2024. november 18., hétfő

Liz Kessler- Emily és a mélység szörnyetege (Emily 2.)


Emily, Windsnap  kalandjai tovább folytatódnak. Az első részt zsákbamacskaként szereztem meg, viszont annyira megtetszett, hogy szerettem volna tudni a folytatást. 
A lány, ahogy bemegy a vízbe sellőfarka nő. Nem egyszerű feldolgozni ezt egy kamasznak, ugyanakkor rengeteg kaland várhat az emberre egy ilyen helyzetben. 
Azonban, mikor felébreszti a krakent, az talán egy picit túl nagy falat. A szörny természetesen veszélybe sodorja a lány otthonát, amit természetesen meg kell akadályoznia. Ha ez még nem lenne elég, egy múltbéli ellenség is megjelenik. Kell ez egy kamasznak?

Nekem tetszett a folytatás. Természetesen, mivel gyerekkönyvről van szó, nem szabad nagy dolgokat várni. Ám amikor az embernek munka után alig maradt életereje, de azért olvasna valamit, akkor a felnőtteknek is jó lehet. Nekem az volt. Mivel az első részt régen olvastam, ezért örültem, hogy a második segített felvenni a fonalat. Hasznos ismerni az első részt, de anélkül is érthető a történet.

Egyetlen egy problémám volt, hogy Emily kicsit idegesítő karakter. Igaz, nem vagyunk egy korosztály és valóban fáradtabb voltam a kelleténél, de néha már az idegeimre ment. Nagyon hisztis volt. 

Mivel ennek a könyv korosztálya szerintem maximum 12 év, a fiatalok ezt biztosan másképpen látják, hiszen lélekben közelebb állnak a sellőlányhoz. Éppen ezért ennek a korcsoportnak javasolnám inkább, viszont nekik nagyon. 

Olvastatja magát, ha nem lettem volna annyira elfoglalt, egy nap alatt kiolvasom. A szöveg nagy betűs és szellős, nem érzi az ember, hogy egy-egy rész sok idejét elvenné. 

A sorozat a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg, de mivel ott nem találtam, kerestem egy másik helyet ahol kapható.

 Ha szeretnéd folytatni a sorozatot, a második részt megtalálod a Régikönyvek oldalán!

Írta: Isabel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Writing is not merely a skill; it is an experience, a way of seeing the world" - Interview with Goran Episcopus ; "Az írás nem csupán egy készség, hanem egy szemléletmód..." - Interjú Goran Episcopus szerzővel

  This interview is bilingual, you can read the original questions and answers in English and Hungarian. Ez az interjú kétnyelvű, az eredeti...

Népszerű bejegyzések