Mint tudjátok szeretnék középszintű nyelvvizsgát tenni, de az egyik gyengém a szókincs. Éppen ezért próbálok mindenféle módon új szavakat tanulni és ehhez nekem a legkönnyebb út az olvasás.
Egy ehhez hasonló kiadványt már értékeltem nektek, viszont ez egy picit másabb ugyanis humorosabban próbálja meg aktiválni a memóriánkat. Az ötlet maga nekem tetszik, viszont néha nagyon fárasztóak voltak a mondatok. Megmutatom a fülszöveg egy részét és így érteni fogjátok mire gondolok:
"Alkonyatkor a kéjsóvár Trisztán lovag úgy döntött, átugrik a szomszéd castle-ba [kászöl] ( > vár, kastély) hetyegni egyet a gyönyörű Izoldával. Négylábú lova azonban megbotlott, s a teljesen sekély, ámde fortyogó patakban lelte halálát.
Ekkor hagyta el az elszomorodott Trisztán ajkát az azóta szállóigévé vált két szó: „Shallow, sekély.” [seló, sekéj]."
A célját tényleg elérte, mert valóban megragadt a sekély szó, viszont abban a pillanatban, mikor olvastam a példát fogtam a fejem, hogy ez most tényleg...?
Amikor ilyen olvasási élményem van, tényleg nem tudom, mit is mondhatnék róla. Segített, ez tény, ahogy az is, hogy tényleg tanultam új szavakat vele. Ugyanakkor jobban lefárasztott mint a Harry Potter and the Half-Blood Prince, ami szerintem sokat elárul arról, hogy mennyire megküzdöttem az olvasással.
Ettől függetlenül ajánlom minden nyelvtanulónak, mert az, hogy összegyűjtötték a legfontosabb 1500 szót elmondhatatlanul nagy segítség.
Én a továbbiakban úgy fogom használni, hogy csinlok belőle saját listát, saját példamondatokkal: csak azokat a szavakat jegyzetelem ki, amik nem jutnak azonnal eszembe, így, remélhetőleg tényleg csak azokat kell gyakorolnom amik nincsenek meg. Magamat ismerve rengeteg lesz még így is, viszont azt tapasztaltam, hogy számomra ez a leghatékonyabb módszer erre. Sokan szeretik még a rajzokat vagy a gondolattérképet is, de ezzel én úgy vagyok, hogy a rajz eszembe jut a jelentés pedig nem, szóval ezt inkább kihagynám. Ez azonban nem azt jelenti, hogy másnak ne válna be, ezért is említem meg.

Ám mindenképpen sok gyakorlásra lesz még szükségem.
Ha te is csatlakoznál esetleg, és kipróbálnád a könyvet, keresd a Bookline kínálatában!
Írta: Isabel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése