Anita Gayn- Sütilány

Érdekes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, mert a fülszöveg és a borító alapján egy picit másra számítottam. Azt hittem, hogy a történet hasonlítani fog, Joanne Harris: Csokoládé című művére. Vártam, hogy tele legyen finom sütikkel és kipróbálásra való receptekkel, és kissé csalódott voltam, mikor rájöttem, hogy tévedtem.

Viszont annyira elmerültem az olvasásban, hogy egy idő után már nem is érdekelt.

A történet azzal indul, hogy Claire, a 17 éves lány a Pretty 12 valóságshow győzteseként térhet haza. Élete nagyon megváltozik, ugyanis celebként és magánemberként is meg kell birkóznia szerelemmel, hamis barátokkal és mindennel, amivel együtt jár a hírnévvel.

A lány már az első perctől kezdve szimpatikus volt, ugyanis megszegve a show szabályzatát, nem veti alá magát plasztikai műtéteknek, hogy még vonzóbb legyen a nézők számára és így több szavazatot kapjon. Azt mondja, természetességével is el tudja érni ugyanezt a hatást és ez be is igazolódik.

Azt kell mondjam, hogy ez az üzenet nagyon is példaértékű napjainkban!

Igenis fontos hangsúlyozni, nem feltétlen akkor lesz szép valaki, ha kés alá fekszik, bár elismerem, vannak olyan élethelyzetek, melyben ez a leginkább járható út. Ám biztosan nem egy tévé szereplés az!

Ami számomra egy picit zavaró volt, hogy a valóságshow előtti és utáni történéseket az írónő külön fejezetekként felváltva tárta az olvasó elé. Nem mondom, hogy rossz volt, csak meg kellett szokni.

Ennek ellenére valóban könnyed és szórakoztató olvasmány a Sütilány! Tipikusan az a könyv, melyet egy fáradt munkanap után veszünk kézbe, mert tudjuk, hogy ki fog minket zökkenteni a gondjainkból.

Ez volt az első olvasásom az írónőtől, de biztosan nem az utolsó!

Ha érdeklődnél a könyv iránt, többek között a Bookline-nál kereshetitek!

Írta:Isabel

Ami Harton - Arctalan szerelem

Már jó pár hete kiolvastam a könyvet, mégis csak most vagyok képes érdemben értékelést írni hozzá!

Nem fogok hazudni: végigsírtam az egészet!

Ebből is látszik, hogy itt szó sincs kacagásról, vagy humorról.  Ám az sem lenne helyénvaló, ha úgy definiálnám a könyv hangulatát, hogy szomorú. Sokkal inkább nevezném a nagybetűs életnek, ami tele van nehézségekkel, csalódással, fájdalommal, és nekünk embereknek kell meglátnunk/megteremtenünk azokat az apró örömöket, melyek segítenek ezeken átjutni.

Az írónő csodás szókinccsel és írástechnikával segíti az olvasót, hogy az eseményeket a lehető legjobban átélhesse!

A történet egy csapat barátról szól, akiknek a háború teljesen megváltoztatja az életét.

Fern már kamaszként szerelmes lesz Amrose-ba a jóképű srácba, de őt és barátait elszólítják a harcok. Miután csak ő tér vissza és már nem volt annyira megnyerő a külseje minden, ami eddig fontos volt, átértékelődik.

Ám személyes indíttatásból nem ez a szál az, ami a leginkább meghatott. Frennek van egy unokatestvére Bailey, aki kerekesszékben éli az életét. Ők nemcsak rokonok, de a legjobb barátok is egyben.

Tudom, hogy könyvről van szó, de fantasztikus volt arról olvasni, hogy létezik olyan barátság, mint az övék. A lány sosem éreztette a fiúval, hogy más lenne, mint a többi barátja; együtt élték meg a mindennapokat. Nevettek, álmodoztak, hülyéskedtek.

Aztán terrortámadás éri az ikertornyokat… Olyan esemény változtatja meg gyökeresen az életüket, melyre egyiküknek sincs befolyása. Nem tehetnek mást, mint szembenéznek a kialakult helyzettel; ezért mondtam azt az elején, hogy a történet maga az Élet!

Bailey pedig, bár néha elkeseredett, jól tudta, hogy Frenre és a barátaira mindig számíthat.

Ne haragudjatok, hogy ezt mondom, de egyszerűen nem bírom magamban tartani: akik hozzám hasonló helyzetben vannak vagy egy szerettük él hátrányos helyzetben, biztos azt kívánják, hogy legyen egy olyan barátjuk, aki elfogadva, szeretettel fordul feléjük. Akik mellett igazán önmaguk lehetnek.

De én most mást mondanék! Minden ember ismeretségébe kívánok egy Bailey-t!

A világnak nagy szüksége lenne az őszinte szeretetre, az empátiára és azokra a pozitív energiákra, melyeket ezektől az emberektől a legkönnyebb megtanulni. És nem azért mert sajnáltatnák magukat, vagy, mert nem látják a nehézségeket, hanem mert tudják, hogy akarattal, bátorsággal és tiszta szívvel legyőzhetőek az akadályok!

És azt hiszem ezt az értékelést itt be is fejezném, mert nem bírtam megállni, hogy ne könnyezzek írás közben!

Ez az a könyv, melyre évekig emlékezni fogok!

Niki köszönöm, hogy általad elolvashattam!

Ha te is elmerülnél a történetben, a Twister Media várja a rendelésed!

Írta: Isabel

Anne - Laure Bendoux - Csodák ideje

Nem egyszerű szavakat találni arra, amit kaptam a történettől. Nagyon mély és elgondolkodtató mondanivalót kapunk, de ennek ellenére gyorsan olvastatja magát. Nekem egy nap alatt sikerült, pedig mostanában nem képes lekötni ennyire egy könyv sem. Enyhe olvasási válságon estem át, de ez a kisregény kihúzott belőle.

Főszereplőnk egy kisfiú Kumail. Már az első sorok elolvasása után elég erős érzelmi hatás ért, hiszen ő meséli el a saját történetét. A kis árvát, egy nő, Gloria veszi magához, miután anyja szörnyethal egy vonatbaleset következtében. A pár napos csecsemővel elindul Franciaországba, ám Kaukázusban háborús helyzet van, így menekülniük kell. Mindent megtapasztalnak, amit egy ilyen helyzet okoz  - az éhezést, a lelki fájdalmat - de egy dolgot sosem veszítenek el: a reményt, hogy egyszer francia földön szabadon és boldogan élhetnek. Ám a közösen felépített csodájuk sem az aminek látszik.

Ennyit a történet taglalásáról, inkább rátérnék arra, amit kiváltott belőlem.

Egy embernek sem, de főleg gyereknek nem szabadna megtapasztalnia a halálfélelmet, az éhezést és azt a magányt, amit ezek a harcok okoznak. Amikor ilyenről hallunk/ olvasunk a fegyverek és a halál jut eszünkbe. De nem kevésbé fontos megemlíteni a menekülteket; azokat az embereket, akik egy életen át cipelni fogják a sebeiket és az emlékeiket. Olyan teher ez, amit bármennyi idő is teljen el, akármennyire is változzon meg az életük, cipelni fognak.

Elgondolkodtam azon, hogy egy egyszerű ember mit tehet azért, hogy ezt elkerüljük. Bár én nem rendelkezem nagy fokú tudással, kapcsolatokkal, vagyonnal, de egy valamit nap mint nap megteszek és ha lenne gyermekem neki is ezt tanítanám: minden embert emberként kezelek. Nem számít a faji-társadalmi- vallási-hovatartozás; minden ember lélekkel rendelkezik és én ezt veszem figyelembe. Mindenkinek van múltja sebekkel, hibákkal, jelene célokkal és küzdéssel és jövője teli álmokkal. Senkinek nincs joga ezeket alárendelni eszméknek és olyan elképzeléseknek, melyeket nagyobbnak hisz!

Igen, az ilyen és ehhez hasonló mondatok az ember könyökén jönnek ki, hiszen tele van velük a net: ezért is mondom azt a környezetemnek, hogy nem beszélni kell, hanem cselekedni! A szavak erősek, de a változáshoz tettek kellenek! Aki ismer tudja, hogy én ezt is teszem: ha nem tudok valamit megtenni nem ígérem meg, viszont ha azt mondom „Megteszem, számíthatsz rám!” az úgy is van, történjen bármi. Niki erre azt szokta mondani, nem mindenki olyan tiszta lélek és egyenes, mint én, amit persze elfogadok, mert mindenki más. De! Ha egy szebb jövőt szeretnénk, valahol el kell kezdeni! És azt hiszem, ez egy jó kiinduló pont lehet!

Ha felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmolyképző Kiadónál leadhatod a rendelésed!

Írta:Isabel

Adi Alsaid - Soha, mindig néha

Ez a könyv nagyon mélyen érintett.

Az alaptémája, miszerint lehet-e barátság a fiúk és a lányok között örök kérdés. (Szerintem lehet.)

A két főszereplő Dave és Julia évődése áll a középpontban. A fiú évek óta szerelmes a lányba, ám ő addig ezt észre sem veszi, amíg Dave mással nem kezd el járni. Miután mégiscsak összejönnek és szeretkeznek, a fiú rájön, hogy az előző barátnője inkább a kedvére való és Juliával barátok maradnak.

Elve nem értettem ezt az egész érzelmi katyvaszt. Dave, ha annyira szereti a lányt, miért keresett mást? És ha már továbblépett, miért fekszik le vele mégis?

Julia miért csak akkor figyel fel a fiúra romantikus értelemben, mikor ő már továbblépett? Nem volt erre elég ideje eddig?

Kövezzetek meg, de ez egy olyan ronda érzelmi háromszög, amit elképzelni is nehéz. A lánynak nem volt joga felforgatni a fiú új kapcsolatát, neki pedig nem lett volna szabad kihasználni őt.

Akár barátságról, akár szerelemről legyen szó, ott mindkét félnek érzelmei vannak. A mélység ez esetben mindegy, de ott van a kötődés és minden más. Ezek elszakadása nagy megrázkódtatással jár mindkét fél részéről. Szereplőink pedig úgy játszanak ezekkel a komoly érzésekkel, akár egy labdával.

Én hiszek abban, hogy mindent meg lehet beszélni és lehet megoldást találni, de itt csak a mérhetetlen dühöt éreztem.

Még az sem menti fel a könyvet, hogy ifjúsági kategóriába sorolható. Sőt! Nem hiszem, hogy ezt a példát kellene erősíteni ennél a korosztálynál.

Arra kellene rávilágítani, hogy az érzések fontosak és megbecsülendőek; akkor is, ha mi nem tudjuk ugyanúgy viszonozni. Ha egy ember a bizalmába fogad és megszeret minket, az ajándék, pláne manapság. Nem szabad kényünk-kedvünk szerint visszaélni ezzel, mert lehet hogy ha mi már továbbléptünk, az a lélek olyan sérüléseket szenved, mely örökre nyomot hagy rajta. Akkor is, ha nekünk nem ez volt az eredeti szándékunk. És azt, hogy ezt teszem azt fiatalon követi el valaki, az nem mentség. Pláne akkor nem, ha az egész barátságból indult ki.

Bár nekem nincs gyerekem és pszichológus sem vagyok, de számomra nagyon fontos egymás tisztelete és megbecsülése. Ha könyvet írok, akkor is kiemelt figyelmet fordítok erre azoknál a karaktereknél, akik ezt megkövetelik. Kérlek, figyeljetek oda erre ti is…talán pont ettől fog elindulni a világban az a változás, melyre olyan sokan várunk!

Ha érdekel a könyv, a Maxim Kiadónál megrendelheted!

Írta: Isabel

Marék Veronika - A kockásfülű nyúl

Mióta megismertem Marék Veronika írónő munkásságát, kutatok a könyvei után.

Mikor Nikitől megkaptam a Kockásfülű nyulat, az egyik szemem nevetett csak: mivel szeretem az írónő írásait nem volt kérdéses elolvasom-e.

Viszont én gyerekként sem szerettem ezt a mesét. Sosem értettem, hogyan tud valaki egy bőröndben lakni és egyébként is miért lakik ott? Nem lenne egyszerűbb egy kisgyerek szobájában élni? Az is kérdőjeles volt mindig bennem, hogy miért nem pufi a nyuszi? Nem a negatívumot szeretném kiemelni, csupán csak rá szeretnék világítani, hogy bár magát a mesét nem szeretem, mégis adtam esélyt a történetnek.

 A 40 oldalas könyvecskében két történetet kapunk.

Az elsőben  kélt kisgyerek játszadozásának lehetünk tanúi.

Egy Menyus nevű kislány hóembert épít, amit a barátja mindig lerombol. A kishölgy és címszereplőnk kitalálnak egy módot, hogyan menthetnék meg a művüket az ismétlődő támadásoktól és mikor ez sikeres; a két gyerek barátságot köt és együtt játszanak tovább a hóban.

A második történetben már nyoma sincs a havas napoknak.

Kistöfi tulipánokat szeretne rajzolni és ehhez kölcsönveszi barátja zsírkrétáit. Mindenféle felületet felhasznál: járdát, falat, hirdetőoszlopot, kocsikat. Érthető módon ez nem tetszik a felnőtteknek és mindenhonnan elküldik. Természetesen a Kockásfülű nyuszi most sem hagyja cserben a barátait és együtt találnak egy olyan helyet, ahol a kislány nyugodtan alkothat.

Összességében aranyos történetek voltak illusztrációkkal, de kedvencem nem lett. Viszont ahol van óvodás korú gyerkőc, kellemes kikapcsolódást nyújthat.

Ha te szereted a mesét a Bookline-nál megvásárolhatod!

Írta:Isabel