2022. december 4., vasárnap

Sáfrán Judit - Az ​írisz emlékei (Örökölt királyság 1.)


 Először szeretnék köszönetet mondani az írónőnek, amiért elolvashattam az Örökölt királyság első részér. Mivel nagyon szeretem az ifjúsági regényeket, jó volt picit visszatérni ebbe a világba.

A történet főhőse a tizenhat éves Cylia. A 16 éves  lány elvesztette minden emlékét, ráadásul rémálmai vannak.
Egy támadás azonban mindent megváltoztat, ugyanis álombeli megmentője, Kein a segítségére siet. A lány ráébred, hogy egy hátrahagyott uralkodói ház leszármazottja és választania kell a bujdosás vagy a múltja megismerése között. 

Amikor belekezdtem az olvasásba, azt hittem, nem kapok semmi olyat, amit ne olvastam volna. Viszont hamar rájöttem, hogy tévedtem, mivel a főhősünknek egy párhuzamos világban kell trónörökössé válnia. Ez az aprócska csavar elképesztően izgalmassá tudta varázsolni az koncepciót. Ha még hozzáteszem azt, hogy a vallás nagyon nagy szerepet játszik a cselekményben, azt hiszem, már látszik mennyire egyedi az alapfelállás.

A világok nagyon aprólékosak és jól kidolgozottak, olyan érzést keltett bennem, mintha egy filmet néznék. Gyönyörű helyeket kapunk  a sorokat olvasva.

A karakterek jellemét tekintve azonban nem mondom, hogy maradéktalanul szerettem volna mindenkit. Számomra a főhős kislány kicsit... kislány. Akaratos, az ő akarata érvényesüljön, senki másé. Hozzáteszem azért, hogyha egy kamasz lányt szeretett volna ábrázolni a szerző, na, az nagyon jól sikerült. Csak nekem picit sok volt.

Viszont a feladat, amit kapott, amihez fel kell nőnie, az nagyon izgalmas és imádtam. Az sem könnyű, ha kiderül, hogy királyi ősökkel rendelkezel, na de hogy egy párhuzamos világ trónja vár rád, az már egy teljesen más kategória. Ez az az életcél, amihez érdemes bölcsebbé válni szerintem.

Keinnal való kapcsolata azonban számomra nagyon meglepő volt, mert nem igazán érzem őket egy párnak. Az is igaz, hogy fiatalként nem is tudhatjuk igazán mi az a szerelem, sokkal inkább csak hisszük, hogy tudjuk, ezért sem tartom kizártnak, hogy ahogy idősödnek a következő részekben, ez majd változik.

Az írónő stílusa nekem tetszett. Bár ez az első regénye, mégis izgalmas mondanivalót alkotott, ami végig ott tartja az olvasót. A végén pedig izgul azért, hogy mi lesz majd a folytatásban.

A borító az egyenesen lélegzetelállító. Nagyon jól kifejezi, hogy mire számíthatunk, ha a kezünkbe vesszük a regényt. A színeket pedig egyenesen imádtam, nagyon elegánsak ezek a pasztellesebb árnyalatok.  

 Összegezve, azt gondolom, hogy egy lebilincselő és érdekes témát boncolgató fantasy, ami kellemes kikapcsolódás jelenthet egy fárasztó nap után. Szép munka, ami teljesen jól megállja a helyét a 14-17 éves korosztályban. Illetve azoknál a felnőtteknél, akik szeretnek elmerülni ebben a világban. Kíváncsi leszek a folytatásra is!

Amennyiben szeretnél egy saját példányt, keresd a NewLine Kiadó Kínálatában!

Írta: Isabel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az szerző, aki éveket szánt a kutatómunkára - Interjú Kristin M. Furrierrel

Kristin M. Furrier írónő legújabb regénye kicsit más, mint az eddigiek. Bár egyszer már beszéltünk róla, most, hogy én is a végére értem az ...

Népszerű bejegyzések