alaptörténet tetszett. Sokan használták már a gyökerét az tény, viszont, az írónőnek sikerült elérni azt a jóleső borzongást bennem, ami akkor szokott történni, mikor érzem, hogy itt még lesznek érdekességek. 
Viszont azt gondolom, hogy a sötétebb részeket picit sejtelmesebben, kevésbé felvezetve is lehetett volna közölni. Valahogy tudtam, hogy milyen esemény után mi fog következni és ez egy picit zavart. Igaz, hogy mivel novelláról van szó nem hosszú, és ez lehet oka annak, hogy kitaláltam a történetet. Az azonban biztos, hogy jó alapot adott ahhoz, hogy el akarjam olvasni a Démonok között című regényét is, ami ehhez a történethez kapcsolódik. 

Ajánlom azoknak, akik szeretnének egy csepp borzongást belevinni a mindennapokba, ám nincs sok idejük olvasni, vagy nem szeretnének a Mester mélységéig eljutni. Szerintem egy fél órányi kikapcsolódásnak tökéletes, akár elalvás előtt is! Már, ha nem félünk a sötétben!

Amenyiben kíváncsi lettél, a NewLine Kiadó várja a rendelésed! 

Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy

Selena B. Lowell - Az árnyékfalu



Először szeretném megköszönni, hogy lehetőséget kapta a regény elolvasására! Nagyon szeretem a horror történeteket és az írónő munkássága már rég foglalkoztat. A novelláját szerettem, lássuk mennyire hátborzongató számomra Az árnyékfalu.

Igazság szerint nem volt annyira rémisztő, mint ahogyan vártam. A pandémia nagyon megihlette az írónőt, ám ő továbbgondolta a valóságot és sokkal rémisztőbé változtatta azt. Kicsit " mi lenne, ha.." érzésem volt olvasás közben és valójában ezt hozott elő belőlem a hátborzongató gondolatot. 

Főhősünk, Jenna élete teljesen megváltozik, mikor a világot egy ismeretlen járvány támadja meg. Túl kell élnie, nemcsak testileg, de lelkileg is.  Erős, bátor és nem kevésbé talpraesett, mint bármelyik férfi. Azt kell mondjam, egy ennyire kiszámíthatatlan helyzetben ilyen emberekre van szügség. Hiszen, ha valaki körül egy csapat zombi hemzseg, az utolsó dolog, amit megengedhet magának, hogy féljen.

Ám a leghátborzonngatóbb rész mégis a felszín alatt, a pszichében zajlik. Mivel nem ismerjük a járvány eredetét, nem tudjuk mikor lesz vége, sőt még azt sem, mi vár ránk holnap, a szereplők nem kevés nyomás alá vannak téve. Konkrétan óráról órára, percről percre kell megtervezniük a következő lépésüket a tűlélés érdekében, a legkevesebb információ birtokában.

Ám még ilyen helyzetben is utat talál magának a szerelem. A gyengéd érzelmek, az összetartozás segít elviselhetővé tenni az életet a pokolban. Bár hozzátenném, én enélkül is el tudtam volna képzelni a cselekményt. Ám az tény, hogy ez a szál enyhitett egy kicsit a félelmen, amiken a szereplőknek át kellett menni, így teljes mértékben értem a szükségességét. 

Az írónő egyébként ügyesen szötte a szálakat, el is hittem neki a történteket, csak számomra nem volt elég ijesztő. Tény, hogy ebben a zsánerben sokat olvasok, emiatt magasak az elvárásaim, de inkább kikapcsolt, mintsem felnyomta a pulzusomat.

A borító viszont nagyon kifejező, határozottan tetszik!

Összességében azt mondanám, hogy, bár nem a legfélelmetesebb horror amit valaha olvastam, mindenképpen érdemes esélyt adni neki, pláne, ha a borzongás mellett szereted a romantikus szálat is!

Amennyiben megrendelnéd, keresd a NewLine Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy

2021. szeptember 3., péntek

Szilágyi Heléna (szerk.) - Grimm: ​Sötét mesék


 Először is szeretném megköszönni Szilágyi Heléna írónőnek, hogy én is kaphattam egy példányt a regényből! Bár nem sikerült olyan hamar kiolvasnom, mint szerettem volna, fantasztikus élmény volt!

Az antológia számos tehetséges szerzőnk művét tartalmazza, ám az alapjuk ugyanaz. A Grimm - fivérek munkássága. 

Gyermekként a mesékkel, felnőttként pedig az eredeti művekkel találkozhatunk. Mint a címből is sejthető a Sötét Mesék az utóbbiból merített ihletet.Mind a 21 mű egy történetet dolgoz fel, vagy bővít ki a testvérek tollából - természetesen fantasztikus izgalmakat okozva ezzel.

Sosem titkoltam, hogy nagyon szeretem a Grimm testvérek munkásságát, több nyelven olvastam a kicsiknek és a felnőtteknek szőlő történeteiket is, így picit féltem attól, hogy számomra nem lesz elég izgalmas a könyv. De szerencsére óriásit tévedtem, ugyanis a szerzők valóban csak inspirációnak használták az alapot. Ez azt eredményezte, hogy teljesen újszerű történetek születtek, amik még az olyan sokat olvasott személyt is elvarázsolják, mint én.
Többek között bepillanthatunk A palackba zárt szellem, A tizenkét fivér, A Holle anyó és Az ördög három aranyhajszála világába, de a felsorolás a teljesség igénye nélkül történt.

Az összes alkotó nagyon tehetséges, volt aki elgondolkodtatott, vagy akinek a történetétől a karomon is felállt a szőr. Mindenki hatot rám valamiképp, és számomra ez a legfontosabb, ha új szerzőket ismerek meg.
Szöveggondozás szempontjából is szép munkát végeztek, a betűméret számomra nagyon alkalmas volt arra, hogy a történetekbe esténként is elmélyülhessek. (Valljuk be, ehhez ez a legideálisabb napszak. ) 

A borító nagyon szép és figyelemfelkeltő, ez a vörös szín nagyon telitalálat volt! Külön kiemelném a fejezeteket elválasztó grafikai elemeket, melyek nemcsak igényesek, de bőven hozzátesznek a borzongós hangulathoz.
Egyedül a +18 karika lehet picit zavaró, hiszen szerintem annyira nem voltak félelmetesek a mesék, hogy ez rákerüljön. Bár, az is igaz, hogy így biztosan nem kerül majd kisebbek kezébe!

Összességében azt kell mondjam, fantasztikus könyv került ezzel a magyar piacra!
Nálam mindenképpen kedvenc és újraolvasós lesz!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek az Underground Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel


2021. május 20., csütörtök

Pálffy Gergő (szerk.) - Bújj - bújj


 Nagyon szeretem, amikor több szerző együtt alkot valamit. Bár én még nem adtam ki közös projektet senkivel, mégis azt gondolom, hogy nagyon inspiráló lehet, továbbá számos fejlődési lehetőséget is kínálhat.

Ugyanakkor olvasóként azt gondolom, hogy nem kevés veszélyeket is rejthet magában a többszerzős kötetek kiadása. Főképp, hogy lesznek történetek, amik kissé jobban magával ragadják az ember lelkét, mint a többi. Számomra is volt ilyen, igaz, nem lenne etikus kiemelnem  ezek szerzőit, éppen ezért megpróbálom a művet egészében értékelni.

A nyolc darab novella, bár egy zsánerben íródott, mégis nagyon különbözőek. Volt, ahol szó szerint kirázott a hideg a félelemtől, máshol pedig több romantikát kaptam. Azt gondolom, mindegyiknek meg volt a maga varázsa - bár számomra az ijesztőbbek jobban megmaradtak. Mindenesetre azt gondolom, ez éppen lelkiállapottól függ - ennek ellenére külön dicséretes, hogy több érzelmet is képes lefedni a kötet.

Voltak szerzők, akiktől már alkalmam volt korábban is olvasni, és akik tehetsége már nem meglepetésként ért, hanem elvárás feléjük a részemről. Azonban voltak nevek, akikkel most találkoztam először, viszont azt gondolom, nem utoljára. Több, új tehetséget fedeztem fel, akiktől szeretnék még olvasni - akár önálló alkotást is -  a jövőben.

A borító nagyon figyelemfelkeltő, illik a borzongós hangulathoz. Elismerésem a tervezőnek, igazán kifejező lett!

Mindenképpen ajánlom azoknak, akik szeretik a horror-gyűjteményeket, de az azokat sem érhet csalódás, akik kissé finomabb lelkületűek. Továbbá, ha ritkán, vagy egyáltalán nem olvasol magyar szerzőtől, ez a gyűjtemény jó lehetőség arra, hogy felfedezd hazánk írói közül a kedvencedet!

Amennyiben kíváncsi lettél  a Muselière Alkotói Csoport hivatalos Facebook - oldalán megtalálod a könyv letölthető verzióját!

Írta: Isabel


2020. szeptember 21., hétfő

Stephen King - A coloradói kölyök




Jó ideje nem olvastam már a szerzőtől semmit, és bármennyire is szeretem, az elmúlt időszakban a sok teendőm közepette eszembe sem jutott, hogy elővegyem valamelyik művét. Úgy sem lett volna rá időm. Ám a mai nap  kellemes meglepetés ért, ahogy leültem a számítógép elé: ugyanis azzal szembesültem, hogy az író ma ünnepli a 73. születésnapját. Mi mással fejezhettem volna ki, jókívánságaimat, mint hogy elolvasom az egyik művét? Rövidsége miatt esett a választásom A coloradói kölyökre és azt kell mondjam, kellemes kikapcsolódásban volt részem.

Az író egy gyíkosság segítségével próbálja meg megismerni az ember korlátai. Minden elem ott van, amit én elvárok tőle, kivéve egyet: a rejtélynek nincs megoldása. A fókusz és a figyelem sokkal inkább a történéseken van.

A történetet egy újságíró meséli el: lassú folyása segít abban, hogy  mi magunk is elgondolkodhassunk azokon a kérdéseken, melyeket a könyv filozófiai szála felvet bennünk.  Ezúttal nem véres jelenetekről van szó, engem különösebben nem is rémített meg, sokkal inkább arról, hogy azonosulni tudjunk a szereplőkkel, helyszínekkel, érzésekkel. 

Egy estés olvasmánynak tökéletesen megfelelt, ám ne kezeljük úgy, mint King többi művét. Nem lesz tőle rémálmunk, viszont ha valaki ódzkodik a horrortól, mégis megismerkedne a szerző munkásságával annak bátran merem ajánlani, hiszen a zsenialitása itt is tükröződik. 

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, az Antikvárium.hu - n van még elérhető példány!

Írta Isabel


2020. március 31., kedd

Szemán Zoltán - A valóságon túl




Szemán Zoltán, egy újabb hátborzongató novelláskötettel örvendeztette meg az olvasóit.
A kilenc darab történet, hátborzongató és elgondolkodtató is egyben.
Bennem a legmélyebb nyomot, A múlt bűne hagyta, ki is fejtem, hogy miért:

A történet úgy indul, hogy egy fiatal férfi, Steve egy egyéjszakás kaland után otthagyja a fiatal és szép Beckyt. A lány fülig szerelmes volt belé, de számára ez csak egy felejthető légyott volt.
Tíz év után Steve-ből sikeres védőügyvéd lett. Barátja ajánlására felmegy egy weboldalra, ahol több ezer rejtett kamerát lehet nézni élőben. Kíváncsiságát kielégítve elkezdi nézni a felvételek, melyek eleinte igencsak szokványosak: sétáló párok, autószerelő műhely, éjszakai utcáról egy látkép és ezekhez hasonlók.
Felbuzdulva a látottakon, minden nap felkeresi az oldalt, de amit az egyik nap talál, teljesen letaglózza: a tíz évvel ezelőtti önmagát látja, amint Becky-vel szeretkezik. Titokban készített egy felvételt róla, de senkinek nem mesélt erről és sohasem nézte meg.
Ám ahogy nézte az adást, rá kellett döbbennie, hogy a lány tudta, hogy videóra veszi magukat.
Steve életét ez teljes mértékben megváltoztatja. Megpróbálja kideríteni, hogy hogyan és miként került egy ilyen helyre a felvétel, mivel retteg, hogy a jól felépített karrierje bánhatja, ha ez kiderül.
Sajnos a félelme be is igazolódik, sőt a felesége is elhagyja őt, miután megtudja.
A férfi az idegösszeomlás szélén áll, mikor elmegy Becky családjához, hogy beszéljen vele és bocsánatot kérjen. Viszont, mikor találkozik a szüleivel, megtudja, hogy az együtt töltött éjszakájuk után a lány öngyilkos lett.

A csattanót direkt nem mondom el, viszont, amiért kiemeltem ezt a történetet az a következő:
Soha nem tudhatjuk, hogy a szavaink milyen nyomot hagynak a másik emberben. Lehet, hogy azonnal elfelejtik és továbblépnek, de az is megeshet, hogy olyan mély sebet ejtünk velük, amit nem, vagy csak nagyon nehezen képes feldolgozni. Mivel mindannyian mások vagyunk, másképpen gondolkodunk, nem ugyanúgy dolgozzuk fel a dolgokat.

Ahhoz, hogy a legkevesebb sérülést okozzuk, azt szoktam javasolni, hogy beszéljetek. Akkor is, ha érzelmileg fontos kapcsolatról van szó és akkor is, ha kevésbé. Valamiért megtörtént az a közös dolog az életetekben, mindketten akartátok.  Innentől kezdve azonban valamilyen szinten felelősséggel tartoztok egymásért, még akkor is, ha az egyikőtöknek kevesebbet jelentett.
Az egyik legfontosabb dolog az életben szerintem az, hogy képesek legyünk meghallgatni egymást. Ha egy kapcsolat véget is ér, mindenképpen érdemes beszélgetni róla, mert ha bennünk marad az a bizonyos tüske, a feldolgozatlan fájdalom és a ki nem mondott kérdések, az egész életünket tönkreteheti.

A többi történet is izgalmas és mély mondanivalóval rendelkezik, de hozzám ez állt a legközelebb!

Ha felkeltettem az érdeklődésed, itt elolvashatod:


 Írta:Isabel

2020. március 7., szombat

Aria Brighton - Vérvörös rabság


Egy vámpíros történet magyar tollból.
Kamaszként imádtam ezeket a történeteket. Anita Blake, Buffy, Drakula és még sorolhatnám az ikonikus karaktereket. Akkortájt eszembe se jutott, hogy magyar szerzőtől is olvashatok hasonlóan izgalmasat. Aztán jó pár év szünet után ismét elkezdtem ilyen történeteket olvasni, és Niki jóvoltából eljutott hozzám a Vérvörös rabság is.
Valószínűleg nekem vannak nagyon magas elvárásaim, mert nem igazán tudtam azonosulni a történettel. Végig az volt az érzésem, hogy túl sok dolgot szeretne az írónő közölni velünk. Nem gondoltam volna, hogy valaha azt mondom egy könyvre, hogy túlságosan pörög, de itt végig ezt éreztem. Valószínű egyébként, hogyha az oldalszám egy kicsivel több lett volna, akkor jobban tudtam volna élvezni az eseményeket, de mivel minden író maga dönti el milyen vastagságra szeretné a könyvét, ezért ezt nem szólhatom meg. Viszont, akkor egy picivel kevesebb információ, kicsit oldottabban adagolva nekem jobban esett volna.
A szereplők közül Victoria volt a kedvencem, szerintem őt sikerült a leghitelesebbre megformálni. Viszont, Logan nagyon nem volt szimpatikus,  az ilyen típusú férfiak már nem mozdítanak meg bennem semmit.
A borító viszont nagyon tetszik, igazán hozza azt a várt hangulatot.
Összességében egy kezdő író szárnybontogatását kaptam. Nem mondanám kifejezetten rossznak, mert azért volt benne fantázia nem is kevés, de a megfelelő mennyiségű információ adagolását, ha lehet, legközelebb tartsuk szem előtt. Fontos, hogy az olvasó el tudjon mélyedni a világban is, ne csak a sok izgalomban.  

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, keresd a könyvet a Lira webáruházában!

Írta: Isabel

Szemán Zoltán - Az átok


Amikor horrorról van szó, elég magasra teszem a mércét olvasásban és írásban egyaránt. Stephen King számomra az igazi ÍRÓ, ha erről a műfajról beszélek; és nemcsak mások műveit nézem ilyen szigorú szemmel, hanem a sajátomat is.
Mivel az írótól már több művet volt alkalmam olvasni, tudtam, hogy ezúttal is szép munkát kapok majd a kezei közül. Szeretem ahogyan alkot, véleményem szerint nagyon tehetséges.
Hálás vagyok, amiért biztosított számomra egy példányt ebből a könyvből.

A történet már az első lapon kedvez a műfaj rajongóinak: egy kislány farkasokkal beszélget, amit egy apáca vesz észre és keményen megbünteti őt. Ám a lányka ezúttal nem hagyja magát és élvezettel nézi végig, ahogyan a farkasok széttépik a nővért. Ez számomra  erősen Carrie -hangulatot hozott, és bólogattam hogy igen ez jó lesz.
Ugrunk a történetben és megismerkedünk Gorge C. White-tal az íróval, aki regényéhez gyűjt anyagot Észak-Skóciában. Eltévedve útbaigazítást kér a helyiektől és itt megismerjük a részleteket, amiért ezt a helyet választotta: a McNeil házban családi mészárlás történt évekkel ezelőtt.
George személyisége is segít a para-faktor fenntartásában, hiszen egy átlagember személyisége rejtőzik benne.
Ez így meghozza az alaphangulatot nem?
Az írástechnika és a szövegalkotás is hozzájárul ahhoz, hogy a kezdeti feszültség megmaradjon és csak növekedjen. Azt éreztem olvasás közben, hogy az író is szereti King műveit, de ez nem volt gond, hiszem mellette megmutatta a saját, egyedi oldalát is.
Összességében egy új kedvencet avathattam, amitől nagyon boldog vagyok. Sok-sok ilyen hangulatú könyvet szeretnék még olvasni Zoltántól, remélem, lesz rá lehetőségem!

Ha te is szereted az ilyen típusú könyveket, többek között a Librinél leadhatod a rendelésed!

Írta: Isabel

Stephen King - A kívülálló


Amikor arról esik szó, ki a kedvenc íróm Stephen Kinggel kezdem a sort. Bár csak három éve ismertem meg a munkásságát, mégis azonnal az olvasójává váltam.
Az első regény, amit olvastam tőle az a Ragyogás volt és ezt még jó pár követte, és követni is fogja.
Legutóbb a legújabb regényét vehettem a kezembe.
A Kívülálló, a maga műfajában ugyanazt a zsenialítást hozta, mint amit elvártam az írótól, mégis nagyon nehezen haladtam az olvasásban. A történet folyását lassúnak éreztem, ami amúgy nem lenne szokatlan Kingtől és pluszt is szokott hozzátenni, de ez most valahogy kimaradt. Nagyon féltem attól, hogy pont ez a hiányérzet fogja okozni azt, hogy nem szeretem majd a könyvet, de aztán beindultak az események.
A brutális gyilkosság melyet egy edző követ el egy gyerekkel szemben már-már sablonosnak mondható, King mégis képes volt olyan szinten átadni ezt, hogy most, napokkal az olvasás után is kiráz tőle a hideg.
Egy krimi a regény eleje és bár én nem vagyok hatalmas rajongója a műfajnak, itt mégis tökéletesen megállta a helyét. Miután az edzőt letartóztatják, Anderson felügyelő teljesen biztos abban, hogy elkapták a gyilkost. Teszi a kötelességét, még akkor is, ha az edzőt a barátjának tartja.
Természetesen a vádlott teljesen ledöbben, mikor megtudja letartóztatásának okát és bár nagyon erős alibije van, (egy másik városban volt és ezt többen tudják tanúsítani)  több bizonyíték is azt támasztja alá, hogy ő a gyilkos.
Hogyan lehetséges ilyesmi? Anderson nyomozó kideríti mi történt valójában?  Az író igazán feladja a leckét az olvasónak!
Összességében egy olvasásnak megfelelt
Az oldalszám miatt pedig csak lelkendezni tudok, hiszen 504 oldal pont elég volt egy időre.
A regény olyan történet, melyet nemcsak olvas az ember de elméjével és szellemével is próbálja átélni.

Ha felkeltettem az érdeklődésed, az Európa Kiadó várja a rendelésed!

Írta:Isabel


A szerző, aki szabadságot és pozitivitást talál a legendákban - Interjú Buótyik Dorinával

Buótyik Dorina neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik szeretik a kalandregényeket és rajonganak Egyiptomért. Szeretnék bocsánatot kérn...

Népszerű bejegyzések