Imelda Green illusztrátor munkásságát már több mint egy éve követem. Nagyon szimpatikus a személyisége, illetve a munkái is, így amikor megtudtam, hogy a Könyvmolyképzőnél az ő rajzai is bekerültek két mesekönyvbe, alig vártam, hogy elolvashassam az egyiket és legyen indokom interjút készíteni vele!
Ez a Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalmával meg is törtért, így most rég óta dédelgetett vágyam válik valóra! Köszönöm szépen Imeldának, hogy elfogadta a felkérésemet!
Pár szóban bemutatkoznál a blog olvasóinak, kérlek?
Az eredeti szakmám szerint építészmérnök vagyok, de most már 3 éve dolgozom szabadúszó grafikusként és illusztrátorként. A fő technika, amivel dolgozom, az akvarell, amivel azt hiszem, 3 éves koromban kezdtem el először foglalkozni. Sokat dolgozom megrendelőknek, de a munkám része az is, hogy átadjam a tudásomat, legyen az a grafikával, mint szakmával, vagy az akvarell technikával kapcsolatos. Az építészeti kitérő annak volt köszönhető, hogy a körülöttem élők nem találtak elég „tehetségesnek”, ezért lebeszéltek a grafikai pályáról. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy egy kicsit lazítsunk ezen a szorongáson, amit a „tehetség” szó a legtöbb emberben generál. Ezért indítottam anno blogomat, hogy kiderüljön, hova tud eljutni egy úgynevezett „tehetségtelen” grafikus.
Mint fentebb említettem, már jó ideje nézem a videóidat, ahol nagyon sok hasznos információval látod el a kezdő grafikusokat, illetve azokat is, akik csak hobbiból alkotnak. Véleményem szerint ez a csatorna hiánypótló az országban, nemcsak akvarell-illusztráció tekintetében. Hogyan született meg az alapötlet és mennyire volt nehéz elindulni?
Eredetileg ugye a blogot vezettem ugyanebben a témában, írni mindig is nagyon szerettem. Aztán ahogy teltek az évek, elkezdtem teljesen ráfüggni én is a Youtube-ra, és nagyon sok külföldi grafikus, illusztrátor munkáját követtem. A mai tudásomnak egy igen jelentős részét tőlük tanultam, és elképesztő hálával tölt el, hogy ezeket az információkat csak úgy, teljesen ingyenesen a rendelkezésünkre bocsátják. Persze ez a fajta transzparencia nem csak a következő művész-generáció számára hasznos, hanem az iparág egészséges fennmaradásához is nagyban hozzájárul. Magyarországon viszont erre semmilyen aktív kezdeményezést nem láttam, úgyhogy arra jutottam, hogy itt az idő belevágni.
Több kreatív videó sorozatot készítettél már: személyes kedvencem a Fess velem! sorozatod, ahol koszorúkat festhetünk együtt. Ingyenes sablont is mellékelsz hozzá, mely a blogodról letölthető. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél; szeretnek az embereket közösen alkotni veled?
Őszintén szólva egészen meglepődtem, hogy mennyien szeretik ezt a sorozatot, nem gondoltam, hogy ilyen népszerű lesz. De jobban belegondolva ez érhető is: ebben a mai nagyon feszült helyzetben mindenki keresi azt a fajta tevékenységet, ami egy kicsit kikapcsolja az agyát, és a festés erre nagyon jó, mert egyszerűen muszáj rákoncentrálni, nem lehet közben híreket olvasni vagy másfele figyelni. A festés a tudatos jelenlét egy formája.
Másik szemszögből nézve biztos vagyok benne, hogy könnyebb a munkámhoz kapcsolódni, amikor live-ban festek. Ez a videósorozat ugye egy szimultán festés, tehát élőben közvetítem, amit csinálok, és emiatt minden olyan baki is látszódik, amit egy megszerkesztett videóból ki lehet vágni. Amikor az ember festeni tanul, könnyű beleesni abba a hibába, hogy másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, sok ember fejében elhangzik a mondat, hogy „én sosem fogok tudni így festeni”. Ezekben a videókban meg tudom mutatni, hogy én is hibázok, és hogy ez nem baj.
Bár terveim nekem is vannak, mégis nagyon szégyenlős vagyok a kamera előtt. Neked voltak ilyen gátlásaid? Mit tanácsolsz, hogyan győzzük le őket?
Gátlásaim a mai napig vannak, és videószerkesztés közben fogom is fejem miattuk. Sok tanácsot hallottam már ennek a leküzdésére, mert egyszerűen nem természetes érzés egy kamerához beszélni. Az egyik ilyen, hogy képzeljünk egy jó barátot a kamera helyébe, mintha neki magyaráznánk, mégis számomra a leghatékonyabb – meglepő módon – a live közvetítés volt. Amikor az első live-ot csináltam, nagyon izgultam, de ugyanakkor ott tényleg egy valódi közönséggel kommunikál az ember, és ez sokkal természetesebb, mint egy kamerának monologizálni. Aztán ahogy egyre több live készült a csatornámra, valahogy ezt a fajta természetességet elkezdte a többi videó is átvenni egy kicsit – de tényleg csak egy kicsit. Én még mindig érzek benne egy adag kényelmetlenséget.
Talán a legjobb tanács, amit adni tudnék, hogy csináld, csináld, csináld. Nem kell publikálni is, ha nem jó, a lényeg, hogy szokj hozzá az érzéshez. Minden videódnak csak 1%-kal kell jobbnak lennie az előzőnél. Egyébként az emberek jobban szeretik a tökéletlent, mint a tökéleteset, mert sokkal könnyebb hozzá kapcsolódni.
Térjünk rá a két mesekönyvre: Tóth Eszter meséje mellett Lovranits Júlia Villő sorozatát is te illusztráltad. Milyen érzés volt a felkérés és milyen kihívásokat rejtett magában ez a projekt?
Egy kicsit lemondva indultam neki. Eredetileg egy másik könyvhöz kértek fel, amihez próbarajzokat kértek, és végül nem engem választottak. Mikor egy hétre rá a Pöttöm Pöttyhöz kérték a próbarajzokat, már nem reménykedtem különösebben, úgyhogy eléggé elkerekedett a szemem, mikor értesítettek, hogy én leszek az illusztrátor. Ezzel párhuzamosan pánikba is estem, mert nagyon sok rajzot nagyon rövid idő alatt kellett elkészíteni, és mindeközben nagyon boldog is voltam. Tud egy ember ennyi mindent egyszerre érezni? Nekem úgy rémlik, hogy igen.
Olyan projekten olyan ügyfelekkel dolgozni, amin korábban még sosem dolgoztál, mindig kihívásokkal van tele. Nem tudod, mennyi változtatást fognak kérni, azt küldöd-e, amit elvárnak vagy nem, és végül mit fognak kihozni a végeredményből? Ebben nagyon sok a bizonytalanság, de közben nincs idő ezen kattogni, csinálni kell.
Hogyan zajlott egy rajzolással töltött napod?
Felkeltem, reggeliztem, rajzoltam, ebédeltem, rajzoltam, vacsoráztam, rajzoltam, lefeküdtem. Ez így viccesnek hangzik, de ezek a festéssel töltött napok teljesen elmosódtak az emlékezetemben, annyira intenzív időszak volt. Arra is emlékszem, hogy nagyon mélyen és nagyon jókat aludtam akkor, mintha a szervezetem tudta volna, hogy csak úgy tudok teljesíteni, ha a pihenés is maximális hatékonysággal zajlik.
Két nagy fázis különült el egyébként, a vázlatolás és a festés. A vázlatoláskor alkottam meg a karaktereket és a kompozíciókat. Ez egy nagyon nagy koncentrációt és kreativitást igénylő fázis, ami sokkal fárasztóbb, mint maga a festés. A színezés már inkább manuális munka, ami egyébként nekem nagyon pihentető.
Mennyire volt gördülékeny a közös munka a kiadóval? Szeretnél még a jövőben együtt dolgozni velük?
Igen, mindenképp szeretnék, jó volt velük dolgozni. Tavaly áprilisban készült a Bodza második kötete, akkor egy picit azt éreztem, hogy a bezárások őket is megviselik, és kicsit kevesebb idejük volt velem foglalkozni, akkor sokkal több önálló döntést kellett hoznom, mint fél évvel azelőtt – de talán ők is jobban ismerték már a munkafolyamatomat, és úgy érezték, nem kell annyira fogni a kezemet.
Összességében örülnék, ha mindenkivel ilyen gördülékenyen tudnék dolgozni, és ennyire megbíznának a szakmai tudásomban.
Működik egy webshop is, ahol saját kezűleg készített matricákat, képeslapokat, naptárakat vehetnek az érdeklődők. A járvány negatív hatásai itt mennyire érezhetők?
A webshopom tekintetében én nem éreztem negatív hatást, de az is igaz, hogy ez még nagyon friss, tavaly novemberben nyitottam meg, tehát járvány előtti tapasztalatom nincs. De ahogy látom a körülöttem lévő grafikusokat, a webshopjaik továbbra is aktívan működnek.
Aki szeretne tanulni tőled, annak lehetősége van, hiszen workshop keretében is lehetőséget biztosítasz erre. Milyen tapasztalataid vannak a jelenlegi helyzetben?
Szerencsére az akvarell workshopokat sikerült online formába átültetni, így egy kicsit kevésbé fájdalmas a helyzet, de azt látom, hogy kevesebben jönnek, mint az élőre. Tavaly télen a járvány előtt majdnem mindig telt házzal festettünk, 10-12 ember is eljött, most azért 5-6-nál ritkán vagyunk többen. Egyébként nem gondolom, hogy ez az online forma rosszabb lenne, mint az élő, de azt tudom, hogy más. Sokan azért jönnek el egy ilyen workshopra, hogy kicsit kiszakadjanak otthonról, hogy úgy tudjanak festeni, kikapcsolódni, hogy közben nem szakítják őket félbe állandóan. Ezt az online nem tudja biztosítani. Viszont ezzel egy kicsit kitágultak a lehetőségek, vidékről is be tudnak csatlakozni emberek, sőt olyan is volt már, hogy külföldről jelentkezett be valaki, ami szerintem nagyon vagány.
Milyen tanácsokat adnál a kezdők számára?
Legelőször is azt, hogy ne címkézzék magukat tehetségtelennek. Nem igazán emlékszem, hogy találkoztam-e valaha tehetségtelen emberrel. Olyannal igen, aki nem tudta magát motiválni, nem volt elég kitartó, igazából nem is ezzel akart foglalkozni, vagy nem tudta, hogyan és miben kellene fejlődnie. Ezek sokkal relevánsabb kérdések, mint hogy tehetségesnek születtünk vagy sem.
A másik fontos, hogy nem egyetemet vagy iskolát kell választani, hanem szakmát, mert azzal sokkal hosszabb ideig kell majd együtt élni, mint egy iskolával. Úgyhogy érdemes elmélyedni abban, mivel is foglalkozik a való életben egy grafikus vagy illusztrátor. A Youtube-on vagy az Instagramon már nagyon sok információt lehet találni erről. Az ember sokszor azt gondolja, hogy valamivel szeretne foglalkozni, de út közben kiderül, hogy esetleg nem is a szakma a vonzó, hanem pl. az iskola, vagy az adott szakma társadalmi megítélése. Akármivel is foglalkozunk, minden szakmának van árnyoldala és vannak benne nehéz pillanatok, a kérdés az, hogy eléggé szeretek-e ezzel foglalkozni, hogy a kihívásokat is elviseljem a kedvéért.
A harmadik pedig talán az lenne, hogy ne félj megosztani a munkádat az interneten! Sokan annyira félnek, hogy nem elég jó, amit csinálnak, hogy inkább a fiókban maradnak a rajzok. De az az igazság, hogy sokkal valószínűbb, hogy semmilyen reakciót nem vált ki másokból a munkánk, mint hogy valami megszégyenítő vagy bántó megjegyzést kapnánk – már ha tényleg nem elég jó. Az is simán kiderülhet, hogy amit mi magunk nem tartunk elég jónak, azt a többiek igenis jónak tartják. Viszont ha a világnak nincs lehetősége rábukkanni a munkánkra, akkor megbízni sem tudnak semmivel.
Milyen terveid vannak erre az évre? Árulj el nekünk valamit kérlek!
Nagyon sok tervem van, csak óvatosnak kell lennem a megosztással, mert idő biztos nem lesz mindenre. Számomra 2021 egyik legizgalmasabb pontja, hogy szeptembertől a Hollóka Grafikai Műhely illusztráció képzésén fogok tanítani. Végre úgy érzem, hogy megtaláltam a kontextust, ahol átadhatom azt a nagyon sok szakmai információt, ami az évek alatt összegyűlt bennem.
Emellett nagyon szeretnék egy második online akvarell kurzust, hogy akik az elsőt elvégezték, tovább tudjanak haladni egy kicsit komplexebb technikával.
Persze ha esetleg a Bodza vagy a Pöttöm Pötty újabb kötettel jelentkezne, akkor nagyon boldog lennék, ha illusztrálhatnám, de ezekről egyelőre csak találgatni tudok.
Az interjú végén szeretnék megmutatni egy-egy illusztrációt a fentebb említett mesekönyvekből - a képekért köszönet Imeldának! Továbbá sok sikert is kívánnék neki, remélem, egyre többen figyelnek fel a munkáira!
Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd Imeldát Youtube-on, Facebook-on és blogján! Workshopjaira is jelentkezhetsz, webshopján pedig nagyon aranyos dolgokat vásárolhatsz - melyek ajándéknak is tökéletesek lehetnek!Írta: Isabel
.jpg)
