2020. április 21., kedd

Abby Hanlon - Dory fantáziája elszabadul




Köszönöm szépen NiKy-nek hogy felhívta a könyvre a figyelmem.

Nagyon aranyos, emellett elgondolkodtató történetet olvashattam.
A főszereplő egy kislány, Dory, akinek két nagyobb testvére van: Luke és Violet.
Nyári szünet lévén, a két idősebb gyerek nem igazán szeretnének a kicsivel lenni: dedós Pocoknak hívják őt, mert hisztis, képzeletbeli barátja van, és folyamatosan csak kérdezősködik. Egy percre sem tudja abbahagyni.
Azt azonban nem látják - nem is láthatják, hiszen még maguk is gyerekek -, hogy Dory minden kis csíntevése, dührohama és rosszasága azért van, mert nagyon vágyik a nagyobbak figyelmére. Szeretne velük játszani, és tanulni tőlük.
Ám testvéreit nagyon zavarja a kislány - hiszen ők már nagyok -, ezért úgy gondolják, ha megijesztik végre nyugtuk lesz. Kitalálnak egy mesét egy gonosz banyáról, aki az olyan dedósokra vadászik, mint Dory. Ám ahelyett, hogy a kislány megijedne a szörnytől, elkezd rá vadászni és nagyon izgalmas kalandokba keveredik, hogy elfogadtassa magát a körülötte lévőkkel.
Azt gondolom, hogy nagyon fontos odafigyelni a környezetünkre, akár kicsik akár nagyok. Hiszek abban, hogy korosztálytól függetlenül mindenki a maximumot nyújtja, ha a szeretteiről van szó és ez csak személyiségben, illetve érettségben tér el.
Szóval, ha idegesít egy kistestvér/rokon/barát, akkor egy pillanatra álljunk meg és gondolkodjunk el azon, vajon miért teszi ezt? Valószínűleg nem az a célja, hogy kiakasszon minket, sokkal inkább velünk akar lenni. Hiányzunk neki, csak nem biztos, hogy rendelkezik azzal az érzelmi intelligenciával, hogy ezt a megfelelő módon tudatassa velünk. Vagy mi felnőttek vagyunk túl elfoglaltak és leterheltek ahhoz, hogy észrevegyük a hiszti előtti jeleket.
Ha hasonló helyzetben találtad magad és te vagy a nagyobb, akkor azt tanácsolom, hogy próbálj meg időt szakítani a fiatalabb szerzettedre: beszélgess vele, játszatok olyat, amiben ő is örömét leli, ha kérdez, válaszolj neki, tanítsd őt. Ha így teszel csökkented benne az újdonságoktól való félelmet és segíted, hogy egyedül is képes legyen boldogulni.
Ha viszont neked bátyád/nővéred van: próbáld meg megérteni azt, hogy neki sokkal több dolga van, mint neked. Máshol és máshogyan kell feladatokat megoldania, ezért nem játszik veled annyit, amennyit esetleg szeretnél. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem törődik veled!
Esetleg próbáld meg megkérdezni tőle, hogy segíthetsz-e valamiben (rendet rakni a szobájában, beágyazni, vagy bármiben, amit megengednek neked), mondd el neki, hogy te bármikor ráérsz, ha társaságra vágyik, esetleg néha kérdezd meg tőle, nincs-e kedve megnézni a kedvenc mesédet, vagy felolvasni egy új történetet. Lehet, először nemet mond majd, de biztos vagyok benne, hogy a szabadidejében jókat fogtok szórakozni!

És a végére hagytam a legfontosabbat: próbáljatok meg megértéssel és szeretettel fordulni egymás felé.  Mindenkinek vannak olyan dolgai, ami nem tetszik nekünk (igen a felnőtteknek is), de egy csomó jó dolog is összeköt titeket, igaz? És ha most mosolyogsz, akkor tessék erre gondolni, akkor is, amikor nehéz elviselni a másikat. 
 

És ha esetleg kedvet kaptatok egy közös meseolvasáshoz, az alábbi linken ingyenesen elérhetitek Dory történetét!

Írta: Isabel

2020. április 16., csütörtök

Julianne Donaldson - Edenbrooke duológia



 
Nem is tartom már számon, hogy mióta tavaly nyáron megkaptam Nikitől a sorozatot, hányszor olvastam el. Azóta is sokszor mondom neki, hogy mennyire jó választás volt ez az ajándék! Ha csak egy kedvencet kell választanom, a tavalyi újdonságaim közül ez lenne az, mindjárt elmesélem miért!

A történet a XIX. századi Angliában játszódik. Középpontjában Edenbrooke, egy birtok áll, melynek tulajdonosa a szigorú elveket valló Philip Wyndham. A férfi korábban katona volt és nem ő, hanem az elhunyt testvére örökölte volna a családi vagyont - ez egyébként ki is derül az Edenbrooke örökségéből. Ám miután az élet más sorsot szánt neki, hazament és megpróbál a társadalom által elvárt életet élni. Feleséget és családot szeretne, ám a megfelelő neveltetésű hölgyektől kirázza a hideg.
Marianne ​Daventry nem egy hétköznapi lány. Műveltebb, ravaszabb és szókimondóbb a társainál és esze ágában sincs férjhez menni. Szabad szellemű: fára mászik, teheneket fej, nem zavarja, ha ziláltan látják, és úgy hárítja az udvarlói közeledéseit, hogy szegénynek felfogni sincs idejük a történteket.
Ám mivel nagymamája mindenképpen „rendes és tisztességes hölgyet” szeretni faragni belőle, és neki is szüksége van levegőváltozásra, reménykedve fogadja el húga meghívását a birtokra, ahol együtt vendégeskednek egy ideig.
Főhőseink itt ismerkednek össze és természetesen eleinte ki nem állják egymás társaságát. Nem is ez teszi számomra érdekessé és egyedivé a történetet, hanem a párbeszédek a két nagyon eltérő személyiség között. A férfinak megfelelő feleség kell, aki tudja hol a helye, a nő pedig minden, csak nem az. 
Mindketten nagyon értelmesek, ami csak még inkább növeli számomra a színvonalat. Vicces és érteles gondolatok sokasága található a regényben, mely intelligens kikapcsolódást ígér.

Az író stílusa hasonlít Charlotte Brontë-hez, tiszta, mégis egyszerű és könnyen követhető!
A borítók pedig egyszerűen meseszépek! Sokszor csak nézegetem, mert már ez megnyugtat!
Az értékelés végére szeretnék gratulálni a kiadónak, amiért a fordítás mellett döntött! Remélem, sok hasonló könyvekkel örvendeztetnek meg minket a jövőben is!

Ha téged is érdekel ez a lenyűgöző történet, keresd a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában!

Írta:Isabel

2020. április 13., hétfő

Jodi Picoult - Samantha Van Leer- Sorok között




A világjárvány okozta változások lehetővé tették számtalan magyar és külföldi könyv ingyenes elolvasását!

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az íróknak, a kiadóknak és minden segítő szándékú embernek, akik így is szeretnék megkönnyíteni, ezt a nehéz időszakot!

  
Ebben a helyzetben NiKy és én is próbáljuk megtalálni az élet apró örömeit még inkább, mint eddig.
Nos, nekem sikerült megtalálnom az év könyvét.
Egyszerűen fantasztikus volt: pár óra alatt kiolvastam a majdnem 400 oldalt.
Mivel imádom a meséket, meseadaptációkat egyértelmű volt, hogy ami úgy kezdődik: „egyszer volt, hol nem volt…” nekem tetszeni fog. Ám, ez édes kevés lenne ahhoz, hogy megkapja tőlem az év könyve címet.
A történet három szálon fut: először megismerkedünk egy mesekönyvvel, melynek főszereplője Olivér herceg. Édesapját a féltékeny, gonosz fia születése napján megölte és a kisfiú élete is veszélybe kerül. A bátorság varázslata árán sikerül a tündéreknek megmenteni őt, de a herceg, mindig is érzi magában ennek hiányát.
17 évesen azonban, mégiscsak trónra lép kiemelkedő eszének és leleményének hála, ám egy nap egy titokzatos idegen téved a palotába és arra kéri, mentse meg a lányát.
Számomra már ez is elég izgalmasan hangzik, de ekkor jön a csavar és a második szál: a szereplők önálló akarattal és élettel rendelkeznek.
Olivér már nagyon unja, hogy minden napja ugyanúgy telik mióta csak él, ezért szeretne kijutni a könyvből.
Itt fut be a harmadik szál és vele Delila a gimnazista lány, aki imádja Olivér herceg történetét. Számtalanszor olvasta már, mígnem egy napon észreveszi, hogy valami megváltozott a könyvben. Szép lassan bontakoznak ki a szálakon a cselekmények, tudunk meg egyre többet a szereplőkről is és el kell, hogy mondjam nagyon szurkoltam azért, hogy egymásba szeressenek és együtt legyenek.
Őszintén: van olyan olvasni szerető ember, aki ne álmodozott volna már arról, hogy találkozik egy könyv főszereplőjével? Hogy elbeszélgetnek, netalán szerelmesek is lesznek egymásba?
Én bizony már eljátszottam a gondolattal, sőt odáig merészkedtem, hogy történetet is írtam róla.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a cselekmény és a felépítés egy picit emlékeztet a Végtelen történetre - éppen együtt olvassuk NiKyvel, ezért emlékszem - de ezt hamar el is felejti az ember, mert pár oldal és teljesen eltér a két történet.

Bár egyik szerzőtől sem olvastam még semmit, nagyon tetszett ez a fantáziával átszőtt könnyed fogalmazásmód, ami a történetet jellemzi. Mint megtudtam a regény első lappjairól, anya-lánya párosról van szó, és igen, a mély összhangot, mely jellemzi őket, nagyon lehet érezni.

A borító pedig egyszerűen varázslatos. Egyszóval minden adott egy könnyed, de szórakoztató kikapcsolódáshoz. Az én kívánságlistámon már rajta van és bátran ajánlom, hogy ti is tegyétek rá, mert nem fogtok csalódni!

Én a https://www.scribd.com/ oldalon találtam rá a könyvre, de felhívnám a figyelmet, hogy itt csak 30 napig ingyenesek a szolgáltatások!

Amennyiben papírkötésben szeretnétek megvenni az Librinél megtehetitek!

Írta:Isabel

2020. április 12., vasárnap

A szerző, aki szeret megdöbbenteni- Interjú a Vágymágusok és Esővágy szerzőjével, On Sai-val




On Sai - Esővágy című novelláskötetét, pár hete értékeltem itt a blogon és nagyon el voltam varázsolva tőle. Mivel kellemes élményben volt részem, felkértem az írónőt egy interjúra.
A következő percekben ezt olvashatjátok:


Eddig 12 könyved jelent meg, amihez szívből gratulálok! Biztosan több interjút adtál már írásban és személyesen is egyaránt. Hogyan éled meg ezeket a felkéréseket?

Nagy öröm, hogy ilyen sokan olvassák a könyveimet, és megtisztelő, amikor felkérnek beszélgetésre. Nagyon kevés idővel gazdálkodom, és örök hálám Radasits Mariann által vezetett Galaktikus Fanklubnak, mert rengeteget segítenek a kreativitásukkal. Ők kezelik az On Sai Facebook oldalt.  

Négy sorozat kötődik a nevedhez: Calderon, Szivárgó sötétség, Vágymágusok és Alfabéta Mágustanoda. Bár még mindegyik folyamatban van, nagyon érdekelne, hogy számodra melyik jelentette íróként a legnagyobb kihívást és miért?

Íróként mind kihívás volt, mert mindegyikben valami új dolgot próbáltam ki, olyasmit, amit máshol nem. A legbonyolultabb világ a Szivárgó Sötétség sorozat, itt egyszerre próbálok elgondolkoztatni, miközben izgalmasan kell átadni a misztikus rejtélyt.  

A blogunkon, eddig két alkotásodat értékeltük: Niki olvasta a Vágymágusokat, én pedig az Esővágyat. Megtennéd, hogy pár mondatban összehasonlítod a két kötetet? Miben térnek el és miben mutatnak hasonlóságokat?

Az Esővágy úgy született, hogy tíz év novelláiból kiválogattuk a legjobbakat, és legszelídebbeket, ahol nem mészárolnak le senkit. Minden novella egy külön világ, külön történet. Egy humoros után egy elgondolkoztató írást tettünk, ez volt a koncepció. Valójában a sci-fi írások felnőtteknek szóltak, ezek antológiákban és a Galaktikában jelentek meg korábban, de Katona Ildikó kiadóvezető úgy vélte, a fiataloknak is nagy élmény lesz.
 A Vágymágusok stílusra az Esővágy kötet címadó novellájára hasonlít abban, hogy mindkettőben a szerelemről és a szexualitásról írok. Az Esővágy leírósabb stílus, mint a humoros írásaim, és itt a hangutánzó és hangfestő szavakkal is játszottam. A Vágymágusok is gazdagabb leírásokban, de itt inkább a lány hangjára fókuszáltam. Részemről nagyon szeretem a fiúruhás lányokat, a hercegeket, és a kalamajkákat.

Az olvasóidtól, milyen visszajelzéseket kapsz: melyek a kedvenc írásaik tőled?

A legtöbb olvasója az Apa, randizhatok egy lovaggal? kötetnek van, ebből elfogyott az eredeti kiadás, és most már az utánnyomás is kezd. Ez önálló kötet, és fiataloknak szól. A felnőtt nők és férfiak a Calderon kapitányért lelkesednek a humor miatt. Viszont a legszenvedélyesebb olvasórétege a Szivárgó sötétség sorozatnak van, rendszeresen kapom az üzeneteket, hogy emberek életük nehéz pillanatában segítséget találtak a benne lévő gondolatokban.  

A könyveid a Könyvmolyképző Kiadónál kaphatóak: mesélnél a velük eltöltött időről és a közös munkáról?

Kilenc éve dolgozom náluk, főállású szerkesztőként home- office-ban vagyok, és a tehetséggondozással és a magyar írókkal foglalkozom. A kiadónál látszik, hogy mindenki imádja a munkáját, és hatalmas szenvedéllyel csinálja. A novelláim sok helyen jelentek meg, sok kiadót ismerek, de a regényeimet mind itt publikáltam. Nagyon szeretem, hogy erős a szerkesztői háttér, jók a marketingesek, pontosak az elszámolások. Az is hatalmas élmény, hogy többféle zsánerben és témában írhatok, ez rengeteg kiadónál nem lenne lehetséges.  

Miért döntöttél az írói álnév használata mellett? Az On Sai esetleg valami különleges jelentést hordoz?

Igen, azt, hogy túl gyorsan gépelek, és nem érzékelik a billentyűk. Az onsai nickem a bonsai szó elírásából ered, és a blogger nevem volt. Az első novellám megjelenésekor felhívott a szerkesztő, és közölte mindenkinek angolszász neve van az antológiában, én sem jöhetek ki magyarral. Akkoriban nagyon nehezen lehetett magyar néven publikálni.  Mint kis troll, inkább egy japános hangzásút választottam. Később máshol a többi novellám magyar néven jelent meg. Aztán pár évvel később regényíróként belefutottam abba a helyzetbe, hogy túl általános a nevem. Sajnos nem jutott eszembe a magyar álnév, ez akkoriban nem volt szokás, így megmaradtam a jól bevált japánosan csengő névnél. Szerintem nem is tudnék azonosulni semmilyen más álnévvel.  

Nem véletlenül tértem ki erre, hiszen megjelent A siker tintája, amit már Varga Beaként publikáltál. Miért érezted szükségét annak, hogy ne az olvasók által megszokott néven írd meg?

Egy magyar könyves szakmáról szóló kreatív írás könyvet vicces lett volna idegen néven publikálni. Szerkesztői és írói körökben amúgy is ezen a néven ismernek.  A gyerekeknek szóló könyvem szintén Varga Bea néven jelent meg. Szeretem ezt a nevet, és ha most kezdeném a pályát, akkor ezen publikálnék, de már az olvasók megszokták az On Sait.

Ez a kötet teljesen más műfaj szempontjából is, mivel a kezdő íróknak próbál segítséget nyújtani a megfelelő írástechnika elsajátításában. Hogyan fogalmazódott meg benned ennek a megírása? Miben tér el szerkesztés szempontjából a többi művedhez képest? Hogyan fogadta a célközönség?


A pályázók és íróiskolások kérték, hogy legyen egy ilyen áttekintő írás. A siker tintája nem megy bele mélyebben a témákba, hanem egy átfogó körképet ad. Nagyon fontosnak láttam, hogy lélektani dolgok is szerepeljenek benne, ezek nekem szakmába vágnak, és más kreatív írás könyvekben ritkán esik róluk szó. Ez a kötet a kiadónak nem vágott profilba, így nagy öröm volt, hogy mégis megjelenhetett. A fogyása jó, idővel, remélem, ebből is utánnyomás lesz. Nagyon jó visszajelzései voltak, a kezdő írók szerették, és egyetemen is oktatják kreatív írás kurzusokon.  

Mivel nem tudok elmenni a világban zajló borzasztó események mellett, szeretnélek megkérdezni, hogy te mit tanácsolsz az olvasóidnak? Mivel sokan szeretnek és figyelik a munkásságodat, ezért azt gondolom, hogy a szavaid megfelelő súlyúak ebben a kérdésben.

Figyeljünk a belső hangra. Ha azt érezzük, ideje megújulni, más értékrendet felállítani, akkor tegyük azt. De ha azt érezzük, hogy túl nagy a stressz, és be kell zárkózni lelkileg is, tegyünk így, foglalkozzunk a kedves dolgokkal. Ami az egyik embernek jó, a másiknak nem. Legyünk önmagunk, mert ekkor vagyunk a legerősebbek, és legboldogabbak. És hogy kik vagyunk? Ezt legjobban naplóírásból tudhatjuk meg. Beszélgessünk a lapokon önmagunkkal. Kiváló hallgatóság.

Milyen terveid vannak az elkövetkező hónapokra? Ha a világ visszaáll a megszokott kerékvágásba, számíthatunk tőled új megjelenésre?

Az én életem nem sokban változott, hiszen eddig is home office-ban dolgoztam. A szabadidőm sajnos kevesebb lett, több dolog is a nyakamba szakadt. Ennek ellenére készülőben a Vágymágusok második kötete, A két herceg. Már a háromnegyedénél járok, és nagy örömmel írom. Más lesz, mint az első kötet, itt Rianna nem külső ellenséggel, hanem önmagával küzd. Remélem, izgalmas élményt nyújt majd az olvasóknak.   

Köszönöm a nagyszerű kérdéseket.

NiKy-vel együtt további sok sikert kívánunk az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel írói oldalát vagy blogját! Mindkét helyen sok érdekességet találhattok!

Írta: Isabel

2020. március 31., kedd

Szemán Zoltán - A valóságon túl




Szemán Zoltán, egy újabb hátborzongató novelláskötettel örvendeztette meg az olvasóit.
A kilenc darab történet, hátborzongató és elgondolkodtató is egyben.
Bennem a legmélyebb nyomot, A múlt bűne hagyta, ki is fejtem, hogy miért:

A történet úgy indul, hogy egy fiatal férfi, Steve egy egyéjszakás kaland után otthagyja a fiatal és szép Beckyt. A lány fülig szerelmes volt belé, de számára ez csak egy felejthető légyott volt.
Tíz év után Steve-ből sikeres védőügyvéd lett. Barátja ajánlására felmegy egy weboldalra, ahol több ezer rejtett kamerát lehet nézni élőben. Kíváncsiságát kielégítve elkezdi nézni a felvételek, melyek eleinte igencsak szokványosak: sétáló párok, autószerelő műhely, éjszakai utcáról egy látkép és ezekhez hasonlók.
Felbuzdulva a látottakon, minden nap felkeresi az oldalt, de amit az egyik nap talál, teljesen letaglózza: a tíz évvel ezelőtti önmagát látja, amint Becky-vel szeretkezik. Titokban készített egy felvételt róla, de senkinek nem mesélt erről és sohasem nézte meg.
Ám ahogy nézte az adást, rá kellett döbbennie, hogy a lány tudta, hogy videóra veszi magukat.
Steve életét ez teljes mértékben megváltoztatja. Megpróbálja kideríteni, hogy hogyan és miként került egy ilyen helyre a felvétel, mivel retteg, hogy a jól felépített karrierje bánhatja, ha ez kiderül.
Sajnos a félelme be is igazolódik, sőt a felesége is elhagyja őt, miután megtudja.
A férfi az idegösszeomlás szélén áll, mikor elmegy Becky családjához, hogy beszéljen vele és bocsánatot kérjen. Viszont, mikor találkozik a szüleivel, megtudja, hogy az együtt töltött éjszakájuk után a lány öngyilkos lett.

A csattanót direkt nem mondom el, viszont, amiért kiemeltem ezt a történetet az a következő:
Soha nem tudhatjuk, hogy a szavaink milyen nyomot hagynak a másik emberben. Lehet, hogy azonnal elfelejtik és továbblépnek, de az is megeshet, hogy olyan mély sebet ejtünk velük, amit nem, vagy csak nagyon nehezen képes feldolgozni. Mivel mindannyian mások vagyunk, másképpen gondolkodunk, nem ugyanúgy dolgozzuk fel a dolgokat.

Ahhoz, hogy a legkevesebb sérülést okozzuk, azt szoktam javasolni, hogy beszéljetek. Akkor is, ha érzelmileg fontos kapcsolatról van szó és akkor is, ha kevésbé. Valamiért megtörtént az a közös dolog az életetekben, mindketten akartátok.  Innentől kezdve azonban valamilyen szinten felelősséggel tartoztok egymásért, még akkor is, ha az egyikőtöknek kevesebbet jelentett.
Az egyik legfontosabb dolog az életben szerintem az, hogy képesek legyünk meghallgatni egymást. Ha egy kapcsolat véget is ér, mindenképpen érdemes beszélgetni róla, mert ha bennünk marad az a bizonyos tüske, a feldolgozatlan fájdalom és a ki nem mondott kérdések, az egész életünket tönkreteheti.

A többi történet is izgalmas és mély mondanivalóval rendelkezik, de hozzám ez állt a legközelebb!

Ha felkeltettem az érdeklődésed, itt elolvashatod:


 Írta:Isabel

Novák Vica - Minka és a felhőfoltozók




Egy újabb ajándék Nikitől, amit nagyon eltalált! Még csak tegnap kaptam meg, de már el is olvastam.
Minka egy kislány, aki bizony nagylányos szobát kap a szüleitől és már mesemondás nélkül kell elaludnia!
Emlékszem, mikor nekem kellett egyedül az anyukám nélkül aludnom, mennyire féltem. Igaz kisebb voltam, mint a mese főszereplője, mégis minden árny, vagy nesz megrémisztett.
Hasonló érzéseket táplál Minka is és egyik este, egy hullócsillagtól óriási vihart kíván, azért, hogy újra édesanyjához bújhasson félelmében.
A kiscsillag olyan jól teljesíti a kérést, hogy hatalmas vihar támadt. Olyan nagy, hogy Minkát felkeresi egy fiú, aki állítja, hogy ezt a bajt csak a kislány és ő tudják megoldani.
Elrepülnek és kalandosabbnál kalandosabb események sora veszi kezdetét.
Ahogy haladunk előre a történetben, a kislány egyre inkább rájön, hogy rengeteg mindenre képes anyukája segítsége nélkül is. Szépen lassan megkomolyodik, okosodik és egyre magabiztosabb lesz.
A több fejezetre bontó történetet gyönyörű illusztrációk díszítik, ezzel téve teljesé az élményt.
Ez volt az első olvasásom az írónőtől, de biztosan nem az utolsó. Igazi mesedélután-hangulatot volt képes teremteni, még egy 30 éves nő számára is!
Nagyon ajánlom kicsinek és nagyoknak: akár közös olvasásra, akár egyedüli kikapcsolódás gyanánt!
Az első ajánlásomat már meg is tettem: édesanyám is nagy meserajongó és megígérte, hogy ő is elolvassa!

Ha te is szeretnél részese lenni ennek a varázslatos világnak, megrendelheted a könyvet a Könyvmolyképző Kiadónál!

Írta: Isabel

2020. március 30., hétfő

Barsi Ödön - Az erdő meséi


A világjárvány okozta változások, lehetővé tettek számtalan magyar és külföldi könyv ingyenes elolvasását!
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani, az íróknak, a kiadóknak és minden segítő szándékú embernek, akik így is szeretnék megkönnyíteni ezt a nehéz helyzetet!




Ez a könyv is így került a birtokomba, és azt gondoltam, hogy gyorsan értékelem is nektek, hátha ti is kedvet kaptok hozzá!
Több rövid mesét találtok majd benne, melyek a dzsungel állatairól és világáról szólnak. Végig az volt az érzésem, hogy az írónak nem kevés kutatómunkájába került a helyszín minél pontosabb felvázolása, ugyanis teljes mértékben el tudtam képzelni a leírások legapróbb részletét is.
A történetek inkább tanmesék: az állatok emberi érzésekkel és tulajdonságokkal rendelkeznek. Némelyik gyarló, a másik kedves, de van, aki saját naivságának áldozatává válik.
A tanító szándék nagyon erős és elgondolkodtató: én is meg-megálltam átgondolni az olvasottakat. Figyelembe véve, hogy a mesék egyáltalán nem hosszúak nem kell sok idő ahhoz, hogy a segítségükkel kikapcsolódhassunk.
Írástechnika és tördelés szempontjából is nagyon szépen össze van rakva a könyv. Látszik, hogy gondot fordítottak erre.
Néhol találunk illusztrációkat is, de ezek annyira nem feltűnőek. Viszont a borító nagyon aranyos lett!

Összességében nem bántam meg, hogy olvastam és szerintem közös időtöltésnek is tökéletes lehet! Viszont, ne a legkisebbekkel kezdjük el, inkább az általános iskolás gyermekekkel, mert ők könnyebben megértik majd a sorok között bujkáló tanulságokat!

Én a https://www.scribd.com/ oldalon találtam rá a könyvre, de felhívnám a figyelmet, hogy itt csak 30 napig ingyenesek a szolgáltatások!

A szerző, aki szabadságot és pozitivitást talál a legendákban - Interjú Buótyik Dorinával

Buótyik Dorina neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik szeretik a kalandregényeket és rajonganak Egyiptomért. Szeretnék bocsánatot kérn...

Népszerű bejegyzések