A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #orvos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #orvos. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. augusztus 8., kedd

Császi Zsüliet - Zeusz ​titkai


 A most következő regénynek nagyon különleges hangulata van. Rengeteg érzést felszabadított bennem, hiszen nincs egyszerű mondanivalója. 

Főhősnőnk Nelli, aki már a lapok elején izgalmakat tartogat, ugyanis menekül é hatósági szervek is keresik, A nő amnéziás, szeretne valami biztonságos helyet találni magának, de azt nem tudni miért. A  Theátrum színház statisztájaként kapja meg a lehetőséget.

A cselekmény nagyon színes hiszen több mindenkit mozgat meg, ráadásul az idősíkok változása is nagyon érdekes. Eleinte ez picit furcsa volt számomra, meg kellett szoknom az ütemét, talán emiatt is haladtam lassabban az olvasással. 
A mondanivaló ellenben nagyon érdekes és elgondolkodtató. Soha nem tudhatjuk, mit tartogat számunkra az élet, olyan helyzeteket is teremthet, melyekről azt gondoljuk velünk nem történhet meg. Amikor pedig mégis, két választásunk van: feladni vagy küzdeni. Nelli az utóbbit választotta minden emlék nélkül. 

Tetszett, hogy belelátunk a színház életébe is, teljesen kezdő vagyok a témában, de jó kis színfolt volt. Az, hogy ezek az események és információk mennyire állják meg a helyüket, nem tudom, de a történetet nagyon szépen vitték előre. 

A magam részéről egyébként azt mondanám, hogy nem hosszú olvasmány, viszont témáját tekintve nem egyszerű. Lehet én voltam túlságosan érzelgős, de képtelen voltam normális ütemben haladni vele, holott nagyon izgultam Nelliért. Ám a végén picit visszatértünk a kezdeti izgalmakhoz, ami kicsit kirántott a gondolkodós állapotomból.

Összesben nem egy rossz történet, csak sok újdonság volt benne számomra, akár a történetvezetést, akár az információkat nézzük. Ez nem rossz, sőt! Csak az ember hajlamos afelé hajlani, ami már megszokott a számára. Ez egy színfolt volt nekem, így már ezért is megérte elolvasni. 

Mivel még semmit nem olvastam az írónőtől ezelőtt, nem lehet összehasonlítási alapom, viszont, ha csak ebből indulok ki, nem volt gondom az írástechnikával. Természetesen látok potenciált a fejlődésre, de ez minden szerzőre igaz. 

A végén pedig csak annyit, hogy a borító ismételten csodaszép! Tudom, eddig sem mondtam mást, ha a kiadó könyveiről volt szó, de tényleg nagyon tetszenek! Köszönöm szépen nekik az olvasásra adott lehetőséget!

Amennyiben te is kíváncsi vagy a történetre, keresd a Smaragd Kiadó kínálatai között!

Írta: Isabel


2022. október 19., szerda

Ami Harmon - Homokból és hamuból


Ezért a történetért nagyon hálás vagyok az ajándékozónak és nektek is, amiért kiválasztottátok nekem.
 Amennyiben te is elmerülnél a történetben. Hiszek abban, hogy minden könyvnek van valami üzenete az olvasók számára és abban is, hogy nem véletlenül választjuk ki az aktuális olvasásainkat. A lelkem mostanában kissé megfáradt és szomorú, így ez most jó apropó volt arra, hogy kisírjam magam. 

1943-ban járunk, a második világháború idején. Olaszország nagy részét megszállták a németek, a zsidókat szörnyű dolgok fenyegetik. 
Főhősnőnk a Gestapo elől menekülve találkozik gyermekkori szerelmével Angelo, aki időközben a papi hivatást választotta. A férfi befogadja a lányt, és ő rájön, hogy a katolikus valódi menedék sok üldözött számára. 

A történet alapja is nagyon nehéz téma. A történelemkönyvek nem részletezik a világháborúk idején történteket, csak tanítják. Viszont azok a szerzők, akik így vagy úgy, de beleszövik a történeteikbe olyan részleteket is felkutathatnak, amik az emberibb oldalát mutatják be a történteknek. 
Elképzelni sem tudom, mit élhettek át akkor, de őszintén szólva nem is szeretném....

A főhőseinket most nem bontanám szét, hiszen mindketten hősök a maguk nemében. Angelo bújtatja az üldözötteket, Eva pedig bátran szembenéz mindennel, ami rá várhat. A szerelmük is erős, de mindketten tudják, hogy nem ez az az idő, amikor megélhetik az érzéseiket. 

Úgy tudom, az írónő valós elemeket is használt az írás során és gyönyörűen átadta annak a kornak a vegyes érzelemvilágát. Szerelem, félelem, harag és bátorság egyszerre elevenedik meg a lapokon. 
Belegondolni abba, hogy ezeken egyszer valakik átmentek, egyszerre borzasztó ás bátorító.

Nem igazán olvastam még a szerzőtől, ám ez nagy hiba volt tőlem. Gyönyörűen, érzékletesen ír. Utána fogok nézni a munkásságának, de ha hasonlóak ehhez a regényhez, új kedvencet avattam. Akár angolul is szívesen olvasnék tőle.

A borító pedig nagyon kifejező, azonnal tudja az ember, hogy nem mindennapi regény van a kezében.

Bátran ajánlom olvasásra, noha nehéz könyvről van szó, mint a tartalmát, mint pedig az oldalszámát tekintve. Ez nem az a történet, amit hamar le lehet tudni, nekem is jó pár hónap kellett hozzá. És még ma délelőtt is meg tudott ríkatni... 

Nálam hatalmas kedvenc lett, egy igazán maradandó emlék!

Amennyiben kíváncsi lettél, keresd a Líra kínálatában!

Írta: Isabel


A szerző, aki szabadságot és pozitivitást talál a legendákban - Interjú Buótyik Dorinával

Buótyik Dorina neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik szeretik a kalandregényeket és rajonganak Egyiptomért. Szeretnék bocsánatot kérn...

Népszerű bejegyzések