Lélekcsepp


Ez a menüpont azért született meg, hogy megoszthassam veletek a gondolataimat egy - egy témával élménnyel  kapcsolatosan.  Rögtön egy nagyon érdekes élményemet osztanám meg veletek; forgatott velem a tv!!!:)
Az M1-en látható Esély című műsor munkatársai interjút készítettek velem tegnap délután. Nagyon inspiráló és felvillanyozó élmény volt; bár, nem tagadom, eléggé ideges voltam. Nem konkrétan a tv - szereplés miatt, hanem azért mert magamról és az Angyalok Krónikáiról kellett beszélnem. Eléggé zárkózott alkat vagyok, nehezen nyílok meg és nem igazán szeretem megosztani az érzéseimet kívülállókkal.  Már pedig az Angyalok Krónikái tömény érzelem adag. Ám, mikor elvállaltam a szereplést, arra gondoltam,  ha ahhoz volt bátorságom, hogy megírjam a könyvet, akkor az a legkevesebb, hogy beszélni is tudjak róla.
Az ember általában szeret a biztonságos zónáján belül maradni, de néha ki kell tolni a határokat és valami olyat csinálni, ami eltér a megszokottól. Számomra ezt jelenti a tegnapi forgatás. Ezek mellett pedig megismerhettem két nagyon kedves embert; az pedig hogy egy pillanat erejéig talán megismernek engem is, csak hab a tortán.
A picivel több, mint két órás forgatás eléggé fárasztó volt, de maximálisan megérte minden perce: képzeljétek még arra is volt lehetőségem, hogy folytassam a második kötetem, mivel kellett a gépelés vágóképnek. Gyorsan le is írtam egy oldalt. ;)
Ezúton szeretnék még egyszer köszönetet mondani a lehetőségért. :) Remélem, ha lesz lehetősségetek megnézitek a műsort; de nem csak miattam, hanem azok miatt a sok tehetséges ember miatt, akik szerepelnek benne, hiszen mindegyikük letett valamit az asztalra. Valamit, amire csak ő képes.
 Ma a véleményemet szeretném megosztani veletek. A facebook-n történt meg ez az eset az egyik ismerősömmel; íróként feltett egy kérdést a követőinek arról, hogy szerintük az emberek milyen arányban vásárolnak könyveket. Véleményem szerint ez egy teljesen ártalmatlan közvélemény-kutatás. Ám egy kommentelő nagyon csúnyán és trágár módon fejezte ki a véleményét a nyomtatott könyvekről, sőt, személyeskedésbe is átcsapott a dolog.
Mielőtt azt hinnétek, hogy azért emeltem fel a hangom, mert személyes érintettségem van, elárulom, hogy az írónő és közöttem nem olyan rég volt egy elég csúnya nézeteltérés, de én akkor sem beszéltem így vele, sem nyilvánosan sem pedig magunk között
Igen, tudom, az internet mindenkié és szólásszabadság is van. De miért kell erre vagy ehhez hasonlókra használni? Ha valakivel nem értesz egyet, egyszerűen hagyd békén és kész. Ha neki az tetszik/úgy a jó, hát legyen. Nem fogja a te dolgaidat/életedet/álmaidat befolyásolni, ebben biztos lehetsz. Ha pedig mindenképpen el szeretnéd neki mondani a gondolataidat, tedd meg nyomdát nem tűrő stílus nélkül. Ha elkezdesz lekezelően viselkedni, csúnyán beszélni valakivel, azzal nem neki teszel rosszat, hanem magadnak ártasz; és nem csak azért mert egy negatív képet alkotsz önmagadról, hanem mert felhúzod saját magad valamin, amin voltaképpen nem is éri meg. (Gondolj bele: rád tartozik az, hogy más mit csinál; pláne, ha nem törvénytelen dologról van szó?)
Minden ember küzd azért, hogy eljusson valahova. Nap, nap után teszünk a fejlődésünkért és a jólétünkért. Ám ezt mindenki másképpen teszi meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy más és más lehetőségeink vannak az életben. Jusson ez eszetekbe egy -egy nézeteltéréses helyzet kezdetén. :)


A mai blogfrissítés legizgalmasabb része érkezett el; elmesélem, milyen volt a 3 nap modern technika és kütyük nélkül.  Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy egy családban élek, ami azt jelenti, hogy mások viszont élték a mindennapjaikat. Hallottam, ahogyan apukám tv-t néz, vagy anya online játszik. Jómagam teljesen elkerülltem ezeket, szó szerint nem mentem a közelükbe sem, de a 100%-ban való kizárás nem sikerült, hiszen enyhén hallottam őket. A közösségi oldalamon megígértem, hogy dokumentálni is fogom a fontosabb eseményeket, méghozzá úgy, hogy leírom. Ezt  máris láthatjátok (a nem éppen szép külalakért elnézést, remélem, azért olvasható) :

 
Azon voltam, hogy minden követhető és átlátható legyen: sikerülhetett volna jobban is, de nem vagyok hozzászokva, hogy naponta többször leüljek és leírjam, miket csináltam.
De nézzük is akkor azt, hogyan éltem meg ezt a dolgot.
Péntek reggel nagyon izgatottan keltem, kíváncsi voltam, mi fog a leginkább hiányérzetet okozni.  A délelőtt elég szépen elment, nem volt rossz érzésem különösebben, délután pedig belemerültem Stephen King-be. Ami egy picit hiányzott este, hogy nem nézhettem Homer és Marge kalandjait (The Simpsons) pedig már az összes részüket láttam. Viszont, azt már az olvasás elején tudtam, hogy igen, ez az, most kiolvashatok egy egész könyvet anélkül, hogy hosszabb időre le kellene tegyem.
Szombat reggel igazából egy pillanatra felötlött bennem, hogy megnézem az üzeneteimet, de rájöttem, hogy ezt csak a megszokás mondatja velem. (Szerintem sokan vagyunk így az internet kapcsán, bár, én azt hittem, ez alól mentes vagyok.) Sütés, rajzolás, vagy éppen olvasás közben azonban a zene már nagyon hiányzott; igaz, énekléssel próbáltam pótolni....:) Nálam ez a művészeti ág a háttérzaj szerepét is betölti; szinte mindig szól valami, szóval képzelhetitek mennyire nyomasztó volt a hirtelen csend. Továbbá még valamit hiányoltam, holott erről sem gondoltam volna...azt hittem, fel sem tűnik majd. Péntek reggel kikapcsoltam a telefonomat, hogy még véletlenül se zavarja meg semmi a kísérletemet. Igazából, nem is szokott csörögni sűrűn; nem szépítem egy személy keres rajta. Szombat délután/este azonban már igen nagy volt a kísértés; nagyon meg akartam nézni a híváslistámat. :) Azt hiszem a remény hiányzott a leginkább, hogy hátha keresett, értitek nem? De ez az állapot nem tartott sokáig, mert az influenzám újra felerősödött és kénytelen voltam elmenni aludni.
Vasárnap nagyon rosszul éreztem magam asok orrfújás miatt; alig akartam még felkelni is; pedig én minden nyavalyát lábon hordok ki. Ám ezen a napon még délután is képes voltam elaludni....
Végül is nagyon jó kis kalandnak éltem meg ezt az egészet összességében, és ha nem lettem volna/lennék beteg, biztosan sokkal több dolgot csináltam volna. Az mindenképpen magasan pozítívum, hogy a három nap alatt pihent a szemem; nem fárasztotta a monitor. Hétfőn éreztem, hogy nem valami kellemes neki a dolog. Beszélgetni mindig szoktam a családdal de most legalább 5x annyit sikerült, aminek szintén nagyon örültem. Nem azt mondom, hogy havonta tartanék egy ilyet, mert írni mégiscsak kell és azt a számítógépen szoktam; de 3 havonta érdemes lenne bevezetni a dolgot, mert szó szerint megpihen és feltöltődik tőle az ember: szellemileg mindenképpen.

 Ma ismét egy gondolatsort hoztam nektek, ami egy könyvértékelés kapcsán kívánkozik ki belőlem.
Akik szeretnek olvasni, netalántán írnak, bizonyára ismerik a https://moly.hu/ oldalát. Nem rég lettem használója én is (feltöltöttem az Angyalok Krónikáit), ám már több éve nézegettem, érdekes olvasmányok után kutatva; szóval ha nem ismeritek ajánlom figyelmetekbe.
A héten kaptam kézhez Hestia Potter - Legendary c. regényét, amit ma kezdtem el olvasni. (A véleményemet, ha végeztem vele, az Olvasnivaló fül alatt olvashatjátok majd.) Gondoltam, megnézem az olvasói véleményeket kezdés előtt: az írónő oldalán lehetőség van a beleolvasásra, ám mégis kíváncsi voltam mások véleményére is. Az egyik hozzászóló (ha jól láttam ő is író) annyira lehúzta a könyvet, hogy az már nekem is sok volt. Nem részletezném, miket írt, mert nem célom senki kritizálása, csupán szeretnék elmondani egy- két észrevételt ezzel és úgy általánosan egy könyv kritikájával kapcsolatosan.
Kezdjük azzal, amit már említettem; nem vagyunk egyformák, nem tetszhet minden. Lehet, hogy most ismét ellenszenvet váltok ki az emberekből, de nekem például Cassandra Clare: Az éjféli kisasszonya nagyon nem tetszett. Esélyt adtam a műnek, hiszen annyi jót hallottam róla, továbbá a fülszövege is nagyon tetszett, de 50 oldal után nem bírtam tovább és megkönnyebbülve tettem le. Vontatott volt számomra; az ember azt hinné, ennyi oldalon csak történik valami...de nem. Nem is megyek ebbe bele mert, ahhoz hogy reális képet alkothassak, az egész könyvet (vagy legalább a 75%-t) el kellett volna olvassam, de köszönöm, inkább kihagynám. Ettől eltekintve azonban megértem, ha valakinek tetszik.
A hozzászóló azt is kiemelte, hogy a regény magánkiadásban jelent meg, emiatt nem lehet piacképes. Erre én mint olvasó, csak azt tudom mondani, hogy szerintem teljesen mindegy, hol jelenik meg egy regény, ha a történet sokakat megfog, sikeres lehet. (Mint írással foglalkozó, azért tudom, ez nem ilyen egyszerű, lehet a jövőben erről is születik majd egy bejegyzés, ám most nem mennék bele ebbe.) Ha olvasunk, nem mindegy, melyik kiadó adta ki, vagy hogy került a kezünkbe? Én sosem figyeltem ezekre; számomra csak történet volt a fontos.
Ha értékelek egy könyvet, akkor sem teszem szóvá azt, hogy az író hol adatta ki, hiszen az nem rám tartozik. Okkal választotta azt amit.
Amit még fontosnak tartok kiemelni a hozzászólásból, hogy az írója a végén külön leírta, hogy ha valakit bejelöl az írónő, ne igazolják vissza, mert a könyvét így próbálja népszerűsíteni. Ez volt az utolsó csepp, ekkor döntöttem el hogy megírom ezt a bejegyzést. Mi köze van ahhoz bárkinek is, hogy ki hogyan próbálja eladnia művét? Nem kötelező megvenni senkinek semmit, egyszerűen csak a lehetőséget kapja meg!! Biztos vagyok benne, hogy minden magyar író (Hestia Potter is az) szeretne olyan nyilvánosságot kapni, mint a híres külföldi társaik, de jelenleg erre nincs lehetőségünk; így azokkal az eszközökkel dolgozunk, amik a rendelkezésünkre állnak. Ahhoz pedig, hogy egyáltalán az olvasók tudják, hogy létezik egy regény, bizony mondani kell. Annyit még, hozzáfűznék ehhez a gondolathoz, hogy néhányunk (köztük én is) nagyon nem szereti ezt a részét a pályájának, de ez is hozzátartozik.
Az írók többsége azért ír, mert szórakoztatni szeretne. Az, hogy kinek, mi a szórakoztató, már egyéni; ám én azt gondolom, hogy örülni kellene annak a lehetőségnek, hogy hála a világhálónak fel lehet venni írókkal a kapcsolatot és valós kommunikáció alakulhat ki közte és olvasója között. Hálás vagyok azért, hogy nekünk is vannak íróink/költőink, akiket ráadásul meg is ismerhetünk személyesen is. Zárásképp pedig egy utolsó gondolat: nem létezik hibátlan könyv. Viszont Számodra azzá válhat.
Egy nagyon pozitív élményt hoztam el nektek. Ma meglátogatott az egyik olvasóm. Nem ismertük egymást, csak megvette a könyvemet, de annyira tetszett neki, hogy ma meglepett egy zacskó gyümölccsel.
A múlthéten kapta kézhez az Angyalok Krónikái és egy nap alatt kiolvasta. Majd újra; ugyanis Évi néni gyors- és gépírásból kereste a kenyerét.Az első, mondjuk úgy olvasói szem után megnézte szakmailag is a könyvet. Talált is benne pár apróbb hibát; állítása szerint ez nem rontja az olvasás élményét, de bizony szakmai szemmel zavaró lehet. Amit ezután mondott attól teljesen elolvadtam (jobban, mint előtte): " Tudod milyen remek film lenne ebből? Ha már ilyen remek a történet, azt szeretném, hogy a kivitelezés is tökéletes legyen!" Olyan zavarba jöttem, hogy el sem tudjátok képzelni. :)
Ezután kérdezett a folytatásról és felajánlotta, hogy a következő kötetet átnézi helyesírás szempontjából. Ahogy ő fogalmazott: "...annyira jó, hogy ez nem is munka lenne, hanem kikapcsolódás." Megbeszéltük, hogy a héten elküldöm neki a meglévő anyagot, hogy átnézhesse, továbbá, volt szó újabb találkozóról is.
Minden írónak/költőnek azt kívánom, legalább legyen egyszer része egy ilyen élményben!
 Nem terveztem el előre, hogy ma posztot fogok írni, de egy kolléga bejegyzést írt az oldalán, melyből megtudtam, hogy az Esélyegyenlőség világnapját ünnepeljük és szinte azonnal cikázni kezdtek a fejemben a gondolatlatok.
Az esélyegyenlőségről általában az ugrik be, hogy valamilyen fogyatékkal élő embernek kell segíteni vagy felkarolni a hátrányos helyzetben lévőket, igaz? Ilyenkor jobban odafigyelnek az emberek, hogy átkísérjenek egy látássérültet az úton, segítsenek egy mozgássérültnek a közlekedésben vagy elnézőbbek legyenek a más vallásúakkal/ nemzetiségekhez tartozó emberekkel szemben. És, a nap végére mindkét fél elégedetten térhet nyugovóra...
Kérdem én, mi értelme van ennek a napnak? Azoknak, akiket támogatni szerettek volna, nem csak egy napra van szükségük az évben. A sérülteknek minden áldott nap kell a segítség, az egyéb helyzetben lévőket pedig egész addig kell támogassuk, míg ki nem törnek az ártó/ lehúzó környezetükből. Ez azonban nem 24 órát igényel...Nagyon nem...
Ennyit a globális képről, jöjjön az, amiért valójában elkezdtem írni.
A fizikailag látható különbségeket nagyon könnyű észrevenni; szerintem ezért is született meg olyan könnyen a "hátrányos helyzetű" kifejezés. Ám mi van akkor ha a lélek van ilyen állapotban?
Mert bizony az is lehet hátrányos helyzetben. Legtöbbször azonban más emberek tettei, szavai, és a saját reményeink miatt válik ilyenné...
Azért, hogy segítsünk az ilyen lelkeken (és talán magunkon is) . fel kell ismernünk ha hibáztunk, és meg kell tanulnunk megbocsátani. Nem csak a másik félnek, hanem magunknak is.
Tegnap történt velem valami, ami ráeszmélt arra, hogy bizony én is tartozom egy bocsánat kéréssel. Dióhéjban annyi a történet, hogy el szerettem volna jutni valahova, de a barát, akit megkértem erre nemet mondott. Engem bántott a dolog nagyon is: nem csak az, hogy nem teljesült, amit szerettem volna, hanem a tény, hogy rögtön falakba ütköztem ahelyett, hogy megpróbáltunk volna közös megoldást találni. Igazság szerint ez az, ami fájdalmat okozott. Ennek finoman hangot is adtam és a barátom azt mondta, majd megbeszéljük... Ez már több hónapja volt  és az ominózus beszélgetés még mindig nem történt meg. Létezik erre többféle teória, mindenki mond szinte mindent; van, aki szerint én vagyok a felelős, van aki szerint ő hintett csak púdert.....
Próbáltam nem erre koncentrálni, ám tegnap értelmet nyert a számomra az, hogy jobb is hogy visszautasította a kérésemet: ahova mennék ott finoman szólva sem örülnek a látogatásnak. Állandóan kérdőjeles minden; még az az időpont sem fix amit legalább 6 hete lebeszéltem velük és ami akkor még az volt. Belefáradtam, hogy egy egyszerűnek tűnő dolgot is ilyen nehezen tudunk leegyeztetni; de már nem mondhatom le, mivel nem csak a magam, de mások képviseletében is jelen lennék...Mindegy, a lényeg, hogy lefutok még egy utolsó kört az üggyel kapcsolatban, aztán ha nem sikerül, hagyom az egészet a fenébe és még a felelősséget is vállalom.
Jöjjön azonban a lényeg, maga a bocsánatkérés:
Te, aki tudod, hogy rólad van szó...ne haragudj kérlek, butaság volt tőlem, hogy egyáltalán azt akartam, hogy részt vegyél benne. Lehet, hogy sejtetted is, hogy ez az egész kudarc lesz, nem tudom. Biztos lehetsz abban, ha tudom, hogy ennyire megharagszol rám, semmit sem mondtam volna. Mikor erről beszélgettünk, azt hittem, egy pár nap alatt lenyugszunk és minden rendben lesz...Buta voltam mint mindig, ha Rólad van szó. Nem hiába mondtam neked annyit, hogy nem igazán tudom, hogyan kell normálisan viselkedni...és hogy én nem vagyok olyan, mint a többi barátod...De mindig figyeltem arra, amit mondtál és ha igazad volt valamiben, azt be is láttam. Sajnálom, hogy akaratosnak gondoltál, az csak azért volt, mert Te voltál az egyetlen akiben maximálisan megbíztam, és akivel szívesen töltöttem az időt, mert nem féltem...Az első perctől kezdve bíztam benned, valami oknál fogva, amit még most sem tudok. Nem akartam a társaságomat sem rád erőltetni,csak úgy láttam, te is úgy élvezed a közös időt, mint én és ezért szerettem volna többet belőle.
Őszintén mondom, hogy sosem akartam rosszat neked, vagy bármiben akadályozni. Ám nagyon úgy tűnik, hogy ezt tettem...Tiszta szívemből kérlek, bocsáss meg...


Ezen a héten elég sok hatás ért, amit szeretnék megosztani veletek. Tudom, hogy ez a rész már elég régen frissült, de ide tényleg csak akkor írok bejegyzést, ha témájában és érzelmileg is érdemesnek tartom arra az adott történést.
Azzal kezdeném, ami érzelmileg közelebb áll hozzám. A héten ajándékot kaptam a barátnőmtől névnapom alkalmából. Ez nem olyan nagy dolog - gondolhatjátok. Számomra viszont mégis az, és nem csak azért, mert jó dolog kapni, hanem, mert élőben még sosem találkoztunk, mégis gondolt rám.  Meg is mutatom a szerzeményeim. :)









A másik, ami nyomott hagyott bennem, az egy videó volt, melyet egy kolléganőm osztott meg  a csoportjában.
Egy picit felpaprikázva, elmondta a véleményét a mai írókról. A több, mint fél órás anyagból most csak a lényeget emelném ki. 5 kategóriába sorolta az általa idegesítőnek mondott felfogást/viselkedést/stb. (megjegyzem, szerintem is az):
melldöngetők, siránkozók, vergődősök, zaklatósok, igénytelen. Ha belegondoltok a címek értelmébe, nem kell sokat agyalni azon, mikor mire is gondolhatott a kolléganőm. :)
Viszont, ezt miért is hozom elétek kedves Olvasóm? Azért, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni akármelyik tábort is erősíted. Mivel leginkább a saját életemre látok rá (csakúgy, mint mindenki), ezért mindegyik csoporthoz hoznék egy pár szavas példát is.
Melldöngetők: Sok megjegyzést szoktam kapni főképp személyes ismerősöktől, hogy miért nem írom ki jól láthatóan, hogy író vagyok. Amikor erre meghallják a válaszom, rendszerint nagyot néznek, ugyanis ÉN nem tartom magam írónak. Írtam egy könyvet és hamarosan kész lesz a 2. is (reklám helye :D), de ettől én nem vagyok író. Az író az én szememben az, aki olyan értéket tudott letenni az asztalra, ami kiállta az idő és a változás próbáját. Gondolok itt pl. Gárdonyira, Kingre és még sorolhatnám. Jelenleg meg sem közelítem ezt a szintet, ezért nem is szeretem, ha így mutatnak be. (A Petős könyvbemutatómon is megkértem a jelenlévőket, hogy ne hívjanak már írónőnek, maradjunk a nevemnél.)
Siránkozók: Ez azért elég tág dolog, de most csak azokra a mellékágakra térek ki, melyek engem is érintenek. Az alap: drága a könyvkiadás. Akkor is az, ha megfelelő kiadói háttérrel rendelkezel; maximum másképpen kell fizetned. ( Ők mondják meg, hogy mit csinálj, hova menjél, hogyan viselkedj, esetleg beleszólnak a történetbe, stb..) Ha a magánkiadást választod, ott viszont kemény pénzeket fizetsz. Ezek a tények. A mobilitás miatt nekem a 2. verzió jobban megfelelt az Angyalok Krónikái kiadatásánál; de mielőtt letettem volna oda a voksot, próbálkoztam a másiknál is.
Itt azonban, ha az alapdíjakon túl, te mást is szeretnél, (korrektor, borítótervezés, stb) további kemény pénzeket kérnek. Na bumm! Senki nem dolgozik ingyen; az áram a papír, a festék, mind pénzbe kerülnek.  (Nem beszélve a munkával töltött idő megfizetéséről.) És, ilyenkor szokott az jönni, hogy nincs rá keret, mert kevés a jövedelem. Oké, most kemény leszek, de kit érdekel? Amikor én kifizettem a kiadómnak az x összeget, őket érdekelte, hogy egy hónapban még a minimálbért sem éri el a keresetem? Nem. Az olvasóimat érdekelte? Vagy az érdekli őket, hogy egy könyv után mennyi jár nekem? Nem, és szerintem nem is az ő dolguk. Én döntöttem úgy, hogy megkötöm azt a bizonyos szerződést.
(Egyébként hétfőn beszélgettem erről egy olvasómmal és ő is azt mondta, hogyha tetszik neki egy történet, megveszi a könyvet, de más nem érdekli.) 
Vergődősök: a fentebb említett pénzhiány miatt azért próbáltam amit csak lehetett, magam megcsinálni. A borítómat is én terveztem, csak nem úgy jött ki a lépés, ahogyan szerettem volna...de mindegy nem is ez a lényeg. Amit fontos, hogy, ha valamiért nem tudsz fizetni oldd meg másképp: elsősorban itt a tanulásra gondolok. Jól  ismerem a hiányosságaimat, ezért folyamatosan tanulom a borítókészítést és minden egyebet ahhoz, hogy egyre jobb és jobb könyvek kerüljenek, ki a kezeim közül. Az is rengeteget segít, hogy sok magyar kortárs szerző művét volt alkalmam december óta elolvasni és egyre több dolog szúr szemet, hiszen már szakmai szemmel is nézem a  könyveket. Az pedig egy írónál szerintem alap, hogy olvasott legyen, mert minél inkább az, annál árnyaltabban tudja kifejezni a gondolatait.
Viszont, ha van a környezetedben valaki, aki mindenféle ellenszolgáltatás nélkül megcsinálja neked akkor tedd össze a kezed, mert nagyon szerencsés vagy. Én is össze szoktam; de ez sem csak úgy jön a levegőből: az ilyesfajta bizalom és szeretet eléréséhez is meg kell dolgozni. Mivel nem szeretek senkinek adósa maradni (barátnak sem) ezért igyekszem meghálálni ezeknek az embereknek a segítségüket, ahogyan csak lehet. :)
Zaklatósok: na igen ez a legérzékenyebb téma az öt közül. Mert hát, hogyan adja el úgy a szerző a könyvét, ha nincs mellette profi marketing?
Ebben a témában nagyon kezdő vagyok és nagyon nem is áll közel hozzám. Olyan, mintha a lelkem egy darabját piacra dobnám... Olyan hideg és kegyetlen, ám mégis szükséges. Mikor megjelent a könyvem egyet megfogadtam magamnak: biztos nem fogom arra használni az online platformot, hogy a csapból is én folyjak. Még csak az kellene...:D
Készült egy írói oldal és egy zárt csoport a facebook-n illetve a személyes platformomon átállítottam a nevem az írói álnevemre, hogy könnyebben megtalálható legyek, de részemről ennyi. Sem Instagrammon sem egyéb helyen nem leszek megtalálható, mert minek? Akik olvasták a könyvem és tetszett nekik, úgyis beszélnek majd róla másokkal. (Akkor is, ha nem tetszett...:D)
A blog sem feltétlen azért jött létre, hogy az Angyalok Krónikáit reklámozza, hanem hogy könnyebben létesíthessek kapcsolatot másokkal.
Igénytelenek: Itt fontos megjegyeznem, hogy az írónő nem csak a külsőségekre gondolt (borító), hanem a belbecsre is (szépen megírt, megszerkesztett történet). Most gondoljunk bele: mikor leveszünk egy könyvet a polcról mit nézünk meg először? A borítót. Ez igaz, még ha hangzatos szavakkal tagadjuk is. :D Pl. Én nagyon nem bírom ezeket a szexuális tartalommal átitatott borítókat...(félmeztelen pasik, falhoz nyomott, éppen csókolt csajok, meg mit tudom én... bocsánat, azoktól akik odavannak értük, tudom, rengetegen szeretitek.) Emlékszem, mikor a borítómat terveztem, az unokahúgom szinte könyörgött, hogy tegyek rá félmeztelen angyalt . Csípőből mondtam nemet....mellesleg a szövegben sincs ilyen jellegű tartalom. :) A fentebb említett olvasóm azt mondta ezzel kapcsolatosan, hogy ne is legyen, mert a történet úgy szép ahogy van. Lényeg, ami lényeg, hogy mind a két dolognak olyannak kell lennie, amely téged tükröz, nem pedig olyannak, amit mások elvárnak.

Azt hiszem be is fejeztem a szófosást mára! :)

Szép hétvégét mindenkinek.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések