2021. április 27., kedd

A szerző, aki ráveszi az olvasót, hogy érezzen - Interjú Ellyne írónővel


 

Ellyne írónőtől már többször volt alkalmam olvasni - ám most két olyan novellát alkotott, amit biztosan nem felejtek el egyhamar. Elgondolkodtató nagyon mély ám tanítószándékú művei egyszerre kiborít és reményt ad.
Ezúton köszönöm a szerzőnek az élményt és azt, hogy elfogadta az interjúra való felkérésemet!

Kezdésnek mesélnél egy kicsit magadról?

Két és fél éve írok komolyabban, de egyébként már három éve építgetem a kis olvasói közösségemet. Már gyerekkorom óta a művészet szerelmese voltam. Évekig zenéltem, és egy-két éve kezdtem újra, amikor nekiálltam egy dalszerzői specializációnak, grafikusként végeztem az egyetemen három éve, illetve évekig színjátszóztam, társulatoztam, és táncoltam is.  Mindig is szerettem több lábon állni, mivel hiperaktív vagyok, és ki kell fárasztanom magam. 

Mi késztetett arra, hogy az élet sötétebb oldaláról írj az ifjúságnak?

Talán az úgynevezett sötétség, nem olyan negatív, mint amilyennek hisszük. Persze iszonyatosan fájdalmas, viszont több pszichológiai tanulmány szól arról, hogy leginkább akkor tud fájni egy negatívnak titulált érzelem, érzés, ameddig ellenállunk neki, és ameddig az elfojtás szerepel nálunk az élet repertoárjában, az bármikor képes lesz visszaütni, sokkal pokolibb módon, mint hisszük. Ezért szeretek írni róla, hogy rávegyem az olvasót arra, hogy érezzen, és engedje át. Egyszer át kell szakadnia annak a gátnak.

A Pieces of heart - Egy szív darabjai és a Hurt - Fájdalomról két különálló novelláskötet. Miért döntöttél emelet a zsáner mellett?

Új volt, és úgy éreztem szükségem van rá. Öngyógyítás is volt, illetve bennem volt, ha én megéltem ezt, vajon még hányan? Kíváncsi is voltam, és sok mindenre választ kaptam. : )

Egy testvérpár gondolatai elevenednek meg a lapokon. Mi segített a lányok személyiségének kialakításában?

A depresszió.

Az érzések, gondolatok számomra nagyon élethűek, megfoghatók voltak. Saját tapasztalat is megbúj közöttük?

Az egész egy saját tapasztalat. Igaziból én vagyok mindkét napló, két karakterbe bújtatva. Talán, hogy könnyebben befogadható legyen, és könnyebben belebújhasson az ember, ezért öltöztettem fel.

A borítóid nagyon elegánsak. Magad tervezted őket?

Én terveztem, és én is készítettem el őket. 

Pár szóban mesélnél arról, te hogyan élted meg a kiadást?

Az elején féltem, mert olyan volt, mintha meztelen lennék. Ennyire még sosem engedtem be olvasót az életembe, és egyszerre nem csak a megszokott kis táboromnak adtam ki magam, hanem a külföldi olvasóknak is. Ijesztő volt.

Tudom, hogy a művek angol nyelven is elérhetőek és több neves író pozitívan reagált rá. Hogyan élsz meg egy ekkora sikert?

Szerintem még mindig nem fogtam fel. Szépen lassan haladok, lépcsőfokról-lépcsőfokra, de azért egy ilyen visszajelzés mindig amolyan nagy érzelmi hullámként ér.

Itthon milyen a fogadtatás?  

Soha nem volt még könyvem, amit ennyire szerettek volna az olvasók.

Beavatnál minket pár tervedbe? mire számíthatunk még tőled 2021-ben?

Két-három történeten dolgozom, amit a következő egy évben örülnék, ha tudnék publikálni, illetve most egy teljes könyvet is szeretnék publikálni a külföldi olvasóimnak, hogy kicsit jobban megismerjenek. Egyébként mindig csak a közeljövőt tervezem meg, mert a hosszútávú sosem úgy sül el, ahogy kiagyalom. 

A blog nevében további sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd Ellyne hivatalos Facebook - oldalát, vagy regényeit többek között a Bookline kínálatában!

Írta: Isabel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az szerző, aki éveket szánt a kutatómunkára - Interjú Kristin M. Furrierrel

Kristin M. Furrier írónő legújabb regénye kicsit más, mint az eddigiek. Bár egyszer már beszéltünk róla, most, hogy én is a végére értem az ...

Népszerű bejegyzések