Rövid történeteim

Szívesen foglalkozom novellák, kisebb mesék írásával is. Ezeket kiskamaszoknak, kamaszoknak ajánlanám inkább, de természetesen  a felnőtt Olvasó találhat a kedvére valót!

Igény szerint heti 1 alkalommal töltök majd fel új történetet, illetve, ha nektek van ötletetek, szeretnétek, hogy személyre szabott mesét írjak egy általatok megálmodott hősről, azt jelezzétek nekem itt, vagy a következő elérhetőségek valamelyikén:

E-mail: kicsiangyal0327@freemail.hu
Facebook: https://www.facebook.com/healianrose/
 
Íme az első része a novellámnak, melynek címe: 1000 nap éjszakája

Szeréna az ablaknál ült és a gondolataiba merült. Odakinn a szél felkavarta a havat. A királyság ebben az időszakban gyönyörű volt.
Kinyitotta az ablakot, kitette a kezét és hagyta, hogy hópehely hulljon a tenyerébe, majd nézte, ahogy szinte azonnal elolvad.
– Bárcsak én is olyan szabad lehetnék, mint ezek az apró kis pelyhecskék! Még akkor is, ha létezésük csak az első meleg fuvallatig tart – sóhajtott fel. Becsukta az ablakot, és ekkor kopogtattak:
– Elnézést, hercegnő, de ideje lenne elkezdenie öltözni. A bál egy óra múlva kezdődik.
Legkedvesebb szolgálója, Elizabeth volt az, aki belépett. Azonnal a szekrényéhez ment és kivette az egyik báli ruhát, majd az ágyra tette.
– Üdvözöllek, Liz – fordult hozzá, és rámosolygott. Egyáltalán nem volt kedve ehhez a bálhoz, és az az igazság, hogy teljesen ki is ment a fejéből. Elizabeth valószínűleg tudta ezt, és ezért jött be hozzá. Jól ismerték egymást, a lány már évek óta mellette volt.
Szeréna az ágyhoz ment, és a kezébe vette az öltözéket, és a tükörhöz lépett vele. A sötétkék, csipkedíszítésű ruha tökéletes választás; derékban szűkített volt, a lágy fodrok pedig kiemelték gyönyörű alakját. Hagyta, hogy barátja segítsen neki az öltözködésben, és mikor végeztek, rádöbbent, hogy a finom anyag még jobban kihangsúlyozza szépségét. Hosszú barna haja lágyan omlott a derekára, barna szemeit pedig kiemelte ruhája színe. Felvette a ruhájához illő cipőjét, és végső simításként Elizabeth teletűzte a haját apró fehér virágokkal.
Sosem tartotta magát szépnek, de ahogy végignézett magán meg volt elégedve az eredménnyel.
– Igazán gyönyörű vagy – mosolygott rá Liz, majd együtt kiléptek a hálószoba ajtaján.
A bálterem a szokásosnál is ragyogóbb volt. A mennyezet tetejéről egy óriási csillár lógott, megvilágítva az egész helyiséget. A falakon arany díszítés futott végig, visszaadva a 18. század művészetét. A mozaikszerűen kirakott fekete fehér csempék úgy ragyogtak a fényben, mint apró drágakövek; a virágcsokrok pedig harmonikus látványt és illatot teremtettek.
Ahogy Szeréna belépett, a zene elhallgatott és a vendégsereg utat nyitott neki. Mindenki elismerően nézte ezt a fiatal nőt, aki annyi mindenen keresztülment, mégis meg tudta őrizni kedvességét és tisztánlátását. Szülei halála után ő lépett a trónra; és bár még csak 19 éves volt, bölcsen és előrelátóan kormányzott. Ezt az ünnepséget is azért rendezték, hogy a megoldják a diplomáciai kapcsolatot a szomszéd királysággal. Bár, a tanácsadói ellenezték az egészet, a lány hajthatatlan maradt. Tudta, hogy egy háború egyik félnek sem lenne kedvező, mindkét ország népe anyagilag és lelkileg is kimerülne; továbbá meg volt győződve róla, hogy ahol jóindulat van, ott előbb - utóbb a béke is megszületik. Mikor ezt elmondta a tanácsban, azt mondták, túl fiatal és hiszékeny ahhoz, hogy kemény döntéseket tudjon hozni, ha a szükség úgy kívánja. Ekkor Szeréna felállt és közölte, hogy ameddig az ország az ő irányítása alatt áll, nem lesz háború. Aki ezzel nem ért egyet, nyugodtan lemondhat a tisztségéről.
A megbeszélés után kijelentette, hogy bált rendez, amire meghívja Arameld királyát is, hogy rendezzék a nézeteltéréseiket és közös nevezőre jussanak. Egy hét alatt sikerült is mindent megszervezni mindent, ám ahogy a lány körülnézett, magas rangú vendégét sehol sem látta. Érezte, ahogy gyomra görcsbe rándul, hiszen nem egy, de két nép sorsa múlhat ezen a találkozón!
Talán nem érkezett meg a meghívója? Vagy annyira mély ellenszenvet táplál iránta, hogy el sem jön? A királyról sok mindent el lehetett mondani, de azt mindenki tudta, hogy józan gondolkodású. Tudhatta, hogy egy békeszerződés számára is előnyösebb lenne.. Mindkét ország nagynak számított, tele ásványkincsekkel, valamint erős haderővel, noha, ez nem volt mindig így. Évekig állt harcban egymással a két királyság és bizony nagyon nehéz volt a talpra állás. ?ára azonban az erőviszonyok és az adottságok annyira hasonlóak voltak, hogy egy háború esetén egyenlők lettek volna az esélyek. Szeréna remélte, hogy ha felsorakoztatja az érveit, a király is rájön arra, hogy együtt sokkal többre jutnának és békét kötnek az országaik érdekében.
Míg ezeken gondolkodott odament az egyik ablakhoz és kinézett rajta. A hóréteg csillogott a holdfényében és ez annyira elbűvölte, hogy észre sem vette, hogy valaki mögé lépett. Hátulról megragadták a karját és valami kemény dolgot nyomtak a bordái közé, majd egy férfihang ezt súgta a fülébe:
– Hercegnő most velem kell jönnie! Ha nem teszi, mindenki, aki itt van, meghal. Ha segítségért próbál kiabálni, akkor is. Ha megpróbál megszökni, az életének vége. A döntés az öné, de javaslom, tegye azt, ami mindenkinek a legjobb.
Szeréna arcából kifutott a vér és a szíve a torkában dobogott. Nem tudta, ki ez és mit akar tőle, de azért sejtései voltak; az esze azt súgta, hogy e mögött Arameld királya áll, és ezért nem jelent meg a fogadáson. Senkit sem akart veszélybe sodorni, így összeszedte minden lélekjelenlétét, és a leghatározottabb hangon válaszolt:
– Magával megyek – érezte, hogy a karján lazul a szorítás, és lassan a kijárat felé terelik. Sikerülhetett természetes látszatot keltenie, mert senki nem figyelt fel rájuk. Amint kiléptek a palota ajtaján, az becsukódott mögöttük, és elindultak a sötét éjszakába.

Folytatás hamarosan! 

Második rész:


Derek a kertben sétált. A társadalmi szokások szerint ő nem vehetett részt a királyság arisztokráciájának fogadásán. Hogyan is tehetné, mikor csak egy egyszerű katona?
Képességei azonban vetekedtek feletteseiével, de esélyt sem kapott a bizonyításra. Lenézték, lekezelően bántak vele, és – bár a hercegnő mindent megtett, hogy könnyítsen a helyzetén –, az nem sokat segített, sőt, így csak még ellenségesebben viselkedtek vele. Aztán, mikor megmentette a főparancsnok életét, valami megváltozott. Rangot ugyan nem kapott, de elkezdték tisztelni, odafigyeltek a javaslataira.
12 éves korában elszakadt családjától, amikor Arameld királysága gyújtogatott és fosztogatott azon a vidéken. Szeréna édesapja ugyan próbált gátat vetni ezeknek, de túl gyenge volt a serege, és ő maga is. Későn vette észre a fenyegető veszélyt, így a nép szemében minden tekintélyét elveszítette. 13 évig tartott a háború, egészen addig, míg az ellenség rá nem eszmélt, hogy az ország teljesen elszegényedett. Nincs már mit magukkal vinni sőt, már lassan nekik sem jut víz és ennivaló. Ekkor a király visszavonulót fújt, de megfogadta, hogy egy nap visszatér. Szerencsére ez nem történt meg, mert trónörököse született; ettől annyira boldog volt, hogy kiadott egy rendeletet, mi szerint míg ő az uralkodó, nem fog újabb támadást indítani egy ország ellen sem.
– Még szerencse, hogy Alex világra jött, így mi is békében élhettünk, bár, ki tudja, meddig – gondolata Derek.
Ahogy ő hallotta, a herceg is szerette a csatákat, nem vetette meg az italt és a szép nőket, csakúgy, mint az apja.
Gondolatmenetét az szakította meg, hogy észrevett két alakot, akik a kastély kapuján jöttek ki. Sötét volt, de így is ki tudta venni, hogy az egyik alacsonyabb és vékonyabb a társánál, egy nő… A bálnak még nem volt vége, hiszen hallotta az ablakon át kiszűrődő zenét, így közelebb ment, hogy jobban lásson. Nem tudta megmagyarázni, de valahogy nyugtalan érzés kerítette hatalmába: az ösztöne azt súgta, hogy baj van.
Mindent beborított a hó, csak úgy ropogott az ember lába alatt. Derek próbált nesztelenül közeledni a távozók felé, akikre két ló várt pár méterre a kijárattól. Szerencsére a katonai kiképzésekkor jól megtanulta, hogyan kell gyorsan és halkan megközelíteni valakit, anélkül, hogy észrevennék. Közelebb ért, ám az arcukat nem tudta kivenni. Az is eszébe jutott, megszólítja őket, de ekkor meglátott valamit, amitől azonnal letett erről a szándékáról. A magasabb az alacsonyabb hátának nyomta kezét, amiben mintha egy tőrt markolt volna; legalábbis Derek a tartásából erre következtetett.
Tudta, hogy tennie kell valamit, de a körülmények nem neki kedveztek. Ha a késes alaknál nem lett volna túsz, egyszerűen csak előront és leteperi. De így más a helyzet: egy másik ember élete múlik azon, hogy helyes döntést hozzon.
Miközben lehetőségeit latolgatta, a két alak már a lován ült, és csak azért nem indultak el, mert az állatok nem engedelmeskedtek. Valamit csinálnia kellett, de nagyon gyorsan… Szemeit és agyát megerőltetve kereste azt, amivel megállíthatja őket, vagy legalább az arcukat megnézheti, hátha felismeri valamelyiküket.
Eszébe jutott valami, amivel lehetett esélye, de ez kockázatos volt. Előjött a rejtekéről, elkezdett énekelni és dülöngélni mintha részeg volna; áldotta a pillanatot, mikor a felettese közölte, hogy a mai estén nincs szolgálatban, így csak egy egyszerű nadrág, ing és kabát volt rajta. Aki nem ismerte, nem mondta volna meg, hogy a katonaság tagja. Hátulról, botorkálva elindult a lovak irányába, a hitelesség kedvéért, néha még érthetetlen szavakat is dünnyögött az orra alatt, majd, mintha csak véletlen lenne, pont az egyik ló előtt megbotlott és hasra esett.
– Elnézést…. – szabadkozott és úgy tett, mint aki nem tudja, hol van. – Ebben a hidegben jól esik egy kis szíverősítő, nemde? –Felnézett a lovon ülőkre és látta, hogy megérzései most sem hagyták cserben.
Az egyik lovon Szeréna hercegnő ült; holtsápadt, arccal és a szemében félelem csillogott. A másikon egy sötéthajú férfi, akinek fél arcát álarc takarta. Hosszú kabátja alatt a derekánál, egy szépen kimunkált, kövekkel díszített tőr volt; ezt láthatta Derek, a hercegnőhöz nyomva, mikor kiléptek a kapun. Ebből is látszott, hogy a túszejtő nem akárki.
– Kotródj innen! – mordult rá, miközben lova felágaskodott, majdnem eltaposva Dereket.
– Milyen sürgős az úrnak – reagált, miután kitért az útból. – A maguk fajták,velünk, szerencsétlenekkel már nem is törődnek! Azt hiszik, megtehetnek mindent, csak azért, mert pénzük van!
Remélte, ha provokálja, sikerül még egy kis időt nyernie, de tévedett. A férfi nem válaszolt, hanem elindultak a hercegnővel együtt. Nem vágtattak, a két ló egy erős kötéllel volt összekötve, azért, hogy Szerénának még véletlenül se legyen alkalma szökéssel próbálkozni. Derek, amint már nem láthatták, elkezdett rohanni az istállók felé. Nem mert a palotához menni, mert nem tudhatta ki vett részt a hercegnő elrablásában. Őrségnek kellett volna állni minden ajtóban, a folyosókon, és a kapu előtt is, de nem volt ott senki. Fogalma sem volt, kiben bízhat meg, ezért úgy döntött, maga megy a lány után. Ahogy belépett az istállóba, lova üdvözlésképp nyerített egyet. A hófehér kanca már évek óta hűséges társa volt. Átöltözni sem volt ideje, csak magához vette kardját, mikor észrevette a kis lovászfiút, aki egy szalmazsákon aludt és támadt egy ötlete:
– Hé, fiú ébredj – odaszaladt hozzá és felrázta. – Ismered Delkar hadnagyot? – A kisfiú álmosan bólintott, nem igazán értette, mi történik. – Akkor mondd meg neki, de csak is neki, hogy az, aki a világon mindennél fontosabb nekem, bajban van; még az élete is veszélyben forog. Szedjen össze pár megbízható embert és amint lehet, jöjjön utánam, az utat a titkos jelünkkel fogom jelezni. Amit most elmondtam, SENKI nem hallhatja, csak Delkar hadnagy, értetted?
A kisfiú már a mondanivaló közepén felébredt és megértette, hogy komoly dologról van szó. A leghatározottabb hangon válaszolt:
– Bízhat bennem, uram, amit itt elmondott, azt csak a hadnagy fogja tőlem hallani.
Az idő tiszta maradt, így a hercegnő és az elrablója nyomai kivehetők voltak a hóban. Derek elkezdett vágtatni, és csak remélni tudta, hogy még azelőtt utoléri őket, mielőtt Szerénának baja esne….

Folytatás hamarosan! 

Harmadik rész
 
Szeréna úgy érezte, órák óta mennek, de elrablója egész idő alatt nem szólt hozzá; igaz, ő sem próbált beszélgetésbe elegyedni vele. A tervét, miszerint sikerül kiderítenie, hogy mi a királyának a célja, nem sikerült megvalósítania.
Mikor meglátta Dereket, majdnem kiugrott a szíve a helyéről. Próbálta leplezni érzelmeit, hiszen a fiú olyan jól játszotta a szerepét, hogy nem akarta leleplezni. Tudta, ha ez megtörtént volna, Derek már halott lenne. Képzett harcos volt, de abban a helyzetben semmit sem tehetett. Szerencsére a férfi csak egy részeg járókelőt látott benne.
A fiúval kislány kora óta barátok voltak, és ahogy telt az idő, egyre fontosabb lett számára. Az érzései észrevétlenül alakultak át szerelemmé. Olyan erős, tiszta, önzést és félelmet nem ismerő érzéssé, melyet még soha nem tapasztalt. Udvaroltak már neki hercegek grófok, bárók, de senki nem volt számára olyan fontos, mint Derek.
Már az boldoggá tette, hogy létezett, és mindent megtett azért, hogy segítsen neki. Tudta, hogy soha nem lehetnek egymáséi, de ez nem is számított, a lényeg az volt, hogy a férfi boldog legyen. Nem számít, hogy kivel, csak teljes életet éljen.
Szeréna azt is tudta, hogy Derek okos és mindenképpen utána fog jönni. Ez biztos. Ha nem a személyes érzései vezérlik, akkor az uralkodócsalád iránti tisztelete és a hazához való hűsége. De ha ez megtörténik, veszélybe kerülhet az élete…
Ám nem volt több ideje, hogy a férfi miatt aggódjon, mivel elrablója bevezette lovát egy vaskapun, amin át a palota bejáratához értek. A maszkos férfi lesegítette, és olyan szorosan tartotta maga mellett a lányt, hogy annak nem lehetett más választása, mint hagyni, hogy bevezesse.
Hosszú, vörös szőnyeggel borított folyosón mentek végig. A falakon látszott, hogy nem most épültek: kopottak voltak, és Szeréna meg volt róla győződve, hogy már egy kisebb természeti csapástól is összedőlnének. A páncélok, amik a folyosót szegélyezték, szintén rossz állapotban voltak, és bár, a nemtörődömség most kapóra jött, próbált minden kis apró eltérést megjegyezni, hátha sikerül valamilyen úton, módon megszöknie. Végül elértek egy barna ajtóhoz, ahol két őr állt. A férfi benyitott, majd a lánnyal együtt a szobába lépett.
Szerénát rögtön megcsapta a jó meleg, és a tisztaság illata. Piszoknak nyomát sem látta, a szőnyeg mintha új lett volna, a falon egy óriási portré lógott: a király, a királyné, és a karon ülő Alex volt rajta. Szerénát a férfi továbbra sem engedte el, hanem elvezette a terem másik végébe, ahol egy hosszú asztal állt; tányérral, pohárral, tele gyümölcsökkel és egy kancsóval, amiben víz volt. Leültették, majd férfi egyetlen szó nélkül távozott.
A történtek teljesen kimerítették, testileg-lelkileg egyaránt. Gyanította, hogy az előtte lévő sok finomságot neki készítették, de mégsem mert hozzá nyúlni. Nem azért, mert félt, hogy esetleg megmérgezik, hanem mert meg akarta őrizni tartását és büszkeségét. A világért sem akarta, hogy azt lássák, ahogy az ételre veti magát. Tudta, hogy ilyen helyzetben büszkesége inkább hátrány, de képtelen volt megtagadni önmagát.
A hosszú percek lassan teltek. Minél tovább volt egyedül és várakozott sorsára, annál inkább eluralkodott rajta a félelem. Alapvetően bátor volt, de most az idegei pattanásig feszültek.
– Talán, ha megpróbálnám, sikerülhetne kijutnom – futott át a gondolat az agyán. Tudta, az ajtón nem mehet a két őr miatt, de az ablakon át sikerülhet. Felállt, odament, hogy kinézzen rajta és felmérje helyzetét, de csalódnia kellett.
Az ablaka alatt vagy tíz őr állt. Mivel érkezésekor nem látta őket, valószínű, hogy az után jöttek, hogy őt behozták az épületbe.
– Remélem, tetszik a kilátás, hercegnő!– Szeréna arcából kifutott a vér, mikor meghallotta a háta mögül Arameld hercegének, Alexandernek a hangját. Lassan megfordult, hogy szembenézhessen vele.
A férfi arcán elégedett mosoly ült ki, mikor meglátta a lány szemében a félelmet. Ő volt az egyetlen nő, akit soha nem kaphatott meg. Akármivel is próbálkozott, mindig visszautasította közeledését. Alexnek ez teljesen új volt. Addig minden úgy történt, ahogy akarta, főleg, ha nőkről volt szó, ám a sok kudarc után, már ő maga sem tudta, hogy valóban szereti-e a lányt, vagy csak a büszkeség és a hiúság vezérli. Egyet viszont biztosan tudott: az övé lesz bármibe is kerüljön.
– Nálatok ez a módja a tárgyalásnak? – kérdezte a hercegnő. Hirtelen nagyon bátornak érezte magát. Hát persze, hogy a piszkos munkát az úri ficsúr, Alexander herceg végzi el!
– Ahelyett, hogy elraboltatok, inkább el kellett volna fogadnotok a meghívásomat, arra az ünnepségre, amit a kedvetekért rendeztem! Mégis miféle viselkedés ez?
– Szeréna, először is nem mi kértük, hogy puccos kis bálodra invitálj minket, ahol, gondolom, megjelent az arisztokrácia apraja-nagyja! – vágott vissza a herceg.
– Másodszor pedig, nagyon jól tudod, hogy mi az ára az egyességünknek és vele a békének, amit annyira óhajtasz. – Alex közelebb lépett a lányhoz, és merően a szemébe nézett.
– Hagyj békén, Alex, nagyon jól tudom, mit akarsz, de tégy le róla! Egyébként meg édesapád, hogyan mehetett bele ebbe az őrültségbe?! Jól tudja, hogy ez háborúhoz vezethet!
– Drága hercegnőm, annyira naiv vagy! Az egészet én találtam ki, apám semmiről sem tud. Ezen a hely is teljesen elhagyatott, így addig maradsz, míg meg nem győzlek arról, hogy a feleségem légy. Mivel senki nem tud arról, hogy itt vagy, akár évekig is itt tarthatlak.
– Nagyon tévedsz! Ha az embereim észreveszik, hogy eltűntem, keresni fognak, és Arameld királya lesz az első számú gyanúsított! – A lány szemébe könnyek gyűltek a dühtől és a félelemtől. Annyira már ismerte Alexet, hogy tudja, szavai nem csak üres fenyegetések. Tényleg képes lenne akár évekig is fogva tartani, sőt ennél rosszabb dolgokra is.
– Természetesen erre is gondoltam – hangzott a válasz. – Ahogy mondtad, a királyt gyanúsítják majd, nem pedig engem. Apámnak azt mondtam, bizonytalan ideig külföldön leszek, és ne izgulj, a világ minden pontján lesznek majd olyanok, akik, ha kell, eskü alatt vallják majd, hogy náluk töltöttem pár napot. Az embereid semmilyen bizonyítékot nem találnak, és fel fognak hagyni a kereséseddel. Sőt, hallottam, a tanács tagjaival sem felhőtlen a viszonyod, így, lehet, még örülni is fognak neki, ha új uralkodót választhatnak.
Azok alapján, hogy a herceg belső információk birtokában volt, Szeréna egyre biztosabb volt abban, hogy kém van a közelében. Gyanús volt neki ez az egész már a kezdetektől, túl könnyen és simán ki tudták vinni országából. Vajon ki az, és miért teszi ezt? Senki nem jutott eszébe, akiről feltételezne ilyesmit. De nem ez volt a megfelelő hely és idő arra, hogy ezen gondolkodjon. Nem tétovázhatott, a lehető leggyorsabban haza kellett jutnia, és rendet tenni a kormányzásban.
– Nos, még ezzel sem győztelek meg arról, hogy változtass az álláspontodon? – kérdezte Alex. Közelebb lépett a lányhoz, megpróbálta megérinteni, de ő elhúzódott tőle.
– Nem! Soha nem foglak szeretni, érted?! Alexander, te egy jóképű, fiatal férfi vagy, aki bármit meg tud adni egy nőnek, amire csak vágyik. Mondd, miért ragaszkodsz ennyire betegesen hozzám?
– Az emberi természet ilyen. Mindig az kell nekünk, ami a legelérhetetlenebb, és te, drága Szeréna, úgy vonzol magadhoz, akár egy mágnes. – Alighogy kimondta, magához húzta és megcsókolta a lányt. Szerénát hideg zuhanyként érte; minden erejét összeszedve ellökte magától, és teljes erejéből pofon vágta.
– Eljön az idő, mikor másképp gondolkozol majd – azzal kiment. és Szeréna hallotta az ajtózár kattanását.
Miután újra egyedül maradt, vett egy mély levegőt és kiengedte. Ismét kinézett az ablakon, és látta, hogy az őrök már elmentek. Szerencsére nem volt annyira magasan, hogy ne tudott volna veszélytelenül kimászni, de nem vette észre, hogy a nagy sietségben feldöntött egy égő gyertyát.
Innentől kezdve az események egy pillanat alatt lejátszódtak. A szőnyegre szinte azonnal lángra kapott, majd a tűz továbbterjedt az asztalra, a székre, és a lány azon kapta magát, hogy a füst csípi a szemét és nem kap levegőt. Az ablakon át nem tudott kimenekülni, a tűz útját állta. Próbált segítségért kiabálni, de nem jött senki. Igyekezett minél inkább a falhoz húzódni, ám egyre nehezebben lélegzett, míg végül elvesztette eszméletét, és a padlóra zuhant…

VÉGE

A következő, amit elhoztam nektek az egy verses mese, ami egy  pályázatra íródott.  Kifejezetten olyan műveket kértek, amit gyereknek is elő lehet adni, vagy el lehet mesélni. A téma a másság elfogadása volt; olyan főhőst kellett megálmodnunk, aki a nehézségek ellenére is hős tud maradni. A terjedelem adott volt, utólag pedig már nem szerettem volna belenyúlni; nem volt szívem. :)Bár helyezést nem értem el vele, nekem az egyik kedvencem az írásaim közül. Remélem, nektek is tetszik majd!

Egy kiskutya meséje

Sziasztok, kicsik és nagyok,
Csak egy kutyus, Maci vagyok.
Mesét hoztam el Tinéktek,
Hallgassátok hát meg, kérlek!

Történetet egy királyról,
Annak mesés országáról!
Mondok én majd jót és szépet,
Mert a gazdáimról beszélek!

A királynak volt két fia,
Mind a kettő szép dalia!
Öröm volt a nép szívében,
Így éltek ők, békességben.

Ám a király titkot őrzött,
A szeméből könnye ömlött.
Mert született még egy fia;
Akit úgy hívtak, Marcika.

Beteg volt a kis királyfi,
Csak két bottal tudott járni.
A családja óvta, szerette,
Hasát sokszor megtömhette.

Tesóival sokat játszott,
Egy dolog viszont hiányzott.
Nem volt egy igaz barátja,
Ki a bajban lenne társa.

Így kerültem én a képbe,
Menhelyről lettem kivéve.
Kölyök voltam, nem tagadom,
Szaladgálhattam szabadon.

Ám egy nap történt valami,
Borzasztó is elmondani.
Támadták a királyságot,
Pusztították a világot!

Kisgazdámmal megijedtünk,
A búvóhelyre el is mentünk!
De hirtelen Marci megállt,
Kicsi szíve úgy kalapált.

Visszafordulva, azt mondta:
Tenni valamit jó volna!
Gyere, Maci, ide szépen!
Légy hát te a hű segédem.

Megmentjük a királyságot,
És mellette a világot!
Herceg volnék, vagy miféle,
Hassunk hát az ellenségre!

Szembeszállok én ővelük;
Szóval érintem a lelkük.
Kicsi vagyok, mégse félek,
Megmutatom, hogy mit érek!

Anyu bizony megtanított,
Jól emlékszem, hogy mit mondott:
Legyél hű az országodhoz,
Legfőképp a családodhoz!

Légy mindig kedves s bátor,
Drága pici kincsem, Márton.
Bármit is hozzon az élet,
Tiszta szívvel nem kell félned.

Így mentünk mi a csatába,
Az elveinkért kiállva.
Odaérve ő azt mondta:
Mindenkinek van otthona!

Én se járok el hozzátok,
Megtámadni az országot!
Kincs kell, arany, vagy a földünk?
Mért kell ezt elvenni tőlünk?

Megpróbálhatnátok kérni,
S nyugodtan megbeszélni!
Jó barátok is lehetnénk,
Egymásért sokat tehetnénk.

Ellenségnek nincs itt helye,
Legyen ez a béke ideje!
Menjetek haza békével,
Az Isten segedelmével.
A gazdimnak szava hatott,
Nem hiába próbálkozott.

Háborúnak így lett vége,
Itt a vége, fuss el véle!

Soha többé

  A nevem Fade Jankins. Átlagos nő is lehetnék; férjjel és gyerekekkel. Sokáig igyekeztem olyan életet élni, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Aztán egy nap történt valami, ami gyökerestül megváltoztatott mindent.
10 évvel ezelőtt a sikeres vizsgáinkat megünnepelvén, egy szórakozó helyre tartottam a barátnőimmel, mikor megszólalt a telefonom; a barátom, Roger hívott és azt mondta, azonnal látni akar.
Nem kellett sokat gondolkodnom azon, menjek-e, hiszen már több mint egy éve együtt voltunk.
Mikor benyitottam a lakásába, megcsapta az orrom az alkohol szaga. Azonnal Roger keresésére indultam és hamar meg is találtam: épp a barátaival kártyázott a szobájában. Jack, Scott és Adam kajánul rám vigyorogtak és nyilvánvaló volt, hogy ők is teljesen el vannak ázva.  Felhúzott szemmel és összefont karral néztem a szerelmemre, aki letette a kezében lévő lapokat, hozzám lépett és durván megcsókolt.  Ösztöneimre hallgatva ellöktem őt magamtól és hátráltam egy lépést. Nem voltam éppenséggel sznob, de nem ez volt a megfelelő hely és idő az ilyesmire. Roger hátratántorodott, és nevetve megkérdezte:
– Mi a baj, kicsikém? Hiszen szereted, amikor így csókollak – ennél a mondatnál rákacsintott a barátaira.
– Ezért kellett iderohannom? Mégis mit műveltek ti itt?
– Ugyan, Fade, szerinted? Roger nagyon büszke rád, szóval gondoltuk, mi is megünnepeljük a sikeres érettségidet.  – Jack felkacagott, amitől kirázott a hideg.  Haragos szemmel néztem végig a társaságon és valami belső hang azt súgta, hogy el kell tűnnöm onnan.
– Azt hiszem, ehhez a bulihoz én nem kellek – mondtam egyenesen Roger szemébe nézve, majd sarkon fordultam és elindultam kifelé.
Ám ekkor Adam az ajtó elé lépett, és akár egy fal, úgy torlaszolta el a szobából kivezető utat.
– Ne csináld már, hiszen mi csak szórakozunk egy kicsit!
Majd közelebb hajolva hozzám, a fülembe súgta azokat a szavakat, amelyek életem végéig kísérteni fognak:
– Már, hogy ne kellenél, hiszen ez az egész érted van. Csakis a te kedvedért…
– Adam, eredj az utamból – emeltem feljebb a hangom. Megpróbáltam átbújni a karja alatt, persze, sikertelenül.  Ő viszont elkapta a derekam és egy mozdulattal az ágyra lökött. 
Roger, Jack és Scott eközben körbe állták azt, hogy még véletlenül se tudjak elmenekülni. Segítségkérően néztem Rogerre, a férfire, akit szerettem, de ő csak vigyorgott, majd azt mondta:
– Fade, kicsikém, most, hogy vége a stresszes időszakodnak, akár lazíthatnánk is. Éppen itt az ideje, hogy belekóstolj a valódi élet izgalmaiba.
– Veled és a barátaiddal? – Már nem csak az olcsó alkohol szaga miatt, de a félelemtől is a hányinger kerülgetett.
 Mikor Roger és én egy pár lettünk, megegyeztünk abban, hogy várunk a szexuális együttléttel, míg nagykorú nem leszek, és be nem fejezem a középiskolát. Mindig is úgy képzeltem, hogyha megtörténik a dolog, az romantikus lesz és nagyon gyengéd. Vagy legalábbis mindketten akarni fogjuk.  Ám, akkor az ágyon térdelve és kiutat keresve, rá kellett jönnöm, hogy ez az egész csak az én képzeletemben létezik; hogy mindent, amit tudtam, nem más, mint mese habbal. Viszont, abban a pillanatban más is tudatosult bennem; mégpedig, hogy teljesen egyedül vagyok. Nem fog jönni senki, hogy segítsen nekem. Magamat kell megvédenem, a saját erőmből.
– Tudod, cica – lépett közelebb az ágyhoz a „szerelmem” – minket a fiúkkal egy vérszerződés köt össze. Megegyeztünk, hogy minden új dolgot közösen fogunk kipróbálni; és te drágám, határozottan az vagy.
– Hogyan teheted ezt velem, Roger? Egy kicsit sem számítok neked?
– Már hogyne számítanál – tárta szét a karját, miután megszabadult a pólójától. De nem csak ő, hanem a barátai is.  – Ezért is van az, hogy nem csak én fogok neked új dolgokat mutatni. Egyenesen 4 tanár áll a rendelkezésedre kedvesem, és ha olyan jól teljesítesz, mint az iskolában, a végén mindannyian elégedettek leszünk.
–Itt jön az első lecke – vette át a szót Scott és egy mozdulattal kirántotta alólam a lábaimat, amitől a hátamra estem. Jack eközben a fejem fölé emelte a karjaimat és olyan szorosan tartotta ott őket, hogy elfehéredtek az ujjai. 
Roger pedig csak állt és mosolygott. Soha nem felejtem el azt a tekintetet, ahogy akkor rám nézett: mintha nem is ember lennék, hanem valami tárgy, amin osztozkodhat. Próbáltam kiszabadulni, de nem voltam képes megmoccanni sem.  A tehetetlenség és a düh könnyeket csalt a szemembe és nem tudtam megálljt parancsolni nekik. Vergődtem a fogva tartóim karmai között, aztán már csak egy szúrásra emlékszem a nyakamnál és szinte azonnal elsötétült minden…
  Amikor magamhoz tértem, egy kórházban találtam magam. Az orvosok elmondták, hogy eszméletlenül találtak rám Roger lakásában és, hogy a fiúk nem csak ittak, de erős droghatás alatt álltak. Ekkor tudatosult bennem is volt az a szúrás; egy injekció tűje.
 A megmentőm, meglátta mi történt, azonnal hívta a rendőrséget és a fiúkat letartoztatták; de ez rajtam már nem segített. Akkor és ott megfogadtam, hogy nem érhet hozzám többé senki; soha többé.