Michael Morpurgo - Kensuke királysága

Egy barátom azt mondta nekem, igyekezzek néha a saját örömömre is olvasni. Bár tisztában vagyok az igazával, számomra az első az adott szavam - legalábbis nagyon igyekszem ehhez tartani magam. Két napja azonban rábukkantam erre a könyvecskére, azok között, amit pár hete megmentettek nekem és pár óra alatt ki is olvastam. Nagyszerű volt a szó minden értelmében. Kedves, izgalmas és nagyon tanulságos. 

A történet egy kisfiúról szól. Michael és a családja - a hirtelen szegényéből menekülve - feltesznek mindent egy lapra és szeretnék körülhajózni a Földet, Tanulnak, majd útra is kelnek és egy ideig minden remekül is alakul: erről a fiú pontos naplót is vezet. Ám egy éjszaka ő és a hűséges kutyusa beleesnek a tengerbe és egy szigeten kötnek ki.

Kensuke egy idős, japán férfi, aki a háború alatt egy hadihajón szolgált orvosként. Miután hírét vettem az amerikaiak támadásának és az ő hajóját is lebombázták, meg volt róla győződve, hogy a családja is odaveszett. A sors a szigetre sodorta és itt érte az öregkor. Egyedül pár majom társaságában.

A fiú és az öreg kapcsolata eleinte nehezen alakul, növelve ezzel a feszültséget, de én valahogy mégis éreztem, hogy a férfi védeni és nem bántani akarja Michael-t. 

Ezután jön az, ami szokott összebarátkoznak és egymás tanítómesterévé is válnak. 

A történet egy nagyon szép és megható lezárást kapott; ám, ennél többet nem mondanék a cselekményről.

A szerző a fiú szemszögéből meséli el történetet. Felnőttként visszatekint az átélt dolgokra és gyönyörű emlékképeket kapunk.

Ami számomra külön öröm volt, hogy találkozhatunk a műben japán kifejezésekkel - amit most már értettem is. 

A végére szoktam hagyni, hogy kinek ajánlanám a regényt. Szerintem 13 éves kőrtől már elveszhető mindkét nem számára - függetlenül attól, hogy van- e japán nyelvismerete. Nem szükséges hozzá, csak nekem adott pluszt. 

Bő leírást kapunk arról, hogyan tanulja meg Michael a tájékozódást, a horgászatot és más hasznos dolgot, így aki egy kicsit is érdeklődik a természet iránt szerintem szeretni fogja a könyvet.

A fejezetek rövidek, nyelvezetük könnyed és élvezhető, így akár az olvasás megszerettetésére is alkalmas lehet.

Az utóbbi gondolatmenetemet folytatva holnap felolvasok belőle a tanítványaimnak, hátha kedvet kapnak hozzá. (Nem igazán szeretnek olvasni - még.)

Mivel a Robinson Crueso is hasonló témát dolgoz fel, lehet ez jó alap lenne nekik. Könnyedebb és korban a főhős közelebb is áll hozzájuk.

Amennyiben te is hasonló olvasmányt keresel gyermekednek vagy magadnak, a Libriben még kapható a regény!

Írta: Isabel

 

Eszes Rita - Rókatündér

Egy kis magánélettel kezdeném az értékelést.

Bár nem beszélek folyékonyan japánul, az országban sem jártam még, mégis autodidakta módon tanulom a nyelvet és olvasok el mindent, aminek köze van hozzá. Imádom a kultúráját, rengeteg mangát/animét ismerek és úgy egyáltalán nagyon szeretem és tisztelem az életfelfogásukat.

Azt kell mondjam, hogy ez a könyv volt, amit 2019-ben a legjobban vártam. Az írónő munkássága teljesen ismeretlen volt számomra, viszont a regény nem. Tudtam, miről szól és láttam szebbnél szebb borítóterveket, melyeket az olvasók elé tártak. Mikor elmondtam Nikinek, hogy szívem vágya elolvasni a történetet, mindent bevetett azért, hogy nekem is legyen egy saját példányom belőle.

Amikor megláttam, majd kiugrottam a boromből és örömmel nyugtáztam, hogy a nyertes borító a valóságban is ugyanolyan gyönyörű, mint online.

Félretettem és azt gondoltam, hogy igen ezt majd akkor olvasom amikor nagyon kell egy kis keleti varázs; majd amikor valami olyasmire vágyom, ami megdobogtatja a szívem.

Aj.. de nehéz… Aki ismer/ figyeli az értékeléseimet tudja, hogy minden írónál -  főképp ha magyar -, igyekszem kiemelni a pozitívumot. Itt is nagyon-nagyon koncentrálok erre, de nem könnyű, mert a könnyeimmel küszködöm.

A történet nagyon tetszik. Egy lány, aki rókává tud alakulni, mégis az emberek világában kell megtalálnia a helyét. Szerelmes is lesz, méghozzá egy olyan férfiba, aki még nekem is szimpatikus. Mi ez, hanem egy nagyon jó alap?

De aztán jött az, amint teljesen lemerevedtem és majdnem abbahagytam a regényt. (Pedig köztudott, hogy semmilyen könyvet nem hagyok olvasatlanul! Soha!)

A japán nyelvben különböző megszólításokat használnak a nevek mellett, ezzel jelezve többek között az egymás közti kapcsolatot, illetve a tiszteletadást egy magasabb rangú személy felé.

Ennek megvannak a maga formai követelményei. A legegyszerűbben egy példával tudom elmondani: sokszor szólítják a főhőst Midori-channak a barátai. Ez nem véletlen, hiszen Midori egy lány, a chan pedig a közeli köteléket jelzi. Ezt, ha latin betűkkel akarjuk átírni chan-ként tesszük és csan -nak ejtjük ki.

Na, most a történetben ez végig csannak van írva. Mikor először láttam, azt hittem nem jó a szemem vagy csak elírás, de az írónő vagy a korrektora végig így használta az egész könyvben! Nemcsak ez az egy szó íródott igy, hanem a sensei is.

Rengeteget gondolkodtam, hogy vajon miért? Valószínűleg így szerették volna megkönnyíteni a nyelvben járatlanok számára a megértést, de ennyi erővel akkor az angol neveket/megszólításokat is átírhatnánk. Számtalan gyerekkönyv jelenik meg angolul, - lásd.: Harry Potter -, de mégsem kiejtés szerint olvassuk azt, amit nem úgy kell. (Bár visszagondolva Minerva McGalagony nevének kiolvasása könnyebb lett volna úgy 13 évesen!)

Olvasva a sorokat próbáltam erről elterelni a figyelmemet, de úgy éreztem, hogy nem vált valóra, amit nagyon vártam. A logika és az empátiám azt súgta, hogy csak jót akartak ezzel az egésszel, de emiatt pont az a varázs veszett el, ami számomra Japánt jelenti. Olyan volt az egész, mint egy gyakorlatlan anime-rajongó fan-fic-je. Pedig a történet ennél sokkal, de sokkal jobb!

Azon gondolkodtam a könyv vége felé, hogy lehet érdemes lett volna a végére egy szójegyzéket készíteni és lásd csodát, tényleg volt egy az utolsó lapokon: itt az írónő elmagyaráz olyan fogalmakat, helyszíneket, amik nálunk nincsenek. Ez nagyon tetszett, csak azt nem értettem, hogy akkor a megszólításokat miért nem lehetett ideírni és betenni a történet elejére? Nem ismered a nyelvet? Nem gond: párszor odalapozol és megjegyzed, amit kell. Tanulsz, és egyébként is, ha érdekel egy japán alapokról szóló regény, csak van valami fogalmad az országról…

A könyv végén van egy fogalmazás, melyben megtudhatunk egy pár dolgot Ritáról is. Itt tudtam meg, hogy nemcsak beszéli a nyelvet, de élt is az országban, ami szerintem nagyon szuper, de ennek tudatában még inkább nem tudom hova tenni ezt a dolgot.

Található még egy kanával (japán írásmód) szedett szöveg is, melyből jelenleg még csak szótagokat ismertem fel, de ha le tudom fordítani, mindenképpen megosztom veletek! Ez szintén remek, de megint csak felvetett bennem egy kérdést: ha azért írták könnyítve a japán szavakat, hogy a nyelvet nem ismerő olvasók dolgát megkönnyítsék, akkor ezt miért nem fordították le?

Ami a szívemen az a számon, ezért elmondom: mikor Nikivel arról beszélgettünk, hogy milyen könyvet várok most a legjobban azt mondtam neki: „ Előbb olvasd el te,  mert nem akarok még egyszer így elszomorodni.”

Mindazonáltal, ha téged is vonz minden, ami Japánnal kapcsolatos, rendeld meg a könyvet a Könyvmolyképzőtől!

Írta:Isabel