A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #DarvasPetra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #DarvasPetra. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 8., szerda

Darvas Petra - Magyarok ​Serege (Hópelyhek májusban 3.)


 Na melyik sorozat folytatását vártam a leginkább? Na jó, ez nagyon sablonos indítás volt, de amióta megkaptam a recenziót kétszer is elolvastam, annyira szerettem. A Moly.hu szerint ma volt a megjelenés, ezért is csinálnék nektek pont most kedvet a Magyarok Seregéhez!

A történet ott folytatódik ahol az előző abba maradt. Gery meg akarja semmisíteni a kelyhet, hogy a helytartó ne használhassa erejét, ám az út sokkal veszélyesebb, mint azt gondolta. 
Eközben a navatlani nemesek hadad üzennek a koronáért, ami azért óriási gond, mert kiderül, hogy a mágikus sereg nem létezik. A herceg varázsereje nélkül akar harcba szállni és ebben barátai és bátorsága segíti is őt.  Ráadásul a történet előrehaladtával kiderül Tigrato valódi szándéka is, szóval kalandból nem kapunk keveset!

A zárókötet méltó az előzőekhez és minden kérdésre választ kaphatunk általa. Olyan végkifejlet ez, amit egyáltalán nem un az olvasó (kétszeri olvasás után sem)!

A szereplők nagyon szép utat járnak be az első kötethez képest. Láthatjuk őket megkomolyodni, bölcsebbé válni és egyre felelősségteljesebb döntéseket hozni. Ifjúsági regény révén szép példa a fiatalságnak. Nem kell félni az egyre nehezedő feladatok súlyától, csupán csak meg kell találni rájuk a megoldást. Minél több ilyen helyzetet oldunk meg. Ez a keresés egyre gyorsabban és egyszerűbben fog menni és így szerezzük meg a szükséges tapasztalatot a felnövéshez.  

A csapatot erősen összetartó kötelék most is kibírt minden megpróbáltatást, ami nagyon jót tett a lelkemnek. Szeretem hinni, hogy az erős barátságok, tényleg egy életre szólnak és a résztvevők mindent meg tudnak oldani. Köszönöm Petra, hogy ezt eszembe juttattad!

A világkép most is ugyanolyan jó hangulatot hoz, mint eddig. Tökéletes a fantasy zsánerhez.

A végére szoktam hagyni a borítót, és őszintén szólva nekem az első kettő jobban tetszett, dacára annak, hogy a főmotívum nagyon kifejező. Talán nekem a lila háttér lett túl harsány, ám ez mit sem von le a regény értékéből. 

Igazából kicsit keserédes szájízzel zárom az értékelést, mert én még olvastam volna a történetet. Tudom, hogy trilógia lévén ez elkerülhetetlen volt, de én nagyon nehezen engedem el azokat, amiket jónak ítélek meg. És ez a sorozat több mint jó, mert úgy ad át emberi értékeket, hogy közben egy izgalmas világban tölthetjük a szabadidőnket.  

Biztos vagyok benne, hogy újraolvasós lesz mindhárom rész, és köszönöm szépen Petrának, hogy részt vehettem ezen a kalandon! 
Ha ti is úgy szeretitek a munkásságát, mint én, megnyugtatlak titeket, hogy van egy-két tervem még, amiben szeretném, ha részt venne, de legyen ez még egy kicsit titok.

Ám addig is, ha beszereznétek a harmadik részt, keressétek a  FairBooks Kiadó és Írói Műhely kínálatában!

Írta: Isabel

2022. május 9., hétfő

A szerző, akinél a mágia olyan természetes, mint maga az élet - Interjú Darvas Petrával

 

Darvas Petra sorozata folytatódik. A Hópelyhek májusban második része egy olyan ifjúsági fantasy, mely kötelező darabja a zsáner kedvelőinek. A következő percekben a szerzővel górcső alá vesszük a Mágusok Kelyhét, remélve, hogy ti is kedvet kaptok hozzá! Tartsatok velünk!

Mennyi idő telt el aközött, hogy befejezted az első részt és nekiláttál a másodiknak?

Lényegében azonnal folytattam, mert a történet egy nagy egység három részre bontva, így a vázlat már megvan. Persze nem tagadom, amikor már közvetlenül a kiadás előtt álltam, túlságosan izgatott voltam ahhoz, hogy írjak.

Sorozatról lévén szó, esetleg volt arra szükség, hogy beleolvass az Ikrek Mágiájába, ahhoz, hogy megfelelően fel tudd venni a fonalat?

Legfeljebb egy-két leírás miatt, hogy megnézzem, mennyi információt adtam az adott helyről vagy személyről, vagy párbeszédben keresek szófordulatokat. Írástechnikailag is szeretném tartani és emelni a színvonalat, ezért fontos, hogy olykor visszaolvassak részeket.

Mi segített abban, hogy ráhangolódj a történetre?

Írás előtt zene, írás közben csend. Az első két rész között nem zökkentem ki az írásból, pedig még vizsgáztam is mellette, inkább jelenleg érint az, hogyan rázódom vissza. Ennek oka életmódváltás; a mindannyiunkat érintő introvertáltabb időszak utáni nyitás nálam is átrendezte az időbeosztást. Természetesen megvannak az utómunka időpontok, úgyhogy készülök vele. A határidő engem tehát motivál, pláne, ha már csak írni kell, mert a kompozíció megvan.

Az értékelésemben kiemeltem a mágiát, illetve a karakterfejlődéseket. Hogyan fogtál hozzá ezeknek a megvalósításához?

A történetet a karakterek fejlődése is alakítja, ahogyan az események is hatnak a szereplőkre. Ez adja a regény dinamikáját, mivel a srácok képessége nemcsak egy jól kitalált képesség, hanem a személyiségük egy részének mágia által megjelent formája. Szeretem, ha egy könyvben van mélység, ezért tartottam fontosnak, hogy a mágia úgy legyen jelen a regényben, hogy az épp annyira legyen természetes, mint amennyire kiismerhetetlen. De az élet maga is ilyen. :)

Izgalmas volt a mágia születésének történetét kitalálni, mert az első részben egyáltalán meg sem jelenik a története, mégis Navatlonban minden ennek és az ebből kialakult hitrendszernek van alávetve. A karakterekre visszakanyarodva, náluk is ez a helyzet. Vannak apróságok, amik azért kerültek bele a könyvbe, hogy egy, mondjuk a harmadik részben megtörtént jelenet értelmet nyerjen. Például, Borrao az első részben azért is viselt karkötőt, mert már akkor megvolt a második könyv végén az utolsó jelenet, amikor Emmával beszélget, és a lány… Hmm, olvassátok el. ;)

Március 19-én a NewLine Kiadó szervezésében könyvbemutatón találkozhattak veled az olvasók, természetesen más szerzőkkel együtt. Mesélnél nekünk erről? Milyen élményként élted meg?

Nagyszerű élmény volt, ezúton is köszönöm Miminek és a kiadónak, hogy megszervezte az eseményt. A Mágusok Kelyhe mellett Gáspár Virginia első fantasyja, A dühös tűz fellángolása és Szabó Borka képviseletében a KIC (Közösségi Írók Céhe) À la carte Poetica verses kiadványa köszöntötte az olvasókat. A kötetből Borka olvasott fel (szenzációs előadásmódban), míg Gina és az én könyveimből két kamaszlány, hiszen mindkettőnk történetének célközönsége a fiatalság. Ginával barátok vagyunk, Nádasi Krisz írótanfolyamán ismerkedtünk meg, ezért óriási öröm volt, hogy együtt vehettünk részt a könyvbemutatón. Gina könyve a „keresztlányom”, végigkísértem a születését, és büszke vagyok arra, hogy az én rövid versem nyitja a regényt. Külön öröm volt, hogy az Ikrek Mágiájából és a Mágusok Kelyhéből is bemutathattunk egy-egy rövid részletet, amit egy volt diákom, Erős Mara olvasott fel. Talán nem mindenki tudja, hogy alsós tanítóként is dolgoztam, ezért volt megtisztelő, egyben megható, hogy egy korábbi kis tanítványom mellettem ül a bemutatón, immáron drámatagozatos kamaszlányként, és a könyvemből olvas. Ez az érzés leírhatatlan.

Milyen olvasói visszajelzéseket kaptál eddig? Elégedettek a folytatással?

Aki olvasta az Ikreket, az elégedett a Mágusokkal, remélem, ez a folytatással is így lesz. Aki nem szerette az Ikreket, annak mégis azt javaslom, tegyen egy próbát a Mágusokkal is. ;) Akik nem szeretik a lassan kibontakozó, több szálon futó cselekményt, azokat persze továbbra sem győzködném. Nem csupán szórakoztatni szeretnék a könyvvel, ha így lenne, kevesebb lenne benne a társadalmat, diszfunkciós családokat és összetettebb lélektani témákat érintő réteg. Jellemző rám, hogy bármit írok, abban biztosan lesz olyasmi, amin gondolkodni kell. Tehát, annak ajánlom a könyvem, aki ezt nem bánja, és szereti a kamasz szereplőket, akik a mi világunkból egy középkori környezetbe kerülnek, ahol minden és mindenki megváltozik.

A borító nagyon szép. Könnyű volt a munka Ashleyvel?

Már az első könyvnél is az valósult meg, amit szerettem volna, ez nem volt másként ennél a borítónál sem. Míg az Ikreknél átküldtem a képet a kőről, és a színvilágot, hogy az alapján rajzoljon, úgy a másodiknál leírást küldtem a kehelyről és a mardukról (kígyó). Már az első variáció is szuper volt, úgyhogy csak finomításokat végzett rajta, és az elrendezésen módosítottunk. A harmadik kötetre is megvan az ötletem, biztos vagyok benne, hogy Ashley nagyszerűt alkot majd ismét.

A papírválság mennyire befolyásolta a megjelenést vagy hatott ki rád bármilyen formában?

Egyelőre szerencsére nem volt számottevő hatással a kiadásra, de a jövőbe sajnos nem látunk. Szeretném, ha a harmadik rész is megjelenne nyomtatott formában, drukkoljatok!

Ha értékelned kellene az eddigi tapasztalataidat, mit mondanál?

Mindig megéri folytatni.

Mit várhatunk tőled legközelebb? Remélem, legalább ilyen izgalmas és egyedi fantasyt!

Már most rengeteg ötletem van, szépen dolgozom ki őket. Némelyikből novella lesz, de egy-két ötletből regény is kikerekedhet, szóval ígérem, a trilógia befejezte után is hallotok még rólam. ;)

Köszönöm szépen a felkérést.

A blog nevében is további sok sikert kívánok Petrának!

Amennyiben többet szeretnél tudni, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy regényeit a NewLine Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

2022. március 9., szerda

Darvas Petra - Mágusok ​Kelyhe (Hópelyhek májusban 2.)


Először is szeretném megköszönni az írónőnek, hogy megjelenés előtt olvashattam a folytatást! Mivel az első részt nagyon dicsértem, kíváncsi voltam, hogy a második felér-e hozzá tartalmilag és izgalmakban egyaránt. Mivel a szerző magasra tette a mércét, így egy lebilincselő élményt vártam.

De kezdem az elején.
Már az első rész borítóját is nagyon szerettem, de ez egyszerűen varázslatosan szép! Arthur király által is keresett kelyhet, a Szent Grált juttatta az eszembe. A színválasztás is nagyon harmónikus, egyszóval, jó ránézni.

Ám nézzük a lényeget, a cselekményt. A történet folytatódik, Gery és barátai a kehelyért indulnak útnak. Az első részben is találkozhattunk mágiájaval, de itt ez méginkább előtérbe kerül, ezáltal a történet is gyorsabban magával ragadja az olvasókat. 

Az írónő tehetsége itt méginkább megmutatkozik, hiszen olyan történetvezetést láthatunk tőle, amely miatt én is többször elolvastam a könyvet. Ha hasonlítanom kellene valamelyik általam ismert regényhez, akkor azt mondanám: a Gyűrűk ura kidolgozottsága vetekszik a Harry Potter és a Névtelenek (Aurora Lewis Turner írónő trilógiájának első kötete) könnyedségével és izgalmával. Mielőtt félreértené bárki amit írtam, nem plágiumnak szántam, csak a fentebb említett három könyv is beszippantja az olvasókat úgy, hogy egy életre emlékszel rájuk, elolvasod őket -  akárcsak a Mágusok Kelyhe.

Viszont ami az írónő tehetségét igazán tükrözi, az a karakterek fejlődése. Az első részhez képest minden egyes szereplő megért a saját sorsa betöltésére. Nagyon szeretem azt a helyzetet, amikor a szerzővel együtt változik a karakter. Olyan érzést kelt bennem, mint amikor egy gyermeket látunk felnőni. Olyasvalakit, akire büszkék lehetünk.

Mindenképpen ajánlom azoknak, akik olvasták az első részt, még akkor is, ha az annyira nem tetszett. Itt mindenből egy picit többet kapunk, érettebb formában!

Amennyiben kíváncsivá tettelek, rendelésed leadhatod a NewLine Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel
Korrektúrázta:NiKy


 

2021. július 31., szombat

A szerző, akinek a színházi tapasztalatai sokat segítettek az írásban - Interjú Darvas Petrával


 A napokban került ki az értékelésem Darvas Petra első regényéről, és nagyon elégedetten csuktam össze a könyvet. Amikor nekem tetsző könyv végére érek, akkor alig várom, hogy interjút készíthessek a megálmodójával és ez alól Petra sem maradhatott ki!
Következzék a vele készült beszélgetés, melynek végére remélem, Ti is kedvet kaptok az Ikrek Mágiájához!

Köszönöm a felkérést.

Pár mondatban kérlek, mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak!

A bemutatkozás nehezebb, mint megírni a regényt. :) Gyerekkorom óta írok, 10 évesen elkészült első kisregényem kézirata, ezt négy évvel később újabb követte. Mindig írtam valamit, blogoltam vagy olvastam.

Gyerekszínjátszó voltam, gimiben drámatagozatra jártam, aztán alsós tanító és drámatanár lettem. A főiskolás évek alatt amatőr színházi társulatban játszottam. Kipróbáltam az improvizációs színházat és a tanítási drámát. Tanítottam, részt vettem egy országos művészetpedagógiai projekten, most pedig egy zeneműkiadónál dolgozom. Idén elvégzem a mérlegképes könyvelőit. Nem unatkozom.

Örök átváltozóművész vagyok, a lelkem mélyén igazi kamasz. Bár alsósokkal foglalkoztam, a kamaszok lelkivilága mindig sokkal hitelesebben jelent meg az írásaimban. Érdekelnek a lélektani, társadalmi, családot és ifjúságot érintő témák. Terveim között nemcsak az írás szerepel, hanem olyan platform létrehozása is, ahol foglalkozhatunk ezekkel a témákkal.

Mennyire (volt) meghatározó a fantasy irodalom az életedben? Van kedvenc szerződ/műved?

Gyerekkoromban inkább állatos és humoros történeteket olvastam. Gerald Durrellt annyira szerettem, hogy minden írásomban megemlítettem a nevét; akkoriban ő hatott leginkább a stílusomra. Az első természettől elrugaszkodó könyv, amit tízévesen olvastam Tőke Péter: A kocka hatalma c. gyerekeknek szóló sci-fije volt. Teljesen beszippantott. A fantasy műfajhoz viszonylag későn, és akkor is először filmeken keresztül kerültem közel.

Többféle műfajban olvasok. Wéber Anikó könyveit nagyon szeretem, Mészöly Ágnes, Böszörményi Gyula stílusa is megnyert, de imádom a Percy Jackson sorozatot, J. Stroud karaktereit vagy Terry Pratchett világalkotását. Első szuszra őket említem, de a skála ettől sokkal szélesebb.

Honnan ered az Ikrek Mágiájának ötlete?

Legszebb tanítói éveimben kislétszámú osztályban tanítottam, többnyire figyelemzavaros gyerekeket. Nagy divat volt a másodikosaimnál a szuperképességes téma. Egyszer a reggeli beszélgetőkörben feltettem nekik a kérdést, hogy milyen szuperképességet választanának maguknak. Záporoztak a válaszok, majd visszapasszolták nekem a kérdést, mire azt feleltem, hogy szeretnék átmenni a falon. Nem tudom, honnan jött ez a válasz, és annyira meglepődtem a téma iránti lelkesedésükön, hogy azt mondtam: Na, majd írok erről egy könyvet! Ők pedig komolyan vették, és naponta kérdezgették, hol tartok benne. Aztán jöttek a színes álmaim, végül megírtam a kéziratot. 2016-ban készült el, 15-16 éves gyerekekről szólt, akik táborban tanultak a képességeikről.

2017-ben rátaláltam Nádasi Kriszre, aki szárnyai vette a kéziratot, lektorálta, megszerkesztette, de a végeredmény felett csak ültem-ültem, mert valamiért nem voltam vele elégedett. Rájöttem, hogy idősebb korosztálynak hitelesebben írnék. Az elmúlt években felépítettem Navatlon világát úgy, hogy az ne csak a történet funkcionalitásában létezzen, hanem akár a trilógia után is vissza tudjak lépni oda egy-egy kiegészítő történet erejéig. Elhagytam az iskolai/tábori környezetet, idősebbek lettek a szereplők, így egy sokkal komplexebb sztori született belőle.

Mikor megszületett az alapkoncepció, mi volt a legkönnyebb és a legnehezebb az írás tekintetében?

A színházi múlt sokat segített abban, hogy élő szereplőket formáljak meg. Nemcsak jellemrajzuk, de elmesélhető önéletrajzuk is van, pontos születési dátumuk. A párbeszédekben az improvizációs színház rengeteg inspirációt adott. Diktafonra mondom fel őket, aztán letisztázom, hogy azok írásban is élők legyenek. Az sem volt kérdés, mi az a dramaturgia, hogyan kell valamit dramaturgiailag felépíteni, de írástechnikailag képzetlen voltam. Később persze voltam tanfolyamokon, olvastam és szorgalmasan gyakoroltam. A leírások egyre könnyebben mennek, bár korábban azok okoztak nehézséget. A fantáziám szárnyalt, nem is ez okozott gondot, hanem a leírásokban volt a legkevesebb gyakorlati tapasztalatom. Azért úgy érzem, most már sikerül átadnom a környezetet annyira, amennyire szeretném. 

Hogyan nézett ki egy alkotással töltött napod?

Kávéillatban fürödve. :) Egészen változó, de amikor az írásnak szentelem a napot, akkor csak az van porondon. Kutyasétáltatás közben is gondolkodom, mi hogyan jelenjen meg a történetben. Amikor már nem bírok ülni, járkálok a szobában és karakterből karakterbe lépek. Nekem ez az otthonos munkastílus, hiszen évekig otthon gyakoroltam a szerepeket, itt annyi a különbség, hogy én alkotom meg a szöveget is. Egy-egy jelenetet többször eljátszom, mire végleges formát ölt.

Amikor szerkesztem a mondataim, az már sokkal koncentráltabb feladat. Ahogyan a szerkesztésről visszaérkezett kézirat feldolgozása is.

A négy főszereplő közül kinek volt a legnehezebb megalkotni a jellemvonásait és miért?

Négy főszereplőt említettél az ajánlódban, de Borrao nem volt köztük. Jót mosolyogtam, mert ebből is látszik, mennyire az olvasó által elevenedik meg a történet.

Borrao a legkomplexebb szereplőm, és a fókuszban is az ő családjának története van. Azoknak, akik kedvelik a karakterét jó hír, hogy a második részben sokkal több hangsúlyt fog kapni. Az ő személyének az alkotási folyamatát nagyon szeretem. Annyira összetett és mély szereplő, hogy néha úgy érzem, nem vagyok elég jó író ahhoz, hogy ezt át tudjam adni. Nehéz vele dolgozni, de nagyon hálás feladat.

Gary volt az első, aki megszületett a fejemben. Nála az volt a nehézség, hogy tudom, hová fog eljutni és milyen lesz az a valódi természete, ami a körülmények hatására előtör belőle, de ehhez az első könyvben ennek ellentétére kellett őt megalkotni. Sokszor nehéz volt ennyire visszafogottnak ábrázolni.

Lora is sokkal mélyebb, mint amilyennek tűnik, de muszáj volt őt erősre megalkotnom, hogy látványos legyen a fejlődése. Sokat tartogat még számunkra.

Emmát eleinte nehezen integráltam magamba. Teljesen messze áll tőlem ez a szintú pozitivizmus, a növényekhez való ennyire mély vonzalom; csodálom érte. Aztán megértettem a motivációját és sikerült megtalálnom magamban is azt a bájt, amivel őt felruháztam. Emma rajtam is sokat alakított, nagyon megszerettem őt.

Árminnak eleinte a története volt fontos, aztán egyre körvonalazódott a karaktere, és úgy láttam, érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetnem a személyiségének árnyalataira. Kimondottan élvezem a jeleneteit, bár az ő jellemfejlődése nem olyan látványos, mint a többieké.

Számodra melyik pillanat volt a legfelemelőbb írás közben?

Ha csak egyet választhatok, akkor a kézirat nyers változatának elküldése lektorira. A pillanat, amikor a küldés gombra kattintok.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig? Úgy szeretik a regényed ahogy én?

Eddig jó visszajelzések érkeztek, egy része a Molyon, egy része privátban. Biztosan nem mindenkinek tetszik, de ez így van jól. Az ifjúsági könyveknél amúgy is nagy a szórás, főleg ami a korosztályt illeti. Én nagyobb kamaszoknak ajánlom (és kamaszlelkű felnőtteknek), mert a cselekmény nem lineáris, sok a szereplő, a témák, mint például családi, baráti, szerelmi témák egyre mélyebbek lesznek, és nem a legszebb családmintákat vonultatom fel. Ó, igen, és a függővég… Nos, az van és lesz is. De ígérem, a trilógiát lezárom.

A NewLine Kiadó szerzője vagy. Miért rájuk esett a választás? Sokat gondolkodtál, mielőtt meghoztad ezt a döntést?

Mindenképpen szerzői kiadónál szerettem volna először megjelenni. Dolgozhattam saját szerkesztővel, minden folyamatot figyelemmel kísérhettem, és Mimiék a NewLine Kiadónál nagyon lelkiismeretesen végzik a kiadó körüli teendőket. Sok jót hallottam róluk, láttam, mennyire aktívak ők is és az íróik is, így mellettük döntöttem. Nem bántam meg. A trilógiámat mindenképpen náluk szeretném kiadni.

A borítód nagyon tetszett. Könnyen sikerült vázolnod az elképzelésed a borítóterveződnek? Olyan lett a végeredmény, amit szerettél volna?

Szó szerint „kő egyszerű, mégis szép” borítót szerettem volna. Ashley Redwood megoldotta ezt a dolgot. Csatoltam neki színvilágban hasonlatos borítókat, és azt kértem, hogy egy kő legyen rajta hópehellyel. Az első verzió más hangulatot árasztott, mire átküldtem egy elképzelésemhez hasonló kőről készült fotót. Végül megszületett az, amit ti is láthattok. Gördülékenyen ment az együttműködés.

Mivel a műved egy sorozat nyitókötete, adja magát a kérdés: mikor jön ki a második rész? Vannak már elképzeléseid a jövőre nézve?

Az utómunkák már beütemezve, közelednek a dátumok, és már a kézirat utolsó fejezeteit írom. Ha minden a terv szerint halad, februárban megjelenik a második rész, és úgy sejtem, a harmadik kötet egy évvel azután érkezik. Talán valamivel hamarabb is sikerül befejeznem, bár a cél nem az, hogy hamar érkezzen, hanem az igényes szöveggondozás, amire időt kell szánni.

Vannak további regényötletem, jellemzően romantikus ifjúsági fantasyk. Ezeknek a világán már gondolkodom, illetve a sorrenden is, melyiket írjam meg a Hópelyhek májusban trilógia után.

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni Petrának! Jómagam is nagyon várom a folytatást!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónő hivatalos Facebook-oldalát, vagy regényét többek között a NewLine Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel

2021. július 11., vasárnap

Darvas Petra - Ikrek Mágiája (Hópelyhek májusban 1.)

 


Mint tudjátok, nagyon szeretek kezdő magyar szerzőktől olvasni, hiszen rengeteg gyöngyszemet találok közöttük mindenféle zsánerben.
Ezúttal Darvas Petra fantasy-regénye az, ami megerősítette eme hitemet. Az Ikrek Mágiája modern, újszerű sorozatindító kötet, ami teljesen új megvilágításba helyezte azt, amit a mágiával kapcsolatban megszoktam.

Főhőseink  - két lány és két fiú, kiket egy folyóból mentenek ki - egy teljesen új világban találják magukat. Bár különböző anyanyelvűek, mégis, teljesen megértik nemcsak egymást, de a megmentőik nyelvét is. Hamarosan kiderül, hogy nemcsak a helyszín tér el a megszokottól, de az időszámítás és minden más is. Mágusokkal tündérekkel és katonákkal találják szembe magukat és nem csak a hazajutás miatt kell aggódniuk.

Gery, Lora, Ármin és Emma teljesen más személyiségek. Más kultúrából érkeznek, mégis együtt kell működniük, ha szeretnének választ találni a kérdéseikre. Az írónő nagyon jól eltalálta a fiatalok gondolkodásmódját - a kifejezőeszközei nagyon közel vihetik a szereplőket az ifjúsághoz. 
Ez eddig egy jó ifjúsági regény lenne - viszont van valami. ami számomra kiemeli a többiek közül.

Ez pedig a mágiával sűrűn átszőtt fantáziavilág! A szerző minden félelem és visszafogottság nélkül, úgy használta a varázslatot, ahogy mi fűszerezzük az ételeket! Sokat olvasok ebben a zsánerben, de ennyire jól bánni alkotót ezekkel az eszközökkel nem sokszor láttam. A regényben úgy él a varázslat, mintha csak annak a levegőnek a része lenne, amit a szereplők beszívnak. És pont emiatt a természetesség miatt hat ennyire az olvasóra! Attól különleges, hogy nem kezelik különlegesként!

Mielőtt elfogultsággal vádolnának, nem ismerem s szerzőt, viszont azt kell mondjam, hogy ilyen világteremtést csak nemzetközileg is elismert neves alkotóktól láttam!

A történet maga pörgős és izgalmas, nem hagyja unatkozni az embert. Nem lehet egyszerű a négy fiatal szálát egyszerre kézben tartani, de Petra ezt is megoldotta.

A borítótervezőnek is hatalmas dicséretet küldenék innen, ugyanis szép, letisztult mégis figyelemfelkeltő munkát végzett. Egyébként pedig én imádom a kéket, szóval...

Nagyon nagyon ajánlom olvasásra a könyvet, de nem kizárólagosan az ifjúságnak vagy a fantasy-t kedvelőknek! Azoknak is, akik csak szeretnének megismerkedni az irodalom ezen ágával. Mint tudjuk, egy ismerkedésnél olyat ajánlunk csak, ami az adott zsáner jegyeit úgy alkalmazza, hogy az a lehető legbilincselőbb legyen, hiszen így hozzuk meg a kedvet a további könyvekhez!
Ez a regény ilyen!

És, hogy nekem miért tartott eddig megírni ezt az értékelést? Nos, mert kétszer is kiolvastam egy hónap alatt! Hatalmas kedvencemmé vált!

Amennyiben te is elolvasnád, keresd a NewLine Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

A szerző, aki szabadságot és pozitivitást talál a legendákban - Interjú Buótyik Dorinával

Buótyik Dorina neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik szeretik a kalandregényeket és rajonganak Egyiptomért. Szeretnék bocsánatot kérn...

Népszerű bejegyzések