Egy szárnyát bontogató alkotó, a versek segítségével mutatja ki érzéseit - Interjú Ebergenyi Anitával

Ebergényi Anita szárnyát bontogató költő. Még nem rendelkezik saját verseskötettel, de az interneten már olvashatóak alkotásai. Mivel fontosnak tartom a kezdő szerzők olvasók elé kerülését, ezért arra gondoltam ismerjük meg őt, még publikálás előtt.

Pár szóban mesélnél magadról? Mikor kezdtél el verseket írni?

Idén töltöm be a 33-at, de nem érzem magam annyinak. Végül is mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, és én még nem érzem magam 30-on túlinak. Fiatalos, vidám természetűnek mondanám magam, akivel ott bent a munkahelyen általában szeretnek dolgozni, fel dobom a hangulatot. Ugyan sokan nem értik a vicceimet, de akik mégis, azokkal nagyon jól megértjük egymást, és akkor még a 8 óra is jobban telik.
2015 környékén kezdtem el írogatni verseket, de azok még nagyon kiforratlanok voltak, de jó alapnak szolgáltak a későbbiekre, hiszen azóta már nagyon sokat írtam. 

Van kedvenc költőd? Ki az, aki a leginkább hatással van a műveidre.

Kedvenc költőm őszintén szólva nincsen, csak magamra hagyatkozom ilyen tekintetben.

A bevezetőben említettem, hogy az interneten olvashatunk tőled. Milyen visszajelzéseket kapsz?

Eddig csak jó tapasztalataim voltak. Akik hozzászóltak egy adott versemhez, annak mind tetszettek, rosszat még nem írtak. Egyszer, talán 1-2 éve még egy ingyenes újságban is megjelent egy alkotásom. Nagyon örültem neki. Azóta csak az interneten publikálok.

A családod/barátaid tudják, hogy alkotsz? Mit szóltak hozzá?

A családom tudja, de nekik nem igazán szoktam megmutatni. Nem azért, mert esetleg félek a reakciójuktól, csak egyszerűen nem. Ez az én menedékem. Persze ez így elég furán hangozhat, hiszen az interneten megosztom, de az teljesen más, legalábbis szerintem. 

Mennyire könnyű vagy éppen nehéz számodra megmutatni a világnak az alkotásaidat?

Én nagyon szívesen megosztom a világgal, sőt szeretném, ha jobban elismernék a munkámat, de így is jó, hiszen legalább olvassák, és tetszik is nekik. Ez egy kis boldogságot ad nekem, ami a mai világban szerintem nagyon is fontos.

Melyik a kedvenc versed magadtól?

 Ez egy nagyon jó kérdés. A sok versem közül valóban vannak kedvenceim, és most nem csak egyről beszélek, hanem többről, amik már nagyon a szívemhez nőttek. De ha mindenképpen mondanom kellene kedvencet, akkor legyen egy régebbi, az Ősz című alkotásom. A poet.hu olvasóinak nagyon tetszett, sokáig az volt a legsikeresebb versem, manapság pedig az Esélytelen a legjobb, legalábbis nekik, de nekem őszintén szólva szerintem a legjobb versem. Nem azt mondom, valóban jó lett, de nem a legjobb. 

Van olyan művész, akit a veszteség, másokat a boldogság inspirál. Te melyik csoportba tartozol?

Én szerintem mind a kettőbe. Persze vannak olyan napok, amikor nem a saját érzéseimről írok, hanem egyszerűen megszáll az ihlet, és jönnek a szavak, melyek végül verssé formálódnak, de persze ha a lelki világomról írok, akkor azok hangsúlyosabbak lesznek. Jobban érződök bennük én, aki valóban vagyok. Vannak olyan emberek, akik szerint nincsenek érzéseim, és lehet, hogy nem mindig mutatom feléjük, de a verseimben ki tudom mutatni.

Gondolkodtál már azon, hogy kiadsz egy verseskötetet? Ha igen, mi tart vissza ettől?

Sokszor eszembe jutott már, de úgy igazán mégsem foglalkoztam vele. Meg aztán sok munkával járna, a pénzről meg nem is beszélek. Nem mintha nem telne rá, csak valahogyan mégsem szántam rá magam. Lehet, kellene egy kis lökés, hogy meglépjem, de aztán ki tudja mit hoz még a jövő.

Mennyire követed nyomon a kiadókat? Van olyan, amelyiknél szívesen publikálnál, vagy a magánkiadás tetszik jobban?

Mint ahogyan korábban is írtam, nem igazán foglalkoztam a kérdéssel, az ilyen dolgokban meg amúgy sem vagyok ismerős, nem tudom hogyan mennek a dolgok, de mindenképpen jó dolognak tartom, hogy egy művész minden olyan formában, ahogyan csak tudja, megmutassa a világnak az alkotásait. Ez egy önkifejezés, ami a művészeknek nagyon fontos. Mert én is művésznek tartom magam.

Milyen terveid vannak az évre?

Ez nagyon érdekes, mert általában nem szoktam előre tervezni, mert ha egyszer kigondolok valamit, azt általában nem viszem véghez, vagy valamilyen oknál fogva akadályokba ütközöm, és akkor a kedvem is elmegy tőle. De mégis terveztem pár dolgot, és ha ez a vírus véget ér, akkor meg is tudom valósítani őket. Például többet mennék szórakozni, mert amúgy nem vagyok az a bulizós fajta, találkoznék munkán kívül a kollégáimmal is, akikkel egy soron szoktam dolgozni. Jó lenne, ha már be lehetne ülni valahová beszélgetni, és élni úgy igazából az életet. Szerintem sokunk így gondolkozik, hiszen már lassan becsavarodunk ettől a helyzettől. Ugyan én az apró dolgoknak is tudok örülni, de szeretnék már visszarázódni az igazi életbe, ami jobb is lehetne, mind ami ezelőtt volt.

Sok sikert kívánok az irodalom világában!

Amennyiben kíváncsi vagy Anita verseire, látogass el az oldalára!

Írta: Isabel

Egy műfordító gondolatai - Interjú Diósi Zsófiával

A műfordítás az egyik legfontosabb lépés, ha könyvkiadásról beszélünk. Minél több nyelven jelenik meg az adott mű, annál nagyobb lesz a célközönsége.
Diósi Zsófiával egy önkéntes munkában találkoztunk és pár hetet dolgoztunk is együtt. Jelenleg három alkotásnál jelenik meg a neve fordítóként, és bár én még egyiket sem olvastam  - elismerem, annyira még nem jó az angol nyelvtudásom, hogy érdemben alkothassak véleményt ezekről - mégis arra gondoltam számotokra is érdekes lehet, ha belepillanthattok ezekbe a folyamatokba.  

Először is, mesélnél nekünk arról, hogyan szeretted meg annyira az angol nyelvet, hogy e mellett a foglalkozás mellett döntöttél?

Ez úgy történt, hogy kicsiként, mint valószínűleg az olvasók közül mindenki, nagy rajongója voltam a Disney filmek zenéinek. Tizenegy éves voltam, mikor először szabadultam rá az internetre – természetesen akkor még szülői felügyelettel – és az akkor még alig néhány éves angoltudásommal is szemet szúrt, hogy az eredeti angol szöveg és a magyar között milyen nagy eltérés van. Valamiért ez a jelenség lenyűgözött, különös tekintettel arra, hogy egy dalszövegben a zene, ritmus, szótagszám és a rímek a lehető legnagyobb kihívás elé állítják a fordítót; maradjon szöveghű, de közben illeszkedjen egy végtelenül szigorú formai követelményhez? Ez ezerszer nehezebb, mint amit én műfordítóként csinálok. Rögtön elkezdtem agyalni rajta, hogy engem mi fogott meg az eredetiben, hogyan adtam volna át magyarul, miben lett volna más… Amikor körvonalazódott a fejemben, hogy amit én ebben élvezek, azt lehet tanulni is (az alapjait minimum), nagyon megörültem, szóval nem maradt sokáig kérdés, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek.

Miként emlékszel vissza a tanulmányaidra? Aki ezt a pályát szeretné választani, mire kell mindenképpen odafigyelnie?

Angol és latin nyelvet tanultam, illetve oroszt is, de azt már csak az egyetemen, jóval később. Természetesen erre is igaz, hogy érdemes minél korábban kezdeni; a latinnal még elbicegtem, de az orosz már nagyon nehezen fért a fejembe, ezért fordítást nem mernék vállalni ezeken a nyelveken. Az angol is tud néhol még mindig meglepetést okozni, ami nem csoda, hiszen nem vagyok native speaker és a nyelv egy élő rendszer, állandóan változik. A tanulmányaim alatt főként ezekre csodálkoztam rá. 

Egyébként, az SZTE Angol-Amerikai Intézetében diplomáztam, fordító-tolmács specializáción. Bárkinek jó szívvel tudnám ajánlani, aki hasonló pályán gondolkodik, viszont ha valaki szakfordító szeretne lenni, mindenképpen Fordító-tolmács MA-ra jelentkezzen az alapszak befejezése után, máskülönben nem jut hozzá például a vállalkozás indításához szükséges papírokhoz.

Ami még fontos az anglisztika szakot illetően – eleve emelt szintű angol érettségi kell a felvételin – nem szabad úgy nekivágni, hogy A.) majd itt megtanulok angolul B.) én már mindent tudok, csak a diplomáért jöttem. Stabil nyelvtudás kell a bekerüléshez, de nagyon sokszor éreztem azt egy-egy jegyzetemet vagy kötelező olvasmányomat megnyitva – különösen a politikatörténet tantárgyaknál – hogy hát én ezt a nyelvet nem beszélem, sziasztok. Rugalmasan és bátran, és nem lesz gond. 

Mint említettem három fordításod jelent meg eddig lélektani, ifjúsági és dráma műfajban. Melyik állt a legközelebb hozzád és miért?

Igazából még nem jelent meg nyomtatásban, és az, hogy mikor fog pontosan, már a szerző/kiadó magánügye, de idén lehetőségem nyílt egy méltán híres magyar szerző horror regényét fordítani. Mivel ez a műfaj a személyes kedvencem, ez egy nagyon szívemhez közel álló project volt.

Ha magát a fordítást nézzük, a lélektani regény, azaz a The Lost Flowers of Alice Hart (Szirmokba zárt szavak) magyarosítása ment a leggördülékenyebben, hiszen ott a saját anyanyelvemre fordítottam, ami összehasonlíthatatlanul könnyebb, mint magyarról angolra.

Hogyan zajlik egy munkafolyamat? Ha van az olvasók között leendő műfordító, a válaszod biztosan sokat segít majd neki.

Általában már a szerződés megkötése előtt átküldik az adott szöveget, de a részletes ismertetőjét/részletet a szövegből legalább, hogy az alapján eldönthessem, vállalom-e. Ez azért fontos, mert ha olyan szövegről van szó, akár regény műfajban is, ahol a szakszavak abszolút kifognak rajtam (ilyennek gondolnám példának okáért mondjuk a jogi szövegeket), akkor időben szólhassak, hogy nem én vagyok az emberük. Csupán a megbízás és a pénz kedvéért nem vállalnék el olyan szöveget, amiről már előre tudom, hogy nem tudnám jól átadni angolul/magyarul, hiszen nem csak az a fontos ebben, hogy magát az adott szakszót ki tudod-e szótárból nézni, hanem arról is, hogy miként használjuk az adott mondatban/kontextusban. Sokat bukhat ezen az olvasói élmény, ez pedig senkinek sem érdeke.

A szerződés megszületése után pedig nekilátok : ) Az eleje mindig nehezebb, bele kell minden szövegbe lendülnöm. Egy 300-400 oldalas könyvre általában 3 hónap futamidőt szoktam kérni, persze ezt a karakterszám/ívszám határozza meg, nem az oldalszám, mert azt a tördelés nagyon megdobhatja. Vannak olyan időszakok az életemben – ahogyan például a mostani is – amikor nem csak a fordítást csinálom, hanem hasonlóan angol nyelvű content marketinget is, vagy éppen tanulok; ez esetben a futamidő is megnövekszik, ám ezt előre jelezni szoktam az ügyfél felé.

Két fontos jó tanács!

Triviálisnak tűnhet, de amikor majd több megbízással zsonglőrködtök egyszerre, esetleg egyetem és/vagy munka mellett próbáljátok éppen kiépíteni a fordítói karriert, látni fogjátok, hogy vajmi kevés a vesztegetni való idő – ennek ellenére szakítsatok rá 3-4 napot és olvassátok el a regényt, mielőtt rábólintotok és nekiálltok fordítani! Bele lehet vágni in medias res módon is, de sokkal könnyebb lesz, ha tudod, hová halad a történet, be tudod lőni a hangnemét, és a már első lapokon elhintett utalásokat is érteni fogod, amivel sok utómunkát megspórolsz magadnak. A munka és az eredmény is jobb lesz.

A másik tanácsom ugyanilyen bagetellnek első hallásra, de hátha segít másnak bagatell hibákat elkerülni. Gyűjtsetek össze egy kevés pénzt és fektessétek be olyan eszközökbe, ami a hatalmas mennyiségű szöveg kezelését megkönnyíti. Második monitor minimum, kényelmes egér, csak a példa kedvéért. Egyetem mellett, diákként semmi kedvem és alapom nem volt befektetni ezekbe, gondoltam elleszek én az egy szem laptopommal is. Fájlkeveredés, ínhüvelygyulladás a kényelmetlen touchpad-től; mindent végigzongoráztam, amit csak kellett ahhoz, hogy beismerjem, ezek alapvető munkaeszközök, nem „úri huncutságok”.

Mennyire követed nyelvünk változásait, az új szlengek megjelenését? 

Nem kifejezetten használom őket a hétköznapi beszédben vagy írásban, mert nem olyan emberekkel (ügyfelek, család, baráti kör) kommunikálok, akik erre kifejezetten vevők lennének. Viszont én mindig jól szórakozom egy-egy meredekebb szleng megjelenésén, nem vált ki belőlem semmilyen kellemetlen érzést vagy hőzöngést – amíg az ember tud disztingválni a helyzethez illő beszédstílusok között, szerintem nincs baj a szlenghasználattal. Tud aranyos és kreatív is lenni, illetve ablakot nyit az azt használó korosztály/réteg gondolkodására.

Hogyan változott/változik a műfordítás rendszere és minősége az elmúlt években? Bár még fiatal vagy, nagyon érdekel a véleményed!

Őszinte leszek, nem kifejezetten követem az „eseményeket” ilyen téren, mert nem érzem azt, hogy befolyásolja a munkámat. Számomra az ügyfeleim bevonzása, megtartása és a velük való jó üzleti kapcsolat kiépítése jelenti voltaképpen a kihívást, utána pedig természetesen a jó fordítás maga – azt, hogy ez mondjuk konkrét kiadóknál vagy akadémiai szinten hogyan változott manapság, nem tudom. Fordítottam már kétszer közvetlenül kiadó megbízásából is, nem érzékeltem nagy különbséget. Általában, ha egy magánszemély kér fordítást tőlem, vele kommunikálok, nem a főszerkesztővel, de ő utána ugyanúgy az ő könyveiért felelős kiadónak továbbítja a szöveget, szóval lényegében ugyanaz.

A minőségről azért volna nehéz nyilatkozni, mert ha nem tetszik egy könyv nyelvezete, falsnak, darabosnak érzem, a lehető legritkábban lapozom előre megnézni, hogy na mégis ezt ki fordította, hanem félrerakom a könyvet és olvasok mást – így hosszútávon igazából csak olyan könyveket olvasok ki, amik tetszenek. Nem érzek egy rohamos vagy bármilyen szintű minőségi romlást a fordításokban, de ismétlem, ebben biztos szerepet játszik az, hogy nem nagyon mozdulok ki a komfortzónámból. Viszont, ha találok olyan szófordulatot egy-egy fordításban, ami nagyon tetszik, mindig felírom magamnak!

Mit tapasztalsz, mi magyarok szívesen olvasunk idegen nyelven?

Egyre nagyobb igényt látok rá, ami szerintem szuper. Már nem csak kezet-lábat törve lehet hozzájutni egy-egy aktuálisabb vagy klasszikus regény angol verziójához, hanem simán megrendelhető, vagy egyenesen ott van a könyvesboltok idegen nyelvű részlegénél. 

Szerintem, ahogy egyre távolabb kerülünk időben az egykori meglehetősen poroszos általános iskolai angoloktatástól, egyre több görcsünket vetkőzzük le, ami az idegen nyelvek használatát és tanulását illeti. Ez egy nagyon jó tendencia. Nem azt szeretném persze sugallni, hogy a nyelvtanuláshoz nem kell precizitás és szigor, mert dehogynem kell – viszont egy műfordító munkája nem szóról-szóra a lehető legszolgaiabb fordítását nyújtani az eredeti szövegnek, hanem ugyanazt az élményt átadni, amit az eredeti szöveg nyújt az olvasónak. Ezért én bátorítanék mindenkit, aki megpróbálkozna ezzel, vagy aki önkéntesen csinál fan-fordításokat.

Mikor megjelenik egy új fordításod, milyen érzésekkel várod a fogadtatást? Hogyan kezeled az esetleges negatív véleményeket?

A fordító igazából valahol háttérmunkát végez; ha kijön egy könyv, amit én fordítottam angolról magyarra, valószínűleg szinte senki nem fogja úgy a kezébe venni az „organikus közönségből”, hogy a fordítás milyenségére kíváncsi konkrétan. Az ő számukra ez egy magyar könyv. A The Lost Flowers of Alice Hart nagyon jó kritikákat kapott, fordítás szempontjából is, de ha nem emelték volna ki, akkor is boldog lettem volna – hiszen ha a könyv tetszik magyarul, az azt jelenti, hogy a szöveg megállja önállóan a helyét és nem érződik rajta, hogy döcögne, akadna.

A negatív véleményeket rendszerint két kategóriára osztom; konstruktív-e avagy sem. Ha valaki megmondja nekem, hogy milyen objektív hibákat vétettem egy-egy szövegben, esetleg még javaslatot is tesz alternatív megoldásokra, azt mindennél jobban értékelem. Amikor valakiről érezni világosan, hogy azért húz le téged, hogy a maga tudását fitogtassa, de közben a saját maga tudásáról konkrétat igazából nem bizonyít, azt érdemes ráhagyni. Akinek örömet okoz negatívnak lenni, az úgysem fogja magát hagyni meggyőzni az ellenkezőjéről.

A jelenlegi helyzet, hogyan befolyásolta a munkádat? Lehet arról valamit tudni milyen könyvön dolgozol most? 

A vírushelyzet egy kicsit sem hiányzott a magyar könyvpiacnak, ezt kár is lenne tagadni. Az emberek nem feltétlenül könyvekre fogják költeni azt a jövedelmüket, amiről azt sem tudják, ugyanúgy meglesz-e a következő hónapban. Egy szó mint száz, megnehezítette a munkámat, de mivel a fordítást karöltve és párhuzamosan végzem a marketinges munkámmal, átvészeltük a szituációt.

Jelenleg szintén egy magyar szerző regényfordításán dolgozom; cím, illetve név szerint nem szeretném megemlíteni, mert nem egyeztettem vele az interjú előtt erről, de nagyon élvezem a történetet és jó látni, hogy a magyar kiadásban mekkora sikere lett! Izgulok is természetesen, hogy majd a bilinguális olvasók milyen véleménnyel lesznek róla.

*Ha lenne egy karácsonyi kívánságod műfordítóként mi lenne az?

Ez egy meglehetősen gyakorlatias válasz lesz; tanuljuk meg kollektívan - mind fordítóként, mind olvasóként -, hogy a műfordítás az élmény átadásáért van (természetesen a lehető legnagyobb szöveghűség mellett) és nem egy verseny azzal kapcsolatban, hogy ki emlékszik jobban gimiből az angolórákra. Ha youtube-on látom mondjuk a népszerű sorozatok rajongói által készített feliratait vagy dalszövegfordításait (de lehet ez akár a hivatalos magyar verziója is az adott terméknek), egész biztosan abból áll a comment section 30%-a, hogy „ez nem így volt angolul”, „ez nem is ezt mondta”, „eredetiben nem is ezt éneklik”. Tudom, hogy az interneten felesleges bármin is meglepődni, de ez engem a mai napig képes lenyűgözni. Persze más az, mikor valami nagyon komoly tartalomvesztés vagy csorbulás következik be a fordítás alatt, az értelemszerűen gondatlanságra utal. De egy-egy kiragadott frázison olyan felesleges zsörtölődni. Empátia, rugalmasság és még akár élvezhetjük is amit olvasunk/hallgatunk!

 * Az interjút még az ünnepek előtt állítottuk össze, ezért szerepel benne ez a kérdés!

Amennyiben kíváncsi vagy Zsófi munkásságára, Facebook - on felkeresheted őt!

Írta: Isabel

Rostás-Farkas György (szerk.) · Szalai Lilla (szerk.) - Cigány népmesék (Népek meséi sorozat 10.)

 Azzal nem mondok újat, hogy szeretem a meséket, de talán azzal igen, hogy különösen kedvelem a különböző kultúrák népmeséit. Teljesen más világukkal olyan helyekre is elutazhatok, ahova másképp esélyem sem lenne. 

Véleményem szerint ez a könyv nagyon szépen bemutatja a cigányság gyökereit . ez nemcsak a történelmük miatt fontos, hanem azért is, mert így könnyebben megérthetjük és elfogadhatjuk egymást. Ahogy a mesékből is látszik, sokszor az elindulás sokkal távolabbról volt lehetséges, mint egy magyar nemzetiségű legénynek. 

Továbbá, ha ez sikeres is volt, akkor sem biztos, hogy a boldog vég várta a főhőst. Több mesét is ki tudnék emelni ebből a szempontból, de talán a legjobb példa erre a Moga, a nagyerejű című történet. Itt a főhős hiába menti többször is az embereket  - akár az élete kockáztatásával -, hiába éri be kicsivel is, végül egy egyszerű feladat teljesítése közben hal meg. Természetesen ennek is megvan a maga tanulsága, csupán csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy ez nem a megszokott befejezése egy népmesének.

Természetesen találhatunk  már ismert történetet is, de ebből csak egy van, aminek különösen örültem. Összességében több a komorabb hangulatú mese - ezért mindenképpen nagyobb gyermekeknek ajánlanám -, de azért találhatunk vidám, humoros hangvételút is.
A könyvet körülbelül 5 éve kaptam ajándékba, de azóta is minden évben elolvasásra kerül és ez azt hiszem bizonyítja, mennyire értékesnek tartom a mondanivalóját. Minden egyes alkalommal és és más jelentést kapnak a mesék, így adva gondolkodni valót nekem.

Az illusztrációk kifejezetten tetszettek, illett a könyv hangulatához, Nagybetűs, így pár óra alatt is könnyedén elolvasható az összes történet!

Amennyiben érdekel a kötet, keresd a Könyvudvar webáruházában!

Írta: Isabel

Berg Judit - A holló gyűrűje

 

A  könyv ajándék volt és ezzel ismertem meg a szerző munkásságát. Emlékszem, hogy milyen nagy hatással volt rám a borító, mikor először a kezembe vettem. A gyermekkoromat idézte, amire olyan jó néha visszaemlékezni.

A történet elején megismerkedünk egy kislánnyal, aki nagyon szeretne egy kiskutyát. Családjával együtt szereti az állatokat - van is neki egy Csörgő névre keresztelt papagája. A kismadár nagyon kedves a szívemnek hiszen nekem is van egy  - most is épp nézi, ahogy írom az értékelést és várja, hogy mehessen aludni. Ennek hangot is ad, méghozzá "álmos a Rozika" formájában.

De visszatérve a könyvhöz, a kislány vágya nem mindennapi módon teljesül. Egy kalamajka miatt Bodza, a kutyus életre kel és az a feladata, hogy megtalálja azt a gyűrűt, ami mindent visszaállíthat a megszokott kerékvágásba.

A kiskutya kalandokból kalandok keveredve fedezi fel a világot és azt, hogy nemcsak jó szándék létezik a világban. Az írónő ezt a fontos tanítást szinte észrevétlenül adja át az olvasónak, mégis képes mély nyomot hagyni benne. Természetesen mindezt nagyon könnyed és humoros stílusban teszi.

Természetesen itt is kapunk illusztrációkat, melyek nagyon részletesek. sőt a könyv végén egy idegen szavak jegyzékét is találhatunk, melyek segítik a kicsik szókincs bővítését.

Bár a véletlen hozta így, mégis örülök, hogy ez lett 2020 utolsó (újra)olvasása, mert eddig ez a legjobb mű amit olvastam Berg Judittól!Ha nem ismeritek még a munkásságát és bizonytalanok vagytok, melyikkel is kezdjétek, én ezt ajánlanám! Alkalmas közös és önálló olvasásra is!

Ha te is elolvasnád, látogass el a Pagony Kiadó webáruházába!

Írta: Isabel

Berg Judit - Lengemesék 1-4. kötet

 Sokat gondolkodtam azon, hogy egyben vagy külön értékeljem azt a négy részt, amit alkalmam volt elolvasni. Végül azért döntöttem az előbbi mellett, mert a sorozat színvonal egyenletes teljesítményt hoz.

Külön figyelmet szoktam fordítani azokra a történetekre, melyek a természet fontosságára és szeretetére tanítják a kicsiket. Itt ezt most nagyon szépen megkaptam, sőt, nemcsak a nádassal és az ott élő állatokkal ismertet meg minket az írónő, hanem egy nagyon aranyos és virgonc kisgyermekkel is.

Főszereplőnk egy a lengék közül, akik a Nádtenger őrei és az emberek nem láthatják őket.

Vilkó bár nagyon okos, nem szereti a szabályokat. Éles eszével mindig véghez viszi amit szeretne, de pont emiatt a két tulajdonsága miatt kerül sokszor veszélyes kalandokba is!

Az összes általam olvasott rész, az ő kalandjait és fejlődését követi nyomon, tele szebbnél-szebb illusztrációkkal. Az egyik, amiért szeretem a szerző könyveit, az az erre való odafigyelés. Igaz, a Cipelő cicák sorozatánál eleinte szokatlan volt az ábrázolásmód, ám végül azt is megszerettem.

A kötetek rövid, könnyen érthető fejezeteket tartalmaznak. Az önálló olvasást eleinte nehezítheti a nevek, de ha a gyerkőc megszokja őket, bátran elszórakoztathatja magát egyedül is. Minden karakter nagyon szerethető és könnyen lehet azonosulni velük.

Összességében bátran ajánlom kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Könnyen és szórakoztatva tanít a természetről, a bátorságról és olyan értékekről, amivel minél előbb megismertetjük az új generációt, annál jobban teszünk velük és magunkkal is!

Mint említettem, nekem csak az első 4 részt sikerült elolvasnom, de a Lengemesék 9 könyvet foglal magába!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, keresd a teljes sorozatot a Pagony Kiadónál!

Írta: Isabel

Az írónő, aki regényével szeretné csökkenteni a vallási - és faji előítéleteket - Interjú a Nazar – Török átok szerzőjével

Url Izabell írónő munkássága teljesen ismeretlen volt a számomra. Ám egyik este a Facebook-on  láttam egy gyönyörű vörös hajú nőt egy borítón, ami felkeltette az érdeklődésemet. Elolvastam a fülszöveget és nagy örömömre kiderült, hogy a szerző magyar. Azonnal felvettem vele a kapcsolatot és interjút kértem tőle. Ez következik most, gyertek és merüljünk el együtt Törökország világában!

Megtennéd, hogy pár szóban bemutatkozol a blog olvasóinak?

Először is köszönöm a lehetőséget! Tizenkilenc éves vagyok, jelenleg még tanuló. Az írás körülbelül negyedikes korom óta az életem szerves része. Rajongok az iszlám kultúrákért, – ez legtöbbször vissza is köszön a történeteimben – Törökország pedig különösképpen közel áll hozzám. A regény létrejöttéhez nagyban hozzájárultak az Ankarában szerzett tapasztalataim. Egy évet töltöttem kint cserediákként, amíg egy török családdal laktam.  

A Nazar – Török átok az első regényed. Különlegessége, hogy a saját történetedet tárod az olvasók elé. Mennyire volt nehéz lépés meghozni azt a döntést, hogy ez legyen a könyved témája?

Sokszor el szoktam mondani, hogy a Nazar részben terápiás jelleggel íródott. Viszont, amint papírra vetettem az eseményeket, az egész már nem volt több egy történetnél. Hirtelen az emberekre, akiket ismerek/ismertem, egyszerű karakterekként kezdtem gondolni. Én adtam a szájukba a szavakat, néhányuk jellemét csiszoltam, másokét a szerephez illően végletesen mutattam be. Ezúttal én voltam a főnök. És nincs is jobb, mint távolságból (szinte külső szemlélőként) visszatekinteni a múltra.      

A weboldaladon lehetőség van beleolvasni a könyvbe –ezt én is megtettem. Egy 14 éves lány a főszereplő, aki haragszik az egész világra, de főképp a családjára, ezért az interneten szeretne olyan kapcsolatokat kötni, melyek oldják a benne lévő feszültséget. . Amikor egy szerző ennyire mélyen belenyúl lelkébe az írás során, mennyi álmatlan éjszakával fizet érte?

Szerintem mire eljutunk oda, hogy olvasók elé merjük tárni a művet, addigra túl kell lenni az álmatlan éjszakákon. Egy írónak fontos eldönteni, hogy mi a célja: Saját maga szórakoztatása/személyes trauma feldolgozása, vagy pedig háttérbe vonul és a közönségre fókuszál. Ha egy kiadásra szánt regényt írunk, amiért az olvasó pénzt fog fizetni, akkor muszáj az ő érdekeit figyelembe venni. Én egy híres kiadó szerkesztőjével dolgoztam együtt a Nazaron és sokszor eltértünk az eredeti történésektől. A valóságalap biztosítja a könyv hitelét. DE! A valóság legtöbbször szürkébb, mint amit egy regénytől várunk. Az volt az eredeti tervem, hogy száz százalékban azt fogom elmesélni, amit én anno átéltem. Hűen ragaszkodva a tényekhez. Azonban, ahogy összedugtuk a fejünket a szerkesztővel, születtek sokkal izgisebb forgatókönyvek. A saját művem érdekében kellett elfogadnom, hogy hiába akartam csakis igazat írni, ez most már nem rólam szól. A regény elsődleges célja a szórakoztatás. Ahhoz kell ügyeskedni, hogy megfelelő arányba kerüljenek a fikciós és valós elemek. 

A történetben sok a megbotránkoztató tartalom, ezért 18 éven aluliak számára nem ajánlott.  Írás közben mennyit lágyítottál ezeken a részeken? Egyáltalán voltak finomítások, vagy a valóságot kaptuk meg? 

A weblapomra csak az első három fejezetet töltöttem fel. Ezek még tényleg a bemelegítő körök voltak, de ahogy egyre inkább kibontakozik a cselekmény, a stílus is durvul. Én azt gondolom, hogy manapság erre van igénye az olvasóknak. Szókimondó, kendőzetlen tartalomra! Nem fogtam vissza magam és nem alkalmaztam öncenzúrát a közvélemény miatt. Az egész regény tabutémákat dolgoz fel. A nyelvezetet ehhez mérten igazítottam. 

Törökország egyszerre lehet csodálatos és hátborzongató is. Más a kultúra, a vallás, és az emberek értékrendje is. Szerinted mennyire sikerült ezt a világot bemutatni az olvasóknak?

Mivel ugye egy évig Törökországban éltem, törökökkel jártam egy iskolába, törökül hallgattam az órákat, sikerült a felszín mögé látnom. Magyarországon sajnos rengeteg a sztereotípia a muszlim országokat tekintve. Törökország nagyobb városaiban ugyanolyan európai szintű élet zajlik, mint itthon. A fiatalság gondolkodása ma már inkább a nyugat felé húz, mintsem az iszlámhoz. Hozzáteszem, vidéken még mindig fontos szerepe van a vallásnak. Talán, ha egy kicsit nyitottabbak lennék más kultúrák irányába, tanulhatnánk is tőlük ezt-azt. Az ő világuk sokkal tisztelet-centrikusabb és a mentalitásból adódóan jobban megvannak a hagyományos férfi-női szerepek. Nem meglepő, ha idegenek cipelik haza a szatyrodat a boltból, nem kell könyörögni, hogy átadják a helyet a buszon, stb. 

A „Nazar – Török átok” pontosan azt mutatja be, hogy az ember csak ember. Vallástól, kultúrától függetlenül. Vannak szörnyű karakterek a regényben, de nagyon szerethetőek is. Ugyanaz a hátterük, mégis másmilyenné váltak a személyiségükből fakadóan.  

Milyen visszajelzést kaptál tőlük?

A legtöbb olvasóm szerintem tudja, hogy milyen törökországi tapasztalatokkal rendelkezem. Nem mernének kötözködni. :D 

Mint fentebb említettem, a borítód nagyon figyelemfelkeltő. Te tervezted?

Igazság szerint a kép, amit fel szerettem volna használni, adott volt. Nem azzal a céllal készült, hogy „naa ma a borítóhoz fotózunk”, de utólag ezt találtam a legpasszentosabbnak. A teljes dizájnt (betűtípus, színek…) én találtam ki. Régebben honlapkészítéssel foglalkoztam, ezért volt valamennyi Photoshop ismeretem. 

Van valami oka annak, hogy külföldi írói nevet használsz? Esetleg hordoz valamiféle különleges jelentést?

Hát, ez a válasz talán nem lesz annyira izgalmas. :D Ez a valódi, anyakönyvezett nevem. Az „Url” apa szerint német eredetű, a keresztnevem pedig azért rendhagyó, mert a szüleimnek nem tetszett a magyaros, Izabella változat. 

Magánkiadásban kapható a regény. Szerzőként mindig nagy kérdés, hogy forduljunk-e kiadókhoz. Te miért ezt az utat választottad?

Annyira elhúzódott a Nazar megírása, (nagyjából négy év volt) hogy nem is nagyon próbálkoztam kiadóknál. Szerettem volna már mozdulni valamerre és nem megint hónapokig várakozni egy válaszra. Nekem az volt a taktikám, hogy az első regényemet én magam finanszírozom és menedzselem. Megpróbálok jó eladásokat generálni és valamilyen szinten márkát építeni a nevemnek. Ha az író már rendelkezik olvasótáborral, a híresebb kiadók sokkal szívesen szóba állnak vele a későbbiekben. Persze a magánkiadás macerásabb. Van, hogy órákat töltök el csak a könyvek csomagolásával, és akkor nem is beszéltünk a postázásról, reklámokról, a vásárlókkal való egyeztetésről… 

Mit tervezel  Szilveszterre és 2021-re? Várható új megjelenés?

A szilveszter light-os, pihis lesz, ahogy valószínűleg a legtöbbeknek. Az új regényem már javában készülőben van, és ha minden jól megy, megpróbálkozom az Álomgyár Kiadóval. Az ő profiljukba illeszthetőek be leginkább az én történeteim. Most egy még komolyabb témához nyúltam és egészen Iránig kalauzolom majd az olvasókat. Szintén valóságos eseményeket vettem alapul. Egyeztettem Magyarországon élő perzsákkal, Irán szakértőkkel, valamint folyamatos kutatómunkát végzek. Egy olyan országot szeretnék hitelesen bemutatni, ahol sportot űznek a nők kínzásából. „A teheráni csecsemő” a túlélésért való küzdelemről fog szólni.

A blog nevében szeretnék további sok sikert és olvasót kívánni Izabellnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, bővebb információt az írónő Facebook-oldalán illetve a honlapján találsz! Az utóbbin megrendelheted a saját példányodat is!

Írta: Isabel

Fróna Zsófia - Fegyverek Háza (A fegyverforgató 1.)

 

Bár általában az értékelések végén szoktam megemlíteni a borítót, most mégis ezzel szeretném kezdeni.

A rajta lévő gyönyörű farkas óriási hatással volt ám, már az olvasás megkezdése előtt; a a többi szín kiválasztása és alkalmazása  pedig nagyon finommá és elegánssá tette a végeredményt.

A regény alapötlete tetszett, bár erősen emlékeztetett egy anime sorozatra...Nem jut eszembe a címe, de a fegyverek megszemélyesítése ott is elég fontos szerepet tölt be.Viszont az, hogy ezen túl  a főszereplőnké állati alakot is képes felvenni az kifejezetten újdonság volt számomra és nagyon fantáziadúsnak tartom. 

A hely - és szituáció-leírások nagyon élethűre sikerültek, valóban oda tudtam képzelni magam. 

A főhősnőnk jelleme korántsem volt tökéletes, de pont ez az a tulajdonsága tette őt emberivé. Sok tettével nem értettem egyet, de pont emiatt éreztem az egész regényt élőnek. Hol szerettem, hol haragudtam rá, hol pedig azt mondtam"na most hagyjál békén".

Van még tanulnivalója az írónőnek, de összességében egy gördülékenyen olvasható ígéretes fantasy - sorozatot indított el. Nekem egy picit lehetett volna benne több csavar és meghökkentő rész, de tekintve, hogy az első részről beszélünk, ki tudja mi vár ránk még? (Ezt pozitív értelemben értettem.)

Őszintén kíváncsi leszek a folytatásra, nemcsak a történet alakulás, de az írónő fejlődése miatt is. Érdemes lesz rá odafigyelni!

Ezúton szeretném megköszönni a NewLine Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt!

Amennyiben kíváncsi lettél, a kiadó várja a rendelésed!

Írta: Isabel

Olly Richards - Short ​Stories in Spanish for Beginners

 Kezdő spanyol nyelvtanulóként nagyon megörültem annak, hogy rábukkantam erre a könyvecskére. Rövid történeteket szoktam olvasni angolul, így tudtam, mennyire hasznos tud lenni - ám ezen az általam olyan nagyon szeretett nyelven még nem volt bátorságom elkezdeni.

Aztán a Scribd.com -on  - az ingyenes olvasásos időszak alatt - szembejött velem ez a könyv és megjött hozzá a bátorságom. 

Önállóan tanulom a nyelvet, minden tanári segítség nélkül, ezért fogalmam sem volt arról, elértem-e már a kezdő szintet. Mikor azonban rájöttem, hogy nemcsak az első vagy a második, de a harmadik mondatot is értem, az óriási önbizalmat adott. Végre kaptam egy visszacsatolást, hogy a napi egy óra nyelvtanulás nincs hiába!

A történetekből azonban nem sikerült mindent megértenem - még kevés a szókincsem hozzá. Viszont a mondatok felépítése egyszerű, egy-egy szó többször előfordul és ez nekem segített a megjegyzésükben.

Mivel a könyv valóban kezdőknek szól ne várjunk izgalmas cselekményt - igaz, nekem már az is elég volt a boldogsághoz, hogy az adott szöveg 70-80%-a világos volt. Szerintem ezen a szinten nem is lehet, de nem is kell többet elvárni magától egy tanulónak. 

Segítség még, hogy a könyv kétnyelvű: angolul is találunk benne támpontokat. 

Összességében nagyon hasznosnak találom ezt a kiadványt, de mivel nincs benne semmiféle magyar magyarázat mindenképpen legyen egy minimális szókincsünk és fogalmunk a nyelvről, hogy kis sikerélményünk lehessen. Továbbá azt tapasztaltam még, hogy ne akarjunk gyorsan haladni vele, mert egyrészt feleslegesen fárasztjuk magunkat, másrészt, ha többször visszatérünk egy-egy részhez/mondatokhoz, könnyebben rögzülnek az új szavak és a nyelvtani szerkezetek is.

Amennyiben te is hasonló témában keresgélsz, a könyvet megtalálod a Book Depository oldalán!

Írta: Isabel

Az írónő, aki csak a fantasy - világában érzi teljesnek önmagát - Interjú Fróna Zsófiával, a Fegyverforgatók szerzőjével

Fróna Zsófia, a Fegyverek Háza írónője egy nagyon izgalmas fantasy-val lepte meg a magyar olvasókat.

Bár, én még nem értem a végére, szerettem volna mihamarabb interjút készíteni a szerzővel, hogy megtudhassak néhány titkot A fegyverforgató sorozatáról! Ez a beszélgetés következik most, fogadjátok szeretettel!

Pár szóban elmesélnéd, hogyan léptél az írók útjára?

Mindenek előtt szeretném megköszöni a lehetőséget erre az interjúra. Mindig nagyon jó érzéssel tölt el, ha érdeklődnek a munkásságom iránt.

Már gyerekkoromban is sokszor szórakoztattam magam azzal, hogy mindenféle történeteket találtam ki, de akkor még nem éreztem, hogy ezeket le kéne írnom. Gimnazista voltam, amikor először megfordult a fejemben. Az akkori történetem elég sutára sikerült, mégis nagyon élveztem az írást. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy én bizony író szeretnék lenni. Aztán az élet máshogy alakult. Egyetemre kerültem, és a tanulmányaim új álmokat adtak, azonban újabb fordulat folytán arról is le kellett mondanom. Miután lediplomáztam ismét más irányt vett az életem. Miután a párommal kiköltöztünk Angliába valahogy ismét felbukkant lelkem mélyéről ez a féltve dédelgetett álmom, hogy író legyek. Ekkor írtam meg A fegyverforgató első változatát, majd felkerestem Nádasi Kriszt. Ezt követően újabb kemény munka vette kezdetét, újra gondoltam és újra írtam a történetemet, Krisz pedig azóta is rengeteget segít nekem.

Van olyan - akár magyar, akár külföldi  - szerző, aki inspirálóan hat a munkádra?

Nem tudnék ilyet mondani. Szeretek olvasni, így minden jó könyv nagy hatással van rám, és nyilván befolyásol, inspirál, de nincsenek olyan könyvek vagy szerzők, akikre úgymond hasonlítani szeretnék, vagy a nyomdokaikba akarok lépni. Úgy gondolom, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia, ezt pedig más árnyékában nagyon nehéz megtalálni.

Miért pont a fantasy zsánerében alkotsz?

Azt hiszem egyszerűen így van bekötve az agyam. Nem tudok másképpen gondolkozni. Akárhányszor eszembe jut egy történet, abban mindig van valami fantasy elem, de minimum misztikus. Nem tudok, de igazából nem is szeretnék a realitás talaján maradni. Szeretek olyan történeteket kitalálni, amik elrepítik az embert egy egészen más világba, ahol minden lehetséges. A mai világban erre szerintem nagy szükségünk is van. Nem csak a testnek, de a léleknek is szüksége van pihenésre, és az ilyen történetek tökéletesek rá, hogy kikapcsolják az olvasót.

Szerinted mik azok az elemek, amitől izgalmassá és hihetővé válik ennek a világképe?

Szerintem izgalmassá attól válik egy fantasy (de igazából bármilyen könyv), ha olyan kalandokba keverednek a szereplők, amikből nem biztos, hogy sikerül megmenekülniük, vagy sikerül megoldaniuk. Szerintem kell, hogy időnként elbénázzanak ezt-azt a karakterek, hozzanak rossz döntéseket, és ne sikerüljön nekik minden elsőre. Ha az olvasó biztosra tudja, hogy úgy is minden rendben lesz, az unalmassá teszi a történeteket. Legalábbis én így gondolom. És persze az is kell, hogy pörögjenek az események. Én személy szerint nem szeretek oldalakon keresztül a semmiről olvasni, így valahogy magától jött, hogy én magam sem írtam ilyet. Volt, akitől megkaptam, hogy túlpörgős lett a könyv, és időnként igényelt volna pár nyugisabb részt is. Azt hiszem, ekkor esett csak igazán le nekem, hogy tényleg mennyire szeretem, ha pörögnek az események.

És, hogy mitől lesz hihető a világkép? Ha alaposan ki van dolgozva. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent le kell írni, ami az embernek az eszébe jut. Én sok mindent elképzeltem a világom kapcsán, aminek egy részét nem említem a könyvben, viszont írás közben befolyásol, és ezt szerintem érzik az olvasók. Ha egy világ alaposan ki van dolgozva, akkor minden olyan természetesnek hat, és az ember nem lepődik meg a legképtelenebb dolgon sem. Én ilyenkor érzem azt, hogy hihető lett valami. Bízom benne, hogy ezt nekem is sikerült átadnom a könyvemben.

Számodra mi volt a legnagyobb kihívás, miközben a kéziratodon dolgoztál?

A legnagyobb kihívás az volt, amikor Krisszel felvettem a kapcsolatot, elkezdtük a közös munkát, és nekem újra kellett gondolnom az egész történetet. Az első változat lezárása után borzasztó nehéz volt újra megnyitnom a történetet, de nem bántam meg, hogy nem adtam fel, mert a második verzió sokkal jobb lett!

Persze nálam is akadt, és akad olyan időszak, amikor nem tudom, hogyan haladjak tovább. Ezt szerintem minden író elmondhatja magáról. Az ilyen időszakokat nem szeretem, mert imádok írni, és borzasztó zavaró, amikor csak a villogó kurzort bámulom órákig.  De szerencsére eddig még mindig sikerült túllendülnöm ezeken, viszonylag hamar.

Milyen véleményeket kaptál az olvasóidtól?

Eddig szerencsére nagyon jó visszajelzéseket kaptam, még akinek annyira nem nyerte el a tetszését, az is ki tudott valamit emelni a könyvből, ami azért tetszett neki, és ennek nagyon örülök. Sokan mondták, hogy ők még ilyennel nem találkoztak, és hogy ez milyen egyedi ötlet. Az ilyen mindig nagyon jól esik. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nincs olyan dolog a világon, ami mindenkinek tetszik, szóval biztosan lesznek majd olyanok, akiknek egyáltalán nem nyeri majd el a tetszését, de ez szerintem nem baj. Nem vagyunk egyformák, és én igyekszem mindenkinek a véleményét ugyan olyan tisztelettel kezelni. Persze örülök, ha valakinek sikerül örömet okoznom a történetemmel, és tiszteletben tartom, ha valakinek nem tetszett.

Melyik a kedvenc részed a könyvből és miért?

Uh, erre nehéz válaszolni! Most a harmadik kötet végét írom éppen, így fejben inkább abban vagyok benne, de nekem az egész történet tetszik, hisz különben nem írtam volna meg.

Talán az egyik kedvenc részem az első kötetben, amikor Christopher egy óra keretén belül verekszik a diákokkal. És ebben az az érdekesség, hogy ez a jelenet egy extra jelenet volt. Már befejeztem az első kötetet, és elküldtem Krisznek végleges átnézésre, amikor javasolta, hogy még itt meg ott kéne pár extra rész. Tehát ez a jelenet ekkor született, amikor elvileg már kész volt a kötet.

És hogy miért ez a kedvencem? Igazából szerettem, amikor Megaira meg Christopher piszkálódtak. Jókat szórakoztam rajtuk.

Ha választhatnál, szívesen élnél az általad teremtett világban?

Azt hiszem igen. Mindig is vonzottak a harcművészetek, bár sosem tanultam egyet sem, és a fegyvereket is érdekesnek tartottam. Ha 18 éves lennék és kapnék egy meghívót a Fegyverek Házába, akkor gondolkodás nélkül mennék.

A regény a NewLine Kiadónál vásárolható meg. Milyen érzés az ő csapatukban dolgozni?

Nagyon jó érzés. Örülök, hogy a csapat tagja lehetek. Mimi nagyon kedves és segítőkész, de az egész társaság nagyon aranyos. Egy rossz szavam nem lehet senkire, és megismerkedtem a kiadónál pár olyan emberrel is, akiket azóta bátran nevezhetek a barátomnak is. Az egyik ilyen személy Megyeri Judit. Bár nem azonos zsánerben írunk, mégis nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk. Szeretek vele beszélgetni, és sokszor kikérem a véleményét. Nagyon kedves, őszinte embernek ismertem meg. Szóval tényleg nagyon jó társaságba csöppentem a kiadó által, és ezért nagyon hálás vagyok.

Hogyan telt nálad a szenteste? Mesélj egy kicsit az olvasóidnak!

Nyugalomban, szerencsére. Egy ilyen rázós év után törekedtem rá, hogy a karácsony a lehető legnagyobb nyugalomban teljen. És persze írtam is, mert azt mindig kell. Akkor érzem igazán jól magam, ha írhatok.

Íróként hogyan képzeled el 2021-et? 

Elsősorban termékenynek képzelem el. Terveim szerint A fegyverforgató második és harmadik kötete is meg fog 2021-ben jelenni, és mindenképp befejezem a negyedik és egyben utolsó kötetet. Emellett már olyan sok történetötletem van, és persze mind követeli, hogy foglalkozzak velük, szóval azokkal is szeretnék haladni. Arról meg már nem is merek beszélni, hogy A fegyverforgatóval kapcsolatban mennyi ötlet rejlik még a tarsolyomban. Előzmény történetek, következő generációk története és egyéb, kiegészítő történetek. Azt hiszem klónoznom kéne magam, hogy mindennel egy időben tudjak foglalkozni, vagy kéne Hermione időnyerő nyaklánca!

Ezúton boldog karácsonyt és történetekben gazdag új évet kívánni az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a szerző hivatalos Facebook oldalát, vagy szerezd be a saját példányod a a NewLine Kiadótól!

Írta: Isabel

A történet, ami egy írói válságból indult - Interjú a Névtelenek szerzőjével

A Bolygókeringő sorozat írónő nagyon magasra tett nálam a mércét. Már a tartalomból tudtam, hogy szeretni fogom a művet és ezért már olvasás előtt elvárásaim vannak. Szerencsére ezt sikerült megugrania, hiszen a Névtelenek az idei évem egyik legizgalmasabb olvasmánya volt. 

Most pedig alkalmam nyílt beszélgetni az írónővel, az írásról és a marketing világáról is!

Mielőtt belemegyünk a komolyabb kérdésekbe, pár szót mesélnél magadról az olvasóknak?

Persze. Először is, az sejthető, hogy nem ez a valódi nevem. Azért szerettem volna írói álnéven alkotni, mivel civilben nyelvészettel foglalkozom, fiatal kutató vagyok. Emiatt elvárás, hogy megjelenjenek tudományos cikkek is a nevem alatt. Nem szerettem volna keverni a két műfajt, ezért Ágiként írom a nyelvészeti cikkeimet, és Auroraként a könyveket. Nekem ez egyfajta biztonságot is ad. Ha túl zaklatott az életem Ágiként, akkor Aurorához „menekülök”, ha pedig Auroraként zaklatott az élet, jó kicsit Áginak lenni. A magánéletemről annyit mondanék, hogy férjezett vagyok, a férjem egyben a legjobb barátom is, aki szerencsére sokat segít és támogat az írásban és a munkában egyaránt. Lelkesen olvassa a regényeimet. A kutatói munkám pedig valamilyen szinten a hobbim is, óvodás és kisiskolás gyermekekkel foglalkozom, az ő nyelvfejlődésüket vizsgálom, ezért is hálás ez a feladat. Hobbim még a nyelvtanulás, jelenleg oroszul tanulok, előtte angolul, németül és spanyolul tanultam, meg egy kicsit finnül, de azon a nyelven nem beszélek. Még egy kis érdekesség rólam: van cukrászvégzettségem is, bár cukrászként nem dolgoztam még. A jó sütik a gyengém. 

Hogyan született meg a Névtelen ötlete és mennyit dolgoztál a kéziraton?

Épp írói válságban voltam. Nem írtam, mert úgy éreztem, hogy nincs értelme. Ráadásul kiderült, hogy van egy hormonális betegségem is, aminek sokat segít a mozgás. Egyik Karácsonyra ezért a férjemtől kondibérletet kaptam. Nem örültem neki, nem azért, mert utáltam volna mozogni. Valamilyen szinten a mozgás mindig is az életem része volt. Hanem azért, mert egyedül kellett mennem. De ha már költött rá, én becsülettel eljártam. Nagyon megtetszettek a kardió gépek, amiken órák hosszat képes voltam edzeni. Viszont a helyen nem volt semmi, ami komolyabban lekötött volna. A rádióból szóló zene sem volt a kedvencem, ezért azzal szórakoztattam magam, hogy történeteket találtam ki. Lelki szemeim előtt ekkor beindult a film. Valahogy így született meg Auróra és Lloyd története. Aztán eljött a nyár, amikor úgy éreztem, hogy muszáj leírnom ezt a sztorit. Persze nem a legjobbkor jött az ihlet, mert épp életem legnagyobb vizsgájára készültem. De nem állhattam ellen; muszáj volt írni. A vizsgám amúgy jól sikerült. Aztán egy nyár alatt megírtam a trilógia három részét. De persze ezután jött a munka oroszlánrésze. Körülbelül két év telt el, amíg javítgattam, átírtam, extra jeleneteket tettem bele, szóval több időt vett el az utómunka, mint maga a történet leírása. 

A regény cselekménye nem a Földön, hanem más bolygókon játszódik a jövőben. Sok  kutatómunkát végeztél csillagászat témakörben, hogy minél hitelesebb hátteret kaphassunk?

Gyerekkorom óta érdekel a csillagászat annak ellenére, hogy mindig rossz voltam matekból és fizikából. Ezért középiskolás koromban járt hozzám egy tanár, aki korrepetált. Persze ez abból állt, hogy gyorsan megcsináltuk a leckét, aztán órákig beszélgettünk a csillagokról, a bolygókról és az univerzumról. Szóval alapjáraton megvolt bennem az érdeklődés. Azt szoktam mondani, ha nem nyelvészettel foglalkoznék, akkor csillagásznak mennék. Szeretem az ilyen jellegű tudományos cikkeket is, de azért annyira mélyen nem mentem bele a témába. Nem tekintem magam szakértőnek, ezért is ragaszkodtam a földi viszonyokhoz a regény során. De majd a másik két regényben, ahol érdekesebbnél érdekesebb bolygókra utazhatunk, kicsit már elrugaszkodom a Földtől.

 

Olvastam egy olyan véleményt a könyvedről, ahol a az X-men-hez hasonlítják a szereplőket. Mit gondolsz, van ennek valóságlapja? Milyen érzéseket kelt benned, hogy egy ekkora művel talált párhuzamost az egyik olvasód?

Eleinte zavart. Mert a párhuzam a férfi főszereplőmet, Lloydot érinti leginkább. Azt szokták mondani, hogy olyan, mint Wolverine/Rozsomák/Farkas. Persze nem tagadhatom a hasonlóságaikat; mindkettőben ott bujkál az „állat”, mindkettő kissé flegma, mogorva antihős, aki nehéz múlttal rendelkezik. Persze szeretem Rozsomák karakterét, mégis azt szerettem volna, ha Lloyd kicsit „több” lenne ennél. Úgy értem, hogy Lloyd Lloyd lenne, és nem Rozsomák2. Azt szoktam mondani, hogy Rozsomák alapvetően jófiú, aki kicsit rosszalkodik. Lloyd pedig pont az ellenkezője; ő rossz fiú, aki tud néha (főleg Auróra miatt) jó is lenni. De előre leszögezem, hogy az ő karaktere nem változik. Nem az lesz vele, hogy az elején egy nőcsábász bunkó, aki Auróra miatt megváltozik, és valamiféle rózsaszín papuccsá válik. Nem, ő ilyen, és ilyen is marad a trilógia legvégéig. A másik párhuzam az X-mennel, hogy itt is képességekről van szó, s ezeket a képességeket az emberek üldözik, a maguk javára akarják fordítani őket. A válaszom a kérdésedre tehát az: emiatt az egyik szemem sír, a másik nevet. Azért nevet, mert én magam is kedvelem az X-men filmeket, szóval jólesik, ha hozzá hasonlítják. Azért sír a másik szemem, mivel szerettem volna egyedit alkotni. Majd az olvasók eldöntik, hogy ez mennyire sikerült. 

A regény a Menő Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Miért rájuk esett a választás?

Nagyon sok kiadót nézegettem akkoriban, amikor a kiadásról döntöttem. Valójában azért rájuk esett a választásom, mert tetszett a kiadó arculata. Nekem alapjáraton a magánkiadás is szimpatikusabb, mivel itt a legtöbb dologról a szerző dönt, és nem a kiadó. Amúgy nagyon készségesek és jó fejek. Csak ajánlani tudom őket! 

Az értékelésemben kiemeltem, hogy a borítód nagyon szép, letisztult kivitelezést kapott. Mesélnél kérlek a grafikussal való közös munkáról? 

Szerintem a borító nagyon fontos, hiszen ez az első dolog, amit az olvasó lát, ez lehet az, aminél eldönti, hogy a kezébe veszi-e, és elolvassa-e a fülszöveget, vagy sem. Nem is értem, azokat az írókat és kiadókat, akik felkeresnek egy ingyenesen letölthető képeket tartalmazó adatbázist, és onnan választanak borítót. Nekem általában már ott van a kép a fejemben arról, hogy milyen borítót szeretnék a könyvemnek. Ezt elmondom a tervezőmnek, ő pedig csinál valamit, ami ugyan nem egyezik a fejemben lévő képpel, de általában sokkal jobb annál. Ez így működött a Névteleneknél is. Megkerestem Dominikát (akit amúgy az egyik ismerősöm ajánlott), és elmondtam, hogy mit szeretnék. Nem sokat kellett változtatni a képen, szinte azonnal eltalálta azt. Most szülési szabadságon van, és mondta, hogy nincs kapacitása a többi borítóra. Azóta lett egy másik borítótervezőm, akinek szerintem lassan már az idegeire megyek. Ő készítette a második rész borítóját Dominika tervei alapján, jelenleg pedig egy szintén fantasy történet borítóján dolgozunk, ami reményeim szerint 2021-ben jelenik majd meg. Szerintem nem nehéz velem együtt dolgozni, de az is biztos, hogy nem szoktam mindenre rábólintani. Valahogy olyan kapcsolat alakul a borítótervezőim és közöttem a végére, hogy szinte fél szavakból értjük egymást. 

Olvastam a blogodon az évértékelésről szóló bejegyzésedet, amit kezdő írók figyelmébe ajánlasz.  Pár mondatban összefoglalnád, mit adott neked 2020?

Persze. A koronavíruson és a bizonytalanságon túl, ami erre az évre jellemző, azért velem sok pozitív dolog is történt. Sok értékes embert ismertem meg az írók és olvasók között. Nincs is annál nagyobb boldogság egy írónak, amikor megkeresik őt azzal, hogy mennyire tetszett nekik a könyve, és hogy mikor jön a folytatás. Emellett sok önismeretet is tanít az a rengeteg hozzászólás, kritika, tapasztalat, amit kaptam. Persze voltak olyan események is, amelyek kevésbé érintettek jól (pl. trollkodások, és illegális letöltő oldalak), de valahogy ezeket is megtanultam, vagy éppen most tanulom kezelni. Mindenesetre izgalmas volt 2020, és remélem 2021 sem fullad érdektelenségbe. Kíváncsian várom, hogy mit hoz az új év. 

Kiemelted, hogy nagyon fontos a közösségépítés. Tapasztalat, hogy a kezdő írók általában nagyon félénkek. Ők, hogyan győzzék le a gátlásaikat?

Nem vagyok ebben szakértő, csak a saját tapasztalataim alapján nyilatkozhatok. Nekem is sok gátlást kellett legyőznöm ahhoz, hogy kiálljak a nyilvánosság elé a könyvemmel együtt. Szerintem szomorú, hogy manapság az íróktól elvárják, hogy médiaszakemberek legyenek. Aki ír, az nem feltétlenül olyan személyiség, aki képes is eladni a saját könyvét. Mégis ezzel kell szembenézniük. És ez nemcsak a magánkiadásban megjelent könyvekkel van így, hanem ez általános tapasztalat. Amíg Amerikában egy-egy írónak van ügynöke, aki ezeket a dolgokat elintézi helyette, Magyarországon magadra vagy utalva. És ami még fontos, lelkileg nem biztos, hogy kész vagy erre. Senkinek sem esik jól a negatív kritika, még akkor sem, ha az építő jellegű. A kritika pedig ehhez a műfajhoz tartozik. Az íróknak nagyon kemény páncélt kell magukra növeszteni, hogy helyén kezeljék a kritikát, a hozzászólásokat, ahogyan azt is, hogy mit kezd, amint látja a másik sikerét, örömét. Ahogy a cikkemben is írtam, szerintem erre a megoldás az, hogy egyrészt te magad legyél a mérce! Olyan célokat tűzz ki magadnak, amiket el is tudsz érni! Ne foglalkozz azzal, hogy másnak milyen szuper, mivel a közösségi médiában úgysem a legrosszabb napját látod annak a személynek, de ez attól még nem azt jelenti, hogy olyan nincs is. A másik pedig, hogy fogadd emelt fővel a kritikát, ne bízd el magad a jó kritikák után, és ne omolj össze a kritikusabb jellegű hozzászólások után. Próbáld saját magad javára fordítani az észrevételeket, tanulj belőlük! És ami itt még nagyon fontos; ne legyél kishitű! Én is azt szoktam mondogatni, hogy nem vagyok túl érdekes, nem vagyok se zseni, se táncbajnok, se űrhajós, én csak egy egyszerű író vagyok. De talán pont az írás az, ami érdekessé tesz téged. 

Hogyan készülsz az ünnepekre? Esetleg bevonod ebbe az oldalad/ csoportod követőit is?

Az ünnepeket most inkább pihenéssel töltöm. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek posztjaim, és teljesen néma leszek. De most nem kezdek semmilyen nagyszabású dologba. Sok tennivaló vár még rám 2021-ben, ezért érdemes lesz kicsit kipihenni magam előtte. Ez is kell néha.

Zárásképp, mesélj a terveidről! 2021-ben várható a trilógia második része? 

Igen, a Bolygókeringő 2. vagyis a A Hetedik Bolygó jövő év márciusa környékén fog kijönni a tervek szerint. Emellett az utóbbi fél évben a csoportom tagjaival közösen írtunk egy interaktív történetet. Ennek az volt a lényege, hogy megszavaztattam velük mindent; mi legyen a műfaja, milyenek legyenek a szereplők, mi legyen a címe. Fejezetről fejezetre haladtunk. Minden héten volt egy szavazás arról, hogy mi legyen a következő fejezetben. Ezért sikerült sok embert bevonni. Ebből a történetből szépen, lassan könyv lett. Ez a blogomon még pár napig, Karácsony végéig olvasható, utána szeretném megjelentetni. Úgyhogy már dolgozunk a borítón, ahogy a szövegen is. Januártól pedig a csoportomban egy újabb interaktív történetbe kezdek. Szóval vannak terveim, nem fogok unatkozni jövőre sem. Köszönöm a lehetőséget, köszönöm az érdekes kérdéseket. 

Nagyon boldog karácsonyt és olvasókban gazdag új évet kívánok a Aurorának!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, csoportját,blogját vagy a regényét a Menő Könyvek Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel

A szerző, akinek nemcsak a minőség, de a fontos témák feldolgozása is nagyon fontos - Interjú Czernák Eszter meseíróval

A kép a Sárkányovi c. mesekönyv borítójának egy részlete, a szerző engedélyével!

Czernák Eszter, a Pagony Kiadó egyik szerzője hobbiból kezdte el a meseírást. Két gyermekes édesanyaként azon dolgozik, hogy a gyerkőcök számára minél több örömteli pillanatot okozzon. Eddig hat darab könyve jelent meg, és bár eddig nem volt alkalmam egyik sem elolvasni, mégis gyermeki kíváncsisággal kérdezgettem történeteiről és az alkotás folyamatáról is.
Gyertek, tartsatok velünk!

Kezdésnek pár szóban mesélnél nekünk a gyerekkorodról? Melyik volt a kedvenc mesekönyved?

Sok kedvenc mesekönyvem volt. Talán a Mesél az erdő sorozat első két részét említeném, ezeket még ma is szívesen olvasom a gyerekeimnek.

Mit szerettél és mi hiányzott az általad olvasott mesekönyvekből? Íróként ezeket a hézagokat sikerült kitöltened?

Gyerekként nagyon szerettem az olyan meséket, amikben valami csavar, valami jópofa ötlet van. Akkoriban nem igazán gondolkoztam azon, mi hiányzik nekem egy meséből. Talán csak fura volt, hogy a kalandosabb mesekönyvekben többnyire fiúk a főszereplők. Íróként igyekszem sok lány szereplőt alkotni.

Az nem titok, hogy egy gyermek megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlen az olvasás. Mit gondolsz, hogyan válassza ki a szülő a megfelelő könyvet? Te, mint anya, milyen szempontokat veszel figyelembe vásárláskor?

Én kétféle szempont alapján választok. Egyrészt olyan mesekönyveket, amikről tudom, hogy érdekelni fogják a gyerekeimet, mert mondjuk egy sorozat következő részei. Másrészt olyan könyveket, amikkel mindenképpen szeretném, ha megismerkednének, mert szerintem fontos témával foglalkozik, vagy olyan klasszikus, amit én is nagyon szerettem gyerekként, esetleg csodaszépek az illusztrációk. Ilyenkor sokszor megnézem miket írnak egy-egy könyvről a neten, a Pagony sikerlistáját is gyakran szoktam nézegetni.

Milyen érzés számodra, hogy a kicsiknek már két kezüket ahhoz használni, ha meg akarják számolni a könyveidet?

Csodás érzés. Azt hittem, az első könyv után elmúlik az izgalom, de nem. Minden alkalommal hihetetlen öröm a kezembe venni a saját színes-szagos könyvemet. Valójában 5 könyvem jelent meg eddig, a hatodik egy antológia, amelybe kortárs meseírók történeteit válogatták össze 3 éveseknek. Ebbe belekerülni is nagyon megtisztelő volt.

Neked és az olvasóidnak ugyanaz a kedvencetek?

Hát, az vicces lenne, mert nekem mindig az a kedvencem, amelyiken éppen dolgozom.

A Sárkányovi sorozatod első részéről láttam egy rövid videót az egyik közösségi oldalon, innen tudom, hogy különleges fantázialényekről szól.  Honnan ered az ötlet és mitől olyan különlegesek ők?

Szerintem egy gyereknek nagyon félelmetes lehet az első nap az óvodában, ugyanakkor nehéz megfogalmaznia, mitől is fél tulajdonképpen. Gondoltam, ha néhány vicces, különleges lényen keresztül mutatom be az óvodát, máris kevésbé lesz félelmetes. Nekem is sok mókázásra ad lehetőséget, hogy mondjuk egy sárkánygyereknek három feje is van, ráadásul, ha látják, hogy még egy sárkánygyerek is megijed az első napon, akkor a gyerekek sem szégyellik, hogy ők is félnek.

Jól tudom, hogy ez a két kötet kifejezetten az óvodába szoktatást segíti? Mennyire igényel szakmai tapasztalatot egy ilyen történet megalkotása?

Igen, az első rész tulajdonképpen a kis ovisok első napját/hetét mutatja be az oviban. Sok olyan ovis mesekönyv van, amiket óvó nénik írtak, például Vadadi Adrienn könyvei. Én inkább a saját ovis emlékeimre támaszkodtam, meg a gyerekeim élményeire, sőt, volt olyan történet, ami egy ovis szülői értekezleten jutott eszembe. Az óvó nénik mondták, hogy egyre többször hallják a szőnyegen játszó gyerekektől, hogy „megütöttél a könyököddel, most megverlek, mert az anyukám azt mondta, hogy védjem meg magam”. Kérték, hogy ne ezt tanítsák a szülők a gyerekeiknek, mert a szobák picik, a gyerekek sokan vannak, sokszor pusztán a véletlenek összjátéka, hogy megütik egymást vagy lerombolják, amit a másik épített. Tanítsák azt a szülők, hogy a gyerekek beszéljék meg, mi történt és miért. Ez a véletlenek összjátéka szöget ütött a fejemben, rögtön elkezdtem jegyzetelni, mennyi minden történhet a véletlenek összjátéka miatt. A meseírásban ez az egyik csodálatos dolog, hogy el lehet túlozni, ki lehet csavarni, majd rátenni még egy lapáttal, amíg a gyerekek maguk is nevetnek a helyzeten, és rögtön értik, mire megy ki a játék.

Nálatok hogyan zajlott ez a folyamat otthon?

Mi pont az ovival szemben lévő játszótérre jártunk, így magától adódott, hogy ahányszor elmentünk mellette, megjegyeztük, hogy nézd, ide fogsz járni, vagy nézd, milyen klassz játékok vannak az udvaron, meg persze vettünk ovis mesekönyveket is. A legtöbbet szerintem mégis az segítette, hogy már a nyáron elkezdtünk összejárni, együtt játszóterezni több kisgyerekkel, akik szintén abba a csoportba kerültek, így szeptemberben már sok ismerős arccal találkozott a gyerek.

A második gyerekem épp most kezdte az óvodát, és hát ez most egy teljesen más helyzet volt. Először is, mert elköltöztünk, és így egy teljesen új óvodába került a kisebbik gyerek, mint ahová a nagyobbik járt. Másodszor, mert a vírushelyzet nagyon rányomta a bélyegét oly sok minden más mellett az ovikezdésre is. Hiába terveztük el, hogy majd még az ovi előtt lesz időnk felfedezni a környékbeli játszótereket, megismerkedni a környékbeli gyerekekkel, erre nem volt lehetőségünk. Elmaradt a nyílt nap is az óvodában, egyszer sem tudtunk bemenni, vagy találkozni az óvó nénikkel, sőt, az új lakcímkártyánkat is csak a beiratkozási határidő lejárta előtt egy órával kaptuk meg. Mivel jelenleg a szülők nem mehetnek be az épületbe, nem is tudom, milyen a szoba, ahol a gyerekem a napjait tölti, nem én öltöztetem ovi előtt / után, és még egy csomó szokatlan helyzet adódott – ahogy minden más óvodában is. Nem irigylem azokat a gyerekeket, akik most kezdték az óvodát, és együtt érzek a szüleikkel, hiszen én is első kézből tapasztalom éppen milyen is így kezdeni az ovit. 

Gondolom, nem állsz meg és újabb könyveket kapunk tőled a jövőben. Mi inspirál az alkotásban?

Gyakorlatilag bármi inspirálhat, a Sárkányovi második részének megjelenése után el is kezdtem megírni a FB-oldalamon, hogy egy-egy rész miről jutott eszembe. Például a hintás történet úgy született, hogy egy barátnőm mesélte, a fia az első napon az óvodában felült a hintára és várt. De nem történt semmi. Rá kellett jönnie, hogy az óvodában nincs senki, aki majd löki őt, mint az anyukája. Meg kell tanulnia egyedül lökni a hintát. Bármennyire vicces elsőre, ez egy kemény tapasztalat egy ovis gyereknek. 

És ha már jövő: dolgozol valamin? Mit szabad tudnunk róla? A karantén hogyan hat az írói munkásságodra?

A tavaszi karantén alatt, aztán meg egész nyáron teljes állásban dolgoztam itthon home office-ban két gyerekkel. Nagyon fárasztó volt, este már nem volt kedvem nekiállni még írni is, így például a Sárkányovi harmadik része sem készült el. De nem akarok panaszkodni, így is nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egyáltalán meg tudtam oldani, hogy itthon legyek a gyerekekkel. Viszont októberben készültem el egy új mesekönyvvel, ami egész kicsiknek szól, és a városi természetet, a városban köztünk élő állatokat mutatja majd meg egy kislány történetein keresztül. 

Ezúton szeretnék békés karácsonyt és boldog új évet kívánni az írónőnek!

Amennyiben kíváncsi vagy Eszter munkásságára, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy látogass el a Pagony Kiadó webáruházába és csemegézz a könyvei közül!

Írta: Isabel