2017. február 26., vasárnap

Ismerj meg

Bár, a cím nem egészen helytálló, hiszen megismerni valakit nem lehet pár sor alapján; mégis szeretnék megosztani veletek pár nem(csak) hagyományos információt.
Akkor kezdjük is az alapokkal:
.
27 éves nőként ez az első blogom, ami merőben szokatlan lehet.  A mai felgyorsult és digitalizált világban nem ritka, hogy már kiskamaszoknak is több van; ám a személyiségemből adódóan, - ami kissé visszahúzódó- eddig nem voltam nyitott az efféle dolgokra.
Ám a kíváncsiság csírája bennem is kihajtott: elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy vajon így, név nélkül és ismeretlenül, mit reagálnának az emberek a gondolataimra; anélkül, hogy tisztában lennének a kilétemmel és a mögöttem lévő úttal.


Érettségivel rendelkezem és 3 nyelven tanulok; az angol nyelvvizsga megszerzése folyamatban van.  Azt nem mondanám magamról, hogy antiszociális lennék; bár lényegesen kevesebb emberrel találkozom, mint az átlag.  Ettől eltekintve viszont szeretek beszélgetni és ismerkedni; az pedig, hogy, erre kevés a lehetőségem, nem töri le a lelkesedésem.

Szeretek tanítani,- akár felnőttekről, akár gyerekekről van szó. Azt a nézetet vallom, hogy "A tudás mindenkié!" így többször volt rá példa, hogy ezt mindenféle honorárium nélkül csináltam.
Érdeklődési köröm elég széles, igyekszem folyamatosan tájékozódni és új ismereteket megszerezni, melyek megtanulása nem okoz komolyabb nehézséget.
Hobbiként foglalkozom regény-, novella-, gyermek mesék,- illetve versek írásával. Egy ideje azon dolgozom, hogy ez ne csak mint kikapcsolódás legyen része az életemnek.
(A műveimből a későbbiekben láthattok majd részleteket.)

És akkor jöjjön néhány nem hétköznapi információ:
- Ki tudom rakni a Rubik- kockát. (Mint hallottam, ez nem mindenkinek sikerül.)
- Nagy álmom megtanulni lovagolni és ejtőernyőzni. :)
-Régimódi gondolkodással rendelkezem, például Soha nem kezdeményeznék egy párkapcsolatot, és az ehhez tartozó egyéb modern részeket is kerülöm.
- Makacs természetemből adódóan képes vagyok a végsőkig küzdeni a céljaimért; a "feladás" nem szerepel a szótáramban.

Azt hiszem, egyenlőre ennyit Rólam; idővel úgyis egyre több és több részletet ismerhetsz majd meg belőlem.

Amennyiben szeretnél nekem üzenetet küldeni, kérdezni vagy akár ötletet adni a blog fejlesztéséhez,  azt a következő elérhetőségek valamelyikén megteheted:

E-mail:kicsiangyal0327@freemail.hu
Facebook: https://www.facebook.com/healianrose/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az szerző, aki éveket szánt a kutatómunkára - Interjú Kristin M. Furrierrel

Kristin M. Furrier írónő legújabb regénye kicsit más, mint az eddigiek. Bár egyszer már beszéltünk róla, most, hogy én is a végére értem az ...

Népszerű bejegyzések