Helena Marten - A kávé illata

 

Szeretem, amikor különleges történetekre bukkanok. A kávé illata pedig sokkal többet ígér,, mint amit a cím sejtetni enged.

A történet az 1700-as években játszódik Frankfurtban. Főhősnőnk Johanna, aki bőven túlszárnyalta a kor asszonyait. Bátor Kreatív és erős személyiség. 

Kávézóját egyedül működteti, sőt sikerre is viszi, ebből adódóan persze nem kevés irigyre is szert tesz. 

Természetesen egy ilyen kaliberű nőre a férfiak is felfigyelnek. A hegedűművész Gabriel is szerelmet táplál a nő iránt és, bár az érzelmeiknek sok akadályt kell legyőznie, bátran és őszintén szálnak harcba.

A regény történelmi háttere egyébként eléggé korhű. Utána olvastam a történelemnek és sok ponton stimmeltek az események.

Pontos képet kapunk például az öltözködésről és a zsidóságról is. Nem kevés kutatómunka állhatott a háttérben, ám ez teszi szívbemarkolóan igazzá a regényt.  

Azt kell mondjam, hogy nem éppen egy könnyű olvasmány, ezért is tartott ennyi ideig az elolvasása. Viszont sokat tanultam általa a történelemről és az emberi életekről is. Mély nyomot hagyott bennem.

Amennyiben kíváncsi lettél, keresd a General Press Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel

Almási Kitti - Angster Mária - Bagdy Emőke - C. Molnár Emma - Csernus Imre - Hevesi Krisztina - Mester Dóra - Pál Ferenc - Ranschburg Jenő - Szendi Gábor - Párkapcsolat klinika

 Mindig félve kezdek bele olyan könyvekbe, mely több szerző tollából született, mert félek attól, hogy lesz olyan rész, ami nagyon fog tetszeni és olyan, amely nem.

Viszont az a véleményem, hogy a pszichológia témakörében kifejezetten előny, ha több szerző is elmondja a véleményét ugyanabban a témában.

Eme könyv szerzői, mind szaktekintélyek. Még nem volt alkalmam mindegyiküktől eleget olvasni ahhoz, hogy megfelelően kialakulhasson valamiféle vélemény bennem, de tény, hogy minél több szemszögből világítunk meg valamit, annál inkább megtaláljuk a számunkra megfelelő megoldást.

Pont a fentebb említettek miatt, arról a szerzőről beszélnék picit, akitől a legtöbbet olvastam - ő Almási Kitti.

Nagyon tetszik a doktornő közvetlensége és az, hogy sok olyan történetet mesél el, melyet pszichológusként tapasztalt. Én, aki laikusként olvasom ezeket a könyveket, ekkor érzem igazán emberinek ezt a szakmát. És ekkor újra és újra rádöbbenek, mennyire szerettem volna továbbtanulni...

Na de a lényeg: két történetet emelnék ki - azokat, amik rám a legnagyobb hatást tették. 

Az első egy fiatalemberről szól, akinek mindene megvan, ami csak kell, valahogy a párkapcsolatban azonban mégsem ér el sikereket. A doktornő elmeséli, hogy négy alkalommal ment el hozzá, de végig csak arról tudott beszélni, hogy ő mennyire tökéletes. 
Ám amikor a doktornő megpróbált rávilágítani, hogy ez a hozzáállás talán nyomasztóan hathat a környezetére, a férfi közölte vele, hogy nem a megfelelő orvost választotta. ( Nem ilyen szépen fogalmazott, mint most én.)
Nagyon elgondolkodtatott a dolog, hiszen a napokban nekem is volt hasonló élményem. Én olyan neveltetést kaptam (ezáltal számomra ez a természetes), hogy nem szégyen nem tudni. Pláne nem az ezt elismerni. És soha de soha nem tartanám magam sem tökéletesnek, sem pedig felsőbbrendűnek másnál. Lehet azt mondani, hogy felnőttként tanultam meg ezt a leckét, de én mindig ilyen voltam. Néha sikerült néha nem, de mindig igyekeztem úgy kiharcolni a helyem, hogy más ne sérüljön.
Természetesen ebben nagyon sokat segített a megfelelő erkölcsi normák átadása, de azt gondolom, hogy ennek valamelyest belső késztetésként is része kell hogy legyen az ember életének. Ha nem bántanak nem bántok - elv nemcsak akkor kell hogy jelen legyen ha megtanítottak erre, hanem ösztönösen kellene előjöjjön. Mondom, nem tanultam (még) ezeket mélyebben, pusztán jelenleg így gondolom.

A másik történeten elsírtam magam. Egy fiatal nő látszólag tökéletes párkapcsolatban élt: anyagilag mindene meg volt. Ám a felszín alatt más volt: a férfi chatelgetett más nőkkel, a párjával nem foglalkozott, érzelmileg és (egyéb területen) sem figyelt rá. A hölgy érezte, hogy ez így nem jó, de mivel a párja nem bántotta, kényelmes életet biztosított neki, nem akart lépni.
Aztán elment Kitti egyik csoportterápiájára, ahol egy bizalomgyakorlatot végeztek: hosszan egy idegen szemébe kellett nézni. 
Mikor végeztek a nőnek azt mondta a partnere, hogy köszöni szépen, hogy ilyen hosszan ennyire gyönyörű szemekbe nézhetett.
A nő elsírta magát és elmondta a doktornőnek, hogy ilyen szép bókot még sose mondott neki senki, még a párja sem. Kitti megjegyezte, hogy akkor talán lépnie kellene ez ügyben, hiszen fontos, hogy nőként is el legyen ismerve egy kapcsolatban. A hölgy erre megijedt és nem kereste fel őt többet.
A doktornő ekkor ismerte fel, hogy nem akarhatja jobban egy betege javulását, mint ő maga. Hiába mozdult meg valami a hölgyben, hiába mutatták meg neki, hogy máshogy is lehetne (még ha csak egy pillanat is volt), amíg ezt ő maga nem volt hajlandó észrevenni, senki nem tehetett semmit.

Néha hasonló helyzetben érzem én is magam, viszont mivel nagyon makacs vagyok elhatároztam, hogy kivárom, amíg eljön a megfelelő idő...

A könyv ajándék volt, köszönöm!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, keresd a Nyitott Akadémia weboldalán!

Írta: Isabel

Szemán Zoltán - A tizedik démon

 Először szeretném megköszönni a szerzőnek a lehetőséget az olvasásra. Mióta megkaptam kétszer is elolvastam.

A történet egy nagyon érdekes ötvözete a vallásnak és a sci-fi elemeinek. A magam részéről soha nem jutott volna eszembe ötvözni a kettőt, de elismerésem Zoltánnak: tökéletesen megtalálta az egyensúlyt. 

Dióhéjban a történet annyi, hogy Lucifer, megelégeli, hogy az embereket már nem lehet tartósan félelemben tartani, ezért elküldi a legerősebb démonjait, hogy kifürkéssze más fajok gyengeségeit, ebből nyerve új erőt.

Kilencet küld szét, de ezekből egyik sem tér vissza. Hogy kiderüljön mi történt, Azanielt emberi alakban elküldi az eltűnések színhelyére. A démon emberi alakban felszáll egy utasszállító csillaghajóra, de a történések szép lassan meghaladják a legvadabb képzeletét is.

Őszintén szólva nem vagyok nagy sci-fi rajongó, viszont az angyalos-démonos fantasy-kat nagyon szeretem. Fogalmam sem volt, hogyan fog ez a két dolog lecsapódni bennem, de sokkal jobban szórakoztam, mint vártam. 

A szerző pont annyit hozott mindkét zsánerből, ami egyensúlyt adott a történéseknek. Igaz, számomra a  fantasy-elemek kiemelkedtek: Azanielt nagyon szerettem. Nagyszájú, intelligens és nagyon vonzó karakter. Tapasztalata és éles esze, nemcsak a főhősnőnket, de engem is levenne a lábamról, démon ide vagy oda.....

Az íróról már több alkalommal is áradoztam itt a blogon, így most csak azzal toldanám meg ezt, hogy szépen fejlődik. Mindig érdekes és nagyon egyedi ötletei vannak, amit szépen kivitelez. Ha tudja tartani ezt a fejlődési ütemet, nagy név válhat még belőle.

A borító nagyon illik a regény hangulatához, jó választás volt.

Amennyiben  te is elolvasnád a Google Play-en megvásárolhatod!

Írta: Isabel

A szerző, aki kamaszokról ír kamaszoknak - Interjú a Hűvösvölgyi Suli és a #bonyolult sorozatok megálmodójával

 Fotó: Szalmás Krisztina

Maros Edit gyerekkönyv íróval a #bonyolult sorozatának kapcsán találkoztam. Kamaszokról szóló regényét jó szívvel ajánlom a korosztálynak, hiszen az ő problémájukat az ő nyelvükön közelíti meg.

A következő interjúban kérdezem az írónőt az alkotás folyamatáról , öröméről és természetesen a gyerekekhez való viszonyáról is.

Megtennéd, hogy bemutatkozol az olvasóknak? Mikor kezdtél el az írással foglalkozni?

Már kisgyerekként is vonzott az írás, meséket, verseket találtam ki, általánosban a fogalmazás óra volt a kedvencem, később magyar szakra jártam az egyetemen, és elvégeztem egy újságíró tanfolyamot. Külsősként cikkeket írtam különböző lapokba, és jelent meg pár verses mesém kifestő füzetekben. A 2000-es évek elején egy könyvkiadóban kezdtem dolgozni szerkesztőként. Itt merült fel az igény egy új ifjúsági regénysorozatra, én pedig vállalkoztam rá, hogy megpróbálkoznék az írással. A Hűvösvölgyi suli első részének pozitív fogadtatás miatt a sorozatnak végül hét része lett. 

Mindig is gyermekeknek szóló könyvekben gondolkodtál, vagy kacsingattál más zsáner felé is?

A Hűvösvölgyi suli után volt egy női regényem is, az És ami mögötte van, de ezt kevesen ismerik.

Hogyan született meg a sorozat alapötlete?

A #bonyolult sorozat alaptémája gyakorlatilag ugyanaz, mint az összes hasonló kamaszregényé: a kamasszá válás folyamata egy főszereplő szemüvegén keresztül. Ehhez már csak hozzá kell adni a körítést (barátok, tanárok, szerelem, kamaszproblémák). Úgy gondolom, ezekből a könyvekből bármennyi elfér a könyvpiacon, hiszen mindig újabb és újabb tizenévesek kerülnek ebbe a korba, lesznek „érintettek”, és az ő ismerős „díszleteik” között játszódó történetek segítenek neki kiigazodni a kusza valóságban. Hiszen a kamaszlét velejárója, hogy minden megkérdőjeleződik, vagyis minden olyan „bonyolult”. 

Mennyi időt töltöttél a szereplők kidolgozásával? Esetleg van napi rutinod?

Nincs „rutinom”, ha épp egy könyvön dolgozom, gyakorlatilag bármikor kirajzolódhat a fejemben egy karakter. Séta közben, evés közben, filmnézéskor vagy a postán… elég hozzá egy buszmegálló, ahol épp egy hasonló korú fiatal ácsorog, elképzelem, milyen lehet ő, rápakolok képzelt tulajdonságokat, jellemzőket – és már formálódott is egy új szereplő.

Az olvasóközönség a Hűvösvölgyi Suli által ismerhette meg a neved. A hét részes sorozat után mennyire volt nehéz egy új történetbe kezdeni?

Új szereplőket kellett kitalálni a már „bejáratott” karakterek helyett – ez első gondolatra talán nehézség, de ugyanakkor izgalmas is, mert új lehetőségeket rejt. Sokszor ütköztem bele abba, hogy felismertem, „nahát, ezt egyszer már megírtam” – vagyis felfedeztem, hogy ugyanazok a helyzetek kerülnek elő, így sokszor kellett átírni, átalakítani, hogy ne ismételjem önmagam. Ettől függetlenül ha valaki azt a sorozatot is ismeri, lehet az az érzése, hogy hasonló, de szerintem ez nem baj: ha valakinek tetszik ez a „hang”, a „túlagyalós” főszereplő, szeretni fogja az új regényeket is. 

A Líra Könyvklub márciusi adásában szerepet kapott a Bonyolult egy banda is. Miként élted meg ezt a nagyszerű lehetőséget?

Izgalmas volt részt venni egy ilyen beszélgetésben, és emellett természetesen nagy megtiszteltetés is. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, örülök, hogy a célközönség, a tizenévesek figyelmét ilyen csatornán keresztül is megpróbálhatjuk felkelteni – ha már a személyes találkozókra mostanában nem kerülhet sor.

Milyen érzés a Menő Könyvek Kiadó szerzőjeként dolgozni?

Nagyon „menő”. A Hűvösvölgyi suli egy jóval kisebb, kevésbé ismert kiadónál jelent meg, nagyon jó érzés, hogy ennek ellenére olyan sikeres lett, hogy az egyik legnagyobb gyerek- és ifjúsági könyvkiadónál is szóba álltak velem. Mindig büszkén húzom ki magam, hogy a #bonyolult sorozatot a Menő Könyvek adja ki.

Mint mondtam, a kamaszok a célcsoportod. Milyen fogadtatásban részesítették a könyveidet?

Mikor a Bonyolult egy csaj megjelent és el lehetett volna kezdeni népszerűsíteni, például a Könyvhéten vagy a Könyvfesztiválon, beütött a koronavírus-járvány, így azóta még nem volt lehetőségem személyesen találkozni az olvasókkal. Innen-onnan azért eljutnak hozzám visszajelzések, amik alapján úgy gondolom, szeretik a sorozatot.

Kaptál már olyan kérdést tőlük, hogy miért olvassanak, ha van más szórakoztató eszköz is? Ha igen, hogyan reagálsz ilyenkor?

Nem, a gyerekek ezt nem szokták megkérdezni, inkább a szülőkkel vagy könyvtárosokkal szoktunk beszélgetni arról, mennyire nehéz manapság a könyveknek versenyre kelni az okos kütyükkel. Ez sajnos tényleg így van, éppen ezért kell úgy tálalni a könyveket, hogy kedvet kapjanak hozzá. Ezt a célt szolgálja például a szövegekben megjelenő „chat” forma az emojikkal – vagyis az a kommunikációs forma, amit ez a korosztály nap mint nap használ. Bár furcsa ebből az irányból közelíteni, de gondolj bele: a chat szövegek viszonylag rövid mondatokból, sokszor csak egy-egy szóból állnak. Viszont egy könyv lapjain jó sok sort „elhasználnak”, növelve ezzel a könyv terjedelmét. Ha egy chat szövegekkel tarkított „vastag könyvet” elolvas egy tizenéves, az a jóleső érzés járja át, hogy „kiolvasott” egy igazi, több száz oldalból álló könyvet. Vagyis megtapasztalja, hogy ez sem feltétlenül kínszenvedés vagy megugorhatatlan feladat, így legközelebb már bátrabban nyúl a következőhöz. Meggyőződésem, hogy úgy lehet megszerettetni ezzel a korosztállyal az olvasást, ha nekik való szövegeket adunk a kezükbe: olyat, ami róluk, az ő nyelvükön szól, az ő problémáikról. 

A koronavírus járvány mennyire borította fel az írói terveidet? Látod már előre mit szeretnél kiadni a kezed közül ebben az évben?

Annyiban borította fel, hogy az óvoda- és iskolabezárások miatt nem csak a négy hónaposom van otthon, hanem a két nagyobb gyerkőc is, így jóval nehezebb odaülni a gép elé és írni, mert mindig hangzavar van.  Ha a sorozatnak el tud készülni a harmadik része ilyen körülmények között is, én már boldog leszek.

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni a szerzőnek!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit a Líra kínálatában!

Írta: Isabel

A szerző, aki mesekártyákat készít azért, hogy méginkább kreativitásra ösztönözze a gyerekeket - Interjú Czirják Erika meseíróval

Mivel a blog egyik fő célja, hogy a gyermekeket közel hozza az olvasáshoz, ezért mindig örömmel tölt el, mikor meseíróval beszélgethetek. Azt gondolom, hogy az ő munkájuk elengedhetetlen ahhoz, hogy egy értelmes, érdeklődő  generációt nevelhessünk.

Czirják Erika írónő posztjával az egyik közösségi oldalon találkoztam és azzal hívta fel magára a figyelmem, hogy mesekártyákat készít. Következzék a vele készült interjú, remélem, ti is úgy fogjátok élvezni, mint én!

Kezdésként mesélnél egy kicsit magadról? Hogyan fedezted fel magadban az írás iránti vágyat?

A padlásunkon lapul egy régi bőrönd, ami telis tele van a tinédzser kori titkos naplóimmal. Talán itt kezdődött minden. Ki kellett írnom magamból a napi eseményeket, a gondolataimat, az érzéseimet. A naplóírás után a versek következtek, haikuk írásával is próbálkoztam. 

Majd, amikor a gyerekeim megszülettek, mindegyikről kétéves korukig vezettem naplót. Azt gondolom, hogy mindezek előszobái voltak a meseírásnak. Két évvel ezelőtt érkezett az ötlet, hogy a fiaimnak karácsonyra egy nagyon egyedi ajándékot készítsek. Elhatároztam, hogy külön-külön kapnak egy-egy mesekönyvet. Itt érkeztem meg igazán a meseírás birodalmába. A fiaim rajongtak az ajándékért, és ők inspiráltak arra, hogy írjak másoknak is.

…most, ahogy végig gondolom, van egy még korábbi időszak, ami az írást illeti: rajongtam alsóban a fogalmazás órákért! 

Honnan jött a mesék iránti szereteted?

Az első „szerelmem” a Csillagszemű juhász volt. A szüleim nagyon sok mesét olvastak nekem egészen kicsi korom óta. Hét évesen indultam egy mesemondó versenyen, ahol 15 perc alatt sikerült elmondanom a Csillagszemű juhászt. Belebonyolódtam a szövegbe, de besülni nem szerettem volna, ezért életem első rögtönzéseként olyan mesevéget kanyarítottam, amit a tanáraim nagyra értékeltek. 

Ugorjunk egy nagyot az időben! A gyerekeim ismertették fel velem, hogy tudok ’fejből’ is mesélni, nem kellett az esti mesékhez mesekönyv, elég volt gondolni egy főhősre és már szőttük is a történeteket.

A mesék iránti szeretet nem volt elég számomra, mélyíteni is szerettem volna a tudásomat ezen a területen. Boldizsár Ildikó mesekutató számos képzésén sikerült igazán elmélyednem a mesék világában.

Vallom azt, hogy a mesék útja már elő volt készítve számomra, csak meg kellett találnom az ösvényét! A mesék elválaszthatatlan részei az életemnek, nem is tudnék más műfajban írni. Amint meghallom, hogy „egyszer volt, hol nem volt….” máris elrugaszkodok a valóságtól és szárnyra kap a képzeletem.

Első mesekönyved az Útravaló sütik címet viseli, mely annyira aranyosnak hangzik, hogy én is szeretném értékelni itt a blogon. Honnan jött az ötlet?

Egyszer a kamrában „megszólított” a fahéj és elmondta, hogy szívesen lenne egy mesém főhőse. Gondoltam miért ne?  Komolyra fordítva a szót: szeretem a formabontó dolgokat az élet minden területén. Arra gondoltam, ha ma már ennyire érkezése volt az életemben egy mesekönyvnek, akkor az sem lóghat, ki a sorból és muszáj, hogy kövesse a formabontó stílusomat. Így született meg az egyedisége, ami tulajdonképpen 3:1-ben: mesék, kérdések, receptek.

Az alapkoncepció az értékátadás volt, olyan „útravalók” összegyűjtése, ami egy kisgyermek életének boldogulásához nélkülözhetetlen. Ehhez érkeztek a nem mindennapi főszereplők, a kamra lakói, a konyhai alapanyagok, akik képviselnek egy egy értéket, mint pl. a türelem, felelősségvállalás, szeretet, bátorítás, kitartás….Fontos szempont volt, hogy a könyv egy olyan értéket is hordozzon, ami által megvalósul a szülő gyerek közötti kapcsolódás a meséken túl is. Így volt érkezése az útravaló kérdéseknek, ami beszélgetést kezdeményez a mesékről, illetve a recepteknek, amik segítségével a mesékben szereplő sütiket el is lehet készíteni.

Mennyi ideig tartott az írás folyamata?

Az írás volt a legegyszerűbb része a könyvnek, egy hónap elegendő volt, hogy a mesék elkészüljenek. 

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig? Szeretik a gyerkőcök?

Ha csak röviden szabadna válaszolnom erre a kérdésre, akkor a válaszom a következő lenne: az Útravaló sütik gyerekkönyvem tavaly októberben jelent meg és jelenleg már a második kiadását éli.

Egy kicsit bővebben is: legnagyobb meglepetésemre rengeteg előolvasó jelentkezett. Első körben azt gondoltam, hogy korlátozom ezt a létszámot, de aztán nem volt szívem megfosztani,- a gyerekeket pláne nem,-  az előolvasás lehetőségétől. Így közel 100 előolvasóm lett és ezen felül jó néhány elő-kóstolom is, akik néhány sütit el is készítettek otthon. A legértékesebb kritikákat természetesen a gyerekektől kaptam. A gyerekek szemüvege egészen másként működött elő-olvasóként is, mint a felnőtteké. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy minden apró részlet, ami valamiért nem volt a helyén, a segítségükkel és éles látásukkal a helyére került.

Hihetetlen sok bátorítást, pozitív véleményt, megerősítést kaptam a könyvemre vonatkozóan a felnőtt olvasóktól is, akik között voltak édesanyák, édesapák, pedagógusok, óvónők, pszichológusok stb. A legnagyobb öröm az volt számomra, hogy felismerték a könyv valódi értékét az ’útravaló’ részét, valamint a könyv sokoldalú felhasználási színtereit. Az otthoni, családi légkörben történő felhasználás mellett, pl. nagyon sok alsós magyar tanár, etika, hittan tanár jelezte, hogy az óráinak része lesz majd a könyvem, vagy tábor tematikaként, illetve gyerekeknek tervezett gasztronómiai napok programelemeként is érkezett már igény a meséimre.

Mi az oka annak, hogy a magánkiadás mellett döntöttél?

Az Útravaló sütik a 4. gyerekem, így tekintek rá. Nem tudnám kiadni a kezemből, teljesen összetartozunk. Minden egyes lap, minden egyes miniméterén ott vagyok, nemcsak az írásban, hanem a grafikai munkákban, a kreatív tervezésben, a süti fotókban is. 

A fentebb említett mesekártyák az „ÉN MESÉM” játékhoz készültek? Te tervezted őket és amit láttam belőlük igazán nagyon szépek. Mesélnél egy kicsit a játékról és arról hogyan vehetnek részt benne az érdeklődők?

Az „ÉN MESÉM” mesekártyák egy történetmesélős, vicces, fordulatos, szórakoztató kártyajáték az egész családnak, azoknak, akik rajonganak a mesék világáért, és azoknak, akiknek a munkájukban szerepet kapnak a mesék a mesei szimbólumok. 

A visszajelzések alapján kiderült, hogy az alábbi területeken kiválóan megállja a helyét a pakli: 

• családok, ahol a mesék mindennap jelen vannak, ahol a mesék értéket képviselnek
• coachok, trénerek, mentorok, akik eszközként használhatják a munkájukban
• tanítók, óvónők, akik történeteket színesíthetnek a mesekártyákkal
• meserajongók (kicsik és nagyok egyaránt), akik szívesen szőnek meséket

Fotó:Czirják Erika

A mesekártyák segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a bennünk lévő meséket megalkothassuk, miközben fejlődik a szókincs, a kreativitás, a kifejező képesség és az érzelmi intelligencia

.
Fotó:Czirják Erika

Segítenek a belső képi világot, a fantáziát a kreativitást gazdagítani. Azonosulásra ösztönöz egy egy szereplővel. Megmozgatja az érzelmeinket, ami jobban előhozható képek segítségével. Segít eligazodni a világban, szembeállít ellenfelekkel, próbákkal.

Alkotóként miért ennek a korosztálynak alkotsz?

A kártya kortalan, a könyv nem. Az Útravaló sütik a kisiskolás korosztályt célozza meg. Nap, mint nap gyerekek között mozgok, fejlesztőpedagógusként dolgozom. Nagyon szeretem fürkészni, figyelni őket. Szeretem a reakcióikat a működésüket „elfiókolni” magamnak és ha kell, akkor előhúzni és használni azt, amit tanítottak nekem egyes helyzetekben.

Milyen terveid vannak a 2021-es évre?

Soroljam? Zsong a fejem az ötletektől  ….. Annyit elárulok, hogy most készül a könyvemhez egy kiegészítő 60 oldalas munkafüzet, ami …….

Ezúton kívánok további sok sikert az írónőnek!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy weboldalát a saját példányodért!

Írta: Isabel

A szerző, akit a humor és a karakterközpontúság jellemez - Interjú a Főnix Könyvműhely egyik alkotójával, Imre Viktória Annával

 Imre Viktória Anna a Főnix Könyvműhely egyik alkotója. Már régóta szeretnék megismerkedni a munkásságával, ám amíg ez nem sikerül, arra gondoltam ismerjük meg őt magát egy kicsit közelebbről! Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet!

Kezdésként mesélnél magadról a blog olvasóinak? Hogyan indult az írói pályafutásod?

Fantasy író és illusztrátor vagyok; több mint másfél évtizede foglalkozom komolyabban írással. Az egész úgy kezdődött, hogy gyerekkoromban faltam a könyveket, és egy nap támadt egy ötletem, amiből remek történetet lehetett volna írni. Addig bontogattam ki a fejemben, amíg már komplett cselekményem is volt hozzá… és aztán hirtelen ráébredtem, hogy bármennyire tetszik, nem fogom tudni elolvasni, mert még nem írta meg senki. A pillanatnyi csalódást követően jött az elhatározás, hogy na, majd akkor megírom én. Valahogy így indult az írói pályafutásom, bár kiadásra szánt történeteket csak később, tizenhat évesen kezdtem írni. Ahogyan az lenni szokott, nagy mellénnyel elküldtem az első regényem kéziratát pár kiadónak, majd az elutasítások után elhatároztam, hogy csiszolok még egy kicsit a művön. Időközben irodalmi pályázatokon is elindultam, hogy kiderítsem, érdemes-e egyáltalán írásba ölnöm az időmet, és mivel az ezekre a pályázatokra írt novelláimról szinte csak pozitív visszajelzést kaptam, ezért nem adtam fel. Végül a „kiadóvadászat” második körében a Főnix Könyvműhely érdeklődött a Kísértés Rt. iránt, így náluk jelent meg az első regényem.

A fantasy világa áll közel hozzád: melyik volt az a meghatározó mű, mely erre az útra terelt?

Talán A végtelen történet volt az első fantasy, ami olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy hónapokig foglalkoztatott. A filmet láttam először, és amikor végre a kezembe kaparintottam a könyvet is, rájöttem, hogy addig csak a történet felét ismertem. Később jött A Gyűrűk Ura, majd a Harry Potter is, természetesen – és minél több művet olvastam a zsáneren belül, annál jobban megtetszett a sokszínűsége. A fantasy műfajon belül az urban fantasy áll hozzám a legközelebb: az összes regényemben fontos szerepet kap a város, ahol a történet játszódik.

Eddig 4 könyved kapható a piacon, ebből három a Főnix Könyvműhely gondozásában. Miért őket választottad, amikor kiadásra került a sor és milyen tapasztalataid vannak velük kapcsolatban?

Ritka, hogy egy kezdő írónak sok választási lehetősége van: tíz elküldött e-e-mailre jó, ha két válasz érkezik a kiadóktól, és az esetek többségében azok is elutasítók. (Nem tudom, ez változott-e az elmúlt tíz évben, de amikor én 2010. körül kilincseltem, akkor még nem volt nagy keletje a magyar szerzőknek.) A Főnix volt az első kiadó, amelyik kíváncsi volt a Kísértés Rt.-re: akkoriban kezdtek szórakoztató irodalommal foglalkozni, szóval épp jókor érkezett be a kéziratom. A második regényemet az Ulpius-ház hozta ki, mielőtt csődbe mentek volna, de velük szinte csak rossz tapasztalatom volt, így aztán az Elveszett Napokkal visszatértem a Főnixhez. Kicsi, családias kiadóról beszélünk rendkívül barátságos légkörrel.

Sorozatot, illetve önálló regényt is írtál már. Számodra melyik jelent nagyobb kihívást és miért?

Egyik sem egyszerű, de különböző okokból. Hajlamos vagyok rá, hogy szabadjára engedjem a szereplőimet, ez pedig azzal szokott járni, hogy mire észbe kapok, már öt szálon fut a cselekmény, és háromszáz oldalnál tartunk, pedig még alig lendültem bele a történetbe. Az Elveszett Napokkal is ez történt: eredetileg egykötetesnek szántam, de szép lassan rájöttem, hogy muszáj lesz trilógiává bővítenem, különben a felét sem fogom tudni elmesélni annak, amit elterveztem. Itt persze felütötte fejét a könyvsorozatok buktatója; mégpedig, hogy nemcsak a köteteken átívelő sztorinak kellett kerek egészet alkotnia, de az egyes részeknek önállóan is meg kellett állniuk a helyüket. Különösen a második résszel gyűlt meg a bajom – el is kellett tolni a megjelenés eredeti időpontját, mert nem voltam hajlandó úgy kiadni a kezemből, hogy nem vagyok vele teljesen elégedett –, de most, hogy néhány hete befejeztem a harmadik (és egyben utolsó) kötet írását, úgy érzem, sikerült megfelelnem a kihívásnak. Ettől függetlenül a következő könyvem önálló regény lesz. 

Melyik az a célcsoport, akiknek mindenképpen ajánlanád a műveidet? Melyikkel érdemes kezdeni? (Ezt magam miatt is kérdezem.)

Nehezen tudnék belőni hozzájuk egy korosztályt, mert én magam gyerekként és kamaszként is mindenevő voltam, ami a könyveket illeti, de talán 16 évtől felfelé ajánlanám az írásaimat, mert akad bennük némi vér és morbid humor is. Hogy melyikkel érdemes kezdeni? Nos, az attól függ, miféle olvasnivalóra vágysz. A Kísértés Rt. egy elborult hullámvasút angyalokkal és démonokkal, valamint a próbálkozásom, hogy egy magamfajta szkeptikus számára is emészthető formába gyúrjam a hit és a túlvilág kérdését. Az Őrült Hold alatt a két főszereplő kapcsolatára koncentrál a körülöttük megállás nélkül változó, különös városban; akadnak benne fausti alkuk és nem kevés varázslat. Az Elveszett Napok egy sötétebb, szövevényes történelmi fantasy, amiben végre elég teret adtam magamnak, hogy rendesen kibontsam a szereplőimet és a világot, ahol a történet játszódik. Minden regényemre jellemző a humor és a karakterközpontúság, de a három történet meglehetősen különbözik egymástól mind a hangulatát, mind a szereplőit tekintve.

Milyen olvasói visszajelzéseket kapsz? Az esetleges kritikákat hogyan kezeled?

Általában pozitívakat – szerencsére még nem esett meg velem, hogy valaki csak azért keressen meg, hogy megmondja, mennyire utálta a könyvemet. Magamtól nem vadászok értékeléseket, mert ahány olvasó, annyi vélemény, és onnantól, hogy a polcokra került a könyv, nekem nincs közöm hozzá, kinek hogy tetszett. Ha mégis szembejön egy kritika, akkor igyekszem tanulni belőle (feltéve persze, hogy építő jellegű, nem pedig rosszindulatú gúnyolódás, ami elvétve bár, de sajnos elő szokott fordulni), de nem állok neki vitatkozni az illetővel.

Miért döntöttél úgy, hogy magyar néven adod ki a regényeidet? Ért emiatt bármiféle hátrány íróként?

Eredetileg álnévben gondolkodtam, de egy kiadótól azt a tanácsot kaptam, hogy hagyjam a csudába, manapság már magyar névvel is meg lehet jelenni – és mint látjuk, ez valóban így lett. Időnként találkozom a jelenséggel, hogy van, aki elvből nem olvassa magyar szerző műveit, ezért nem elképzelhetetlen, hogy több olvasóm lenne, ha a sajátom helyett egy frappánsan megválasztott angolszász nevet biggyesztenék a cím fölé, de négy könyv után már nem töröm magam ezen.

Hogyan vélekedsz a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetről, mely a könyvkiadást/eladást is súlyosan érintette? Véleményed szerint, miképp segíthetnek az olvasók abban, hogy enyhítsük a károkat?

Mint minden válságot, ezt is a kis kiadók sínylik meg a legjobban. A jelenlegi helyzetben – meg általában is – az lehet a legnagyobb segítség, ha az olvasó közvetlenül a kiadótól vásárolja a könyveket. A legtöbbjüknek saját honlapja és webshopja van, ráadásul így a könyv teljes ára a kiadóhoz kerül – míg, ha a nagy bolthálózatokból szerzed be az olvasnivalót, akkor a bevétel egy része a terjesztőt illeti.

Magánemberként hogyan töltöd ezeket a nehéz napokat? Van olyan tanácsod, ami számodra sokat segített és megosztanád velünk?

Szerencsére a munkahelyem viszonylag gyorsan kapcsolt, és lassan egy éve otthonról dolgozhatok, ami sokat segített benne, hogy átvészeljem a nehezét. A kreativitásom viszont megsínylette a dolgot: nagyjából fél évig egy sort sem tudtam írni, annyira nyomasztott a helyzet. Eleinte sokat küszködtem emiatt, és végül az segített, amikor elkezdtem tudatosan beosztani a szabadidőmet, listába és fontossági sorrendbe szedni a kreatív teendőimet – és időt adni magamnak a pihenésre is.  Talán az lendített át igazán a holtponton, amikor végre beadtam a derekam, és kipróbáltam a Scrivener nevű programot: mintha megtáltosodtam volna tőle, úgy visszatért az ihletem. Alapvetően magukra a kreatív folyamatokra van egy örök érvényű jó tanácsom, de talán a mindennapokra is alkalmazható: az alkotás olyan, mint a légzés – előbb tele kell szívni a tüdőt levegővel, hogy kilélegezhessen az ember. Ha nem merülsz el időnként egy jó könyvben, filmben vagy sorozatban; ha nem töltesz időt olyasmivel, ami kikapcsol és örömet szerez, akkor nem lesz miből merítened, amikor alkotásra kerül a sor. Néha egyszerűen muszáj hátradőlni és kikapcsolni egy kicsit.

Milyen terveid vannak erre az évre?  

Nagyon szeretném, ha az Elveszett Napok befejező kötete még idén megjelenhetne, de ez teljes egészében a Főnixen múlik, ezért nem ígérem, hogy így lesz. Időközben elkezdtem dolgozni egy új történeten is, és ugyan egyelőre még csak ismerkedem a szereplőkkel, úgy tervezem, az év nagy részét ennek megírásával töltöm majd. Persze a legjobb az lenne, ha végre ismét eljuthatnék egy könyves rendezvényre, de sajnos az a gyanúm, hogy ez csak jövőre jön össze.

Ezúton szeretnél további sok sikert kívánni Viktóriának! Remélem, hamarosan én is az olvasói közé tartozhatok!

Amennyiben szeretnél többet tudni, Keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy regényeit a Főnix Könyvműhely weboldalán!

Írta: Isabel

Maros Edit - Bonyolult egy banda (#bonyolult 2.)

 

 Őszintén szólva picit tartottam a történettől, ugyanis az első részt még nem olvastam. Többen figyelmeztettek, hogy a második rész csak az előző ismeretében követhető, így aggódni kezdtem.

Ám mivel nagyon kíváncsi voltam a szerző munkásságára - sok jót hallottam róla - végül félretettem minden kételyem és nekikezdtem. 

Konkrétan az első pár oldal után azt éreztem, hogy még nem szeretném letenni. Aztán eltelt legalább négy óra, mire feleszméltem, hogy vár a kötelesség. 

Nem mondom, hogy nem lenne jó tudni az előzményeket, de az első pár oldal után számomra teljesen követhetővé vált a történet. 

Az írónő nagyon ügyesen utalt vissza a fontosabb részekre. Nem meséli folyamatosan, de amikor a cselekmény megköveteli, elmondja a lényeget és ez nekem nagyon sokat segített.

Ifjúsági regény lévén a történet nem okozott nagy meglepetéseket: suli, barátok, szerelmek. Ám voltak meglepetések.

Az első az, hogy az írónő nagyon jól használja a tinik szavait. Mikor a főszereplő - Adél - gondolataiba láttunk bele, olyan érzésem volt, mintha az egyik 15 éves tanítványomat hallanám, és ez ebben az esetben nagyon nagy dicséret a részemről. Igaz, hozzám közelebb álltak a komolyabb művek már ennyi idősen is, ám a mai igényeket ez a rész teljes mértékben kielégíti. És, tekintve, hogy az ebben a zsánerben írt regényeknek az a céljuk, hogy rávegyék a fiatalokat az olvasásra, ebből a szempontból szép munkát végzett.

A másik pozitívum számomra az a világfelépítés és szereplőalkotás. Nagyon könnyen megértettem a gyerekek érzéseit, gondolatait, hiszen egyszerűek és egyediek. Kedvenc szereplőm is van: Kitti. Tipikusan az a lány, akit a főhős kerül és eleinte nekünk sem szimpatikus, aztán történik egy fordulópont és azonnal megszeretjük. Legalábbis én. Valószínűleg ez is sokat segített abban, hogy fel tudtam venni az események fonalát.

Amit egy picit nehezményezek, hogy a történet szerintem inkább a lányoknak szól. Picit rózsaszín a számomra - bár az igazság az, hogy én mindig is a fiúsabb típusba tartoztam. 

Viszont ha az írónő főképp nekik szánja a sorozatát, akkor nincs ezzel semmi gond.

Összességében nagyon könnyed kikapcsolódásban volt részem, ajánlom kamasz lányos anyukáknak. Szerelmi bánat ellen nagyon jó egy könyv - nekik is!

Köszönöm a kiadónak, hogy lehetőséget kaptam az olvasásra! Remélem, alkalmam lesz megismerni a szerző további műveit is

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Menő Könyvek Kiadó várja a rendelésed!

Írta: Isabel

Az írónő, akinél a karakterek alakítják a történetet - Interjú a Rózsaszirmok -sorozat és a Szerelempróba szerzőjével

M. G. Brown írónőt a fantasy zsánerrel tudtam eddig összekötni. A Rózsaszirmok-sorozatának első részét nagyon szerettem, így mikor felajánlotta legújabb könyvét, boldogan mondtam igent. Mivel a Szerelempróbát a napokban értékeltem a blogon, gondoltam felteszek egy pár kérést a szerzőnek, hogy megtudjuk merre is tart az írás útján! Tartsatok velünk!

Kezdésként mesélnél kérlek, mi történt veled azóta, hogy utoljára interjút készítettünk?

Hű, mikor is lehetett az? Talán egy éve? Nem tudnám megmondani pontosan, de ha az emlékeim nem csalnak, akkor tavaly tavasszal beszélgettünk utoljára. Szerintem ott körül, mikor megjelent a Szerelempróba. Nos, azóta nem sok minden történt; illetve semmi olyan, ami különösebben látványos lenne. A háttérben persze folynak a munkálatok. Jelenleg három regényen dolgozom, ebből egyet szeretnék mindenképpen még a nyár előtt megjelentetni. Ő lenne a Sorsok, a Rózsaszirmok egyik – legújabb – kiegészítő kötete. Szuper kis könyv lesz, mert visszarepít minket a ’90-es évek elejére, ami szerintem egy igazán klassz időszak lehetett. Ráadásul ebben a kötetben Vivien, Ludovica és George, a Rózsaszirmokból megismert – immár – szülők kapták a főszerepet, ami még izgalmasabbá teszi a történetet, mivel ezúttal az ő tinikorukba pillanthatunk be, és akár még a gyerekeik elől eltitkolt huncutságokkal is találkozhatunk… 

A Kavargó Rózsaszirmok 2017 - ben jelent meg. Azóta milyen eszközökkel fejleszted az íráskészséged?

Ez egyszerű: Írok és olvasok. 

Mik azok a számodra jól bevált technikák, melyeket minden új regény megszületésénél alkalmazol? Négy év alatt biztosan találtál olyan módszereket, melyek hozzád a legközelebb állnak!

Nos, most meg foglak lepni: Nincs ilyen „technikám”. Ösztönösen írok, nagyon spontán az egész. A karakterek teljesen szabad kezet kapnak a sztori alakításában, én csak a kéz vagyok, ami pötyög. Talán ezért is tűnhetnek annyira „élőnek”. Az én fejemben mindegyik egy önálló individuum, saját személyiséggel, célokkal, gondolatokkal stb. Habár, ezt talán nevezhetjük „technikának”. Ami viszont nálam fontos, hogy időt hagyok arra, hogy a karaktereim kiforrjanak és önálló személyiséggé fejlődjenek. Van, hogy hónapokig csak a fejemben él egy történet, a szereplők. Ezért is jönnek viszonylag lassan a könyveim. Szerintem butaság halomra gyártani a könyveket, úgy rohanni, mintha versenyeznénk az idővel. Jó munkához idő kell, és mint ahogy a való életben, a karaktereknek is szükségük van időre ahhoz, hogy kialakuljon a személyiségük, hogy „megérjen” a történet stb. Szóval mondhatom, hogy talán a türelem az a technika, amit alkalmazok. 

A Szerelempróba nem tartalmaz fantasy-elemeket. Hogyan született meg a regény ötlete és mennyire okozott nehézséget a realitás talaján maradni?

Egy unalmas napon ültem az akkori munkahelyemen az irodában, és mivel épp nem volt semmi határidős munkám, azt csináltam, amit mindig is szoktam: Filmet néztem a lelki szemeimmel. A Szerelempróba Olaszországban játszódik, én meg ugye imádom az olasz miliőt, így arrafelé kalandoztam. Aztán bekúszott az agyamba pár jelenet, pár karakter. Láttam magam előtt néhány jelenetet, hallottam a párbeszédeket, néhány karaktert. De ekkor még csak semmiből kiragadott és semmihez sem kötődő jelenetfoszlányok voltak, amikkel elszórakoztattam magamat. Aztán nyáron elutaztam Rómába, kiálltam a szálláson az erkélyre, és bumm, berobbant az egész történet. Érdekességképpen megemlítem, hogy Nicole pont abban a lakásban él a regényben, ahol én megszálltam. Mivel imádok kutatni, és a Szerelempróba előtt megjelent Csak egy pillantás volt névre hallgató történelmi Rózsaszirmok spin-off regényem nagyon sok kutatást és utánajárást igényelt, a Szerelempróbánál már egyáltalán nem okozott nehézséget a realitás talaján maradni. Talán annyit éreztem belőle, hogy míg a fantasy esetében lehet olyasmivel játszadozni, hogy hipp-hopp egyik helyről a másikra kerülünk, ilyen-olyan problémákat, mint például egy halálos seb, mágiával megoldunk, addig itt bizony mindent a realitás medrében kellett tartani. De nem volt nehéz. Mivel a szereplők nem mágikus lények, nem is gondolkodtak mágikus lények módjára, én pedig ugyebár őket követtem, szóval nem okozott problémát. 

Inspiráció gyanánt sok saját emléket használtál fel? Ha van ilyen megosztasz velünk egyet?

Mint ahogy írtam is, a karaktereim önálló személyiségek. Mivel tőlem függetlenek, nem rendelkeznek az én emlékeimmel, így nem is tudtam ilyesmit felhasználni.  Olyan viszont nagyon sokszor előfordul, hogy én hasznosítom az ő tudásukat. A – remélhetőleg – idén megjelenő Megbűvölt Rózsaszirmokban például Ludovica olyan jókat főz, hogy csöpög a nyálam, miközben írom, és úgy megkívánom a főztjét, hogy rendre el is szoktam készíteni, hogy én is ehessek belőle, ne csak ők. 

Milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóktól? Tetszik nekik ez az új vonal?

Szerintem nem érzik „új vonalnak”. A visszajelzésekből legalábbis én így következtetek, mert eddig mindenki – aki korábban már olvasott tőlem – úgy nyilatkozott, hogy a Szerelempróba „tipikus M.G. Brownos”. Meg persze, a Csak egy pillantás volt történelmi és E/3, ami szerintem távolabb van stílusában a Rózsaszirmoktól, mint a napjainkban játszódó Szerelempróba, úgyhogy szerintem nem volt annyira éles a váltás, hogy ez különösebben feltűnjön bárkinek. Nekem ellenben feltűnt, hogy akik félnek vagy idegenkednek a fantasy vonaltól, emiatt pedig nem mertek belevágni a Rózsaszirmokba (ami egyébként low fantasy), azok bátran vették kezükbe a Szerelempróbát, ami aztán olyannyira megtetszett nekik, hogy a Rózsaszirmokat is elolvasták vagy éppen olvassák. 

Melyik szereplődet kedvelted itt a leginkább ás a legkevésbé? 

Hű, hát ez nagyon nehéz kérdés. Körülbelül olyan, mintha egy anyától megkérdeznék, hogy melyik a kedvenc gyereke. :D Mindegyiket más miatt szeretem, Zerinát viszont emellett még nagyon sajnálom is, mert szerintem minden szereplő közül az ő sorsa a legkeserűbb. 

Mivel nem sorozatról van szó, amikor végeztél vele, nem hiányzott a folytatás?

Nem, mert tudtam, hogy bennük ennyi volt. Megtettek és megéltek mindent, ami egy olvasó számára érdekes lehet. Ennek ellenére lesznek olyan könyvek, amikben mellékszereplőkként jelen lesznek: A Bizalompróba és a Kapcsolatpróba. 

Az értékelésemben kiemeltem, hogy a borító nagyon illik a történethez. Hogyan készült?

Vérrel és verejtékkel. Nagyon sokat agyaltam rajta, hogy milyen legyen, végül – mikor kitaláltam –, azon kellett törnöm a fejemet, hogy hogyan lehetne megvalósítani a terveimet. De szerencsére pont olyan lett, ahogyan elképzeltem. 

A regény magánkiadásban jelent meg. Mennyire kifizetődő itt publikálni?

Semennyire, de nekem megéri, mert túlontúl csökönyös és határozott vagyok ahhoz, hogy másnak is beleszólást engedjek a „dolgaimba”. Én úgy gondolom, és ebben az évek során szerzett tapasztalataim is megerősítettek, hogy közös lónak mindig túrós a háta, és soha senkinek nem lesz olyan fontos az én munkám, mint nekem magamnak, épp ezért nálam precízebben és odaadóbban senki sem tudja és nem is fogja csinálni. Ez persze nem azt jelenti, hogy megírom és kiadom anélkül, hogy együtt dolgoznék másokkal, de az, hogy felettem legyen egy kvázi főnök, aki belekotyog a munkámba, számomra teljességgel elképzelhetetlen. Én nem a profit miatt írok. Ha így lenne, már rég bedolgoztam volna magam egy kiadóhoz – kétlem, hogy ne sikerült volna. De mivel elsősorban magamnak írok, így – egyelőre legalábbis – teljesen megfelelő ez a módszer. 

Bár még mindig a koronavírus hatásait nyögjük, érdekelne, hogy mikor jön a következő regényed? Mik a terveid az évre?

A következő regényem a már említett Sorsok lesz, amit szeretnék legkésőbb nyár elején megjelentetni. Eleve úgy terveztem, hogy december környékén megjelenik, de sajnos az online oktatás (egyetemre járok), és az egyébként sem fényes lelkiállapotom ezt meggátolták. Nehezen viselem a bezártságot, ezt a természetellenes élethelyzetet, ami sajnálatos módon az írói munkásságomra is rányomja a bélyegét. Történetesen azzal, hogy még élni sincs kedvem, nemhogy írni. De végre megjött a tavasz, süt a nap, ébred a természet, melegedik az idő stb. Rám mindig jó hatással van a tavasz, tekintve, hogy gyűlölöm a telet és a hideget, ezért bízok benne, hogy a kedvem is kivirul, az olvasóim pedig gazdagabbak lehetnek egy újabb regényemmel. 

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!

Amennyiben szeretnél többet megtudni a munkásságáról, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit többek között a Google Play kínálatában!

Írta: Isabel

Csink Dorottya - Mutasd meg arcodat

 Nagyon érdekes volt a verseskötetet olvasni.

A költemények nagy része számomra egy picit depressziós hangulatot hozott, éppen ez az oka, hogy lassabban haladtam vele. Ettől függetlenül mély érzéseket, gondolatokat ad át a szerző, melyeken érdemes elgondolkodni.

Verselése klasszikus, mely hozzám közel áll. Nagyon jó volt elmerülni a szép, csengő - bongó rímekben..

Ám, amiért úgy döntöttem, hogy felkerül ide a mű az a szerző. Nagyon szeretek elmerülni a régmúlt időkben, megismerni az akkori emberek gondolkodását és érzésvilágát. Vidéki tanárnő révén belelátott az emberek életébe; látta a jót és a rosszat is. Ez nagyon jól érződik művein is: segíteni szeretne, de nem feltétlen van meg hozzá a megfelelő eszköze. 

Ezzel nagyon könnyen tudtam azonosulni és talán ez az oka annak, hogy ennyire mély nyomot hagyott a kötet. 

Kedvenc versem is lett tőle:

Egedül vagyok

Egyedül vagyok, ha jő a nyár,
Ha dalát zengi a sok madár,
Egyedül magam csak egyedül,
Rémítő, nagy csend vesz körül.

Egyedül vagyok, ha kikelet
Tavasszal ragyog a föld felett,
Egyedül magam csak egyedül,
Rémítő, nagy csend vesz körül.

Egyedül vagyok bús éjjelen,
Könny égeti fáradt két szemem,
Egyedül magam csak egyedül,
Rémítő, nagy csend vesz körül.

Egyedül van a testem, lelkem,
Most már a szemem meg se rebben,
Megszoktam azt, hogy magam vagyok,
Egyedül élek és meghalok.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Google Play-en megtalálod a kötetet!

Írta: Isabel

Az írónő, aki szerint a meséknek össze kell hozni a családot - Interjú Tóth Eszterrel, Pöttöm Pötty megálmodójával

 Tóth Eszter -  Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalmát már nagyon hosszú ideje el szerettem volna olvasni. Annyira aranyos a cím illetve a borító, hogy ezek alapján nagyon vágyott rá a lelkem. Az értékelésem már olvashattátok, sőt, lelkesedésemen felbuzdulva interjút is kértem az írónőtől, hiszen nem tudok nem kérdezni az olvasottak után!

Ez következik most, és remélem, meghozzuk a kedveteket Pöttyhöz!

Kezdésként bemutatkoznál a blog olvasóinak, kérlek? Mióta foglalkozol írással?

Már egész kiskorom óta találok ki történeteket, 4 évesen már anyukámnak diktáltam le a meséimet. Tudatosan 2015 óta foglalkozom az írással, akkor ismerkedtem meg a Könyvmolyképző Kiadó íróiskolájával, ahol több kurzust is elvégeztem. Sokáig kizárólag regényekben gondolkoztam, aztán egy nagyobb írói válságba kerültem és ekkor született meg Pöttöm Pötty. A kész mesekönyv 2019 karácsonyára jelent meg.

A mesekönyved alaptémája az egészséges táplálkozás. Mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél, hogy erről fogsz mesét írni?

Dietetikusként végeztem, és már az egyetem alatt szöget ütött a fejemben, hogy milyen jó lenne eljuttatni az egészséges táplálkozás elemeit a gyerekekhez. Az elhízás nagyon nagy probléma napjainkban, nem csak Magyarországon, de az egész világon. És sajnos már a gyerekek körében is egyre gyakoribb. Nagyon sokáig nem körvonalazódott bennem, hogyan is lehetne úgy átadni az ismereteket, hogy ne legyen túl didaktikus, túl tankönyvszerű. Aztán mint egy varázsütésre megjelent előttem egy tündérke, aki kizárólag édességet eszik. Így kezdődött az egész.

Pöttöm Pötty egy első osztályos tündérlány, aki nagyon szereti a süteményeket és nem is igazán akar mást enni az édességen kívül. Honnan jött a karakter ötlete?

Bevallom, erre már nem emlékszem. Csak úgy megjelent, mintha végig az agyam egy rejtett zugában várakozott volna. Általában megálmodom a történeteim hiányzó részleteit, bármilyen furcsa is, és szerintem Pöttyel is hasonló történhetett.

Jómagam is édesszájú vagyok, viszont többféle egészségügyi problémával is küzdök, ezért próbálok odafigyelni arra, mit viszek be a szervezetembe. Természetesen ez egy gyereknél még fontosabb - és nehezebb is. Mit gondolsz, az ennyire aranyos mesék, mint a tiéd is, hogyan segítik a helyes táplálkozás kialakítását? 

Úgy gondolom, a mese lényege, hogy összehozza a családot. A szülők és a gyerekek leülnek és együtt merülnek el a történetben, így pedig izgalmas beszélgetések alakulhatnak ki. A célom az volt, hogy a gyerekek ne idegenkedjenek az egészséges ételektől, például a zöldségektől. Hanem sikerüljön elültetni a fejükben, hogy egy zöldségleves nem is olyan rossz dolog, hisz Pöttynek is mennyire ízlett.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóktól? Esetleg szakemberek is véleményezték a könyved?

A megjelenés előtt elküldtem több dietetikus évfolyamtársamnak, illetve ismerőseim között volt alsó tagozatos pedagógus és egy pszichológus is, őket kértem meg, hogy véleményezzék a mesét és szerencsére mindenkitől pozitív visszajelzést kaptam. 

A megjelenés óta kaptam visszajelzést szülőktől és mesekedvelő felnőttektől, és úgy látom Pötty teljesítette a feladatát. Nagyon örülök a sok kedves visszajelzésnek, ezek mindig megmelengetik a szívemet.

Neked melyik a kedvenc fejezeted és miért?

Imádom Zöldségországot! Csak ha elképzelem azt a hatalmas veteményes kertet a sok élénk színű zöldséggel, már is megkívánok egy finom zöldség levest.

A kötet a 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertese volt, gyermekkönyv kategóriában? Milyen emlékeket őrzöl erről az időszakról?

Őszintén szólva, abban az évben már negyedszer vettem részt az Aranymosás pályázaton, így mondhatni veteránként jelentem meg. Ez annyiban volt szerencse, hogy már tudtam mire számítsak, de a várakozás így is nehéz volt, így ez egy elég stresszes időszak volt, de végül jól alakult.

Az illusztrációkat Imelda Green készítette. Meg voltál elégedve a munkájával?

Száz százalékig! Mikor megpillantottam az illusztrációkat azonnal olyan érzésem volt, mintha Imelda valamilyen módon bepillantott volna a fejembe, mert minden pontosan olyan volt, amilyennek elképzeltem. Nem is kaphattam volna jobb illusztrátort.

Mi az a legfontosabb cél, melyet íróként el szeretnél érni?

A legnagyobb álmom, hogy egy nap valaki azzal lépjen elém, hogy: "A te könyvednek hála szerettem meg az olvasást." Ha ezt megélhetnem az igazi siker lenne.

Ezenkívül másik nagy célom, hogy a mesekönyvek mellett regényem is megjelenhessen, remélem, ez is hamarosan sikerülni fog. 

Tervezel újabb mesekönyvet publikálni? Esetleg lesznek Pöttynek további kalandjai? Én nagyon szívesen elolvasnám!

Bizony, Pötty kalandjai koránt sem értek véget! A pandémia miatt sajnos csúszott a megjelenés, de nagyon remélem, hogy idén már az olvasókhoz is eljuthat Pötty következő kalandja, amelynek címe: Pöttöm Pötty és a Folyadékszörny.

Ebben a történetben Pöttyöt Folyadék Királyságba hívják, amelyet rettegésben tart a félelmetes Folyadékszörny. Én nagyon élveztem az írását, így remélem, hogy az olvasóknak is tetszeni fog.

A blog nevében további sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, blogját, vagy könyvét a Könyvmolyképző Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

Madeline Miller - Akhilleusz ​dala

Már általános iskolásként is szerettem a görög mitológiát, így nem meglepő, hogy nagy reményekkel kezdtem bele a regénybe. 

Számtalan könyv és film is foglalkozott Akhileusz történetével, de itt teljesen új szemszögből ismerhetjük meg a szereplőt. Az eleje nagyon tetszett: megismerhetjük a gyermekkorát, nagy részletességgel a gondolatait és az álmait. Tetszik az írónő stílusa és az, hogy a legkisebb részletre is odafigyelt.

Ám jött a romantikus rész, és egy picit elment tőle a kedvem. Nem magával a vonzódással volt bajom, hanem a romantikával. Nekem sokkal kevesebb is elég lett volna bele. Valahogy az elején nem számítottam arra, hogy romantikus hangulatúvá válik a történet, és úgy éreztem meglettem volna nélküle.

Ettől függetlenül a világábrázolás és az írói stílus is nagyon tetszik. Biztosan fogok még olvasni tőle, ha módomban áll.

A végére még annyit, hogy a kiadó nagyon szép munkát végzett. A mű kívül belül igényes!

Ha szereted az Íliászt, és a Tróját, ezt a könyvet is el kell olvasnod! Megveheted a General Press Kiadó weboldaláról!

Írta: Isabel