A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #kereszténység. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #kereszténység. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. október 1., kedd

John Powell - Miért félek a szeretettől?


Mint tudjátok nagyon szeretem az önismereti és az önlefejlesztő könyveket, ezt a kiadványt pedig egy kedves ismerősöm ajánlotta pár éve, mikor nagyon magam alatt voltam. Azóta a hölgy pszichológiát tanul, szóval éppen ideje volt elolvassam az ajánlását. 

Azt gondolom, hogy nem egyszerű dolog szembenézni a saját hibáinkkal. Valahogy másét mindig könnyebben észrevesszük és tudjuk rá a megoldást is. 
Én sosem gondoltam volna magamról, hogy a szeretettel lesznek problémáim, hiszen mindig könnyen kimutattam azok felé, akik iránt éreztem Viszont rá kellett jönnöm, hogy szeretet az is, ha ki merem fejezni a saját vágyaimat is és azt, ha valamit nem szeretnék.Ez nem önzőség, hanem az önmagam iránt való tisztelet és szeretet. Számomra, aki egész életében másokat helyezett maga elé, ez egy nagyon nehéz, ugyanakkor tanulandó feladat, melynek elsajátítása még folyamatban van. 

Powell regénye a szeretet témakörét a keresztény vallással karöltve járja körbe. Bár jómagam is vallásos vagyok, picit meglepődtem ezen a kombináción. Nem erre számítottam, mikor belekezdtem az olvasásba. Hiszem, hogy a vallás és a tudomány megfér egymás mellett, sőt alátámaszthatják egymást, de őszintén szólva nekem ez most nagyon nem illett ide. Ebbe a részbe most nem mennék mélyebben bele, lényeg, hogy ez picit levont nekem az olvasás élményéből.
Ettől eltekintve a szerző nagyon olvasmányosan osztja meg velünk a gondolatait. Bér rövid műről beszélünk elég sok érdekes dolgot tartalmaz, így egyáltalán nem unalmas vagy szájbarágós. 
Viszont mint minden ilyen alkotást, többször érdemes elolvasni, és amit lehet, be kell építeni a mindennapjainkba, különben nem sokat használ. Ez időt, türelmet és energiát igényel tőlünk, saját magunk felé, ami szerintem nehezebb, mintha mások felé tanúsítanánk ugyanezt. Legalábbis nekem. Viszont ezért is jó, hogy vannak az ehhez hasonló könyvek, amik egy komplett tudomány ismeretét adják át közérthető formában.

Szerintem egyszer mindenképpen érdemes egy esélyt adni a könyvnek, ha magunkat szeretnénk megismerni azért, ha pedig másokat akkor azért. Veszíteni valónk semmiképpen sem lesz vele.

 Ha szeretnél te is egy saját példányt, keresd az Antikház weboldalán!

Írta: Isabel

2023. október 19., csütörtök

Goran Episcopus - Robin O'Wrightly - Szentek kis hibával


 Ezt az értékelést nem terveztem meg előre. Tegnap kaptam meg recenziós példányként az egyik szerzőtől és azt gondoltam megvan a hétvégi olvasásom. Viszont annyira magával ragadott a történet, hogy a lapok csak fogytak és fogytak....Köszönöm szépen, hogy lehetőséget kaptam és kicsit kisírhattam magam.

A történet Mátyás király korában játszódik. Egy testvérpárt Borkát és Gergelyt elválasztja az élet és a hivatás. Az egész történet az egymással történő levelezésen alapszik, így ismerjük meg őket és az életútjukat. 
Mindketten nagyon vallásosak, ezért a hitben és Istenben találják meg a menedéket egy olyan időben, ahol egyik napról a másikra elveszítheted az életed. 

Borka egy zárdában éli mindennapjait és igyekszik mindennapját a legtisztábban megélni, Istennek tetsző módon. Rábíznak egy novíciát, akivel nem igazán találja a közös hangot, de a tiszta lelke megsegíti őt. A bátyjával folytatott levelezés során pedig egyre bátrabbá és önazonosabbá válik.
Gergely nagyon okos és intelligens, aki az írásnak szentelte az életét. Mivel abban az időben nagyon kevés volt az olvasni-írni tudó személy, a férfi nagy kincs volt az udvarban.

A török támadások és az udvar szabályai egyáltalán nem segítik a két árva kapcsolattartását. Titokban leveleznek, próbálnak segíteni egymásnak, akár egy-egy szabály megszegésével is,  és soha nem szűnnek meg szeretni a másikat. Gyönyörű és erős kötelék lapul meg a sorok között, ami nagyon keveseknek adatik meg. Minden vágyuk, hogy még ebben az  életben együtt legyenek és ezt a nehézségek ellenére meg is próbálják véghez vinni. Pedig még a török hadak is az útjukba állnak, ami akkoriban egyet jelentett a fogsággal vagy a halállal.
És, hogy újra együtt lesznek-e? Kiderül, a könyv végéből. 

A valósághű történet még hihetőbbé válik a szövegkörnyezet segítségével, hiszen az írók nagyon figyeltek, hogy a kornak megfelelő stílust használjanak. Emiatt egy picit vontatottnak tűnhet a cselekmény, de nagyon sokat segít abban, hogy tényleg el tudjunk képzelni egy-egy jelenetet. Én nagyon szeretem, ha valaki ennyire figyel a részletekre, ráadásul a levelek egyáltalán nem hosszúak, így tudtam olvasás közben mást is csinálni anélkül, hogy elvesztettem volna a fonalat.

Mivel illusztrált kötetről van szó, emellett nem mennék el. Egyszerű elemek díszítik az egészet, néha egy egy portréval, de el kell ismernem, most annyira nem figyeltem meg őket, mert sokkal jobban érdekelt a szereplők sorsa. Szép a grafika, dob a látványon, de számomra ami igazán értékes volt az a történet maga.

Robin munkásságát ismerem, ezért engedjetek meg ide egy gondolatot: amikor elkezdtem olvasni teljesen ledöbbentem, hogy ennyire képes volt a karakteréhez átszellemülni. Fantasztikus mennyi arca van!
Gorantól még nem olvastam ezelőtt, de nagyon tetszett Gergely karaktere, mert egyszerre volt aggódó testvér, elhivatott a feladatai iránt és bátor férfi, akiből húga erőt meríthetett. 

Nem titkolom, hogy az utolsó egyharmad részt végigsírtam, annyira meghatott a történet. Hiszem, hogy vannak olyan kapcsolatok, amelyek időn és téren függetlenül léteznek, amelyeknek be kell teljesülniük. Írók között is létezik ilyen és ezt a történetet nekik meg kellett írniuk. Nekem pedig pont most kellett elolvasnom!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, keresd a NewLine Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

2020. szeptember 30., szerda

Gendur Zsolt - Mindannyian életre vagyunk ítélve ÉS Életre felszabadulva


 Májusban a Magyar Szerzők Könyvei Magazin egy játékot indított, melyben kortárs szerzők könyveit értékelik, majd azt az ország más pontjain elhagyják, hogy így népszerűsítsék a magyar irodalmat!
Néhány írótól lehetőséget kapott az Álmok útján, hogy a blog keretein belül mondhassam el a véleményemet, illetve az elkészült interjúkat is itt közzétehessem, melyet ezúton is nagyon szépen köszönök!

Egy személyes gondolatmenettel kezdeném az értékelésemet: keresztény családból származom, annak is érzem magam, bár nem vagyok fanatikus. Véleményem szerint, az ember igazán akkor él a Biblia tanítása szerint, ha sem önmagának sem pedig másoknak nem árt. Nem támogatom azt az elképzelést, miszerint mindenkinek hinnie kell Istenben: a hit egy választható dolog. Ha valaki úgy dönt hisz, tegye, ha pedig más elképzelései vannak, azt is elfogadom, hiszen mindenkinek joga van ahhoz, hogy meghatározza a saját álláspontját ebben a témában is.

 A szerzőtől két könyvet olvashattam, és mivel nagyon hasonló a témájuk, úgy gondoltam egy posztban mesélek róla nektek. Mindkettőben kiemelkedő szerepet kap, az Élet-Lélek-Gondolkodás hármasa. A szerző nemcsak kiemeli ezeknek a kapcsolatát, de saját példáin keresztül érvel. Nagyon tetszett ez a szál, hiszen így sokkal barátságosabb légkört teremt az olvasói számára. Szeretek ilyen jellegű könyveket olvasni, mert rájövök arra, hogy sokszor az én fájdalmam,rossz pillanataim semmik ahhoz képest, ami megeshet a világban. Felnézek azokra az emberekre, akik erőt merítenek ezekből a pillanatokból és tanító szándékkal megosztják tapasztalataikat a világgal.

 Amiért felhoztam a kereszténységet a bevezetőben, az azért volt, mert maga a szerző is felhasznál a Bibliából példázatokat, hogy segítsen feldolgozni és megérteni egy-egy szituációt vagy élethelyzetet.

 Engem különösebben ez nem zavart, viszont aki ateista, vagy más vallású, azoknak is érdekes lehet mindkét mű, mert a pszichológia-szál sokkal dominánsabban érződik. Bár a szerző nem szakmabeli, élettapasztalata annyira tanító hatású, hogy bárkinek a segítségére lehet az életben.

A borítók is nagyon illenek a tartalomhoz; rám mindkettő nyugtató hatással volt, mikor a kezembe vettem a könyveket.

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, keresd a szerző könyvet a Líra webáruházakban!

Az elhagyásról a képeket megnézhetitek a blogunk Facebook - oldalán!

Eredeti játék forrása: www.magyarszerzokkonyveimagazin.hu

 Írta: Isabel

A szerző, aki szabadságot és pozitivitást talál a legendákban - Interjú Buótyik Dorinával

Buótyik Dorina neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik szeretik a kalandregényeket és rajonganak Egyiptomért. Szeretnék bocsánatot kérn...

Népszerű bejegyzések