Marie Desplechin - Szegény kisboszi!

Őszintén megvallva nem igazán azt kaptam a történettől, amire a cím és a tartalom alapján számítottam. 

Adott egy kislány Verbéna, aki édesanyjával nő fel és mit sem tud arról, hogy boszorkány. Természetesen ezt a tehetségét anyai ágról örökölte, ám ennek ő nem igazán örül.

Nap, mint nap azt látja, hogy édesanyja megkeseredett; állandóan morog és különböző főzeteket készít a szomszédok móresretanítására. Verbéna azonban teljesen más életet képzel magának: szeretne szerelmes lenni és családod alapítani. 

A kislány egyébként apa nélküli családban nő fel, édesanyja szerint nincs szükségük férfiakra, ahhoz, hogy teljen legyen az életük. Na itt volt az a pont, ahol elkezdtem picit furcsán nézni.

Emellett az anyuka olyan zsarnokoskodó és hatalommániás, hogy ne fussak vele össze. A lányából szeretné a világ legerősebb boszorkányát kinevelni, mindezt úgy, hogy a kislány többször hangoztatta, ő nem ezt szeretné.

Az egyedüli szereplő, aki megmentette a helyzetet, az a nagymama volt. Bár ő is boszi, mégis odafigyel az unokájára és meghallgatja a kislány érveit it. Nem erőltet rá semmit, csak megmutatja, mire számíthat, ha előtör belőle a varázsereje. 

Nagyon kedves és szerethető a néni: a mindennapokban a nagyszülők életét éli és csak Verbéna kedvéért nyúl újra a mágiához. Viszont akkor sem megleckésztetős főzetet készít, hanem egy olyan álomfelhőt, mely jó dolgokat mutat Verbéna kiválasztottjának.

Jelenleg nem élek párkapcsolatban és gyermekem sincs, viszont azt gondolom, hogy egy gyerek fejlődéséhez szükséges, hogy ne csak egy mintaképet lásson. Természetesen vannak olyan családok, ahol bizonyos okokból kifolyólag az egyik szülő tölti be a másik szerepét is, de egy kiskamasznak folyamatosan azt sugallni, hogy nem kell férfikép, mert eddig minden jól ment nélküle, nagyon veszélyes. 

Íróként és bloggerként is azt gondolom, hogy a leírt szónak ereje van és mint tudjuk, ez nagy felelősséggel is jár. Különösen igaz ez ha az ifjúság a célközönség. Nem hiszem, hogy a szerző kész akarva alakított volna ki egy ilyen családmintát, de amikor  gyermekeknek szóló történetet írunk, különösen oda kell figyelni a szavak mögötti jelentésre is, hiszen ezek formálják majd a következő generációt és ezáltal a jövőnket is!

Amennyiben te is kialakítanád a véleményed, a könyvet megrendelheted a Könyvmolyképző Kiadónál, kedvezményesen!

Írta: Isabel

 

A grafikus, aki megmutatja, hogy kitartással bármit el lehet érni - Interjú Ashley Redwooddal

 

Ashley Redwood grafikus munkáját már rég óta dicsérem.  A Newline Kiadónál csodálhatjuk meg borítóit, melyeket a legkülönfélébb zsánerben készít a hölgy. Mivel én is picinyke lépéseimet teszem az illusztrálás világában, úgy gondoltam érdekes lehet, egy pár olyan interjú is, amiben megmutatjuk miért is érdemes ezt - a sokszor nem könnyű utat - választani.

Engedd meg, hogy megköszönjem, hogy elfogadtad a felkérésem! Mesélnél egy kicsit magadról? Hogyan szerettél bele a rajzolásba?

Én köszönöm szépen a felkérésed, teljesen váratlanul ért! Ashley Redwood névre kereszteltem magam, huszonvége kategóriás, már felnőttként szimuláló női egyed vagyok. Menthetetlenül könyvmoly, és macskamániás is. A rajzolás kiskorom óta szerves részem, valahogy mindig kifejezőbbnek tartottam. Kisebbként ugyanis, nem voltam a szavak embere. Szerintem, mindenki átesett már az iskolai verbális bántalmazás rostáján, így nem kell bemutassam azt, hogy mennyire tönkre tud tenni valakit az, ha bántják. Én mondhatni, a rajzolásba menekültem. Nem sikersztori, nem is lesz belőle bestseller, de ez volt az a pont, ami nagyban hozzájárult ahhoz, akivé váltam. 

Emlékszel még életed legelső alkotására? Megtudhatjuk, mi volt az?

Hű. Tizenhét évvel ezelőtt volt egy kerületi rajzverseny, aminek a témája az „Ételed a végzeted” volt, akkoriban a rajztanárom volt az egyetlen, akinek elhittem azt, hogy képes vagyok olyat alkotni, ami alapjában véve is megrengeti a társadalmi gondolkodást. Neveztem egy szerintem, a mai napig nyakatekert rajzzal, amivel aztán megnyertem az első helyet. Semmi extra nem volt benne, mindösszesen egy túlsúlyos nő eszik egy olyan szendvicset, amelyből döglött csótányok lógnak ki. Nem tudom mit láttak ebben a zsűritagok, de hálás voltam akkor.

Mi volt az a pont az életedben, amikor eldöntötted, hogy ez nemcsak hobbi a számodra?

Rólam tudni érdemes, hogy nagyon közel áll a szívemhez minden olyan dolog, amiben a kreativitás bármely kis része megmutatkozik. Nagyon sokáig hobbiként szimulált a dolog, mert nem volt bátorságom dobbantani egy nagyot, majd azt mondani, hogy „ NA, itt vagyok! Tessék felfedezni!” . Első körben, mint a legtöbben én is fióknak írtam, rajzoltam. Mielőtt mindenbe belefogtam volna, blogírással próbálkoztam, ami elég jól is ment, nagyjából 8 évig. Itt furakodott be az életbe a webdesign és honlapépítés, bár még csak kezdőként tanulgattam az alapokat, semmi nem tett boldogabbá, mint mikor készen lett az első általam kódolt weboldal. Visszakanyarodva, amint nagyüzemben elkezdtem ezt az utat, rögtön adta magát a következő, és így tovább, mígnem elérkeztem a borítótervezéshez, illusztráláshoz. Minden ilyen folyamat, egy kis ajtó volt számomra, amit azon nyomban berúgtam, ahogy elém került.

Hogyan sajátítottad el a szakma alapjait? Milyen tanácsokat adnál azoknak, akik ezt a pályát fontolgatják?

Továbbra is vallom azt, hogy nem vagyok végzett, diplomás grafikus. Ez az út nagyjából három évnyi önképzés, önszadizás és tanulni akarás eredménye. Volt, hogy hosszú napokig egyetlen egy már elkészült munkámat csináltam, újra-és újra, hogy megtanuljam, mi az amiben akkor hibáztam, mert persze, rengeteget hibáztam! Hálás vagyok magamnak, hogy nem adtam fel, amikor már minden könnyem elsírtam sem. Ha a szakma alatt a teljes tervezőgrafikai utat értjük, akkor rengeteg segítséget kaptam az elején a mentoromtól: Szabó Borkától, akit azóta is minden ízében tisztelek! Szóval, tanulás, gyakorlás, plusz szükséges valamennyi érzék is hozzá. A színek harmóniája, és a kreativitás is. Akiben megvan ez a fény és képes elég erőt fektetni bele, biztosan meg fog térülni, mint ahogy nálam is megtérült.

Mit szeretsz leginkább a szakmádban és mi az, amire picit nehezebben tudod rávenni magad?

A legjobban nem is az elkészült munkámat szeretem, hanem azt az örömöt, amit az író arcán látok, amikor a kezében fogja a fizikai példányt. Nálam mindig is ez számított, az csak plusz, hogy rengeteg kapcsolatom és barátságom a mai napig emiatt alakult ki. Nehezebben rávenni magam mostanság fordul elő inkább, mert rengeteg dolgot csinálok egyszerre. Lehet, hogy saját magam köpködöm szembe emiatt, de az illusztrálás, és az igényeknek való megfelelés, egyre nehezebben megy.  Iszonyú maximalista vagyok, így ameddig nem látom tökéletesen helytállónak a munkám, hát bizony újra kell kezdjem. Ez pedig idő hiányában, néha lehetetlen. Olyankor nem vagyok elégedett, sem boldog és így tovább.

Hogyan kezdődött a közös munka a kiadóval? Mit szabad tudnunk a feladatköreidről?

2018-ban a kiadó indulásakor már része voltam a csodának, amit Mimi Taylor hozott létre. Akkoriban borítót terveztem Neki, és a mai napig hálás vagyok azért, hogy Ő is látta bennem azt amit egyre többen. Nem felejtem el azt a végtelen boldogságot, amit akkor éreztem, mikor megkérdezte tőlem, hogy nem-e lennék a grafikusa a NewLine kiadónál. Ez a szerelem azóta is tart!

Idén novembertől vagyok teljes állásban, mint vezető marketinges is a csapatban és ugyan még picit bizonytalan vagyok, de hiszek a sikerben! Úgyhogy, elég összetett az, mivel is foglalkozom a kiadón belül, azért megpróbálom összeszedni: grafikusként borítókat tervezek, illusztrálok, nyomdai/online anyagokat gyártok. Marketingesként, pedig vezetem a közösségi média felületeket, kapcsolat tartok a kiadói íróival, bloggerekkel/vloggerekkel, rendezvényeket szervezek, ésatöbbi. Wedesignerként pedig, próbálom majd felhúzni a webshop oldalát egy szinttel feljebb.

Milyen a légkör, amiben dolgoznod kell?

A november előtti időszakom elég nehéz volt, ugyanis mint minden ember én is pénzből élek, és az előző munkahelyem eléggé megnehezítette azt az utat, amit járni szerettem volna. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan maradjon időm arra, hogy egyáltalán akkoriban egy borítóval elkészüljek, nemhogy héttel-nyolccal. Megfordult bennem a gondolat, hogy talán itt az idő, hogy abbahagyjam az egészet, amit megálmodtam magamnak.  Aztán mertem lépni egy hatalmasat, és két év sanyargatás után felmondtam. Örök hálám, hogy Mimi és mindenki a kiadónál hitt bennem. Szóval, novembertől homeofficera álltam át, aminek nagyon örülök, bár minden feladatom ellátni, még betervezve is rémálom. Úgyhogy, aki azt gondolja hawaii az otthoni munka, meg egy frászt! A légkör az hála istennek nyugodt, amire vágytam. Két cica és egy kölyökkutya gazdija vagyok, úgyhogy a fantáziátokra bízom milyen a hangulat… 

Értékeltem már pár olyan könyvet, amely a te munkásságodat dicséri. A teljesség igénye nélkül: Mimi Taylor-Abby Winter: Utolsó kívánság, (romantikus), Darvas Petra: Ikrek Mágiája, (fantasy) Buótyik Dorina: Gracie Simpson történetei, (kalandregény) Bombicz Judit: Csodák könyve (mese) és még sorolhatnám. Mekkora kihívás ennyi zsánerben helytállni?

Előre megjegyezném, hogy Bombicz Judit mesekönyve nem teljesen az én munkám, az előlapon található ide-oda kanyarodós indás betű, plusz a nyomdai része. Na, az igen.

Nem vagyok elzárkózva egyetlen zsánertől sem, mindig élmény amikor újabb-és újabb olyan feladat jön, amiben utólag kiderül, hogy megállom a helyem. Amit soha életemben nem szeretnék elkészíteni, azok a félmeztelen felsőtestű pasis borítók. Semmi, de semmi értelmét nem látom.

Neked melyik a kedvenced a munkáid közül? Melyik jelentette a legnagyobb kihívást?

Az első és legnehezebb ilyen, ami kapásból eszembe jut, Fróna Zsófia: A fegyverforgató sorozata, amiből ugyan még van hátra egy rész, de az a három valami pokolian kemény munka volt.

Az első kötetnél felállítottam magamnak egy mércét, amit akárhányszor próbálok megugrani, szinte mindig felnyársalom magam.  Kedvencem úgy igazán nincs, mert minden elkészült munkám után találok valami olyat, amit javíthattam volna. Egyformán szeretem mindet inkább, mert minden újabb munkámba szívem-lelkem beleadom, ezért is nincs két ugyanolyan.  

Hogyan viszonyulsz az olvasóközönség véleményéhez?

Ezzel nem leszek népszerű nagy valószínűséggel, de egyáltalán nem érdekel. El szoktam olvasni, ha valamiben említik, hogy miben kéne javítani, vagy milyen az elkészült borító. De szinte semmilyen nagyobb érzelmet nem társítok hozzá.

Követem a munkásságod a közösségi oldaladon és rengeteg inspiráló dologgal találkoztam. Megtudhatunk valamit a jövőbeli terveidről?

A célom valamennyire az is, hogy inspiráljak embereket, mert amikor én kezdtem, számomra is volt ki inspiráljon. A jövő az még egy nagyon képlékeny dolog, de annyit elárulhatok ismét dobbantani készülök! Szeretnék kiteljesedni még inkább, és ebben segítségemre van egy szívemnek nagyon fontos egyén is, akivel nemsoká összeállunk és közös vloggercsatornát indítunk. Ezen felül szeretném újra kibontani a szárnyaimat a kézművesség oltárán, a napokban pont azon gondolkodtam, hogy lassan ideje lenne azt is elindítani…  Ezen felül, dolgozom több grafikai projekten, többek között a kiadóval és a kiadón kívül is.

Ezek álmok, és remélem, hogy mindent sikerül majd megvalósítani belőlük.

Szeretnék további sok sikert kívánni Ashley-nek, a blog nevében!

Amennyiben kíváncsi lettél látogasd meg hivatalos Facebook-oldalát további érdekességekért!

Írta: Isabel

Marc-Uwe Kling - A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet

Ez egy igazán aranyos mese volt modern köntösbe bújtatva. Jókat kacaráztam a poénokon és az illusztrációk ezt csak még élménydúsabbá tették.

A történet szerint Tiffaninak a nagymamájára kellett volna vigyázni és a kislány nagy gonddal is végzi a feladatát, mígnem a mama tönkre nem teszi az internetet. Ám nemcsak az ő otthonukban, hanem az egész világon!

A gyerekek átélik milyen a digitalizált világon kívüli élet: több időt töltenek egymással, a családdal és a minőségibb szórakozással. Tanulnak a nagyszüleiktől és nyitotabbá válnak a világ dolgai iránt, és természetesen próbálják kitalálni, hogyan is történhetett a katasztrófa!

Annyira megszeretik a világháló nélküli időtöltést, hogy a könyv végén a kislány arra kéri a nagymamát, rontsa el újra a netet, hiszen egyszer már úgyis sikerült neki! 

Maga a történetvezetés és a cselekmény modern és aranyos, noha engem kicsit bosszantottak a szóismétlések.

Ettől függetlenül, egy  szórakoztató és tanulságos történetet kaptam, amit bátran ajánlok mindenkinek!

Ha felkeltettem az érdeklődésed, a Scolar Kiadó weboldalán leadhatod a rendelésed!

Írta: Isabel

Christine Nöstlinger - Frici ​a focipályán

Egy nagyon aranyos könyvet olvastam. Mivel az elmúlt hetek betegséggel teltek, nagyon jól esnek ezek a könnyed, szórakoztató és tanulságos olvasmányok.

Jómagam is szerettem a mozgást - igaz nagyon sok sportolásra nem volt alkalmam. Viszont emlékszem, mikor felsőtagozatos voltam, néha tartottunk foci-illetve röpladameccseket és mi is játszottunk a fiúk ellen. Az akkori barátnőm volt ezekben a legügyesebb, én csak próbáltam nem szégyent hozni rá - természetesen pár elesés és térdlenyúzás között. Őszintén szólva, visszagondolni ezekre az időkre nagyon nosztalgikus, sokkal vakmerőbb voltam mint most. 

Viszont az tisztán megmaradt bennem, mennyire büszke voltam, mikor egy-egy meccs után fáradtan lerogytunk és tudtuk, hogy mindenki kihozta magából a legjobbat.

Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy egy gyerek megszeressen bármilyen mozgást vagy sportot, első körben csak annyi kell, hogy a végén el tudmondani: "Mindent megtettem, amit tudtam." Mert ha ez dicséret elhangzik, legközelebb még többet és többet érhet majd el. Ráadásulúgy, hogy nem éli meg teherként.

A jelenlegi helyzetünkben azonban nem egyszerű közösségben mozdulni. Ez azonban nem zárja ki a mozgást és az élményeket. Én például azt csinálom, hogy amikor elértem valamiféle fejlődést, azt azonnal megosztom valakivel. Szegény ismerőseim biztos kiakadnak, mikor ilyen üzenetekkel bombázom őket, de a sikerek megosztása is nagyban hozzájárul a pszichés egészségünk megtartásához. Ráadásul, ha hasonlóan reagáltok dolgokra azzal, akikkel megosztod, még motiválhatnak is.

Történetünk főhőse a 2. osztályos Frici, akinek a báryja igazi focitehetség; emiatt ő is imádja ezt a sportot. Egy nap legjobb barátja, Bogi, megkéri őt, hogy legyen tagja egy lányokból álló csapatnak, amelyben természetesen a fiúk ellen játszanának. Frici, bár vonakodik, végül egy nagyon komly kihívással kell szembenéznie...

Azt gondolom, hogy ennyi idősen rendben van az, ha a lányok-fiúk versengenek egymással, hiszen így nemcsak  saját magunkat, de az ellenkező nemet is jobban megismerhetjük. A versengés pedig egy egészséges szinten fejleszti az akaraterőt, a fejlődőképességet és az összetartást is, már amennyiben egy csapat tagjai vagyunk. A sport pedig csak növeli ezek hatékonyságát, szóval ebből a szempontból teljesen telitalálat ez a könyv. 

A könnyű és nagybetűs szöveg teljesen alkalmas onálló olvasásra is, akár már első osztály végén. Ráadásul akár fiú, akár lány veszi a kezébe, nagyon könnyen tud azonosulni a többi gyerekkel. 

Jószívvel ajánlom, nemcsak foci kedvelő gyerkőcök számára!

Amennyiben kíváncsivá tettelek, megrendelheted a Móra Könyvkiadó webáruházából!

Írta: Isabel

A szerző, aki a fiktív-realizmus zsánerében alkot - Interjú a Fuss, Fehér Tenyér! alkotójával

 

Friewald Ruben, a Fuss, Fehér Tenyér című pszicho-thriller szerzője nagyon egyedi regényt adott a magyar olvasóközönségnek. Nekem már volt alkalmam értékelni a blogon, most pedig eljött az idő, hogy interjút is készíthessek az íróval! Ez következik most, jó szórakozást kívánok hozzá!

Kérlek, mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak! Mit tudhatunk rólad?

Elsősorban hadd köszönjem meg, hogy elkezdted olvasni ezt az interjút és köszönöm az Álmok útján oldalnak a felkérést. Nagyon fontos – ismerve a regény cselekményét és háttérjelentéseit – hogy én is hozzáadhassak pár, eddig fel nem fedett adalékot.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a Friewald Ruben nem egy írói álnév, hanem az igazi nevem. Nagyon korán kezdtem az írást, valamint a verselést is (az utóbbi minden alkotásomban valamelyest jelen van).  Meg sem tudom mondani, az első kis történetem mikor születetett – jóformán írni sem tudtam, hiszen arra tisztán emlékszem, hogy még kevertem az a és az o betűket. De írtam, alkottam a történeteimet, ez volt az én „fiók” korszakom.

Életemben – ahogy a műben is – folyamatosan érezhető a vívódás. Ma már nem csak a népi-urbánus választómezsgyéjén egyensúlyozom, de a műfajok között is, ám ezt sosem éreztem eldöntendő kérdésnek magam előtt.

Tizennyolc éves koromban jelent meg az első antológiám, amiben részt vettem én magam is, ez a Közösségi Írók Céhének műve, a Stigma. Igen gyors lefolyású volt ennek a novellának a megírása és közös kiadatása, főleg ha összehasonlítjuk fő művel, a Fuss, Fehér Tenyérrel.

Első regényemet három évig írtam. Nem a terjedelme, hanem történetének komplexitása igényelt ennyi időt. Egyetlen mondat sem felesleges időhúzás, úgy érzem bővíthettem volna még sok-sok részlettel a művem világát, de könnyen elvesztek volna a fontos, ám de apró részletek.

Ezt nevezem úgymond „civil-írói” pályának, egyébként pedig egyetemre járok, Budapesten politológiát tanulok és politikával foglalkozom a hétköznapokban is, ám sosem keverem ezt a két életvitelt egymással, próbálom a lehető legjobban elválasztani. A szemem előtt lebeg nem csak a szépirodalom gyarapítása, de a forgatókönyv írás és a filmrendezés is.

Miért pont a pszicho-thriller zsáner mellett döntöttél? Mit gondolsz, mennyire kell a lélek mélyére ásni ahhoz, hogy hihető történet kerüljön ki egy alkotó kezei közül?

El kell áruljam, de valójában én nem döntöttem a zsánerről. Lehet, gyakorlatlannak fogok tűnni, de egyik komplex művemhez sem tudnék műfajkategorizálást csatolni. Vannak regények, amelyekről könnyen el lehet dönteni, de a mi esetünkben csak pár szegmens utalhat a legigazabb megoldásra. Mert fontos leszögezni, hogy másokkal együtt én is például önismereti regényként, vagy modernkori robinzonádként határozom meg ezt a könyvet. A fiktív-realizmus a valódi zsánerem, néha csak úgy hivatkozom rá, mint „igaz hazugság”. Mert nyilvánvaló, hogy a történet nem egy kordokumentum átfogalmazva, de egy ilyen író arra törekszik szerintem, hogy a lehető leghihetőbben alkossa meg történetét. Szerencsém volt ezzel a történettel, hiszen más nevekkel, más módon, de ugyanezen érzelmi folyamatok lejátszódtak bennem. Ha tehát érzéseket kell átadni – a félelmet, a vívódást, a kétségbeesettséget, amelyek Mathilde-ban lejátszódtak – az teheti meg a legjobban, aki átélte őket.

 Van olyan író, akire példaképként tekintesz?

Minden szépirodalmi író lehetne valamiért példakép számomra. Nem csak az alkotásaik alapján, hanem munkatempójuk miatt is, hiszen sosem tagadom, sajnos nagyon lassan alkotom. Ha azonban mégis ki kellene emelnem egy számomra igazán magasra értékelt magyar írót, az Szerb Antal lenne.

A világalkotásod nagyon különleges. Meg kell kérdezzem, van valami képesítésed, ami ehhez köthető?

Politikával foglalkozom, tehát valójában a világalkotáskor nem a munkám segít, hanem a saját érdeklődési köreim (földrajz, történelem, társadalomtudomány). Tehát ha néhol szakmai hangvételűvé válik a könyv, ez talán annak köszönhető, hogy kutatómunkát végeztem előtte. A politikai tapasztalat azonban érezhető a történetalkotásban és abban a társadalomkritikában, amelyet a főszereplőn keresztül egy bizonyos ponton megkaphatunk.

Hogyan zajlott nálad az alkotás folyamata?

A műveimet ma már gondosan előre megtervezem. Legtöbbször azt is meghatározom, hogy hány fejezet és hány oldal lesz, de itt ez máshogy alakult. Fontos adalék a teljes megértéshez az, hogy három évig írtam ezt a könyvet. Amikor elkezdtem, még nem voltam biztos abban, hogy az akkori formájában ki fogom adni. A könyv egy bizonyos pontján (amikor az álomképek megjelennek) már áttértem a pontos tervezésre. Akkor már tudnom kellett a történet teljes kronológiáját ahhoz, hogy semmit se keverjek meg időrendben, jó legyen a végső visszacsatolás, főleg mert a történet másképpen értelmetlenné vált volna.

Melyik a kedvenc részed a regényből és melyik az, aminek az írása a leginkább megterhelő volt?

Ha az álomképszerű visszaemlékezéseket nézzük, akkor biztosan a Prater-jelenet a kedvencem. Nem csak mert érzelmileg a könyv tetőpontja, de át is éltem ezt a jelenetet. A szigeten játszódó fejezetek közül már nehezebb választani, de talán kettő favoritot meg tudok nevezni, amelyek nem a végső, pátoszos fináléhoz köthetőek: amikor a Vadász elvezeti Mathilde-ot a sírboltba, valamint amikor ellátogatnak Thukuluhoz. Az utóbbi jelenet bevallom, utólag került a műbe, mégis stílusomat ez mutatja be a legjobban: humor-rémálom-humor. Szükséges elemnek éreztem, hogy sokkal közelebb kerülhessen az olvasó a karakterekhez.

A legmegterhelőbb fejezet a finálé volt. Az összes szál egymás utáni elvarrása, valamint a folyamatos dinamika fenntartása, akár több fejezeten át. Nem elég a végső harc megírása, de előtte lélekben kellett lezárnom nem csak fejezetet, de a könyvet is. A Vadász és Mathilde találkozása a tengerparton az utolsó igazi párbeszéd a könyvben úgy, hogy egyetlen szereplő sem sejti, hogy ez az utolsó beszélgetésük. Ezt kifejezetten nehéz volt úgy megírni, hogy jó lezárás legyen.

Magánkiadást választottál a könyvednek: megtudhatjuk miért? Visszagondolva, jó döntést hoztál?

Nem tudtam megegyezni a kiadóval, ennyit publikálhatok. A kiadás tervezett és meghirdetett időpontját pedig eszem ágában sem volt eltolni – egyedül vittem végig a folyamatot, s ez rengeteg gyakorlati tapasztalatot adott számomra. A példányszámok fogyása pedig minden várakozásomat felülmúlta, így végsősoron úgy érzem, nem hoztam rossz döntést. Természetesen nagy kérdés, hogy a jövőben a következő művem melyik kiadónál fog megjelenni, én nyitottan állok ehhez a kérdéshez.

 Mivel a történeted megosztó lehet, nagyon kíváncsi vagyok arra, hogyan fogadták az olvasóid?

Igen megosztó könyv, de minden olvasó képes megtalálni a maga zsánerét benne, köszönhető ez a kettős történetszálnak. A korábbi kritikákból is az derült ki számomra, hogy vannak, akik a visszaemlékezéseket élvezték a legjobban, hiszen az egy, a fő cselekményszáltól eltérő műfajt képviselt. Sokan mások pedig ezzel szemben azt emelték ki, hogy a realista-robinzonád vonal, a sziget eseményei fogták meg őket. Ezzel úgy érzem, két eltérő olvasói kört tudtam egy regényben kiszolgálni.

Melyik volt a legkedvesebb visszajelzés, amit tőlük kaptál?

Amikor az idősebb generációkból származó olvasóim elismerik az alkotásaim és azt mesélik, hogy megváltoztatta a gondolkodásmódjukat. Nem véletlen fontos ez, hiszen néha hivatkozom erre a könyvre úgy is, mint egyfajta „toleranciatörténet”, s úgy vélem, manapság erre van a legnagyobb szükség.

 Mivel készülsz legközelebb? Megosztanál nekünk valamit a terveidből?

Jelenleg egy politikai szakirodalmat szerkesztek, de ezt természetesen nem sorolom a szépirodalmi műveim közé. Miután ezzel végeztem, még egy helytörténeti könyvet fogok befejezni, de emellett már más művek előkészületeibe is belefogok. Az alkalmat kihasználom és a következő terveimet itt osztom meg az olvasóimmal.

Egy szlovák-német népballadát fejezek be hamarosan, amely egyedülálló a magyar irodalomban. Nagyon nehéz lenne úgy beszélni részleteiről, hogy ne áruljak el mindent vele kapcsolatban, de egy olyan stílust szeretnék megidézni, amely kikopott a magyar kortárs irodalomból. Természetesen felérni képtelen leszek, de próbálom megidézni Arany János modorát, amellyel találkozhattunk például a Toldi című művében is.

A szerb levelek címet fogja viselni a következő éveimet meghatározó könyvtrilógiám. A történet ugyancsak a fiktív-realizmus műfajában készül, de történelmi elemei sokkal valóságosabbá teszik a történetet (amelynek elemei sokkal jobban fognak megtörtént eseményre támaszkodni, mint az eddigi művek). A történet a 20. század Délvidék történetét, nemesi családjainak viszályait és tragédiáit mutatja majd be egy hatalmas és átfogó történetben. A szerb levelekre tehát úgy fogok tekinteni, mint a fő művemre, ami alapján meghatározható az irodalmi kánonban való helyem. 

Ezúton is további sok sikert kívánok a szerzőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, keresd az Ruben hivatalos Facebook - oldalát, vagy vásárold meg a saját példányodat az író weboldaláról!

Írta: Isabel

Szabó-Huber Nikoletta - Jégvirágok

Először szeretném megköszönni a kiadónak, hogy részese lehettem ennek a csodának!  Ritkán használom ezt a kifejezést mostanában értékeléskor, de ennek a kötetnek minden szava kincs!

Azt már tudhatjátok rólam, hogy eléggé érzékeny vagyok a világ dolgaira, legyen az pozitív vagy negatív. Az, hogy ez most jó-e vagy sem, mindenki döntse el maga, viszont az olvasás területén ma már nem egyszerű megríkatni. Ahogy telik az idő, és egyre gyarapszik a tudásom, már nem érzékenyülök el olyan könnyen, mint mondjuk három évvel ezelőtt. Erre egyébként nagyon büszke voltam... egészen a hétvégéig.

Kedves olvasóim, be kell valljam, hogy az egész kötetet végigsírtam. Na, nem azért mert olyan rossz lett volna, hanem mert az írónő annyira mély érzelmeket mozgatott meg bennem. 

A 21 novella egytől-egyig annyira életszerű és olyan mély mondanivalóval rendelkezik, amire nem számítottam.

Találhatunk olyat, amely az újrakezdésről, az elengedésről a jóságról, vagy "csak" az életről szól. Mivel mindegyik más hangulattal és tanulsággal rendelkezik, nem szeretnél mindegyikről beszélni, inkább kiemelném két kedvencemet.

Az első a Tiszta lappal címet viseli és ezzel indul a kötet. Egy idősödő férfi a főszereplője, aki hajléktalanként éli mindennapjait és emiatt ki van szolgáltatva a társadalomnak. Megtudjuk, hogy valamikor családapa volt, házzal, feleséggel és gyermekkel, ám amikor rosszra fordult az élete, mindenki átatfordított neki. 

Éppen elmereng az életén, mikor egy fiatalember megosztja vele az ebédjét és felajánlja, hogy segít neki álláshoz jutni, mivel egy ismerőse éppen alkalmazottat keres a gyárába. Nem elég, hogy főhősünk valóban elmehet beszélni a főnökkel, de végül jóval magasabb poziciót ajánlanak fel neki egy betanított munkásnál. 

Imádom, egyszerűen annyira emberi mondanivalója van! Történjen bármi az életben, nem tudhatjuk, hogy a másik  min ment keresztül, éppen ezért, meg kell próbálnunk úgy élni, hogy közben figyeljünk egymásra. Ennek nem muszáj óriási gesztusnak lennie: sokszor elég egy érdeklődés, beszélgetés, vagy bármi, ami az adott szituációban pozitív élményt hagyhat bennünk. 

A másik hatalmas kedvencem A virágárus. Főszereplője egy idős néni: virágokat árul egy aluljáróban, hogy képes legyen fenntartani magát. Nem megy jól az üzlet, az engedélye is lejárt már, ám van egy fiatal vásárlója, aki biztos pontot jelenti - a fiú ugyanis, mindig vesz tőle egy csokor rózsát. Nagyon érdekli, hogy vajon kinek vesz mindig virágokat a fiatal férfi és amikor rákérdez, meglepő választ kap: a fiú csak azért vásárol tőle, mert emlékezteti őt a csak képről ismert nagymamájára és így próbál segíteni, hogy jöbb legyen az idős hölgy élete.

Mindkettő nagyon hasonlő érzelmeket vállt ki az emberekből, de azt hiszem én most erre voltam fogékony. A csapból is az folyik, hogy " Segíts másokon" de azt nem mondják el hogyan és emiatt az emberek hajlamosak nagyon dolgokra gondolni. Aztán, amikor ezt nem tudják kivitelezni, hagyják a fenébe az egészet. 

Pedig sokszor egy apró mosoly, egy együtt nevetés is képes visszadni a reményt, anélkül, hogy erről a másik tudna, vagy viszonzást várna érte.

Az írónő egyébként nagyon tehetséges. Választékos szókinccsel rendelkezik és képes hatni az olvasókra. (Itt szeretném megkérdezni, hogy a Tiszta lappal című  művet nem lehet kibővíteni? Tudom, mi az a novella, de túl sok kérdést hagyott nyitva, nagyon szeretném tudni, mi lett a bácsival, miután elállt dolgozni....)

A borító gyönyörű, az egyszerűsége méginkább kiemeli a történetek varázsát. 

Összességében ez az idei legszebb novelláskötet, amit olvastam! Hatalmas kedvenc, biztos vagyok abban, hogy mikor elmélyülésre, átértékelésre lesz szükségem, elő fogom venni!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a NewLine Kiadónál megrendelheted a saját példányodat!

Írta: Isabel

A szerző, aki igaz történetein keresztül szeretne segíteni az olvasóknak abban, hogy rátaláljanak a hitre és a megnyugvásra - Interjú a Lélek szirmai megálmodójával

Faragó Maia személyében egy nagyon céltudatos, határozott és pontos alkotót ismertem meg. Megtiszteltetésnek érzem, hogy beszélgethettünk, és részletesen mesélt nekem az első könyvéről. Beszélgettünk az alkotásról, döntésekről és bepillanthattunk a szerző lelki világába is. Most ezt osztanánk meg veletek is, remélve, hogy elnyeri a tetszéseteket.

Kezdésként, bemutatkoznál az Olvasóknak, kérlek?

Faragó Maia vagyok, végzettségem alapján sajtó kommunikátor, magyarul újságíró, emellett színész és kulturális rendezvényszervező. Nemrég hivatalosan is bejelentett író lettem.

Az igaz és tiszta értéket képviselő művészeteket - és kultúrát kedvelő, és művelő ember. Gyermek, testvér, barát, és Társ. 

Honnan jött az írás ötlete? Mindig jó kapcsolatban voltál az irodalommal vagy ez felnőttként alakult ki?

Furcsa módon, a „művészetekkel” való sorsom már gyermekkoromban determinálva volt: táncoltam, énekeltem, imádtam a filmeket nézni, illetve, ha volt egy felvétel magamról, akkor addig nem indultam el az óvodába, amíg vissza nem néztem magam a videókazettán.

Az anyai dédmamám is írt, bár nem nyilvánosság előtt, szóval ezt is hordozhatom magamban, viszont nekem azon túl, hogy a művészetek iránti szeretetem már csecsemő koromban megvolt, ugye leginkább a zene, a tánc, az éneklés érdekelt, és később is a színpad felé kacsingattam inkább. A könyvek bújása, és az irodalom, az írás akkor periférián volt. 

Gimnazistaként kezdtem el olvasni, amit nagyon megszerettem. Habár az írás maga jelen volt már az iskolás éveimben is, de amikortól „komolyan” számolom azt, hogy az életem része, az egyértelműen a főiskolás éveimre datálható. Kommunikáció-médiatudomány szakon végeztem, és itt kötöttem házasságot az írással. Komolyan kezdtem venni, magát az írás erejét is, illetve magam vele, a mi viszonyunkat és erőnket együtt, valamint magamat, az íráshoz való hozzáállásomban. 

Több művészeti ágban ki is próbáltam magam, hogy mára tényleg biztos legyen: számomra az írás az a művészeti közeg, amelyben legtermészetesebben mozgok, és amiben ki tudok teljesedni. 

Sok felé vitt az élet, de mind kellett ahhoz, hogy tényleg felismerjem azt, az írás az én Utam és Otthonom. 

A Lélek szirmai egy verseket és prózai történeteket tartalmazó alkotás. A cím nagyon szép, még felolvasni is megnyugtató volt. Mennyire vagy érzelmes típus és mi segített a megfelelő cím kiválasztásában?

Köszönöm a dicséretet. 

Érzelmes típus vagyok, és érzékenyen felveszem mindazt, ami bennem, körülöttem, a világban zajlik. Viszont a könyvem azért kapta ezt a címet, mert tényleg hiszek ebben a „metaforában”: hogy a Léleknek is vannak szirmai, és pompázása, valamint megtisztulása úgy történhet, mint a természetben a virágoké, ciklikusan. 

Hiszen tudjuk, ciklikusan pompájukban virágoznak, majd szirmaiktól megválnak, azok lehullnak, hogy a következő szezonban ismét megtörténjen a „pompázás”. Vagyis, mint a Lelkünk - ép és egész, virágzik - szirmai teljessé teszik és védik, de ha a Lelket bánat/csalódás/kudarc éri, vagy egész egyszerűen elfogy a motiváció, megfoszthatja ezen szirmaitól más, vagy mi magunkat, mert szeretnénk megtisztulva ismét virágozni, vagy ha változásra vágyunk, ahhoz lenullázzuk magunkat - letépegetjük a szirmokat, és újra kell kezdeni, felépíteni Magad, és ismét haladni a „pompázás” állapotába.

A könyvem ezen szirmok ciklikus útjait járja be a Lélekben… úgyhogy ennél kifejezőbb címet nem tudtam volna találni annak kifejezésére, amit belül „találnak” az Olvasók. 

Mesélnél egy picit a kötetről? Mire számíthat az az Olvasó, aki a kezébe veszi?

Remélhetőleg egy mély, belső utazás megélése - röviden, ez, amire számíthat, és amit megtalál benne. 

Hat fejezet van a Lélek szirmainak útjairól, melyeket megélünk nem egyszer az életben: amikor remélünk, amikor reményvesztettek – magányosak vagyunk, amikor újra kell kezdeni, vagy, amikor rátalálunk a boldogságra. Az utolsó „állapot” a ráadás – nem árulom el…

A kérdés az, megállnak útjaikban egyszer ezen szirmok? Ismerjük tényleg ezeket az utakat és be is járjuk/meg is éljük mélységükben azokat?

Saját, megélt történeteim megosztásával azt szeretném közvetíteni, hogy Olvasóim leljenek könyvemben örömöt, találjanak megnyugvásra, fedezzék fel saját hangjukat, teljenek meg hittel és reménnyel, hogy mindig van tovább. 

Szeretném az Olvasókat jó érzéssel megtölteni, segíteni, hogy ne érezzék magukat egyedül, hanem azt az erőt érezzék Önmagukon belül, hogy folytassák, és menjenek előre a saját útjukon. Lehetnek életünkben támogatók ebben, de ők nem az az erő, ami valóban átlendít bennünket a nehéz percekben. Meg kell találni és erősíteni ezt a belső felismerést magunkban, hagyni kell teret ennek az erőnek, fel kell ismerni, beleölelkezni, ápolni, minden nap állhatatosabbá tenni.

Magánkiadásban megjelent műről beszélünk. Miért ezt az utat választottad és milyen tapasztalatokat szereztél?

Nem volt tudatos út, de nagyon jó, hogy így alakult. Nem kilincseltem sehol a könnyvel, hanem egyből megtaláltam ezt a lehetőséget, a teljes véletlen folytán. 

Sajnos, amennyire eddig tapasztaltam, csak akkor vennének „komolyan” akár téged, akár a könyvet, ha áll mögötted egy neves kiadó, vagy vannak ebben a világban is kapcsolataid. Pedig szerintem a magánkiadású könyvek ugyanolyan értékkel bírnak. Ugyanannyi munka van bennük, sőt!

Én választottam inkább a nehezebb utat, a magam ura vagyok, és magam apró lépéseiben próbálok érvényesülni. Így keresem meg azt a réteget, akiknek valóban eljuthatok a szívéig a könyveimmel majd. Ez esetben működött, bár elég nehézkesen indult, de nem adtam fel. 

A könyvírás/kivitelezés részében nagyobb felelősséget jelent, és odafigyelést a magánkiadás, de így még inkább a Te gyermeked lesz a könyved, nem csak megírtad, és lepasszoltad egy szerkesztőnek, aztán korrektúra stb. hanem ezeket a lépéseket is én csináltam magamnak és fogom is. Persze, ezeket végzettségemhez mérten minőségi és igényes munkával el is tudom látni. Egyedül a tördelésnél és a borítótervezésnél van segítségem. Aminél jó lenne a hátam mögött segítség, az a marketing rész, de szépen ismerkedem azokkal a csatornákkal, amikben magam is boldogulok. 

Rendkívül sokat tanul az ember a folyamatokban. Ezért is nem bántam meg, sőt szerencsésnek érzem, hogy most sikerült a megjelentetés, mert minden szempontból készen álltam rá. Személyes, írói, szerkesztői íve is összeér az elmúlt éveknek a könyvemben és lekövethető azon belül, valamint igen, az anyagi háttér is most állt hozzá össze. Sokan nem beszélnek talán erről, de igen, nagyon sokba kerül, aki könyvekben „álmodik”. 

Valószínű, hogy maradok a továbbiakban is a „nehezített pályán”, de azt hiszem, hogy tanulok is belőle, és ezzel a tudással is én gazdagodom. Míg talán egy nap megtalálom a megfelelő kiadót, akire rábízhatom a könyvem, és aki mögém és a köteteim mögé áll. 

Egyébként a művészeti blogomon írtam egy sorozatot a magánkiadás lépéseiről, előnyeiről, hátrányairól, bár a befejező cikkek még hátra vannak. A tanulságokról, tapasztalatokról, úgy tudok csak beszámolni, ha eltelt már több hónap, és tényleg megláttam, mi, ami működik, mi, ami nem, és így tudom hitelesen átadni az Olvasóimnak. Számomra ez még nagyon fontos, hogy minden írásom hitelesen „szóljon”. 

Beszéljünk egy kicsit az alkotás folyamatairól is. Milyen lelkiállapot kellett ahhoz, hogy nekiülj az írásnak?

Hát volt fenn - és lenn az írás során az biztos. 

Bármilyen lelkiállapotban megtalálhat az ihlet, arra mindig figyelni kell, és teret kell neki engedni, hadd folyjon vele a Lélek - én így szoktam mondani. 

Miközben ezek az írások születtek, pontosan, mivel van hat fejezet, hat különböző élet - és érzelmi szakaszból, ezért nagyon változó. Nem csapongó, mert pont ezért zárja az érzéseket minden fejezet magába, viszont fejezeteiben egy nagy érzelmi hullámvasút a könyv, az biztos. Pont ettől nyílt, őszinte és bátor. Nem csupán személyes. Hanem meri megmutatni a „mélységet”, és a „mennyet” is. Mert erről szól az élet. 

Ha szomorú vagyok, mindig könnyebben alkotok - nem tudom, sokkal több inspiráció jön. Ilyenkor olyan dolgokat hánt le az ember a Lelke legmélyéről, amit talán ő maga sem tud- ekkor születhetnek a legőszintébb alkotások.

Ha pedig boldog, vagy ihletett, vagy szerelmes, vagy elégedett, akkor úgy tapasztaltam sokkal inkább „beleül” az ember ebbe az állapotba, és nem úgy jön az inspiráció, pont azért, mert kitelíti az érzés, és nem telik be vele, hogy „boldog”. Valamint, ekkor persze teljesen más típusú és hangvételű, talán műfajú és ritmusú alkotások születnek meg. 

Ami érdekes volt, az a köztes állapot, az újrakezdés…valamint, hogy hányszor kell újrakezdeni az újrakezdésen belül is. Ezek olyan lelki folyamatok mind, amik hosszabb időbe telnek, míg tovább lendülnek, vagy feldolgozza őket az ember stb. 

Illetve, az utolsó fejezet. Személyesen is most értem el ezt az állapotot, remélem az Olvasóimnak is minél több jut ebből, megtapasztalják egyszer az életben. Többször szerintem igazán nem is lehet. Erről többet nem is árulok el…

Próza vagy vers - melyik jelentette számodra a nagyobb kihívást?

Igazából egyik sem kihívás. Érzelmi állapottól, témától és időtől függ mibe kezdek bele. 

A versek a kedvenceim, azt nem titkolom. 

Igazából mindkettőt kedvelem, mert javarészt valóságon alapulnak, valós helyzeteken, vagy egy általános érzésen, mégis egyedi világodból, nézőpontodból kivetítve. Rajtad áll egyébként, hogy valóságot írsz meg, vagy fantáziádról írsz. Vágyadról, álmodról. Avagy éppen fantáziádból kreálsz tartalmat. 

Amikor kapok egy gyors ihletet le is írom gyorsan egy versben általában. Nem azt jelenti, hogy nem dolgozom ki, attól lehet igényes és minőségi, de verset írni sokkal gyorsabb, valljuk be. Amikor pedig több időm van, és elmélyedhetek történetekben, helyszíneket húzhatok fel magamban, és karaktereket alakíthatok ki egy világban, akkor dolgozok ki hosszabb prózai műfajokat pl. novellákat, regényeket…

A borítódat láttam és nagyon szép. Te készítetted?

Nem, nem én, hanem a borítótervezőm Németh Balázs. Köszönöm a nevében is a dicséretet. 

Azt szerettem volna kifejezni a címlapon, amit magán hordoz a könyv, a nemes, letisztult egyszerűséget és tisztaságot, valamint, amire utal a kötet címe is, a szimbolikus jelképet, a virág - Lélek és szirmok hármasában. Balázs nagyon jól ráérzett erre, mert az Olvasóktól első körben mindig meg is kapjuk, hogy milyen szép és igényes lett.

Nem tudom megmagyarázni, de a Föld és a Nap színei egyaránt megvannak benne, a barnás-sárgás-fehéres árnyalatok abszolút érzékeltetik azt, ami számomra a Lélek színe. Nem tudom megmagyarázni miért, de számomra ez a szín, amit használtunk, tökéletesen megtestesíti azt. Ha lehetne elképzelni színt hozzá, vagy színnel ábrázolni, nekem ez lenne a Lélek színe. A foltokban maszatos sárgásbarnával érződik a mélység, egyébként az egész olyan fényes, napsárga és fehér; tiszta, mint maga a Lélek.

A könyvön belül is használjuk az alapszínt, mely csaknem ugyanaz a borítón használt háttérszínnel. Mivel a könyvem oldalai is át vannak hatva színnel, nem egyszerű fehérek. Így olyan lett az egész, mintha belemártottuk volna a Lélek színének tintájába. A könyv így van harmóniában és egységben. 

Eddig milyen visszajelzéseket kaptál az Olvasóktól? Mennyire visel meg egy-egy kritikusabb vélemény?

Ez a legszívmelengetőbb az egészben – hogy a 14-84 év közötti Olvasóim mindegyike pozitív visszajelzést küldött. 

Ami „kritikus” vélemény volt, az is épített. Azt írták, hogy néha túl sokat akarok egy íráson belül megfogalmazni, (erre írom, hogy megindul a Lelkem - ezt muszáj lesz, igen, kordában tartani) és hajlamos vagyok túl hosszú mondatokba bocsátkozni, valamint, hogy jellemző az első könyves írók motívuma, hogy „sűrű”. Igen, talán. De hát 10 évet hogyan lehet belefoglalni 108 oldalba? Valamint, ahogy írtam is, ezek hiába akár éves érzelmi folyamatok, de ugye a fejezet végével „hamar” véget ér, jön a következő fejezet, tehát, ahogy az életben, itt is a könyvben - vannak fenn és lent helyzetek. Ezért érezhető „töménynek” a könyv. Bár inkább mély. Érzelmileg biztos - hiszen minden érzést érint, körbejár szinte. 

Ezen kívül semmilyen „negatív”, vagy „kritikus” dologgal nem találkoztam. 

Ahogy említettem a 14-től a 84 éves korig is van Olvasóm, és a küllem mellett, amit mindenki dicsér, mindenki szívébe és Lelkébe sikerült beletalálni a belső tartalommal. Nagyon sokan mondják, hogy a történeteimben megtalálják azt leírva, amit ők sosem mertek volna, vagy nem tudtak szavakkal kifejezni, és ezért hálásak; vagy sikerült újra Önmagukra találniuk; meghozni döntéseket; kapaszkodókat találtak az élethez; elmélyedtek a saját Lelki szirmaikban; vagy, hogy többször elő fogják venni. Sokaknak pont betalált, írták, hogy éppen erre a könyvre volt szükségük…vagy olyan, mintha az Ő Lelkükből szólnék…

A honlapomon nagyon sok van az Olvasói visszajelzéseknél, merthogy van a könyvnek egy saját menüpontja oldalamon, ott több olvasható ezekből a véleményekből.

Az, hogy elértem az Olvasókig, nem is fizikális, hanem Lelki értelemben, ez a legnagyobb „siker”.

Most, hogy túl vagy a megjelenésen, alkotóként milyen érzések kavarognak benned?

Nagy örömmel tölt el, hogy sikerült minőségben kivitelezni a könyvet, hogy tíz év szellemi munkája ért gyümölccsé, hogy végig csináltam magánkiadásban, hogy ennyit tanultam közben és tapasztalhatok folyamatosan, hogy fejlődhettem én is az egészből, íróként, előre az Utamon. 

Örülök, hogy 19 különböző településen hullajtotta már szirmait könyvem, és készülök még meglepetéssel, ami A Lélek szirmait illetti. 

Sem az írástól, sem a magánkiadástól nem kedvetlenedtem el, sőt. 

Megosztanál velünk valamit a jövőbeli terveiddel kapcsolatban?

Mindenképpen azon leszek, mint alkotó, hogy ebben a folyamatban, amit íróként jelent létezni, kiteljesedjek. Rengeteg tervem van, nagyon sok történet, annál több tapasztalat, amit szeretnék megosztani, szeretnék az emberek elé tárni. Szeretnék minden, eddig fiókban lévő dolgomat „kipakolni” az asztalra, és értéket továbbítani bennük. Szórakoztatni, megnevettetni, megríkatni, elgondolkodtatni, inspirációt gyújtani, erősíteni a belső erőt az emberek elméjében, szívében, Lelkében. Ezeket szeretném a jövőbeni könyveimmel közvetíteni.

Elkezdtem a második könyvem, mely regényalakot fog ölteni. Az inspiráció egy valós dologból érkezett, onnan ihletté formálódott, és szorgosan, lelkesen, buzgón íródik. Megvan a helyszín, a szereplők, a cselekmény sora, és az az üzenet, amit általa szeretnék közvetíteni. Nagyon komplex dolgot alkotok éppen… keveredik a valóság és a képzelet világa…

Követhető honlapomon minden jövőbeni projektem a Mi készül? menüpont alatt. Ezt is, a művészeti blogomat is folytatom. Rendkívül sokrétű, tíz művészeti témában, sok műfajban, és állandóan fejlődve, bővülve, szélesedve áramlik az ottani tartalom. Annyira boldoggá tesz, hogy lehet egy „Otthonom”, ahol megoszthatom mindazt, amit megéltem, mindazt, amiben hiszek, mindazt, amit képviselek, aki én vagyok. 

Így zárásként én sok szeretettel meghívok minden Olvasót ide is, böngészni. Unatkozni nem lehet, inspirálódni, újdonságokkal találkozni viszont annál inkább.  Addig is, amíg elkészül az új könyvem.  

A blog nevében ezúton is további sok sikert kívánok a szerzőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a szerző hivatalos Facebook - oldalát, weboldalát, vagy adj le könyvrendelést az alábbi linken!
Ha pedig elmerülnél Maia világában, a blogján rengeteg hasznos és érdekes információt találhatsz például az írás folyamatáról és a borítókészítésről is!

Írta: Isabel

A szerző, aki a félelmeivel is szembenéz, ha az írásról van szó - Interjú a Vedd már észre!, és a Légből kapott szerelem írójával

Erdős Zsuzsanna - Légből kapott szerelem c. ifjúsági regénye mély és elgondolkodtató témát szeretne a kamaszok figyelmébe ajánlani. A szerző az ő nyelvükön, az ő világuk segítségével igyekszik megértetni azt, hogy a döntéseinknek következményei lehetnek és, hogy bizony az élet nemcsak jó pillanatokból áll.
A most következő interjúban szó lesz az alkotásról, és persze sok minden másról is!

Kérlek, egy picit mesélj magadról! Mikor és miért kezdtél el az ifjúságnak regényeket írni?

Erdős Zsuzsanna vagyok, két már felnőtt gyermek édesanyja. Pénzügyi és számviteli végzettségemmel hosszú éveken keresztül egy bankban dolgoztam, de immár négy éve bankszakmai tanácsadóként tevékenykedem. Az írás szabadidős hobbi számomra, ami a bank világból egy másik – a fantázia - világába repít. És hogy hogyan kezdődött valójában? Évek óta terveztem, hogy kellene egy könyvet írni, de valahogy sosem sikerült nekiállni. Aztán 2013-ban egy nagyon kellemes szállodában nyaraltunk és a medence partján töltött sok-sok óra semmittevés alatt jutott eszembe, mi lenne, ha pont ebben a hotelben kezdődne egy olyan igazi kamaszos romantikus történet. Az egy percig nem volt kérdés, hogy ifjúsági regényt fogok írni. A kisebbik lányom akkor volt tizennégy éves, azaz a kamaszkor kellős közepén jártunk. Megformálódtak a fejemben a karakterek és a nyaralásból hazaérve pedig elkezdtem írni…

A Vedd már észre sorozat az, amivel elsőként találkozhattak a fiatalok, ha rákeresnek a nevedre. Ez egy trilógia két kamasz kapcsolatát mutatja be. Hogyan emlékszel vissza a részek írására?

Az első könyv a mai napig a kedvencem, hiszen ez volt az első – ha szabd ezt mondani - alkotásom, ez a történet volt az, amivel a legtöbbet szenvedtem, számtalanszor átírtam, átjavítottam, bizonyos részeit kidobtam, újrakezdtem, szóval végig csináltam a kezdők összes küzdelmét és természetesen – így utólag már tudom ¬– elkövettem a kezdők összes lehetséges hibáit is. Aztán 2014 év eleje körül végül csak elkészült, de a neheze még csak ezután jött. Teljesen névtelen szerzőként ez a kézirat majdnem három évet várt arra, hogy könyvformát öltsön, de most inkább nem részletezném a kiadó keresés összes nehézségét. Legyen elég annyi, hogy a rengeteg elutasítás után valójában óriási szerencsém volt a Menő Könyvek Kiadóval, akik pont egy ilyen történetet kerestek az akkor épp csak elindult „Ellenpontok” sorozatukba. A regény folytatását már a kiadó kérte, amin nem is lepődtem meg különösebben, hiszen az első rész befejezése szinte kiáltott a folytatás után. A harmadik rész megírása viszont valódi kihívás volt, mert a második részt úgy zártam, hogy akkor itt a vége. Tehát meglehetősen bajban voltam, amikor kiderült, hogy kellene egy harmadik folyatás is. Főtt a fejem rendesen, hogy mit lehet még kihozni ebből a történetből úgy, hogy ne fulladjon unalomba a tömény romantika? Ezért végül kitaláltam, hogy a harmadik részbe becsempészek egy kis krimi szálat is. 

Számodra melyik volt a nagyobb kihívás: egykötetes, vagy többkötetes regényt írni? Milyen tapasztalatokat tudtál levonni belőlük?

Ma már előre megtervezett cselekményszál nélkül biztosan nem vágnék bele egy többkötetes regénybe, ez egy nagy tanulság volt, de akkoriban egyszerűen csak boldog voltam, hogy van kiadóm. Szerintem bármilyen földtől elrugaszkodott dolgot kértek volna tőlem, azt is megteszem. Így történt például, hogy a „Szakítós” antológiába konkrétan egy hétvége alatt írtam meg egy novellát, mert pénteken szóltak, hogy hétfőre kellene…

A Légből kapott szerelem az, amit nekem is alkalmam volt elolvasni. Mi adta az alapötletet a cselekményhez?

Erre nagyon egyszerű a válasz. A repüléssel kapcsolatban fura módon kettős érzésem van. Egyrészt már nem normális módon félek a repüléstől, de ugyanakkor roppantul érdekel minden, ami a repülőgépekkel és a repüléssel kapcsolatos. Így amikor a kiadóval egy következő regény lehetséges témájáról beszélgettünk, bedobtam az ötletet, hogy mi lenne, ha egy repülőgép szerencsétlenség köré szövődő ifjúsági regényt írnék. Azt azért el kell mondanom, hogy a repülésfóbiámnak nem igazán tett jót az a töméntelen mennyiségű repülőgép katasztrófa film, amit a könyv írása alatt végignéztem, annak érdekében, hogy minél jobban megismerjem a katasztrófákhoz vezető okokat és a baleseti kivizsgálás folyamatát. Szeretettem volna szakmailag minél hitelesebben leírni mindent. Még pilótákkal is beszéltem, ami jó ötletnek bizonyult, mert nagyon hasznos tanácsokat kaptam tőlük. 

Hogyan formáltad meg Dóri karakterét és mennyire sikerült olyannak megalkotni, amilyennek szeretted volna?

Mivel a trilógia kapcsán nagyon sok negatív kritikát kaptam a lány főszereplő sírós, gyenge karaktere miatt, itt elhatároztam, hogy Dórit csak azért is szimpatikussá teszem. Legyen ő egy teljesen normális kamaszlány, akinek van humora, talpraesett, és aki ha ki is borul néha, mindig felemeli a fejét, és határozottan próbál kiutat találni a gondjaiból.

Mennyi időbe telt a végleges kézirat elkészítése? Esetleg van bevált módszered, ami segít az írásban?

A „Légből kapott szerelem” immár a negyedik megjelent regényem, de a mai napig tele vagyok bizonytalansággal, hogy lesz-e elég ötletem, holott számtalanszor tapasztalhattam, hogy egyszerűen csak le kell ülni és írni, akkor is, ha úgy érzem, nem megy. Még engem is sokszor meglep, hogy, mennyi ötlet születik meg írás közben csak úgy a semmiből. Persze nemegyszer előfordul, hogy megakadok, hiába a vázlatosan megtervezett történetvezetés. Ilyenkor azzal szoktam kezdeni, hogy újra elolvasom – lehetőleg hangosan - az előző fejezetet, vagy fejezeteket, azaz megpróbálok ráhangolódni a történetre. Ennek az az óriási előnye is megvan, hogy könnyebben észreveszem a hibákat a már leírt szövegben, a „sántító mondatokat”, a szóismétléseket, a felesleges „locsogást”, mert ez utóbbira még mindig hajlamos vagyok. 

Mivel napközben dolgozom, így jobbára csak esténként és hétvégén van időm az írásra. Dóri története úgy négy-öt hónap alatt készült el, mármint az első nyers változat, amit minimum három, de inkább négy teljes átolvasás követett. 

Hogyan fogadta a célközönséged az új regényt? Azt lehet tudni, hogy ez vagy a sorozatod a népszerűbb a körükben?

Mindig nagyon boldog vagyok, ha látom a neten, a közösségi oldalakon, hogy keresik a regényt, véleményt kérnek róla, hogy elolvassák-e és még ennél is nagyobb öröm azt látni, hogy a válaszok rendszerint pozitívak. Szerencsére elég sok személyes visszajelzést is kapok, így tudom, hogy a trilógia után sokan várták az új regényt. De hogy valójában melyik a népszerűbb, nem tudnám megmondani.

Hogyan tudod tartani a kapcsolatot az olvasókkal? A világjárvány mennyire hátráltatott, vagy éppen hozott új lehetőségeket ezen a területen?

A net világában az elzártság maximum a személyes találkozást teszi lehetetlenné, ami persze nagyon fontos lenne, de aki akar, az úgyis megtalál. A karantén alatt is többször kértek tőlem dedikálást, amit úgy oldottunk meg, hogy egy kis papírra leírtam a szöveget, beillesztettem a könyvbe, lefotóztam és úgy küldtem el. 

Egyébként érdekes módon, jóval kevesebbet írtam a karantén alatt, pedig a home office munka miatt még több időm is lett volna, hiszen az utazási időt egy az egyben megspóroltam, de még sem ment igazán. Azóta sem tudom, hogy miért…

Június 11-én részt vettél egy könyvbemutatón, illetve azóta megrendezésre került a Könyvhét is. Milyen érzés volt ismét irodalmi eseményeken részt venni, hogy érezted magad?

Soha nem fogom megszokni a nyilvános szerepléseket, rettenetesen tudok izgulni, legszívesebben elbújnék ilyenkor, de tudom, hogy ez is hozzátartozik az írói élethez. A kiadóban már ismernek, tudják, hogy milyen drukkos vagyok és szerencsére a kiadó részéről mindig profi mentoraim voltak a beszélgetések során, akiknek már az első percek után sikerült elfeledtetniük velem, hogy most épp élőben nyilatkozom. A dedikálásokat viszont nagyon szeretem, ezeknek van egy sajátos hangulata, imádom, amikor jönnek az olvasók, az én olvasóim (!) az én könyvemet (!) szorongatva. Ez egy semmihez nem hasonlítható érzés!

A Menő Könyv Kiadó gondozza a könyveidet és segíti az írói karriered. Miként jellemeznéd a velük való közös munkát?

Soha nem tudok elég hálás lenni a Kiadónak, hogy annak idején nem söpörték félre a kéziratomat, hanem időt szántak az elolvasására, hogy befogadtak, hogy számon tartanak, számítanak rám és az írásaimra. Fantasztikus kis közösségbe csöppentem általuk. Külön szeretném kiemelni a szerkesztőmet, Edinger Katát, aki az első pillanattól hitt bennem, bíztatott, óriási szakmai tapasztalatával segítette a munkámat, gondozta a kézirataimat, akire bármikor számíthatok minden nyűgömmel, problémámmal, és aki türelemmel fogadja a legvadabb ötleteimet is. 

Milyen elképzeléseid vannak a jövőt illetően? Mikor jön ki új regényed?

Két kéziratba is belekezdtem az elmúlt hónapokban, ilyet még soha nem csináltam, hogy egyszerre két regényen is dolgozom. Ami nem lesz újdonság, hogy ezek is ifjúsági regények, de egyelőre többet nem szeretnék elárulni róluk, talán csak annyit, hogy az egyik különösen meglepő lesz az olvasók számára, de hogy miért, az maradjon egyelőre titok. A megjelenés természetesen nagyban függ attól, hogy mikorra tudom leadni a kéziratokat illetve, hogy a kiadó hogy dönt a sorsukról.

Ezúton kívánok további sok sikert Zsuzsannának!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keressétek a hivatalos Facebook-oldalát, vagy regényeit  a Líra áruházakban!

Írta: Isabel

 

Katja Reider - Jó éjszakát, kisnyuszi

A most következő kis mese a legkisebbeknek szól. Egy kisnyuszi esti rutinját ismerhetjük meg, aki természetesen nem nagyon szereti abbahagyni a játékot.
Az anyukája természetesen nagyon türelmes vele: fürdenek, vacsoráznak, majd irány az ágy és az esti mese.

Nyelvezet szempontjából megfelel a célközönségnek, igaz, az állandó mamizás picit kellemetlen emlékeket idéz fel bennem.
Mikor óvodás voltam, megkérdezték tőlem, hogy szólítom az anyukámat: anyunak vagy mamának. Azt feleltem, hogy anyának, mert nekem a mama az a nagymamát jelenti. Erre csúnyán leteremtettek, azt mondták, hogy az édesanyát is jelentheti, és kicsit azt éreztették velem, hogy butuska vagyok. Bár még eléggé kicsi voltam ekkor, ez az élmény nagyon megmaradt, így nem is igazán szeretem ezt a szót.

Mindazonáltal ahány ház, annyi szokás, minden családban másképp nevezik a családtagokat és ettől eltekintve nagyon aranyos történetet kaptam.

Viszonyt! Ennyire aranyos grafikával jó rég nem találkoztam! Annyira szép és igényes, hógy órákig nézegettem. Elképesztő, hogy az illusztrátor ennyire odatette magát! Ha másért nem is, ezekért igenis megéri megvenni a könyvet!

Kisfiúknak, kislányoknak is bátran ajánlom körülbelül két éves kortől! A történet nagyon rövid így esti felolvasásnak tökéletes. Sőt, akár kisnyuszival együtt is el lehet végezni az esti rutint, így a kicsiknek nem lesz annyira ilyesztő a fürdés, vagy a fogmosás.

 Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Líra webáruházában megrendelhetitek a saját példányotokat!

Írta: Isabel

A szerző, akinek nagyon fontos hogy olvasó felnőttek legyenek a gyermekei is - Interjú Berkes Blanka írónővel

Berkes Blanka írónő tündéres ifjúsági - sorozata varázslatos utazásba részesítheti gyermekeinket. Nekem is volt alkalmam olvasni  mindkét részt és bátran állíthatom, hogy igazán gyermekbarát történetről van szó.
A most következő interjúban, nemcsak az írással kapcsolatban kérdezem a szerzőt, de arról is, hogy számára mennyire fontos az ifjúság olvasóvá nevelése és, hogy kétgyermekes anyukaként milyen megoldásokat talált erre. Ezúton is köszönöm Blankának a türelmét és hogy elfogadta a felkérésemet!

Kezdésnek, kérlek mutatkozz be az olvasóinknak!

1984.02.23-án születtem Székesfehérváron. 
Zilált gyermekkorom volt, mert a szüleim elváltak, és a nagymamám nevelt, sajnos rideg, szeretet nélküli vasfegyelmet gyakorolva felém. Mindennaposak voltak a pszichikai és lelki bántalmazások is.

Honnan jött Fera világának az ötlete és miért pont tündérnek töltenek be benne fontos szerepet?

A gyermekkori traumákat dolgoztam fel benne, és így kalandozott az én főhősöm a regényen keresztül. A végén persze megbocsátást nyer a gonosz nagymama, és nem lett belőle antihős. 
A tündérek azért kaptak főszerepet, mert Fera a képzelete révén egy álomvilágban élt, és én úgy gondolom, hogy egy gyermek fantáziájához ezek a lények állnak a legközelebb.

Mennyi időbe telt a két rész megírása? Melyiket élvezted jobban és miért?

A két regény megírása két éven keresztül tartott. A második kötetet élveztem jobban, mert sokkal cselekménydúsabbra sikerült, mint az első. 

Volt olyan része az alkotásnak, amelyre kifejezetten kihívásként tekintesz vissza?

Sokszor elakadtam a különböző tájak, helyek leírásában. Fel kellett vázolnom a cselekményt, és e köré építettem fel a helyszíneket is.

Ez a világ kisfiúkat is vonz a lányok mellett? Milyen tapasztalataid vannak ez ügyben?

Szerintem elsősorban kislányokat vonz a tündérek miatt. Ettől persze bátran felolvashatjál kisfiúknak is; a második kötetet bátran ajánlanám nekik is, hiszen több benne a cselekmény. Egy gonosz mágus is szerepet kap, ami talán közelebb áll egy fiú fantáziájához. 

Melyik az a korosztály, akinek mindenképpen ajánlanád a történet? 

Bármelyik korosztálynak, öttől egészen száz éves korig. Kisgyermekeknek azért, mert bővül a fantáziaviláguk, felnőtteknek azért, mert ők már a mélyebb értelmezést is észreveszik a mondanivalóban.

Próbatételes gyermek édesanyjaként figyeltél arra, hogy a mondanivalód az ő sorstársainak is izgalmas legyen? Egyáltalán,  mint alkotóra, hogyan hat ki ez az élethelyzet?

Amikor ezeket a regényeket írtam, még nem tudtam, hogy a fiam autista. Ők inkább a rövid tartalmakat és képeskönyvekrt szeretik, így ezen a téren nincs tapasztalatom. 
Ez természetesen nagyon kihat az életünkre, és az írásra is.Akkor tudok alkotni, amikor ő már alszik. 

Hogyan próbálod a saját gyerkőceidet rászoktatni az olvasásra? Adnál pár tippet más anyukák számára? 

Szerencsére, Blanka lányom nagyon szeret olvasni, így őt nem kell arra buzdítanom, hogy kézbe vegyen nyomtatott könyvet. De, amikor a kötelező olvasmányokról van szó, persze ő sem falja mindjárt. Először megnézi filmen, de mindig elhangzik tőlem az a varázsmondat, hogy "Könyvben  sokkal  izgalmasabb a sztori." Ez kíváncsivá teszi, és egész egyszerűen elkezdi olvasni a történetet.
A tippem az az, hogy mindenképpen fel kell kelteni a mai gyermek érdeklődését, mert máskülönben nem fognak a kezükbe nyomtatott könyvet. Már egészen pici kortól fel kell olvasni rövid történeteket, és bele kell vezetni a lurkókat a későbbi olvasásba. Ha mi szülők nem keltjük fel a figyelmüket, akkor azt senki sem teszi meg helyettünk!

Mindkét regény az Underground Kiadónál jelent meg. Mesélnél kérlek a közös munkáról?

Az első regényemet T. Kovacsics Aranka segítségével adtam ki, ő pendrive-ra tette a kéziratot, és mehetett egyenesen a nyomdába. Személyesen vittem az anyagot leadni, és nagyon segítőkész volt ott az a hölgy, aki mindenről tájékoztatott. Harminc nap múlva pedig már a kezemben volt az lső mintapéldányom. 
A második kötetben Ferger Annamária segített. Szerkeszthető formában adtam át az anyagot a kiadónak, melyet e-mail-en keresztül adtam le.

Tudom, hogy a gyermekkönyvek mellett pszicho -  thrilleren is dolgozol. Mikor várható az újabb regény és milyen zsánerben?

Ez a műfaj az, amelyben igazán megtaláltam az alkotás örömét, mert nem egy vontatott, lasú történet, hanem sokszínű gondolati világ Rejlik benne. Az az igazi kihívás, hogy meg kell tanulni nemcsak rendőrként gondolkodni, de egy pszichopata szemén keresztül is látni a világot. 
Jövőre várható a regény megjelenése, de a szerkeszthető kézikrat Isabel Healian Rose keze alól fog kijönni. Ezért külön köszönet illeti őt!

A blog nevében is további sok sikert kívánok Blankának!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keressétek a hivatalos Facebook-oldalát, vagy mesekönyveit az Underground Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

Berkes Blanka - Az ​elveszett Follion nyomában (Fera és a tündérvilág 2.)

 Folytatódjék Fera, a kislány kalandjai. Az első részben nagyon jó barátságot kötött Osmundával, a Tündérnép királynőjével, így ők  most is számítanak a kislány segítségére. 

A történet folytatása nagyon jó ötlet volt, hiszen az alaptörténet tetszik. Viszont valahogy kevesebbnek éreztem azt a varázsos álomvilágot, amit az írónő létrehozott. 

Fera fejlődése és kamasszá válása kapott nagyobb hangsúlyt, ezálltal a mesés elemek kissé háttérbe szorultak. Fókuszba a kislány lelki fejlődése került és az, hogy felkészüljön arra az életre, ami rá vár.

Értem a szerző szándékát, nekem mégis valahogy hiányérzetem maradt. De, tudom ám, hogy a változás is az élet része-  ez csupán az én gyermeki lelkem megnyilvánulása volt.

Amit viszont igazán sajnáltam, hogy a borító már kevésbé tetszett. Nekem nagyon komor, kissé harcias hangulata volt, és a tartarlmat ismerve is azt mondom, picit fantasy-sabb jobban illett volna hozzá.

Az írónő stílusa fejlődött, a változást az első részhez képest. Mint tudjátok nagyon szeretek olyan szerzőkkel dolgozni, akik nem adják fel és folyamatosan tesznek a fejlődésükért.

Azt kell mondjam, hogy egy tanulságos sorozatról beszélünk és, aki a szívébe zárta az első részből ferát, annak a másodikat is el kell olvasni. Viszont a fentebb említettek miatt, ezt már picit idősebb korosztálytól, de még mindig a kiskamaszoknak ajánlanám!
Köszönöm Blankának, hogy olvashattam!

Amennyiben rendelnél, keresd az Underground Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel