Papp-Szabó Vanília: A lány, aki író akart lenni



A lány, aki író akart lenni… Azt hiszem, már a címből sokan magunkra ismerünk. De mégis milyen lehet egy ilyen témájú regény és az írója? Milyen nehézségei lehetnek valakinek, aki az írás folyamatáról ír? Ezeket a kérdéseket is megválaszolja nektek Papp-Szabó Vanília J

Mielőtt rátérnénk a komolyabb kérdésekre, kérlek, meséld el nekünk, mikor és miért döntöttél a hivatásos írás mellett?
Ez nem döntés kérdése volt, legalábbis nem tudatos döntés. Van több emlékem még az óvodából, mikor történeteket találtam ki vagy írtam le, tehát már ekkor ösztönszerűen működött bennem az a folyamat, ami végén íróvá válik az ember.
Aztán természetesen egyre tudatosabb döntések folyamata vezetett el odáig, hogy megosszam a nagyközönséggel a műveimet. Általános iskolában jelent meg a Szivárvány újságban versem, és végül a középiskolában formálódott meg igazán az gondolat, hogy írni szeretnék. Sokat, és nem csak az asztalfióknak.
Megszámlálhatatlanul sok pályázatra küldtem be írásokat, és az egyre több pozitív visszajelzés és megjelenés után tudatosan kezdtem el tervezni, hogy mi lesz a következő pályázat. Ekkor kezdtem el lehetőségeket keresni a kiadásra és természetesen a tovább fejlődésre is, írói kurzusok formájában.
A regényed a Colocorm kiadónál vásárolható meg: https://shop.colorcom.hu/termek/a-lany-aki-iro-akart-lenni/ . Megtennéd, hogy pár mondatban összefoglalod a cselekményt?
Főszereplőm, Papp-Szabó Vanília – akitől a szerzői nevemet kölcsönöztem – sok vakvágány után jut el az íráshoz mint hivatáshoz. Az első regényének megírásának folyamatát követhetjük végig ebben a történetben. Szerettem volna megmutatni, mennyi minden befolyásolhatja egy regény végkimenetelét. Azt, hogy milyen apróságok képesek befolyásolni a szerzőt az alkotói munka során. Illetve egy olyan szerző képét szerettem volna felvázolni, aki impulzív és küzd azért, hogy a történet, ami a fejében van, az új kerüljön a papírra, ahogy azt ő elképzelte.
E mellett természetesen meg kell küzdenie a mindennapokkal. Vallom, hogy egy író más tudatállapotba kerül alkotás közben, amiből nehéz kiszakadni, vagy éppen oda visszatalálni. Ezért néha a barátokkal, szerelmekkel és rég nem látott emberekkel való interakció elemi hatással van ránk.
Mennyire volt számodra nehéz (vagy éppen könnyű) a kiadatás folyamata?
Mindig igyekszem hangsúlyozni, hogy amit az olvasók a könyvemben olvasnak, nevezetesen a kiadó által felkért író képe rendkívül ritka és idealizált folyamat. De mindenképpen az írási folyamatra szerettem volna koncentrálni és akkor ez a megoldás tűnt kézenfekvőnek. A magyar kiadói piac helyzetével és a regénykiadással több ezer oldalt lehetne megtölteni.
Sokan bírálnak azért, mert egy kisebb kiadót választottam elsőre és nem vártam ki, míg a piaci nagyhalak ráharapnak a regényemre. Ez a történet viszont akkor meg akart jelenni és én engedtem neki, hogy reflektorfénybe kerüljön. Nem mondom, hogy tökéletes lett, azt sem, hogy ha még várok pár évet és szépítgetem, nem lett volna irodalmi szempontból jobb.  Biztos vagyok benne, hogy jobb lett volna, de már nem ez a történet lett volna, amit most olvasnak. Ennek a történetnek akkor és ilyen formában kellett napvilágot látnia.
A következő regényemet például pályáztatni fogom megjelenésre. Az egy lassú folyású, megfontolt történet, ezért a kiadásának is ilyennek kell lennie. Fontos, hogy szerzőként megértsük és elfogadjuk, hogy minden történet más – a születéstől a megjelenésig.
A főhősnőd és te is nagyon egyedi nevet viseltek. Miért pont Vanília?
Egzotikus és egyedi nevet kerestem a szereplőmnek, mert ő egy olyan karakter, akit rettentően fáraszt a különlegessége, de belül, titokban imád így létezni. A vanília mint növény is megragadja számomra a karakteremnek ezt a belső kettősségét. Másrészről a vanília aroma az otthonosságot, egy finom sütemény ízét és illatát közvetíti, és szerettem volna, ha az olvasóim azt érzik, hogy a karakterem akár az ő barátnőjük is lehetne.
Az már csak mellékes szerencse, hogy nem sokkal a megjelenés előtt ez a név itthon is anyakönyvezhetővé vált, így még életszerűbb lett a történet.
Milyen elhatározás vezetett el oda, hogy a regényed témája maga az írás legyen? Hogyan sikerült visszaadni mindazt, amit egy író átél alkotás közben?
A téma igazán írás közben bontakozott ki, akkor nekem az volt a fontos, hogy rögzítsem azt, ami bennem van. A történet eleje és vége volt csak meg, mikor leültem írni. Az első néhány oldal után tudatosodott csak bennem, hogy valójában mit is akarok kezdeni ezzel a történettel, és onnantól kezdve megvolt a vezérfonal- az írás.
Nagyon fontos kiemelni, hogy ahány ember, annyiféle alkotói folyamat létezik. El tudom képzelni, hogy Stephen King leül reggel az asztal mellé és ír tízezer karaktert naponta. Én ezt nem tudom megtenni. Írás közben folyamatosan előjön a figyelemzavarom, ami amúgy nincs is, de ilyenkor képes vagyok órákig bámulni az ablakon túli világot, még akkor is, ha ott csak egy fa van. Ezt szerintem nagyon jól át tudtam adni a könyv lapjain. Ahogyan a történet vége felé közelítő letargiát és nyúzottságot is. Az nekem mindig egy hatalmas meccs, hogy az utolsó néhány fejezet úgy jöjjön ki, ahogy eredetileg terveztem és ne akarjak még hatszázféle dologra kitérni, ami épp eszembe jut.
Milyen fogadtatásban részesült a regény?
Rendkívül szorongva fogadtam az első kritikákat, de megdöbbentően jó élmény volt olvasni mindegyiket! Rettenetesen örülök, hogy vannak olyan olvasók – nem is kevesen – akik megtalálták azokat a karaktereket, akikkel azonosulni tudnak, vagy épp felismerték bennük a környezetükben élő személyeket.
Természetesen akadtak olyanok, akik találtak a könyvben kifogásolni valót, és majdnem mindennel egyet is értek. De ahogy már említettem, ez a történet akkor és ebben a formában szeretett volna megjelenni, én pedig hagytam neki.
Ki a Te személyes kedvenced a szereplőid közül és ki az Olvasóidé?
Ez azért nagyon nehéz kérdés, mert mindegyik szereplőben van egy kicsi belőlem is. Arabellát például azért imádom, mert sikerült két számomra nagyon kedves személyt összegyúrnom és megformálnom a karakterében. Rajta kívül még megjelennek néhányan mellékszereplőként az én életemből is, őket is egytől egyig szeretem. De egyet kell értenem az olvasókkal, a történet fénypontja Andris, az egyedi humorral rendelkező pultos srác, aki tudatán kívül mindig pont azt teszi, amire az embernek szüksége van.
Van kedven hazai kortárs íród? Ha igen, ki?
Nem hagyhatom ki, hogy megemlítsem gyermekirodalmi mentoromat, Mészöly Ágit, akinek a regényei hihetetlen kalandokat visznek a fiatalabb generáció életébe. Illetve minimum földig érő főhajtás illeti meg Böszörményi Gyula bárót, akinek az Ambróczy báró sorozata elképesztő kutatómunkával készült és az olvasó mégis tíz körmét rágja le izgalmában, mire a végére ér.
Ha lehetne mondjuk 4 kívánságod, mik lennének azok?
Mármint bármilyen kívánság? Előbukkan egy jó tündér vagy egy dzsinn és azt mondja, teljesítem négy kívánságodat?
Időt szeretnék. Időt az írásra és az olvasásra. Annyi klasszikust nem olvastam még! És minden évben újabb és újabb regények árasztják el a piacot, amelyek között igazi kincsekre lelni. Én teljesen átérzem azt a mondást, hogy oly sok könyv, annyira kevés idő!
Aztán szeretnék egy időutazással egybekötött irodalmi kerekasztalt. William Shakespeare, Agatha Christie, Lucy Maud Montgomery, Alexandre Dumas, Ernest Hemingway, Fekete István és G. Szabó Judit lennének a vendégeim az ötórai szeánszon.
Mit szeretnék még? Egy világkörüli utat. Inspirációnak. Azt hinné az ember, hogy annyi könyv van már a világon, hogy mindent megírtak. Ezzel egy bizonyos fokig egyet is értek. Viszont abban is biztos vagyok, hogy a világban minden másodpercben születik egy újabb történet, és ezek között rengeteg olyanra akad, ami megérdemelné, hogy lejegyezzék.
Lesz folytatása a regényednek? Milyen terveid vannak az írással kapcsolatosan?
A lány, aki író akart lenni önálló mű, nem lesz folytatása. Viszont már elkészültem a következő regényemmel, ami az Örökség munkacímet viseli és egy amerikai-magyar családból származó nőről szól, aki örököl egy hotelt Kenyában. Remélem, ennek a történetnek még idén sikerül kiadót találni.
A fő fókuszom most egy gyerekkönyv, amely igyekszik lerombolni azt a rózsaszín-szivárványos képet, ami az unikornisok körül kialakult, ezzel a kisfiúknak is alternatívát nyújtani a témában.
E mellett számos pályázaton veszek részt és igyekszem minden ötletet lejegyezni, ami csak az utamba kerül.

Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, Vanília elérhető a:https://www.facebook.com/vaniliaesszencia/ oldalon, ahol boldogan várja az üzeneteiteket.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések